Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1993-05-16 / 19. szám
1993. MÁJUS 23. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 7 Nem a ruha teszi az embert?! Címünk egy közmondás, amely legalább annyira sántít, mint társa, miszerint: „a pénz nem boldogít". Az utóbbi azért, mert ha nincs, ugyancsak sok gond forrása lehet, az előbbi azért, mert egy ember az első benyomást mégiscsak az öltözködésén keresztül teszi ránk. Erről persze lehet vitatkozni, hogy mi a fontosabb, az hogy valaki „agyonöltözi" magát, miközben belül „üres" vagy egy értékes ember, ám külseje némi kívánnivalót hagy maga után. Úgy gondolom ezt a kérdést ilyen éles, sarkos megfogalmazásokkal nem lehet elintézni. Talán az arany középút mint oly sok másban - adja a megoldást. Jelen esetben az üzleti élet öltözködésével foglalkozunk, azzal, hogy mit jelent egy vevőnek, egy üzletfélnek, egy ügyfélnek, betérni egy olyan helyre, ahol fontosnak tartják az öltözködést, a jó megjelenést. Teszik ezt azért, mert nemcsak árukészletükkel, üzletük berendezésével, gyors kiszolgálásukkal, ügyintézésükkel, udvarias magatartásukkal, hanem megjelenésükkel is meg kívánják tisztelni a hozzájuk betérőt. Természetesen minden helyen mást és mást - ún. munkaruhát - kíván az üzlet, hivatal, intézmény profilja, ám a lényeg ugyanaz. A dolgozók jólápoltsága, megfelelő öltözéke ugyanúgy hozzátartozik egy üzlet sikeréhez, mint a választék, a minőség, a határidők, az udvariasság. Cseh Gábornét (képen balról a Papirus nyomtatványbolt és a Manager shop üzletvezető-tulajdonosát és eladóit látjuk formaruhájukban, amely igényességével, akár példaértékű is lehetne. - sas Egy hasznos kiadvány Szolgáltatókönyv Szekszárdon is Változó gazdasági környezetünkben sorra alakulnak az új cégek, intézmények, szűnnek meg a régiek, változnak az utcanevek, telefonszámok, mindenkinek szüksége van egy olyan szolgáltatókönyvre, mely ezen a területen eligazítja. A Sziporka Bt. neve nem ismeretlen a vállalkozók körében. A társaság 3. évfolyamának kiadványát szerkeszti, melyet évente, megújítva adnak ki. Települések, vállalkozások főbb adatainak és egyéb közhasznú inforációknak egyre bővülő gyűjteménye, őke Lajos ügyvezetővel beszélgenk a megjelenő kiadványról. - Milyen adatokat tartalmaz a könyv? - A cégek, vállalkozók ismertetésénél arra törekszünk, hogy elsősorban alapinformációkat közöljünk, - szolgáltatások köre, nyitva tartás stb. - de reklám közlésére is van lehetőség. - Hogy jutottak el Szekszárdra? - Az első kiadványunkban bajai vállalkozók szerepeltek. A másodikat kibővítettük Bátaszékig. A harmadik körbe, mely egy szélesebb régióra tervezett szolgáltatókönyv lesz, Szekszárd és környéke is bekapcsolódhat, melyet két vonalon Szekszárdtól Mohácsig, illetve Kalocsa-Bácsalmás és környező településekre kívánunk kibővíteni. - Milyen áron kínálják a szolgáltatásukat? - A hirdetési tarifáink az átlagosnál szerényebbek, valamint a regisztrálás dija tartalmazza a könyv egy példányának árát is - melyet minden jelentkezőnek postázunk. - Kinek a jelentkezését várják? - Olyan cégek, vállalkozókjelentkezését, akik hisznek abban, hogy jövőre is talpon maradnak. - Hol és meddig jelentkezhetnek az érdeklődök? - A jelentkezési határidő május 30. Jelentkezéseket a megjelenő szelvényen is elfogadunk vagy a postacímünkön Sziporka Bt. 6500 Baja Pf.: 324. Heti jegyzet Az a helyzet... ...hogy tartoznak nekem már fél éve, de aggodalomra semmi ok, a hivatal malmai kissé lassikán őrölnek, legyek türelemmel, majd a jövő hónapban megkapom. Miután az önkormányzat ígéri, biztos megkapom, türelem pedig még van. Villany bevezetésének költségeiből térítenek vissza úgy ötezret, lévén, hogy kommunális beruházásnak számít. Egy kicsit döcögve indult a dolog, lassan szerveződött, előre be kellett fizetni a teljes össz^et, az fél évig másnak kamatozott, majd elkészült a vezeték és lön világosság. Ezután azt is megmondták, hogy ugyan építőközösségi tag vagyok, de ha még továbbiak is rákötnek a hálózatra - és fizetik a beugrót ahhoz a tagoknak semmi közük, visszaosztás nem lesz, vagyis a pénzből nem kapnak. Üsse kő gondoltam, igaz hogy nem értem, de hát mért is kellene mindent megérteni, örüljek, hogy lyuk van a konnektoromon. Ezek után beballagtam az önkrományzathoz, ahol is az illetékes hölgy közölte, hogy most nincs ügyfélfogadás. Gondoltam ez jó dolog, mert nem boszszantják a lehetetlen ügyfelek, tudunk tárgyalni. Epp fordítva történt, a hölgy - jogosan? - kissé idegesnek tűnt. Közölte, hogy oké, a hivatal fizet, de csak akkor, ha hozok mindenféle kivitelezési terveket, papírokat, dokumentumokat, hogy a vezeték valóban megépült. Ekkor leültem a székbe, részben, mert rendkívül udvariasan az imént hellyel kínáltak, másrészt, mert elgondolkoztam azon amit hallottam. Az ügyfelező nem mást állit, mint hogy a hivatalnak - hivatalosan - nincs tudomása arról, hogy a város határában kétszáz fogyasztót bekapcsoltak. Az építőközösség feje más megyébe ment dolgozni, nem lehetett illetékest találni dokumentumok előtárása végett. Gondoltam, megkockáztatom és kiviszem a hölgyet a helyszínre, saját szemével győződjön meg, hogy dzsal a delej a vezetéken, de ezt azonnal elvetettem, belátva, hogy a hivatal számára az létezik, ami papíron létezik. Vártam tehát és rózsa termett; egyszer csak a hölgy közölte, hogy megvalának a dokumentek, a hivatal utalni fog áprilisban. Április elmúlt, minapában újfent érdeklődtem. A kedves hölgyet nem találtam, más munkahelyre távozott, de volt egy másik kedves ügyfelező, ö közölte, hogy ebben a hónapban nem, de a következőben utalnak. Teljesen megnyugodtam, és a nyugalom előbbutóbb korpát terem. - st -