Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-10-03 / 39. szám

13 1993. OKTÓBER 3. , SZEKSZÁRDI VASARNAP / 12 Szappanos Balázs következett. Az Európa Könyvkiadó főszerkesztője, ötvenes évei delén álló, őszhajú, derűs, tömzsi tanárember, „Magyarságkép idegen tükörben" címmel vett kezelésbe bennünket, szakmabelieket és hallgató közönséget. Már az első percekben oldódtunk, egyszerű, szép stílusban beszélt, kerülte a tudományos definíciókat, és utolérhetetlen humorral fűszerezte a csiklandós témát: milyennek látnak bennünket Európában? Nehéz feladata volt. Elfogadtatni velünk, hogy a görbe tükör néha igazat mutat, a végle«

k széles skáláját feltérképezhetik rajtunk, roantikusan széptől az ellenszenvtől fűtött sötétig. Meghatódunk és berzenkedünk, igent és nemet mondunk, dühbe jövünk és meghatottan bólogatunk. Lovagiasság, jószívűség a könnyelműségig. Szalmaláng-lelkesedés, búskomor vigadás. No de a nagyhangúság a hazafiságban?! Puszta, csikós, gulyás... Már ismert turistabesorolás, de a nagy embereinkről elfeledkeznek. Hogy karácsonytól újévig itt nem dolgozik szinte senki sem? Istenem, hát ebben van valami. Itt jött az áttörés. Irodalmunk vidám őre egyre többször megnevettetett minket. Ahogy rakja egymás után a német, francia, orosz véleméA Szekszárdi Szüreti Napok rendezvénysorozatában volt egy félóra, amikor igazi szüreti hangulat uralkodott a közép-európai írók, politikusok és nagykövetek találkozóján. Egy előadás ékelődött be az „Európai kultúra - nemzeti kultúra "gondolatkör mázsás sziklagörgetései közé, amelyek barrikádokat igyekeztek lebontani a szomszéd népek felé vezető utakról. hogy reálisan lássuk magunkat, sőt elfogadjuk a kritikát is. Szappanos Balázs elvezetett minket egy szakadék mellett, amibe eddig sok ellenzős, túlnacionalista áldozat hullott. De szeretettel irányított a szomszédokra néző helyes nemzeti önértékelés felé. Ahol kis lépésekben együtt kell tanulnunk azt, ami közös lesz a jövő évezredben, az egymásra utalt nemzetek barátságát Európában. Tudásának bőséges puttonyát öntötte most a szekszárdi tanya szüreti garatába. Amikor este megszorongattam a kezét a beszélgetésben, érdeklődtem élete sorsa felől. Költő, irodalmár, kritikus munkája szakaszosan változott. Sok riportot írt, tankönyvet, a szabad műelemzés metodikáját. A fent és lent minden kategóriáját átélte. Mintegy húsz éve bábáskodik az új könyvek megszületésén mostani helyén. - Nem fáradt bele? - kérdem. - Nem lehet abbahagyni - mondta. - Új könyv, új öröm. Ebben maradtunk. Szívből örülünk, ha megint közénk jön. H. NÉMETH ISTVÁN nyeket, megspékelve időnként a szomszédok vegyes véleményeivel, már harsog a nevetés a hallgatók oldalán. Van benne valami („válámi"), ha egyszer ilyennek látnak minket Európában. De már nem fáj. Az irodalmi emlékek tudora úgy adagolja a bökős injekciókat a tanári kéz simogatásával, hogy egyre kíváncsibbak leszünk, miket mondanak még rólunk? A derű szétárad a teremben, és máris hajlandók vagyunk arra, Még mi is itt vagyunk ^^^^döse^^ágnapjí^dka^ábó^^^ a rangidősség okán is a Nyugdíjasok klubjával kezdjük a bemutatkozások sorát. Ez a klub a művelődési ház keretein belül már huszonkét éve működik. A klubvezető, a 82 éves dr. Kiss Sándorné, Ilonka néni, aki 60 éves korában került Szekszárdra. Ő mesél arról, mi tart össze ennyi éven át egy közösséget. - 1971 novemberében huszonhat fővel alakultunk meg, korra, nemre, iskolai végzettségre nézve nagyon heterogén társaság voltunk és vagyunk, most éppen kilencvenkilencen járogatunk össze. A legfőbb közös vonásunk, hogy mi már más léptékkel mérjük az életet, mint a fiatalok, akik még az önmegvalósítás előtt állnak. A nyugdíjasok népes táborának van egy széles rétege, amely hála istennek egészséges, nem szorul szociális gondoskodásra sem, de a munkahelyi kollektívából kiszakadva, s esetleg távol a családjától is, szenved a közösség hiányától, aki nemcsak nem tud, hanem nem is akar emberi kapcsolatok nélkül élni. - Milyen élet folyik ebben a kis közösségben? - Minden szerdán délután összejövünk, régebben péntekenként is tartottunk egy kártya- vagy dominódélelőttöt. Néha csak beszélgetünk, traccspartit tartunk, „kibeszéljük" magunkat, mert mindenkinek ez hiányzik talán a legjobban. A hosszú évek alatt volt már irodalomtörténeti sorozatunk, régészet, népművészet, jog, de napirendre kerültek kertészeti témák, vagy olyan praktikus kérdések is, mint a háztartási balesetek, vagy a biztonságtechnika, vagyonvédelem. Ezek idős korban nagyon fontos kérdések, problémák. Persze, nemcsak előadásokat hallgatunk. Megszerveztük magunknak a „régi idők moziját", mi már évek óta vetítettük fiatal korunk kedves filmjeit, mire a televízió elkezdte a maga sorozatát. No, és a kirándulásaink! Ezek kovácsolták igazán össze a közösséget, itt volt alkalmunk egymás jobb megismerésére. Amikor elkezdtük a klubot, volt köztünk, aki nemhogy a megye, de még a város határán túl sem járt. Azóta beutaztuk az egész országot, sőt a Felvidék, Erdély és Bácska minden városát is. Szoktunk fagylaltdélutánt rendezni a Gemencben, Harcon a Diófási csárdában kugliversennyel összekötött sörpartit tartunk évente. Vetített képes előadásokból ismerjük már Szekszárd összes testvérvárosát, de a nagyvilág számos más táját is. - Hogy érzik magukat Szekszárdon az idős emberek? - Érdeklődők vagyunk, igyekszünk meghívni magunk közé minden érdekes embert. Vannak persze köztünk is eltérő mentalitásúak, nehezebben oldódok, de a jég hátán megélők is. Fontos, hogy a betegségeinkről, a korunkkaljáró nyavalyáinkról minél kevesebb szó essék, azok attól úgysem múlnak el. A huszadik század végén, a számítógépek, műholdak világában nem lehet kirekesztettként élni. Úgy érzem, a nyugdíjasklub révén melyhez minden segítséget megkapunk a művelődési ház minden dolgozójától - része vagyunk a város élő közösségének, s derűnk, kiegyensúlyozottságunk, jó közérzetünk visszahat a családra, s környezetünkre is. UDUD TERÉZ Megtartó közösség Ezzel a sorozatcímmel a város művelődési, kulturális egyesületeit, klubjait, szakmai vagy baráti alapokon szerveződött öntevékeny kiscsoportjait szeretnénk bemutatni. Az egyletek, egyesületek napjainkban ismét virágkorukat élik, egyre többen érzik, hogy közösségben, a közösség által gazdagodnak, épülnek. Bizonyára nem tudunk azonban mindenkiről, akik egy-egy kis közösséget alkotva együtt zenélnek, túráznak, valamilyen közös hobbit űznek, vagy egyszerűen csak „világot váltanak". Ezért kérjük, akik szeretnének bemutatkozni, hírt adni magukról, akik barátokat, együtt-alkotókat várnak, azok jelezzék létüket és tevékenységüket a szerkesztőségben.