Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-05-16 / 19. szám

1993. MÁJUS 23. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 15 Bölcsességek a szeretetről „Nem szerelhetjük önmagunkat, ha másokat nem s/crclünk és másokat nem szerelhetünk önmagunk elfogadása nélkül." (Thomas Merton) Nőkről, nemcsak nőknek! Sas Erzsébet oldala Főpróba tolókocsiban A cél: Párizs Stoice Vasile, 23 éves román fiatalember, aki deréktól lefelé bénán született, megfogalmazta élete nagy célját: Tolókocsival eljutni Párizsba. Vasile édesapja korán meghalt, édesanyja bete­ges, öten vannak testvérek. Kolozsvárott a moz­gáskorlátozottak iskolájában tanult 8 évig. Az is­ola elvégzése után hazaköltözött Lúgosra, ahol 90 májusában megalakult a Mozgáskorláto­zottak Szövetsége. Vasile hobbija a horgászat, imád festeni. Fes­tészetet a helyi művészeti iskolában tanul. Szekszárd romániai testvérvárosának szülöt­te, azt a célt tűzte maga elé, hogy a Siófokon, május 18-22-ig megrendezésre kerülő mozgás­sérültek találkozójára, saját kezével hajtott toló­kocsival fog eljutni. Lúgos és Siófok között az alábbi városokban tart pihenőt. Május 14-én indul a lugosi városháza elől, egy darabig rendőri kísérettel. Temesvárra érkezik 15-én, Aradra 16-án, Szegedre 17-én, Bajára 18­án reggel és Szekszárdra 18-án, a polgármesteri hivatal elé déli 12-13 óra között. Városunkból továbbmegy Tamásiba, és 20-án érkezik Siófok­ra, a találkozó színhelyére. Vasilétől, több segítőkész ember közbenjárá­sával, telefonon sikerült a fentieket megtudni, rra a kédésre, hogy ezen a hosszú úton, hogy ig kommunikálni - hisz nem tud magyarul - az alábbiakat válaszolta: „Nem kell a nyelvet tudni, hogy a jó emberek szót értsenek egymással." Azért „biztosíték­ként" lesz nála szótár, valamint francia nyelvtu­dása is segítségére lesz. Vasile elárulta még, hogy ezt az utat ereje, kitartása főpróbájának tartja. Nagy álma, hogy Franciaországba, Párizs­ba jusson el két keréken. Nagyon örül, hogy az útvonalban érintheti Szekszárdot, hisz szülővárosa Lúgos, Szekszárd testvérvárosa. Egy fiatalember, aki születésétől fogva a toló­kocsi rabja. Akaratereje, céltudatossága, önma­gába vetett hite adja az erőt, hogy célját elérhes­se. Sok-sok egészséges embernek mutatva pél­dát. Győzni akar, betegsége, korlátozott mozgá­sa felett. Elérni a célt, amit saját maga tűzött ki. Jó utat és kitartást kívánva, szurkolunk neked Vasile! Szeretettel várunk rád Szekszárdon! 0. Janikovszky Éva: Kire ütött ez a gyerek? A könyv kamaszokról szól, akik sokszor hozzák ki a felnőtteket a sod­rukból, sokszor értetlenek, de végül is nagvon érthetőek, szeretni valók, ha az eléjük tartott tükörből eltesz én­jük csillog vissza. A felnőtt, maga is volt kamasz, csak már elfelejtette. A címbeli kérdésre tehát a válasz: Ránk. szülőkre. Karaván éttermi ran­devúnk vendége, Tóth Zoltánné, pszichopeda­gógus, a szekszárdi gyer­mek-ideggondozó mun­katársa, - immár 21 éve ­aki a Babits Mihály Mű­velődési Ház által, idén tavasszal indított, csak fiataloknak szóló, infor­mációs és lelkiszegély­szolgálat team tagja. - Információs és lelki­segély-szolgálat. Mit ta­kar ez a két fogalom? - Az információ; a fia­talok tájékoztatása, az életükben felmerülő ügyek,-konkrét intézke­déséhez segítség. Pél­dául pályázatok benyúj­tásához, álláskereséshez vagy éppen egy nem kí­vánt terhesség megszakí­tásával kapcsolatban ho­vá forduljanak. A lelki se­gély, az életükben össze­kúszálódott érzelmi szá­lakat szeretnénk rendbe tenni. Ebben segíteni, ta­nácsot adni. - Melyik korosztály az, amelyik a legproblemati­kusabb, akik jelentkezé­sét várják? - A tinédzser kor, 13-17 éves korig. Ezt így persze nem lehet kijelen­teni, mert 20 éven felüli fiatalnak is lehetnek problémái. - Kik foglalkoznak a segítségre szoruló fiata­lokkal? Pedagógusok, pszichopedagógusok, lelki problémák megol­dására specializálódott szakemberek. A team tagjai fiatalok, időseb­bek, nők és férfiak vegye­sen. Ez szerencsés, hisz a fiatal kiválaszthatja azt, akivel a legszívesebben beszélné meg problé­máit. - Önnek személy sze­rint milyen segítséget nyújt a pszichopedagógus vég­zettsége? - A húszéves, saját munkaterülete­men szerzett tapasztalatom mellé, gyermekeim nevelése közben szerzett tapasztalataim, sokat segítenek. öt gyermekünk van, egy egyetemis­ta, egy főiskolás, kettő középiskolás és egy ezután lesz majd kamasz. így min­dennap megélem gyermekeimmel, a kamaszkor szépsége mellett, a gondjait is. - Mi az, mivel ez a kitűnő szakember­gárdából álló team, az önökhöz forduló fiatalokon segíteni tud? - A többszöri találkozás után, sok­sok beszélgetés, odafigyelés következ­tében, a fiatalt rá tudjuk vezetni problé­máinak gyökereire. Ha kell, a szülőkkel is beszélünk, vagy a pedagógussal, illet­ve társsal, munkahellyel. Amikor rávezetjük a problémára, már megfogalmazódik a hogyan to­vább, mit kell tennie a jövőben, hogy elérje a célt. Fontos, hogy egyenrangú­ként kezeljük a hozzánk forduló fiata­lokat, felnőttként megértve gondjaikat. - Mit tartana szükségesnek elmonda­ni a szülőknek? - Felhívnám a figyelmet arra, hogy mi az, ami a gyereknek hiányzik. Ezt röviden így tudnám megfogalmazni: „Figyelj rám! Hallgass meg engem! Érts meg végre engem!" Mert mi szü­lők, nem is gondoljuk, hogy milyen gondokkal gyötrődik gyermekünk, mert csak rohanunk és nem tudjuk mit jelentenek a nagy hangulatváltozásaik, hirtelen kitöréseik. Lehet, hogy elcsé­pelt dolog, de az együttes élmény, a sok-sok beszélgetés, akár vita is, a kö­zös programok, közös munka, közös sikerélmény, mind-mind, közelebb hozza egymáshoz a szülőt és gyerme­ket. Minden fiatalban megvan a jó, csak érteni kell a felszínre hozásához. Ha nem megfelelően próbálunk közeledni feléjük, akkor ellenkező hatást érünk el. Dicsérni kell! - Mi az, ami ön szerint a mai fiata­loknak hiányzik? Mi az, amiért ennyi fiatal érzi feleslegesnek, unalmasnak, céltalannak az életét? - Sajnos nincs lehetőségük az együttlétre, a kulturált ismerkedésre. A társadalomnak itt nagy a felelőssége, hisz meg kellene teremteni ezeket a feltételeket. Nagy szerepük van a pedagógusok­nak is. Egy jó tanár-diákkapcsolaton sok múlik. Sok esetben tudja pótolni a szülőt. A társas összejövetelek szerve­zésében is nagy szerepük lenne az isko­láknak. A fiatalok érzik a szülők és az egész társadalom szorongásait. Segíteni kell nekik, hogy lépésenként eléljék a célt. Ehhez meg kell őket arra tanítani, hogy bízzanak önmagukban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom