Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-09-05 / 35. szám

8 ' , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1993. SZEPTEMBER 5. Egy másik rendőrakadémia... Ez a zsaru mindig jókor jön - Egyenruhád nincs? - kérdezem rögtön, a fotóra gondolva. Aztán mara­dunk mégis a divatos pólónál és sztrecsnadrágnál, bár magas, karcsú, nagyon csinos és nagyon fiatal vendég­látónk a szilvakék kosztümben - ter­mészetesen váll-lappal, rangjelzéssel ­és sapkával is jól mutatna. Csak a cipőt, az egyenruhához tartozó régimódi ci­pőt cserélné a sajátjára. Kaponya Mónika majdnem kurió­zum Szekszárdon, hiszen nappali tago­zaton innét jelenleg nem tanul több lány kívüle a főiskolán, mely a rendőr­ség mellett a vámügy, határőrség és a büntetés-végrehajtás számára is képez tiszteket. A bűnügyi, igazgatásrendé­szeti, közlekedési, illetve közrendvé­delmi szakon tanuló leendő rendőrök többsége egyébként is fiú. - Nem készültem kezdettől fogva a rendőrtiszti főiskolára. Az érettségi után a rendőrségen kezdtem dolgozni. Jól éreztem magam, a szüleim támo­gatták az ötletet, hogy felvételizzek. Magyarból és történelemből kellett megfelelni, azonkívül fizikai, pszicho­lógiai és egészségügyi alkalmassági vizsga is volt - mondja Mónika az előz­ményekről. A második évfolyam kü­szöbén azonban már magáról a főisko­lai életről is mindent tud. A más, „civil" intézményekben tanuló hallgatóktól csak néhány pontban tér el az életük. Kötelező az óralátogatás, mulasztásra vagy akár csak késésre lényegesen ke­vesebb a lehetőség, mint más felsőok­tatási intézményben. Az itt tanulók fi­zetést kapnak - annyit, amennyit ko­rábbi munkahelyükön kerestek, má­sutt a jól tanulók ösztöndíja eléri ezt az összeget - és szolgálatot kell adniuk a kollégium portáján. Focimeccseket, egyéb sportversenyeket biztosítanak, azaz ügyelnek a rendre, terelik a forgal­mat. A szolgálatot adó főiskolásoknak pisztolyuk, sőt a fiúknak géppisztolyuk is van, ezt nagyon komolyan veszik, de egyébként nem különböznek a többi fiataltól - mondja Mónika, s példaként említi a kollégium ablakából vízipisz­tollyal lövöldöző fiúk esetét... A lá­nyoknak pedig ugyanolyan jól esik a bók, mint a többi, húszas évei elején já­ró fiatalnak. A főiskoláról kikerül­ve sajnos nem sokan lesznek Lindához hason­latosak, s a Rendőraka­démiában látott körül­mények is hiányoznak. A Szabadság-hegy tetején lévő, gyönyörű környe­zet bármilyen filmkészí­tőt megihlethetne, de a tiszta levegő és a panorá­ma nem pótolja az anya­giakat. Az intézmény köztudottan szűkölkö­dik. A heti két testneve­lésóra egyike ugyan kara­te, a másik pedigjudo, de nem minden hallgató számára. Az iskolának nincs lőtere, tavaly mindössze kétszer volt lőgyakorlat. Szerencsére egy leendő igazgatásren­dészeti dolgozónak (?) ezekre a tudo­mányokra nincs múlhatatlanul szüksé­ge. A kérdőjel azért van ott, mert Móni­kának még nincs biztos munkahelye. - Ez a zsaru mindig jókor jön! - állít­ja az anyuka. A szlogent a kisebbik gye­rek, Lackó adaptálta a családra, aki nő­vérével ellentétben kiskora óta ponto­san tudja, hogy rendőr vagy katona lesz. - Szép lenne... - nevet a mama. Mó­nika rendőr, Lackó katona, a férjem tűzoltó. Én meg dirigálhatnék nekik... - ri ­A szekszárdiak véleménye Mintát vettek belőlünk (Folytatás a 3. oldalról.) Hogy élünk? Itt élünk a városban és újra csak ma­gunkon érezzük a város, a megélhetés minden gondját. Jelen sorok írója - a statisztika szerint - harminckét száza­lékban érzi úgy, hogy rosszabbul él, mint tavaly. (Bizonyára hozzájárul eh­hez a Szekszárdi Vasárnapnál elmaradt fizetésrendezés is.) Viszont a 28% csak egy kicsit él rosszabbul, mint tavaly, még mindig örvendetes (?), hogy hu­szonegy százalék ugyanúgy, 8 egy ki­csitjobban és 1 pedig sokkal jobban él. Most jövök én - mint átlagpolgár hogy mennyire vagyok elégedett anya­gi helyzetemmel. Nagyon elégedetlen 38 százalékban, inkább elégedetlen szintén 38%-ban, inkább elégedett 24%-ban és nagyon elégedett 2%-ban vagyok. (Kisujjam nem teszi ezt ki.) Érdekes lehet az is, hogy mi a véle­ményem - nekem, mint egy negyven­ezredrésznek - a három éve rendszer­váltásnak kihirdetett folyamatról - a ta­nácsok helyébe lépett önkormányza­tokról. A tudós statisztika kimutatta, hogy szekszárdi lévén 58%-ban az a vé­leményem, hogy lényeges változás tör­tént, énem 33 százaléka azt sugallja, hogy minden maradt a régiben és csak 8 százalékom nem tudja eldönteni mi is történ voltaképpen. Szép ez a város - örököltük -, szebb is lehetne, de vannak itt problémák. Nekem, mint (egy) negyvenezrednek a bűnözés terjedése (19), a tömegközle­kedés túlterheltsége (13), a levegő szennyezettsége (25) okoz problémát, no és az, hogy kevés az olcsó bérlakás (20). Emellett aggaszt a bűnözés terjedé­se (49), a szegénység (48), a munkanél­küliség (46) és hajléktalanok ügye (15). Alig tíz hónapunk van a következő választásokig, így érdekes lehet a város véleménye erről is. A szekszárdiak 57 százaléka azt állít­ja, hogy biztosan elmenne szavazni, ha „most vasárnap" lenne a választás, 15% valószínűleg elmenne, 16 százalék vi­szont biztosan nem menne el. (No co­ment). A város, aki szolgál Mit nyújt az itt lakóknak Szekszárd? Ezt a kérdést, ha nem is direktben, de számos itt élő állampolgár felvetette már magában. A válasz a statisztika szerint. A közbiztonság 96, a városkép 90, a munkalehetőségek 88, a jó önkor­mányzat 88, az üzletek választéka 87, az időjárás, a klíma 78, a művészeti ese­mények 70, a sportolási lehetőségek 63 százalék városlakót bűvölnek el. Tulaj­donképpen feldobódhatnánk ezektől a számoktól. Csak tudnám, hogy város­atyáink, mit tehetnek a klíma, az időjá­rás megváltoztatásáért? Mert külön­ben a körmükre kellene nézni. Szégyenlős büszkeségeink Van mit nézni, mivel büszkélkedni ­és a statisztika szerint - mivel szégyen­kezni ebben a városban. Most már tu­dom, hogy a városközpontot 100 száza­lékban ismerem, az Újvárost még 97, a Csatár-Szőlőhegyet pedig csak nyolc­vanhét százalékban. Ez nem is baj, hisz 61 százalékom büszke a Művészetek Házára, 49 a régi megyeházára (49) és a múzeum is ott áll mellettük.. Nagyobb baj, hogy 67 százalékban említettek a kérdezőbiztosoknak olyat, amit szé­gyelni valónak tartok. A cigánytelep (21), a szemetes, elhanyagolt utcák (16) és egyes köztéri szobrok (16) mellett szégyenpír borít a Séd befedése és Gemenc Expo, valamint az évtizede^® óta zárva tartó központi nyilvános WC miatt. Saját testsúlyokat figyelembe véve nyolc kiló túlsúly a szőlőfürt szobor, há­rom a Találka téri alkotás miatt terhel. Most kéne valami szépet,jót írni er­ről a városról, Szekszárdról. Nekem nem szülőhelyem, de eszmélésem ide­je ide köt. Szép vagy csúnya nem tu­dom, mint ahogy azt sem, hogy mező­várossá kellett volna maradnia vagy az utóbbi idők szlogenje szerint iparoso­. dó várossá. Ma már azt hiszen ez nem # is kérdés. Szekszárd olyan, amilyen. Otthonunk, életterünk, mindennapi boldogságunk, kudarcaink, tenniaka­rásunk színhelye. Az előbb felsorolt statisztika a matemetikusok szerint egy negyvenezred részünk. Én bízom, hogy nem. Nincs egyetlen polgár, akire igaz a statisztika. Mert mi csak a városért együtt gon­dolkodó, együtt tenni akaró „mezei" la­kosok vagyunk. Tamási János Fotó: Kafi

Next

/
Oldalképek
Tartalom