Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-03-07 / 9. szám

15 1993. MÁRCIUS 14. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Bölcsességek a szerelemről „I la ííiiiikiüíhIIiui liií maradsz: Ilii énhoz/ám is, maradj mindég az, aki vagy, s a n/ívtni már liisz." (Váci M.) Nőkről, nemcsak nőknek! Sas Erzsébet oldala Nőnapi randevú Kocsis Imre Antal polgármesterrel Hal vagy? Nagyon érzéki. K/eretl a harmó­niát. amiért áldozatokra is képes. Hi­székeny, e/érl sokan kihasználják. Empatikus kt s/séuv m>«\ o» fejlett. A pénz vem u munkahelyén, sem otthon nem jelent s/mnára semmit. Ha >an Valakije, a/t ki/úrólatíosan és szenve­délyesen szereti. Illik hozzá: >lzünlö, bika. Óvakodjon az ikrektől és a ha­laktól. Virág helyett meghajtom a fejem!" Kedves olvasóim! Ugye Önök is úgy gondolják, hogy nőnap előtt nem lehet más vendége ennek a sorozatnak. • is egy férfi. A választás egyszerű , hisz bárki másnál felmerülhetett volna a kérdés; miért pont Ő! így vi­szont a válasz egyszerű: városunk lap­jában, a nők oldalán, a nőnap előtt megérdemeljük, hogy „minimum" egy polgármester válaszoljon kérdése­inkre. - Polgármester Úr! Kezdjük talán a gyermekéveknél. Hogy gondol vissza gyermekkorára, mit jelentett az Ön számára az a fogalom, hogy nő? - Édesanyámban kizárólag az anyát láttam, sosem vettem észre benne a nőt. Úgy gondolom, ezzel vala­mennyien így vagyunk. Családunkban 4 fiú és 2 lány volt, akiket szintén nem vettünk mi fiúk nőszámba. - Iskoláskor, kamaszkor? - Miután nem koedukált iskolába jártam, a dolgok úgy alakultak, hogy « sen külön életet éltünk mi fiúk, a oknak nem volt ehhez közük. Sem tainkban, sem komoly dolgokban. A fiús játékok betöltötték a gondolatvi­lágunkat, ebbe a lányok akkor nem fér­tek bele. Ezt ők azzal bosszulták meg, hogy teljesen önállósították magukat. A kamaszkorban már a szokásos szerelmekkel, csalódásokkal kellett megbirkózni, ami azért volt jó, mert mindig újabb és újabb tettekre sar­kallt. - Mikor jött el az igazi nő? A nagy Ő? - Nem sokáig kellett keresgélnem, hamar megtaláltam. A gimnáziumi évek végén ismerkedtem meg a felesé­gemmel, akivel egy osztályba jártunk. Kapcsolatunk az érettségi után vált ko­mollyá. - Milyen a nőideálja? Milyen tulaj­donságokkal kell rendelkeznie annak a nőnek, akit Ön a társának tekint? - A feleségem testesíti meg szá­momra az igazi nőideált, minden szempontból. A külsőségekről nem beszélek, hisz annál sokkal fontosabb­nak tartom a belső tulajdonságokat. Hihetetlen munkabírását, szókimon­dását, reális, racionális gondolkozását, otthonteremtő képességét. - Óriási adomány a sorstól, hogy va­laki ezeket elmondhatja. Azt pedig, hogy elmondta, külön köszönöm, min­den nőtársam nevében. Mi nők ugyan­is azt tapasztaljuk, hogy ha mégoly tisz­tában is vannak a férfiak társaik eré­nyeivel, ritkán ismerik el azokat, holott a kölcsönös ösztönzés, elismerés talán több házasságot menthetne meg a széthullástól. - Valóban szerencsésnek mondha­tom magam. Feleségem mindazokat a terheket leveszi a vállamról, amelyeket én nem szívesen végzek. Azt sajnos nem tudom, hogy ő szívesen végzi-e, de sohasem láttam még rajta, hogy ne­hezére esnék. Ez nálunk immár 27 éve így van. - Mi a véleménye a nőnapról, mun­kahelyen, otthon való megünneplésé­ről? Mi, „ünnepeltek" sokszor úgy érezzük, hogy ez már-már „kötelező gyakorlat", hogy a munkahelyeken a lérfikollégáknak és otthon a férjeknek épp olyan terhes, mint amennyire ­pont a kötelezőszerűsége miatt - szá­munkra, nők számára megalázó. Ha már a férjeknél tartunk, tudok olyan­ról, aki még sosem vett virágot a felesé­gének nőnapon, ám egyenrangú társ­ként él vele, tiszteli munkáját, esetleg hobbiját. Van olyan, aki malomkerék nagyságú virágcsokorral tér haza ezen a napon, csak éppen azt nem veszi ész­re, hogy társa a munka és a család ket­tős terhe alatt rogyadozik. Van olyan, akinek semmit sem jelent ez az ünnep, de éppen foglalkozásánál, beosztá­sánál fogva „kénytelen" foglalkozni vele. Ön melyik kategóriába sorolná magát? - Az utóbbiba. Otthon sosem kerül szóba a nőnap. Előző munkahelye­men, még amikor fiatal pedagógusok voltunk a főiskolán, olyan nőnapi ün­nepségeket rendeztünk, ahol igyekez­tünk hölgykollégáinknak személyhez szóló versikéket írni, kiszolgáltuk őket és más ilyen kedvességekkel együtt, ünnepeltünk. Nem hangzott el azon­ban Clara Zetkin és a többiek. Általá­ban a hivatalos nőnapokról rossz véle­ményem van. Nem gondolom, hogy azon az egy napon bármit pótolni le­het. Sok munkahelyen éppen a „köte­lező" volta miatt a férfiak mulatságává vált. Sokkal fontosabbnak tartanám, hogy a munkahelyeken újrajó viszony­ba kerülnének, odafigyelnének egy­másra a kollégák. Ez többet érne, mint egy „munka", amit a férfiaknak már­cius 8-án el kell végezni. - A nők életének sorsdöntő dolgai­ról határozott a közelmúltban az Or­szággyűlés. Abortusz, nyugdíjkorha­tár-emelés. Polgármester úrnak mi a véleménye az utóbbiról? - Nem vagyok konzervatív, ám állí­tom, hogy a nőknek maguknak kellene eldönteni, hogy 55 éves koruk után kí­vánnak-e dolgozni. Meggyőződésem ugyanis, hogy az a szerep, amit egy nő­nek egy életen keresztül el kell játszani, olyan megerőltető - anyának, feleség­nek lenni, otthont, családot összetarta­ni, ezenkívül teljes értékű munkaerő­ként dolgozni -, hogy csak maga dönt­heti el, tudja-e ezt még vállalni 55 éves kora után is. - A kávéházi randevú helyszíne ezúttal a polgármester úr irodája. Meg­köszönöm a beszélgetést és a kávét, ké­rem Önt - hogy bármilyen véleménye is van a nőnapról -, éljen azzal a rend­hagyó lehetőséggel, tisztelje meg Szek­szárd város hölgytagjait azzal, hogy azoknak, akik váiják és azoknak is, akik nem várják ezt az ünnepet, e lap hasáb­jain küldje el üzenetét. - Virág helyett meghajtom a fejem Önök előtt. Szeretném megköszönni, hogy szorgalmukkal, odaadásukkal, ki­tartásukkal, pótolhatatlanságukkal ba­rátságossá varázsolják ezt a kis várost, valamennyiünk otthonát. Szeretném, ha jövő évben, nőnap alkalmából - ha még polgármester leszek - én készít­hetném az interjút Önnel, a Szekszárdi Vasárnapban. SAS ERZSÉBET

Next

/
Oldalképek
Tartalom