Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-01-31 / 4. szám

1993. JANUÁR 31. , SZEKSZÁRDI VASAKNAP 9 Hogyan kerültem ki életem sötét szakaszából? Nem a borban az igazság Borban az igazság! - mondták a régi rómaiak. Én őszintén és nyíltan szeretném a véleményemet erről kifejteni - mégpedig nem a szakember szemszögéből nézve, ha­nem mint volt szenvedő alanya egy pokoli szenvedélynek, amely két év­tizeden át rabságban tartott s okozta a konfliktusok egész sorát - munkahelyemen és magánéle­temben. Ez a szenvedély a jópofásko­dással kezdődött és a delírium tremensig, az őrület határáig so­dort. Tudom, hogy a megnyilatkozá­som többekben vegyes érzelmeket fo^^elteni, főleg abban a tábor­bc^Tamelybe egykor én is tartoz­tam. Lesznek bírálóim, akik ma még csak a jópofáskodásnál tarta­nak, „lemosolyogják" e véleménye­met. Immár két évtizede, hogy meg­szabadultam a kínszenvedéstől, s szilárd talajról vehetem fel a har­cot az iszákossággal szemben. Úgy gondolok vissza a szeszgőzös idők­re, mint egy rossz álomra: megnyu­godva kerültem ki életem e sötét szakaszából. Állítom, érdemes új­rakezdeni a kezdő kudarc után is. Én három alkalommal indultam el az úton javulást keresve. Ugyanis a körülöttem zajló igazságtalanságo­kat nem tudtam és nem is akar­tam elfogadni. Az első két kísérlet eredménytelen maradt; nem akar­tam tudomásul venni helyzetemet és megszólaló lelkiismeretem sza­vának ellenére újra és újra visz­szaestem, szenvedve a búfeledtető „orvosságot" literek és féldecik for­májában. Az állandó alkoholmámor fázi­sában nem is akarja az ember őszintén, hogy ne igyék. A gyenge áltatja magát, illúziókat kerget és semmiképpen nem akarja tudomá­sul venni, hogy a lejtő szélén áll vagy máris zuhan lefelé. így jártam én is, sokszor kétségbeesve a lel­kiismeret-furdalástól, máskor is­mét a megbántottság, dac, a csak azért is került felül bennem. Az ör­dögi körforgásban hol lent, hol fent éreztem magamat, mindig úgy, ahogy a pillanatnyi jó vagy rossz hangulatok, érzelmek váltották egymást. Az állandó félelmek és rettegé­sek. Átláthatatlan adósságok, az­tán az ebből adódó megalázkodá­sok, a mellőzöttség, majd újból a sértettség, a hiúság, a harag, s me­gint a vélt erő, akarat a talpra ál­lásra, egy állandó illuminált álla­pot hamis illúziójában. Életem e kínzó tövises útját járva aztán én is eljutottam arra a fokra, amikor már rémlátomások, hallucinációk gyötörtek. Ez a félőrült állapot ad­dig tartott, amíg a józan ész ritka pillanatában el nem jutottam a felismerésig, hogy elérkezett a vég, a válaszút: élni akarsz-e vagy elve­szel? Azt is megéreztem, hogy mindez már csak az én ügyem, egyedül rajtam múlik. így jutottam el a fordulópontig. Csoda történt-e vágy az ösztöneim súgták, hogy ez a „végállomás"? Megdöbbenve vet­tem ezt a hangot tudomásul, és ek­kor fordultam harmadszor is az orvosi beavatkozáshoz, amely si­kerrel járt. Erős akarattal szálltam szembe a bennem lakozó sátáni hatalommal. De azt is meg kívá­nom jegyezni, hogy előtte semmiféle fogadalmat nem tettem. Biztos vagyok benne, hogy a hozzám hasonlók nagy része meg­menthető, és ez elsősorban rajtuk múlik. A kezdő erőt adhatja az or­vos, a környezet, viszont az akara­tot mindenkinek önmagának kell kitermelnie, mégpedig önáltatás nélkül. Narr József Alulhelyzet" 99 alkohol okozta tragédiák megelőzése, az egyén, a csa­Id^f szaksegítség korai felkeresése és a társadalom feladata *** Úgy vélem - tájékoztat Adorján Zsuzsanna pszichológus -, az axióma közismert. A túlzott alkoholfogyasztás nem csupám egészségügyi állapotunkban, de pszichés működé­sünkben és szociális környezetünkben is zavarokat okoz. Ha a függőség kialakul az egyénnél - az alkohol mint centrá­lis érték - kiszorítja a természetes emberi értékeket jellem­zővé válik az alkoholkereső magatartás önkéntelen vagy tu­datos mechanizmusa, személyisége beszűkül, önálló életvi­telre képtelenné válik. (Szekszárd-Palánk jó lehetőség volt mindezek tanulmányozására.) Az alkoholfogyasztás értékét és formáját befolyásolják ­hallottuk a továbbiakban -, a társadalmilag „bevett" és „előírt" ivási szokások, az italhoz való hozzáférhetőség mér­téke, a reklám, az interperszonális kapcsolatok („igyál, ha­ver!"). Lényegesebbnek vélem azonban - fűzte tovább a gon­dolatot - az egyén személyszerkezeti összetevőit és a családi rendszer díszharmonikus, diszfunkcionális működését. Kérdésemre, hogy miként lehetne ezt közérthetőbbé tenni, Adorján Zsuzsanna imigyen folytatta - sűrűn megfigyelhető, hogy az egyik fél túlzott alkoholfogyasztása pokollá teszi az életet a családban, mégis hosszú évekig együtt maradnak, ill. esetleges válás után, a „helyzetből kilépő fél" újra alko­holfuggő partnert választ. Gyakori, hogy asszimetrikus a kapcsolat a partnerek között. Tisztázatlan, hogy az „alul­helyzetben" lévő fél hogyan érvényesítheti akaratát, igényei (a harag kifejezését, szeretetigényt) ezért rejtett módon kom­munikál, csak rejtett úton tudja megfordítani a helyzetet. A dolog alfája: a problématudat megjelenése Az eredményes és tartós változás feltétele, az alkoholtól függő személy intenzív részvétele a terápiás munkában - tartja a pszichológusnő, palánki tapasztalatait sem elhallgatva -, csak a problématudat megjelenésétől várható a változás, amikor a fél döbbenten konstatálja, hogy többé nem ura saját akaratá­nak, cselekedeteinek. (Az első pohár jön, a többi tőle már füg­getlen.) Az alkoholfüggőség oka lehet, a teljesség igénye nélkül!E gy rosszul sikerült pályaválasztás éppúgy, mint a hivatásbéli problémák sora. A képesség alatti pálya vagy az átlagosnál ma­gasabb pozíció, munkakör feszültséget okoz illetve a hivatással járó életforma változása hoz új ivási szokásokat. A tartós vagy átmeneti jellegű - pályamódosításra vonatkozó - tanácsadás hatékonyságát megnehezíti az egyén igénybeli (egzisztencia, fizetés megtartása) és a pályakövetelmények (felelősségválla­lás, teljesítmény) szembenállása, amelynek átlátását a problé­matudat hiánya szinte lehetetlenné teszi. Hamarabb válhat munkanélkülivé Hamarabb válhat munkanélkülivé - tapasztalataim szerint - folytatta a pszichológusnő -, az alkoholfuggő egyén. Sűrűb­ben kényszerül munkahe'lyváltoztatásra. A dolog természeté­nél fogva gyors munkahelyi konfliktusokat eszkábál. Nem rit­ka ugyanis az sem, hogy a munkaadót meglepetésként éri a dolgozó táppénzes állományba való vétele. (Az alkoholfüggő embert rendszerint igen jó munkaerőnek tartják, mivel vannak akik absztinens időszakban sokat és megbízhatóan dolgoz­nak!) Függőségük homályban marad. Vannak olyanok is, akik­nél a testi, a lelki, szociális károsodások gyors progressziót mu­tatnak, s viszonylag fiatalon „leszázalékolódnak". Ez pedig tár­sadalmi dezintegrációhoz vezet - mondta végezetül Adorján Zsuzsanna, annak kitételével, hogy e témáról „bizonyára napokig lehetne még beszélni, de a tett fontosabb minden idevágó teóriá­nál. " Egyetértünk. Bayer Béla Csak önkéntes alapon Az alkoholfuggőség kényszer­gyógykezelés nem egyeztethető ösz­sze jogrendszerrel. A kényszerelvo­nókúrát megszüntette a rendszervál­tás. De mi történjen az alkoholisták­kal, akik viszont nemcsak, hogy nem szűntek meg, hanem sajnos tovább szaporodtak. E rről beszélgettünk dr. Funk Sándorral, a Nyírő Gyula kór­ház mentálhigiénés osztályának veze­tőjével. - Nem szeretem az alkoholizmus szót, mert nem pontos - kezdi a be­szélgetést a főorvos - hiszen több de­finíciója is van. Az egyik az megköze­lítésben azt jelenti, hogy az illetőnek huszonnégy óránként innia kell. A másik, a kontrollvesztés. E nnek je­lentése, hogyha az illető egyszer inni kezd, nem számítható ki, hogy mi fog történni. Tulajdonképpen e kettőnek a variációját értjük alkoholizmus alatt. - Létezik-e teljes gy ógyulás a tudomány mai eszközeivel? - Nehéz kérdés. Bizonyos érte­lemben igen, más értelemben nem. Ha valaki alkoholfüggő volt, s újra in­ni kezd, megint függővé válik. Vi­szont, ha pem iszik, jó esélye van egy normális, egészséges életvitel kialakí­tására. A társadalom csak azt látja, hogy a beteg újra, meg újra visszaesik, s ezt úgy értelmezi, hogy gyógyítha­tatlan. A hozzánk kerülő betegek vi­szont azt szeretnék, hogy kontrolál­ható módon legyenek képesek inni, vagyis tudják, hogy mikor elég. Cé­lunk, hogy a beteg meggyógyuljon, absztinens legyen. - Mennyi ideig tart egy elvonókúra? - Általában 4-6 hét. Az első sza­kaszrajellemző, hogy testi és pszichi­kai krízis kíséri. Ez az első megvonási szakasz 2-3 napig tart. Ekkor intenzív gyógyszerezés, a folyadékháztartás rendezése, esetleg szívtámogatás, vérnyomásrendezés történik. Követ­kezik egy úgynevezett belgyógyászati szakasz hiszen az alkoholbetegnek biztos hogy van valamilyen testi be­tegsége. Ehhez 1-2 hét szükséges. E zt az időszakot nevezzük a lábadozás idejének. Ezt követi a pszichiátriai vagy ideggyógyászati kezelés. Az utolsó szakasz hossza különböző le­het. A beteg még laza szálakkal kap­csolódik az osztályhoz, ez lenne a re­habilitációs szakasz, de ehhez még hiányzik a megfelelő anyagi, techni­kai háttér. Ekkor tesszük fel a kérdést: mit csináljunk azzal a beteggel, akit meggyógyítottunk? Hová engedjük vissza? S gyakran kezdődik az egész élőiről. - Mi van Pomázzal és Nagyfával? - Szerencsés esetben Pomázon még el tudjuk helyezni a betegeinket. Ott hosszab távú kezelést tudnak biz­tosítani, s ami fontos, munkalehető­séget is. Nagyfa egy kétéves, bentlaká­sos intézet volt. Nagyon féltek tőle a betegek. Elismerem, nem fér össze semmilyen jogrendszerrel, s ez nem járható út. A két év különben is na­gyon hosszú idő volt. Az egyéni, csa­ládi problémákat eddig sem a kötele­ző elvonás oldotta meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom