Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-09-26 / 38. szám

1993. SZEPTEMBER 19. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 15 Cziráki Péter, a városi televízió opera­tőre tulajdonképpen majdnem olyan, mint a vele egyidős, alig húszévesek. Vi­dám, bohém, gondtalan, szereti a társa­ságot. És még azt is tudom róla, hogy nem az a dicsekvő f^jta. Többéves isme­retségünk ellenére az újságból kell meg­tudnom, hogy a közelmúltban még aktív versenyúszó az idei Gemenci Vitorlázó­repülő Bajnokság főrendezője volt. - Úgy tudom, az úszás volt az első. - így van. Nyolc évig úsztam, megye­válogatott voltam, megyecsúcsot ér­tem el, talán még most is megvan. Azok érdekes napok voltak - reggel ne­gyed hatkor keltem, irány az edzés, utána fel a buszra, suliba, délután • sgint edzés, este pedig beestem az yba. Otthon annyit láttak belőlem, hogy alszom időnként. - Mióta repülsz? - Hat hónapos koromban voltam először a levegőben. - Csecsemők is felszállhatnak? - Nem. Anyukám hat hónapos ter­hes volt velem, és ekkor repült egyszer vitorlázógéppel. - Azt tudom, hogy a repüléshez igen mélyről jövő elszántság, elkötelezettség kell, eszerint ez nálad adott. - Igen, édesapám több mint huszon­öt évig repült, oktató volt. Természe­tes, hogy magam is nagyon sokat vol­tam kint a reptéren, amikor nem az uszodában voltam, akkor Őcsénybe jártam. Amikor nem jöttek már úgy az úszóeredmények, akkor átnyergeltem a repüléshez. Ez 1986-ban volt. - Hány éves voltál ekkor? - Nyolcvanhat... azt mondja tizen­négy. Akkor kezdtem el repülni. Nyolcvankilencben már szakszóm volt. - Az mi? Evangélium | „Békességben éljetek egymással!" Márk ev. 9,50 Jézus tanítványai arról vitatkoztak egymással, hogy melyikük nagyobb a másiknál. A tágabb szellemi környezet, mely máig hatóan működik, az első­ség kérdésének eldöntésére létrehívta az olimpiai mérkőzéseket, míg a ta­nítványok szűkebb szellemi környezete a vallásos buzgóság gyakorlását tet­te az elsőség kérdésének eldöntésében egyedül hiteles mércévé. Jézus el­hívja tanítványait, hogy rajtuk keresztül Isten országa, Isten uralma szellemi környezetét teremtse meg: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki kö­zött az utolsó és mindenki szolgája" - mondja, hozzáfűzve, hogy az utolsó helyen és a leglealázóbb szolgálatban sem válhat kétségessé Isten uralmá­nak hitelessége: „Aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem küldött". Isten országának ez az alapvető nyitottsága képes egyedül arra, hogy a benne levők ne zuhanjanak vissza a kirekesztés és féltékenység régi szintjé­re, hogy az onnan felülről kapott adomány soha ne legyen „ragadomány". Hogy milyen húsba-vérbe vágó dologról van szó itt, azt Jézus emlékezetes szavai érzékeltetik: „Ha bűnre visz az egyik kezed, vágd le, mert jobb ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az oltha­tatlan tűzre, ahol nem pusztul el a férgük, és a tüz nem alszik el." Lefordítva a szimbolikus nyelvet: Egyfelől a mindent megragadni vágyó kéz, a minden után futó láb, a mindent „felfalni" kívánó szem olyan „tüze­ket" gyújt, melyek az életet hamuval borított pusztasággá, az ég felé törő fa­óriást férgek rágta, derékba tört torzóvá zúzzák - másfelől a meg nem raga­dott, hanem másnak átengedett lehetőség Isten uralma által „tüzeket" olt ki, ellenfeleket békít össze, hogy „békességben éljenek egymással!" Szilvássy Géza református lelkész - Szakszolgálati engedély. Pilótajo­gosítás, ami előbb megvolt, mint a jo­gosítványom autóra. - Próbálok gyorsan számolni, azt hi­szem, te még ekkor is elég fiatal voltál. - Hát az alsó korhatár tizenhét év, én ebben az évben szereztem meg. Több tárgyból kellett vizsgázni, volt műszer­tan, meteorológia, aerodinamika, majd a végén egy hatósági berepülő pilótával kellett együtt repülni. - Köztudott, hogy a pilóták megszál­lott emberek. - Hát, a nagyok ezt úgy fogalmazzák, hogy amíg repülsz, amíg a levegőben vagy, legyőzöd azokat az erőket, amik itt a földön „ellened működnek". A gravitációt, a mittudoménmit, te ezek­re fittyet hánysz és fönt vagy a levegő­ben 6-7 órát és például be tudsz egy or­szágrészt repülni. Tehát, mondjuk, egy délután felszállsz, átrepülöd a Dunát, a Tiszát, a Tisza másik oldalán megkere­sel egy várost, lefényképezed a temp­lom tornyát - ezzel bizonyítod, hogy ott jártál - és még aznap délután vissza is érsz a repülőtérre. - Ha jól tudom, ezüstkoszorús pilóta vagy. Ennek egyik feltételeként 300 kilo­métert repültél, pedig csak százat kellett volna. - Ötvenet. A háromszáz már az aranykoszorú egyik feltétele. Ennek másik része háromezer méter tiszta emelkedés, ezt még nem teljesítettem. - Gondolom, az ötéves tervben ez is benne van. - A télen szeretném ezt is megrepül­ni, az ehhez szükséges sajátos időjárás ilyenkor áll rendelkezésre. - Nem lehet megkerülni a dolgot, nem is akarom, az idei Gemenci Vitorlázóre­pülő Bajnokságnak te voltál a főszerve­zője, ami alig húszévesen, hát... nem le­hetett egy rutinfeladat. - Ezt végül is nem én határoztam el. A versenynek Öcsényben hagyomá­nyai vannak, ez már a tizenhetedik al­kalom volt. Talabos Gábor, az előző szervező, aki az utóbbi évek versenyeit rendezte, két repülő válogatott keret tagja is egy időben, a világbajnoki rész­vétel miatt az idei feladatokat nem tud­ta vállalni. Februári közgyűlésünkön így én vállaltam magamra, hogy fiatal­ság ide vagy oda, megpróbálom össze­hozni a Gemencit. - Nemes egyszerűséggel így mondod: összehozni. Feltételezem, hogy ez egy kí­vülálló számára elképzelhetetlenül sok dolgot tartalmaz. - Nem tudom. Tény, hogy egy ilyen versenyen biztosítani kell a verseny meteorológiai szolgálatát - ami gya­korlatilag egy satellit, műholdas vevő­rendszerre épül -, emellett vontatógé­peket kell biztosítani - mert vontatás­ból történik a felszállás -, szállást a ver­senyzőknek és kiszolgáló személyze­tet, valamint a repülést kiszolgáló be­rendezéseket. - Hogyan sikerült ez ebben az évben? - Úgy tűnik, jó a verseny visszhang­ja. Tizenegy versenynapot repültek ­ami igen hízelgő, mivel négy repült nap kell minimálisan az értékeléshez, s így igazán kihasználtuk a verseny időtarta­mát. Rekord is született, a szabadosz­tályban egy 316 kilométeres távot 2 óra 4 perc alatt repülte meg az első. Az 154 kilométer per óra átlagsebesség. - Mindemellett ne felejtsük el, hogy főállásod a televíziózáshoz kötődik ­operatőri munka. - Igen. Sokkal jobb volt addig repül­ni, amíg középiskolás voltam, több sza­badidőm volt. Műszaki suliba jártam, az akkori Rózsa Ferenc Szakközépis­kolába. Az elektronika mindig is érde­kelt, viszont nem akartam egy szalag mellé beülni, bütykölgetni. Szerettem volna olyasmit keresni, ami egy kicsit látványosabb, mozgalmasabb, ahol történik valami, így bekopogtattam a városi tévéhez, hogy nem akadna-e va­lami munka. Fél évig segédoperatőr voltam, ezalatt - úgy hiszem - vala­mennyire sikerült belerázódnom a munkába, tehát lassan egyedül jártam forgatni, magam vághattam meg egy híradót, miegymást, úgy, hogy amikor csak tehettem, egész nap bent voltam a tévében. - Egy városi tévé operatöijének mennyire jelent elismertséget, hogy egy munkája a helyi csatornán „ment le" vagy mondjuk a TVl-en, a Telesportban vagy ki tudja hol? Nem lenne vonzóbb valamelyik nagy „cégnél" dolgozni? - Elsősorban az fontos, hogy itt a vá­rosiak számára legyen jó az, amit csiná­lok. Szó se róla, azért az nagyon melen­gető, ha a „nagy tévében" adják le az anyagot vagy mondjuk a pécsi körzeti stúdióban. Am az szerintem sokkal ri­degebb, személytelenebb, ahogyan a „nagy" műhelyek működnek, ahol egy ember az operatőr, egy a világosítás fe­lelőse, a harmadik figyeli a hangot, a negyedik megvágja - így az operatőr­nek gyakorlatilag annyi köze van a do­loghoz, hogy odamegy és „lekaszálja" a témát, a látnivalókat. - Szó se róla, nem vagy bőbeszédű tí­pus. Úgy kell minden szót kihúzni belő­led. - Azt hiszem, ezért lettem operatőr. Orbán fotó: - ka -

Next

/
Oldalképek
Tartalom