Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-09-12 / 36. szám

1993. SZEPTEMBER 12. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 5 Jugó dugó Ugyanaz matrózszemmel „Nem, nem adhatom a nevem" mondja K. M. folyami hajós, aki végigélte a közelmúlt dunai konfliktusának pillanatait, s a jugók lépéseit csak válaszmegnyilvánulásnak tartja. „Hogy miért? Azt hiszem, nem kíván kommentárt." * - Szinte hazaértek már, amikor a dolog történt. - Mi voltunk a csalimadarak. Radiscsénél, Belgrádnál és Zimonynál átengedtek. Rádión értesítettük a többie•

hogy jöhetnek, nincs akadály, amilefogtak bennünket. Radioaktív anyagnak nyilvánították a rakományt. Egyébként vasércet vittünk. - Miként bántak önökkel? - Nagyon sajnált mindenki, de ez „felsőbb utasítás", hangoztatták. Egyébként kulturáltan bántak a személyzettel. - Tehát, csak egy „hosszú víkend"volt az egész. - Azt azért mégsem! Az ellátás megszervezése komoly gond volt, hisz a boltok mindenütt üresek voltak. A bezártság, a jugoszláv milícia megviselte idegeinket, főleg úgy, hogy szinte hazaláttunk. A szerb miliő is nagyon nyugtalanított, hisz ők még egymást is gyűlölik. - Mi volt a legnehezebb? - A napi hitegetések elviselése, a folyamatosan feszült állapot, hisz nem tudhattuk, meddig kell maradnunk. - Végül is épségben hazaértek. Parancsnokukat ki is tüntették. A legénység milyen elismerésben részesült? - Nos, talán ez még az elmondottaknál is nehezebb. Nekünk még azt sem mondta senki, hogy: köszi, fiúk! Bayer B. papír-írószer szaküzlet 7100 Szekszárd, Széchenyi u. 31. Telefon: 319-425. Fax: 316-665 - Iskolafelszerelések, - Masters mause és Mickey mause iskolatáskák, - háztartási papíráru, - író-, és irodaszerek, - managerkellékek Nyitva tartás: •

hétfőtől péntekig 9.00-17.30 óráig, szombaton 9-12.00 óráig. Evangélium - „...de Nálad van a bocsánat..." Úgy megbántott, úgy megsértett, hogy arra nincs bocsánat. Ugye, ismerős mondat ez? Tipikus emberi magatartás: amikor kellene, nem tud felejteni. Egyéni életünk belső csendjét megfertőző, közösségi világunk nyugalmát újra meg újra tönkretevő tény: nem tudunk, nem akarunk felejteni. Hiába mondjuk ki: megbocsátok, az első adandó alkalommal, egy újabb botlás idején (de elég csak egy ügyetlen lépés is) felemlegetjük a másik ember korábbi hibáit, általában alaposan kinagyított bűneit. Nincs bocsánat - ez a valóság. „...de Nálad van a bocsánat..." - mondja a 130. Zsoltár írója. Ez az ember tudja azt, ami mindenkinek tapasztalata lehetne: bocsánatból élünk. Azért vagyunk, mert Isten nem a múltunkat, az adósságlistánkat, az eddig akarvaakaratlanul elkövetett dolgainkat figyeli. Isten valóban tud megbocsátani. S ez azt jelenti: ami volt, elfelejti. Hű társamnak tudtam a számítógépemet a munkában. A minap megjavíthatatlanul elromlott. Vele odalett egy sor eddigi munkám elraktározott eredménye, elvesztek programok. Végleg és örökre törölte az adatokat. Viszszahozni ezeket már nem lehet. Dúltam-fúltam, mérgelődtem. Azután az idegesítő és kellemetlen tény példaértékűvé vált, s a tények beszédes példázattá lettek: ilyen az Isten megbocsátása: ha Ő valamit törölt a memóriából, azt soha többé nem hozza vissza. Ha azt olvassuk a Bibliában, azt halljuk meg az igehirdetésben, hogy Isten megbocsát - személy szerint, nekem is, akkor ez azt jelenti: ami volt, törölve a memóriából, azt nem emlegeti többé fel, nem hivatkozik már rá. Ezért lehet Istennél, Istennel (csak Nála és csak Vele) igazán újat, akár új életet is kezdeni. HAFENSCHER KÁROLY evangélikus lelkész Pusztán díszletül, múltigazolásul állították oda őket. Vajon mit tudnak Horthy Miklósról? Vagy mit tudunk mi? Ki volt ez az ember? Antiszemita háborús bűnös, náciszövetséges, és alapvetően gyáva ember vagy pedig tragikus hős, nemes antikommunista? Mint Antall József jellemezte, igazi hazafi? A válaszra azt hiszem várnunk kell. Talán a szekszárdi történész, Szakály Ferenc véleményével kell egyetértenünk, hogy a Horthy-korszak kutatásának, munkásmozgalmának és a kormányzó személyének, szerepének a kutatása is csak most kezdődhet meg. Hisz eddig csak egyoldalú képről tudtunk, amit most egyesek az abszolút másik oldalra igyekeznek fordítani. Valószínű mindkét kép hamis. Horthy Miklós erőszakkal lett az ország első embere és erőszakkal bukott el. Történelmünk nagyon sok szégyenfoltja kapcsolódik uralkodásához. Mert a fehérterror a civilizált Nyugat szemében akkor sem számított dicsőségnek, és a Don-kanyar, Auschwitz szelleme is itt kísért. Több mint egymillió ember halála kapcsolódik, ha csak közvetve is a kormányzó úr nevéhez. Szinte minden újságban leírták, hogy joga van magyarföldben nyugodni, hisz egész életében hazavágyott. így igaz! Joga van! De joga lenne a kormányzósága idején halálba hajszolt százezreknek is! Azok a magyar parasztgyerekek, felnőtt férfiak akik az ukrajnai hómezőkön az ellenség golyóitól vagy csak a papirtalpú bakancsok, a nyári ruházat, az elégtelen táplálkozás folytán lelték halálukat, éppúgy hazavágytak, mint a kormányzó úr jóváhagyásával náci haláltáborokba szállított százezrek. Kenderesen a harang értük nem szólt. Családtagjai, utódai, barátai, tisztelői gyászolták Horthy Miklóst, idézve a kort, aminek feltámadásában, gyanítom néhányan még hittek is. Akik a távoli hómezőkön, jeltelen sírokban nyugodnak, nem hiszem, hogy ünnepelnék ezt a napot, mint ahogy családtagjaik sem. Utódaikról nem beszélhetünk, hisz ettől megfosztotta őket az akkori hatalom. * Tudjuk, Horthy kormányzó is szűk keretek, korlátok között mozoghatott. Döntéseit, cselekedeteit nagyon sokszor nem a magánember hozta meg, hanem a körülmények determinálták. Mégis jó lenne már tisztán látni. Mert ha fejmagassággal fölém nőtt, tizenhetedik életévébe érett fiam megkérdezné, ki is volt Horthy Miklós, megint csak azt válaszolhatnám: - Nem tudom, kisfiam. Tamási János Szekszárdi történetek Mindenfélék Emlékeznek még az ostornyeles közvilágításra? Valamikora hatvanas évek elején lehetett, hogy ez a csoda megérkezett a városba. Fémbőlkészült lámpatestek voltak, melyekben a szabványos hosszúságú fénycsövek vagy csak egy fénycső világította meg a belváros jobbnak tartott utcáit. Nem volt a mai értelemben vett fényárban akkor sem a város, de azért világosabb volt az utcakép, mint azt megelőzően, amikor még csak közönséges izzólámpák pislákoltak a sötétedés után. Van még ma is ilyen ostornyeles lámpa a patak mellett, a régebbi buszmegálló területén. Alig-alig világit, a búra csupa piszok, de hát már nagyon régi, a fénycső is az, mégis bírja magát... * A napokban nagy gödör tátongott az újonnan burkolt piactéren. Benne két férfiú kereste a szennyvízcsatornát. Azt mondták, hogy eldugult, meg kell keresni és ki kell tisztítani. Ástak-ástak. Valószínű, hogy a sokat emlegetett közműtérkép itt sem volt tökéletes, csak majdnem, mert másnapra eltűnt a gödör, visszakerült rá a díszburkolat. Megtalálhatták, amit kerestek. Szerencsések voltak... * A Kercsó-áruház kirakatát megnyomták. De nem ám akárhogy. Az egész kirakat tiszta pókhálós lett a nagy erejű ütéstől. Valaki nagyon mérges, vagy csak részeg lehetett, de az üveg végül is nem lukadt ki, bemenni az ablakon át nem lehetett, vagy tán a riasztó kapcsolt be és ettől ijedt meg az egyelőre még talán ismeretlen tettes... * Nem szól a Szekszárdi Rádió, azt mondják, nem volt engedélye, így hát bezárták. De mikor nyitják ki \ újból, mikor lesz megint Szekszárdi Rádió, ha nem ez, akkor egy legális. Némely újság közölt adatokat, hogy melyik város milyen tévét, rádiót kér. Láttam ezt a listát, táblázatot. Szekszárd város mellett egy tévé szerepelt. Rádió nem. Rádióra az újság szerint nem írtak ki frekvenciát. Ebből világos a következtetés, hogy nem is lesz rádió Szekszárdon. Egyelőre legalábbis. De meddig? -(üke-