Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-09-05 / 35. szám

9 1993. SZEPTEMBER 5. ' , SZEKSZÁRDI VASARNAP Régész a tenger mélyén Karnyújtásnyira - kétezer év Az adriai nyaralás utolsó napja volt. A régész, szenvedélyes búvár lé­vén, még egyszer alámerült a titok­zatos mélységbe - méltó módon kí­vánt búcsút venni az ezer csodát rej­tő világtól. Már éppen visszafordulni készült, amikor valami ámyékfélét pillantott meg a tengerfenéken. Élete egyik legszenzációsabb lele­te hevert alatta. Megdöbbentő próbaút - Teljesen véletlen, számomra is meglepő volt az egész történet ­meséli dr. Gaál A ttila régész, a me­ei múzeum megbízott igazga­- Egy olyan öbölben lubickol­tunk, ami az üdülőterületekhez tartozik, tehát már sok-sok évtize­de fürdenek ott. Mi sem számít­hattunk másra, csak mint minden Adrián nyaraló: kagylókat gyűjtöt­tünk, tengeri állatokat nézeget­tünk. Ez évben vettem egy új bú­várfelszerelést, gondoltam: kipró­bálom. Az utolsó napra már fogyó­ban volt a levegő, úgyhogy már csak egy merülést „engedélyez­tem" magamnak. A tengerfenék közelébe érve legnagyobb meglepetésemre egy római peremes tégla töredékét pil­lantottam meg. Bár lehetetlen elté­veszteni - hiszen a Római Birodalom területén ez min­denütt ugyanolyan ^t - először mégis ^Pgondoltam, rosz­szul látom. A nö­vényzetből kiemel­ve azonban nyil­vánvalóvá vált: semmi tévedés. Vadászösztön - Természetesen azonnal vége lett a gondtalan fürdő­zésnek, kutatni kezdtem a környé­ken. Először egy edény töredékére bukkantam: az idő vasfoga (a tenger sótartalma) ugyan alapos munkát vég­zett rajta (így nem lehetett megállapí­tani, hogy az előző lelettel azonos ko­rú-e), ám ösztö­nöm azt súgta: kell még itt lennie egy s másnak. Tovább úsztam a part felé, arra, amerre a víz alatti sziklák között a kikötő bejárata ma is található. A tengerfenék itt úgy fest, hogy áll egy szikla, odébb is­mét sziklák, a kettő közt pedig fö­veny terül el. Odaérve aztán már azt sem tudtam, merre nézzek, ho­va nyúljak. Találtam egy halom ró­mai téglát, átlyukasztott agyag­gömböcskéket - talán hálónehe­zék lehetett -, majd pedig egyre nagyobb edénydarabokat. Az egyik ilyen töredék(!) akkora volt, hogy talpára állítva körülbelül az államig ért, vastagsága pedig meg­haladta egy tégláét. Szinte hihetet­len, hogy éppen egy nappal előtte a pulai múzeumban fényképeztem egy ilyen leletet, erre most itt fe­küdt az orrom előtt - igaz, össze­törve. Továbbhaladva egy kis kerek lap tűnt fel a fűben, mintha egy mai tá­nyér alja lett volna, még a perem is sértetlen volt, csak az iszapot kel­lett letakarítani róla. Vigyáznom kellett a légzőkészülékkel, ugyanis nem tudtam megállni, hogy bele ne nevessek. Hát, mondom, ez nem lehet igaz. Egy terra sigillata tál volt a kezemben. Egy ilyen lelet hazai ásatáson hallatlanul becses kincs, ez a darab pedig - alig száz méterre a strandtól - ott feküdt kétezer éve a fövenyen, de úgy. hogy még a fű sem lepte be, csak le kellett hajolni érte. Hajószerencsétlenség két évezred előtt - Feltűnt, hogy a leletek szétszó­ródva mintegy 30 négyzetméter­nyi területen helyezkednek el. A közelben hevert egy kb. 60-70 cm átmérőjű, igen hosszú gerenda, s attól jobbra-balra egymással pár­huzamos vékonyabb gerendák. Ekkor döbbentem rá, hogy én tu­lajdonképpen egy hajót és annak rakományát találtam. Feltételezem, hogy a hajó viha­ros időben közelíthette meg a ki­kötőt és a parttól nem messze a már említett szikláknak csapódha­tott. Ekkor a sziklákat kezdtem vizsgálni és feltételezésemben nem csalódtam: a víz alá benyú­lóan mészkőből és tégladarabok­ból kirakva megtaláltam a rézsű­sen futó kikötőfelszínt. Más ez a víz... - Nem titok, hogy régész-búvár feltárásokat Tolna megyében, Bölcskén is végzünk, a tenger azonban egészen más terep. Alap­vető különbség, hogy ott mindent lehet látni, akár 4-6 méter távolság­ban is tisztán tájékozódhat a búvár - szemben a dunai feltárással, ahol Valószínűleg egy halászháló súly­golyói lehettek, egy korabeli edény­darabon láthatók a látótáv legfeljebb 40 centiméter. A másik dolog az, hogy római ha­jófeltárásról idáig az ember csak ol­vashatott vagy láthattuk előadá­son, ahol a szerencsésebbek mu­tatták, vetítették, hogy milyent ta­láltak - ilyenben részem még ez idáig nem lehetett. Amikor hazaértem, három nap­ra rá érkezett meg a német régé­szeti folyóirat, a Germania leg­újabb kötete, melyben horvát kol­légák közölnek egy horvátországi római kori tenger alatti feltárást. A lelet egy hasonló korú, I. sz. végi római hajó, megszólalásig ilyen terra sigillata leletekkel, ugyan­ilyen amforákkal és egyéb edé­nyekkel. *** Kommentár helyett. Van egy sógorom, vadász. Egyszer megkérdeztem: „Miért van az, hogy én hetekig járhatom az erdőt, még­sem találkozom egy nyamvadt róká­val sem, te pedig akárhová indulsz, ott mindig van nyest, bora, őz, meg minden?" Megvonta a vállát. „Nem az állatok vannak ott. Én megyek arr a " ORBÁN GYÖRGY Fotó: - ka ­Dr. Gaál Attila: „A tengerfenéken mindent lehet látni..." korsómaradványok

Next

/
Oldalképek
Tartalom