Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-09-05 / 35. szám

9 1993. SZEPTEMBER 5. ' , SZEKSZÁRDI VASARNAP Régész a tenger mélyén Karnyújtásnyira - kétezer év Az adriai nyaralás utolsó napja volt. A régész, szenvedélyes búvár lévén, még egyszer alámerült a titokzatos mélységbe - méltó módon kívánt búcsút venni az ezer csodát rejtő világtól. Már éppen visszafordulni készült, amikor valami ámyékfélét pillantott meg a tengerfenéken. Élete egyik legszenzációsabb lelete hevert alatta. Megdöbbentő próbaút - Teljesen véletlen, számomra is meglepő volt az egész történet meséli dr. Gaál A ttila régész, a meei múzeum megbízott igazga- Egy olyan öbölben lubickoltunk, ami az üdülőterületekhez tartozik, tehát már sok-sok évtizede fürdenek ott. Mi sem számíthattunk másra, csak mint minden Adrián nyaraló: kagylókat gyűjtöttünk, tengeri állatokat nézegettünk. Ez évben vettem egy új búvárfelszerelést, gondoltam: kipróbálom. Az utolsó napra már fogyóban volt a levegő, úgyhogy már csak egy merülést „engedélyeztem" magamnak. A tengerfenék közelébe érve legnagyobb meglepetésemre egy római peremes tégla töredékét pillantottam meg. Bár lehetetlen eltéveszteni - hiszen a Római Birodalom területén ez mindenütt ugyanolyan ^t - először mégis ^Pgondoltam, roszszul látom. A növényzetből kiemelve azonban nyilvánvalóvá vált: semmi tévedés. Vadászösztön - Természetesen azonnal vége lett a gondtalan fürdőzésnek, kutatni kezdtem a környéken. Először egy edény töredékére bukkantam: az idő vasfoga (a tenger sótartalma) ugyan alapos munkát végzett rajta (így nem lehetett megállapítani, hogy az előző lelettel azonos korú-e), ám ösztönöm azt súgta: kell még itt lennie egy s másnak. Tovább úsztam a part felé, arra, amerre a víz alatti sziklák között a kikötő bejárata ma is található. A tengerfenék itt úgy fest, hogy áll egy szikla, odébb ismét sziklák, a kettő közt pedig föveny terül el. Odaérve aztán már azt sem tudtam, merre nézzek, hova nyúljak. Találtam egy halom római téglát, átlyukasztott agyaggömböcskéket - talán hálónehezék lehetett -, majd pedig egyre nagyobb edénydarabokat. Az egyik ilyen töredék(!) akkora volt, hogy talpára állítva körülbelül az államig ért, vastagsága pedig meghaladta egy tégláét. Szinte hihetetlen, hogy éppen egy nappal előtte a pulai múzeumban fényképeztem egy ilyen leletet, erre most itt feküdt az orrom előtt - igaz, összetörve. Továbbhaladva egy kis kerek lap tűnt fel a fűben, mintha egy mai tányér alja lett volna, még a perem is sértetlen volt, csak az iszapot kellett letakarítani róla. Vigyáznom kellett a légzőkészülékkel, ugyanis nem tudtam megállni, hogy bele ne nevessek. Hát, mondom, ez nem lehet igaz. Egy terra sigillata tál volt a kezemben. Egy ilyen lelet hazai ásatáson hallatlanul becses kincs, ez a darab pedig - alig száz méterre a strandtól - ott feküdt kétezer éve a fövenyen, de úgy. hogy még a fű sem lepte be, csak le kellett hajolni érte. Hajószerencsétlenség két évezred előtt - Feltűnt, hogy a leletek szétszóródva mintegy 30 négyzetméternyi területen helyezkednek el. A közelben hevert egy kb. 60-70 cm átmérőjű, igen hosszú gerenda, s attól jobbra-balra egymással párhuzamos vékonyabb gerendák. Ekkor döbbentem rá, hogy én tulajdonképpen egy hajót és annak rakományát találtam. Feltételezem, hogy a hajó viharos időben közelíthette meg a kikötőt és a parttól nem messze a már említett szikláknak csapódhatott. Ekkor a sziklákat kezdtem vizsgálni és feltételezésemben nem csalódtam: a víz alá benyúlóan mészkőből és tégladarabokból kirakva megtaláltam a rézsűsen futó kikötőfelszínt. Más ez a víz... - Nem titok, hogy régész-búvár feltárásokat Tolna megyében, Bölcskén is végzünk, a tenger azonban egészen más terep. Alapvető különbség, hogy ott mindent lehet látni, akár 4-6 méter távolságban is tisztán tájékozódhat a búvár - szemben a dunai feltárással, ahol Valószínűleg egy halászháló súlygolyói lehettek, egy korabeli edénydarabon láthatók a látótáv legfeljebb 40 centiméter. A másik dolog az, hogy római hajófeltárásról idáig az ember csak olvashatott vagy láthattuk előadáson, ahol a szerencsésebbek mutatták, vetítették, hogy milyent találtak - ilyenben részem még ez idáig nem lehetett. Amikor hazaértem, három napra rá érkezett meg a német régészeti folyóirat, a Germania legújabb kötete, melyben horvát kollégák közölnek egy horvátországi római kori tenger alatti feltárást. A lelet egy hasonló korú, I. sz. végi római hajó, megszólalásig ilyen terra sigillata leletekkel, ugyanilyen amforákkal és egyéb edényekkel. *** Kommentár helyett. Van egy sógorom, vadász. Egyszer megkérdeztem: „Miért van az, hogy én hetekig járhatom az erdőt, mégsem találkozom egy nyamvadt rókával sem, te pedig akárhová indulsz, ott mindig van nyest, bora, őz, meg minden?" Megvonta a vállát. „Nem az állatok vannak ott. Én megyek arr

a " ORBÁN GYÖRGY Fotó: - ka Dr. Gaál Attila: „A tengerfenéken mindent lehet látni..." korsómaradványok