Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)
1993-03-21 / 11. szám
1993. MÁRCIUS 21. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 15 Bölcsességek a szerelemről „A szerelem ideje bizonytalan. A legtöbbször másikunk lényének teljes Fölfedezéséig tart. Ha ez megtörtént, már csak a legszerencsésebbek mondhatják magukénak." (Lukács Sándor) Nőkről, nemcsak nőknek! Karneválok, fesztiválok... A külföldi és a magyar fesztiválok keletkezéséről, hagyományairól dr. Nagy László írt könyvet. A fesztiválok mint óriási rendezvények, rendkívül fontosak. Úgy is mint idegenforgalmi vonzerők, ám tudomásul kell venni, hogy elsősorban ünnepről, ünnepekről van szó, amelyeket a nép elsődlegesen belső • séglet kielégítésére hozott létre. . közösség összetartása a fő cél, feszültségoldó, ám információkat is közvetít, azáltal, hogy az együvétartozás jeleként újra és újra megrendezik, de jeleket és közleményeket is hordoz, a benne megvalósuló rítusok, a vele együtt járó öltözetek és ételek által. A fesztiválokat hagyományőrző jellegük és belső tartalmuk miatt, kifejezőerejük által kezelik kiemelt módon, mert bennük a külső szemlélő egy önfeledten szórakozó közösséget fedezhet fel. Néhány világhírű rendezvény: a teljesség igénye nélkül. Riói karnevál: 1928 óta tartják. Rendkívül látványos, órákig tartó felvonulás, szemet kápráztató, pompás kosztümökben, világszép lányokkal. Velencei karnevál: az ősi hagyományokra épül. A gondolák és lagúnák városában hangulatos, ám kevésbé látványos, mint a riói. Minden év július 3. vasárnapján. Salzburgi fesztivál: Mozart szülővárosa, kiváló zenei értékű, színházi előadások és hangversenyek otta. Az első szervezők között volt Johann Strauss Budapesti Tavaszi Fesztivál: a legjelentősebb kulturális és zenei nagyrendezvényünk. Márciusban kerül megrendezésre. Zene, balett, színház, folklór és kiállítások tarka sokaságából választhatnak a résztvevők. Busójárás: Mohácson tartják, farsangbúcsúztató, téltemető. A híres régi maszkok, jelenetek sok külföldit is vonzó látványosságok. Debreceni virágkarnevál: lenyűgöző látványosságával magyart és külföldit egyaránt vonz. Augusztus 20-án kerül megrendezésre. A két óriási rendezvény, a karnevál és a fesztivál között kevés a különbség. A karnevál hagyományos jelmezes, táncos ünnepség, a fesztivál általában ünnepi játékokat, seregszemléket jelent. A lényeg mindkettőnél azonos: ajelenlévők jól érezzék magukat. Kedves Olvasóm! Ha felteszi magában a kérdést, hogy miért került ez a kis áttekintés a nők oldalára, a következő magyarázattal szolgálhatok. Minden vendéglátás sikere a nőktől függ. Minden elismerés a keményen dolgozó, jól szervező férfiaké. Ám a bájt, a kedvességet, azt, hogy igazán jól érezzék magukat hazai és külföldi vendégek, csak a nőkön keresztül lehet elérni. Egy-egy rendezvényre, 1993-ban, Szekszárdon, hét alkalommal, a rokonainkat, barátainkat idevárva, kívánunk mindenkinek jó szórakozást. Sas Erzsébet oldala Kálmán 15 éta: A nevek világa Névadási sznkásuk a/ ókortól mái(j. A ni'U'k eredete. li'U'wtiMiév. néuihat. Iiecetuv iitL'adutiivnó.áltté\. gúnytté*. Hehm-uk. miiikH'k. >t/ne\ek. hcy> neu'k. ifiu IH liam lejezcícini J könyvből. Tamilsáüov ÖTvasiiián\. akiket érdekel nénik eredete, a/oknak ajanlum. Gemenci kávéházi randevúnk vendége: Czemmel Gyöngyi, a Szekszárdi Polgármesteri Hivatalban, az önkormányzati kapcsolatok referense. A nagyon fiatal, nagyon csinos referenst először iskoláiról, tanulmányairól kérdezem. - Baján, a Frankéi Leó német nyelvű gimnáziumban érettségiztem 1991-ben. Tanulmányi szerződésem volt a polgármesteri hivatallal, ezért - miután Budapesten elvégeztem az egyéves manager, asszisztens-hosstes tanfolyamot - 1992. szeptember l-jétől a városházán, a vállalkozási csoportnál kezdtem el dolgozni. Jelenlegi munkakörömben ez év januáijától dolgozom. Önkormányzati kapcsolatok... Nyilván nyelvtudás is szükségeltetik ennek az állásnak a betöltéséhez? - A gimnáziumi érettségin felsőfokú német nyelvvizsgát, a managerképzőn középfokú angol nyelvvizsgát tettem. - Jól belecsöppent a sűrűjébe - szokták mondani -, hisz köztudott, hogy 1993 Szekszárdon a fesztiválok éve lesz. Felsorolná ezeket a fesztiválokat? - Art Kontakt, Holló Tavaszi Fesztivál április 22-24-ig, Bárdos Lajos Kórusfesztivál május 7-9-ig, Pünkösdi Fesztivál május 28-31 -ig, Duna menti Folklór Fesztivál július 6-1 l-ig, Csörge-tói Rockfesztivál augusztus végén, Nemzetközi Kamarakórus Fesztivál október 23-án. - Milyen munka hárul Önre ezeknek a fesztiváloknak a szervezéséből? - Attól függ, hogy az önkormányzat milyen mélységig vesz részt ezeken a fesztiválokon. Van, ahol rendező, van, ahol támogató, van, ahol csak résztvevő. Ebből következik, hogy a feladatok is eltérőek. Jelenleg a Pünkösdi Fesztivál szervezésében vagyok benne, nyakig. Minden testvérvárosunkból jön egy hivatalos és egy kulturális delegáció, a polgármesterek vezetésével. Nagy és megtisztelő feladat és erőpróba lesz számomra az idei év, hisz az az elvem, hogy minden ilyen ünnepség sikere a jó előkészítésben, az alapos szervezésben van. Kitűnő munkatársam, Lemle Zoltán segítségével, remélem, meg tudok birkózni a feladattal. - Külső szemlélő ebből csak azt látja, hogy egy-egy rendezvény jól vagy rosszul „működik". - Eddig én is ezt láttam. Ma már más szemmel látom, hogy mennyi munka kell ahhoz, hogy jól menjenek a dolgok. - Az előzetes szervezés után jön a lebonyolítás. Itt derül ki, hogy milyen munkát végeztek heteken, hónapokon keresztül! - Mindent megteszek, rengeteg szabadidőm megy rá, mégis, azt hiszem, sokat tanulok, látok, tapasztalok ez alatt a szervezési időszak alatt is. A rendezvényeken pedig olyan emberekkel találkozhatok, akikkel egyébként sosem ismerkedhettem volna meg. - Ha már az ismerkedésről esett szó. A fesztiválok megrendezése előtt is részt vett már különböző eseményeken - leginkább mint tolmács -, ahol sok magyar és külföldi delegációt kellett vendégül látni. Bizonyára előfordult, hogy volt, aki nem a tolmácsot, az udvarias vendéglátót, hivatalnokot, hanem a kedves, csinos fiatal lányt vette észre... - Ez bizony nem is egyszer előfordult. Igyekszem mindig csinos lenni, úgy érzem, ezzel a vendéget tisztelem meg, igyekszem mindig kedves lenni, ezzel is a vendéget tisztelem meg, igyekszem mindent megtenni, hogy városunkról, az eseményről a legjobb tudásom szerint tájékoztassam, ezzel a vendéget tisztelem meg. Ennyi. Ha emellett megtetszem... Szerencsére a barátom nem féltékeny, vele mindent megbeszélek, ő tudja, hogy csak a munkám végzem. A velencei karneválhoz tartozik az a néphit, hogy az 1575. évi szörnyű pestisjárvány elmúlásának emlékére, július 3. vasárnapján, Velence apraja-nagyja csónakokra, bárkákra, tutajokra száll és egész nap és éjjel a vízen tartózkodik. Ott esznek, isznak, miközben megállás nélkül szól a zene és tűzijátékokban gyönyörködnek. A hajnalt is a vízen kell tölteni, mert aki ezen a napon az Adria vizével vet magára keresztet, azt egész évben elkerüli a betegség. xO sV