Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-06-27 / 25. szám

1993. JÚLIUS 18. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 U JL JLogyan szólíthatom? Károly, Művész Úr, Karcsi? - Maradjunk a Művész Úrnál, ez ál­talános. - Hiú ember? - Nem érek rá hiúnak lenni. Vég­zem a munkámat, mint minden más ember. - Hogyan éli meg, hogy mindenki is­meri? - Hát nézze, ez eleinte zavaró volt, de aztán később megszoktam, így ma már gyakorlatilag semmiféle problé­mát nem okoz. Ha az emberek kedve­sen és barátságosan köszönnek, akkor én azt viszonzom és örülök neki. A csa­ládom is megbékélt ezzel a helyzettel, már több, mint harminc éve csinálom. - A mai magyar színművészet palet­táján hova helyezi önmagát? - Erre a kérdésre azért nehéz vála­szolni, mert az önértékelés nem jelent ^fenit. Mindenki annyira tartja ma­gíRmennyire akarja, a döntő az, hogy a közönség hova teszi. - Minden felkérést elvállal? - Nem, szó nincs róla. - Mi alapján választ? - Elsősorban az ajánlat minősége számít. Aprópénzre nem vagyok haj­landó váltani magamat, akkor inkább készülök más dologra, vagy olyasmivel foglalkozom, ami érdekel. Ha olyan feladat jön, ami mint feladat érdekel ­például a mostani Dreigroschenoper, ami harmincéves szerepálmom volt ­abba szívesen belevágok és megcsiná­lom. Ám nívótlan dolgokat nem válla­lok. Azt gondolom, hogy egész pálya­futásom alatt nem csináltam olyasmit, amiért bármikor is szégyenkeznem kellene. - Szokott a családjáról beszélni? Mk- Csak a legminimálisabbat. Nős ^^yok, nagyon boldogan élünk, van egy fantasztikus édesanyám és egy tün­déri anyósom. Feleségem már a bemu­tató előtt itt volt - nagyon áldozatkész asszony, rengeteg kutatóorvosi mun­kája mellett még nekem is sokat segít. - Magabiztos ember? - Nem, egyáltalán nem. A magabiz­tosság szerintem nem színészi tulaj­donság. - A fellépésből pedig úgy tűnik. - Más a színész és más az ember, bár a kettő elválaszthatatlan egymás­tól. Ez most így elmondva furcsa para­doxon, valójában arról van szó, hogy az ember egy bizonyos életkor után kiala­kult életfilozófiával rendelkezik, egyé­niséggé válik, ha már az elején nem volt az. Ebből valamennyi jut a színé­szete számára, a színészete pedig visszahat az egyén tudat- és jellemfej­lődésére. - Befutott? - Manapság Magyarországon vala­kire azt mondani,.hogy befutott, az túl­zás. Szinten vagyok. Tehát a saját szin­temet igyekszem állandóan tartani, fej­leszteni. Nem megyek soha készületlenül, mindig megkísérlem a maximálisat nyújtani. Hogy aztán ez mikor, meny­nyire sikerül - nem tudom. Mindig nyugodtan fekszem le, mert hiszem, hogy megtettem mindent, ami megte­hető. Úgy vélem, ezen alapszik az egész. Ha valami magabiztosság van bennem, az csak ettől lehet. - El nem ért szerepálom? - Szerepálomról beszélni egy, ha nem is a végére, de utolsó harmadába érkezett pályánál nagyon nehéz. Per­sze, hogy elment egy csomó szerep mellettem, mint ahogy mindenki mel­lett, aki ezen a pályán megfordult. El­sősorban sok Shakespeare-hős, amiket nem játszhattam el, mert egy olyan színháznál dolgoztam, ahol ez nem volt divat. Aztán a mai modernek ­egy-két kivétellel mind -, ami megint egy színházi struktúra következménye volt. Gyakorlatilag nekünk nem jutott Osborne, vagy Anouilh, inkább Gel­manokat játszottunk. Sajnos, annak va­lószínűsége, hogy előbbiekkel egymás­ba botoljunk - egyre kisebb. - Úgy tudom, hogy tagja a sok vihar kőzött alakulgató Művész Színháznak. - Igen, ez most egy újfajta alakulat. Célukul a régi Várkonyi-féle Művész Színházat állították, azt akarják folytatni - tudomásul véve, hogy ugyanazt folytat­ni már nem lehet, hiszen már eltelt közel negyven esztendő. A színház is, a színé­szek minősége is megváltozott, sokszor előnyére, ám sokszor hátrányára. A dik­ció elkopott, megcsúnyult, megfakult, nagyon kevés a jól beszélő színész, sok a slendrián, pongyola előadás, nagyon sok az akarnok rendező, aki önmegvalósít, ahelyett, hogy magát a művet dolgozná fel. De hiszek abban, hogy jó színházala­pító egyéniségek vannak ebben az or­szágban. - Egy időben tehát - bármily távoli­nak is tűnik az összevetés - két társulat alapításakor is ott lehet a „szülőszoba" várójában. A szekszárdit milyen érzések­kel szemléli? - Én nagy híve vagyok Frigyesi direk­tor szándékainak. Tisztességes dolgot akar, hiszen egy olyan vérkeringésbe akarja bekapcsolni a magyarországi né­met nyelvű színjátszást, amelynek tö­megbázisa ma legalább 60-70 millió né­metül beszélő ember. Ha magyar színé­szek németül játszanak, akkor a saját kul­túránkat, a saját tehetségünket adaptál­hatjuk egy másik nyelvre. Hiszen hiába játszunk mi németül, attól mi magyar szí­nészek vagyunk, a gesztus- és kifejezés­rendszerünkben, a felkészülési formánk­ban és egyebekben. Visszatérve a helyi dolgokra: a vajúdás mindig fájdalmas, borzalmasan nehéz. Ez a színház pilla­natnyilag olyan organizmus, amely iga­zán bejáratott, régi színházi szakembe­rekkel nem rendelkezik. Csak dicsérni tudom az itteniek igyekezetét, akik megpróbálnak profikká válni, igen kevés tapasztalattal. Azt gondolom, még bele­telik egy kis időbe, amíg ez a gépezet ola­jozottan működik majd. - Mi a véleménye a darabválasztás­ról? - A Koldusopera reneszánszát éli. Az, hogy most öt, vagy hat színház játssza, egyszerűen érthetetlen. Na jó, a levegőben van a darab szelleme, aktuali­tása, de azt hiszem, mégis szükség lenne valami egyeztetésre, nem kellene ennyi helyen egyszerre színpadra állítani. E 1 Ji a kritika a szekszárdi bemu­tatóra is érvényes? - Megvolt a premier, a darab rende­sen összeállt, arról szól, amiről szólnia kell, korrektül, tisztességesen játsszuk. Azt gondolom, hogy színházi szempont­ból mindent megtettünk, ami lehetséges. Az, hogy most ez itt Magyarországon kell-e, nem tudom. Egy biztos: a vállalko­zás megmutatta, hogy ezt itt meg lehet csinálni, hogy aztán hova s merre - ez már Frigyesiék elszántságán múlik, ez nem a színészek dolga. ORBÁN GYÖRGY Fotó: - kafi ­„Nekünk nem jutott Osborne..." Miközben az interjút gépelem, jó ideig fel sem tű­nik, hogy a tévéből éppen az ő hangját hallom - Omar Sharif alakításához „kölcsönözve". Nem lehet vélet­len, hiszen MÉCS KÁROLY nap mint nap szinkroni­zál, rengeteg színdarabban játszik, a rádió irodalmi műsorainak évtizedek óta állandó szereplője. Ez idő tájt Szekszárdon a Dreigroschenoper (Koldusopera) főszereplőjeként láthatjuk színpadon. Mindenki is­meri, mégis úgy tűnik: alig tudunk róla valamit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom