Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-01-10 / 1. szám

1993. JANUÁR 10. SZEKSZÁRDI 15 Bölcsesség a szerelemről „A szerviem nagy fájdalom, de nagy szerencsétlenség meg­szabadulni ettől a fájdalomtól." (Caragiale) Nőkről, nemcsak nőknek! Kedves olvasó! A Kávéházi randevú vendégének, dr. Kujáni Gá­borné - Zsu néni - rövid, kedves írásaiból válogat­tunk két történetet. Nem írt világot rengető dolgok­ról, „csak" az életről. Az emberi szeretetről, türelem­ről, megértésről. Azokról az érzésekről, amelyek hiá­nya megkeseríti, megnehezíti életünket. Derűs morzsák « Mottó: „Mosolyod értékes, nagyon nagy jó, de semmiért meg nem vásárolható, ölcsönözni nem lehet, ellopni sem: ert csak abban a percben van értéke, amelyben arcodon megjelen." (Frederico Faber) A palacsinta Egy alkalommal kissé késve, futva, szinte rohan­tam az állomás felé, mert a busz már ott állt. Megvárt. Úgy estem be, levegőt sem kapva rogytam le az ülés­re. Amikor magamhoz tértem, eszembe jutott, hogy a kezemben van két ízes palacsinta, amit már nem tudtam megenni az ebédnél. Hát felkeltem és meg­kérdeztem a sofőrt, hogy ebédelt-e már? Majd ez­után - mondta. Tessék! Fogadja a kedvességért, hogy megvárt, és odaadtam neki a két meleg palacsintát. Elmúlt pár hónap, s én már teljesen elfelejtettem kinek és mikor is adtam palacsintát. Egyszer amikor felszállok a buszra, kedvesen rámszól a sofőr; pala­csinta nincs? . Kultúra óh ^^iz egyik ABC-áruház felé mentem, amikor több fiatal fiú azzal szórakozott, hogy tejfeles- és tejesdo­bozokat vagdalt a bolt oldalához. Csak annyit mond­tam nekik: Kultúra óh, miközben mosolyogtam. Be­léptem a boltba, s ott elkapott a félelem, mert estefelé volt, s arra is számíthattam, hogy „szemtelenségem­ért" ezek a srácok megvernek amikor kimegyek. Té­vedtem! Ott álltak sorban és rámutattak a kukára, majd kórusban mondták: Van ám kultúra! Megnézzük! Évtizedekig beszéltek a két nagy sztár közös filmjéről a Casablancáról. Hogy hányan lát­ták? Aki csak tehette bizonyára megnézte. Most a film elkészülte után 50 évvelfelele­venedik a történet, újraforgatják. A leg­nagyobb újság viszont az, hogy a két fő­szereplő nem más, mint Ingrid Berg­man leánya és Humphrey Bogari fia, a két egykori főhős gyermekei. A Stephen Bogart és Isabella Ros­sellini vajon hogy birkózik meg AN^. a világsztár szülők emlé­kével? Sas Erzsébet oldala Kávéházi randevú Philippe Durant: Belmondo A neves francia films/akírtíi teljes és színvonalas könyvben mutatja be Belmondo életét, műv észelét. A sztár vallomásai­ból megtudhatjuk magánéleté­nek részleteit, más sztárokhoz való viszonyát, szicíliai eredeté­re visszavezethető családszere­tetét. Fantasztikus meny­nyire hasonlít Gobbi Hildára. Sok kellemes és vicces történetet tud mesélni erről a hason­latosságról. Megnyerő, lekenyerező, ellenáll­hatatlan. Optimista, derűs az a fajta ember aki - bár sok mindenen keresztülment - sosem vesztette el az embe­rekben való hitét. Dr. Kiyáni Gáborné, Zsu néni 75 éve minden „fiatalosságával" sok íyat, megszívlelendőt és erőtadót tud monda­ni mindnyájunknak. „Rajongok Szek­szárdért. Gyermekko­romban Máriabese­nyőn nyaraltam és an­nak a fekvése teljesen azonos Szekszárdé­val. A háborúban két pici gyermekkel me­nekültünk. Három­éves, szép, okos kislá­nyomat eltemettük. Az első marhavagon­nal jöttünk haza, de már nem volt hová. Falura kerültem anyó­som házába, ahol szintén öreg falak vár­tak ránk. Csak a raj­tunk lévő ruha ma­radt. A sok segítő ba­rát, szomszéd jóté­konysága tartott élet­ben mindannyiunkat. Gimnáziumi érettsé­gi, gyors- és gépírás, német, francia nyelv­tudás a sutba! Büszke vagyok arra, hogy há­rom kicsi gyerekkel helyt tudtam állni, dolgoztam és nincs az a paraszti asszony­munka amihez nem értek. Szekszárdra 31 éve kerültünk, a plébánián kaptunk először ideig­lenes szállást. A Herbária üzem ta­karítója lettem, ahol napi 30-40 vö­dör vízzel mostam fel a műhelye­ket, mellékhelyiségeket, de volt fi­zetésem és SZTK-m. Tanulhattak a gyerekek. A Tolna Megyei Vízműtől mentem nyugdíjba, ma már 9600 Ft a nyugdíjam, de tavalyig még fo­lyamatosan dolgoztam. Örültem ennek a kávéházi ran­devúnak, mert újságolvasó lévén sok panaszkodó, kesergő, életked­vét vesztett emberről olvasok. Rá­jöttem, hogy most ez a menő. Va­kok ezek a panaszkodók? Nem lát­ják, hogy a déli és a keleti határain­kon túl mi van? Nálunk telve az üz­letek van sportolási, szórakozási lehetőség. Nem kell otthonunkat elhagyva menekülnünk, nem hal­nak meg gyermekeink. Sok ember­nek bizonyára nehéz, ám a nehéz­ségek azért vannak, hogy legyőz­zük őket. Az a baj, hogy az embe­rek mindig másokban keresik a hi­bát. Követelőzők, türelmetlenek, irigyek. Jó lenne, ha többet hasz­nálnák a kérem és a köszönöm sza­vakat. Mi a féijemmel - sajnos már 14 éve nem él - minden rosszban megtaláltuk a jót. A hitben és a hu­morban egyek voltunk. Ami még közös volt az a zene iránti nagy szeretetünk. Kislánykorom óta naplót vezettem. Mindig imádtam írni. Az őseim között vannak nagy politikusok, mérnökök, írók. Nagy kaland, érdekes munka volt a csa­ládfám felállítása. Tulajdonképpen végigírtam az életemet. Hat évvel ezelőtt írtam meg az életregényemet, nagy vágyam, hogy egyszer kiadhassam. Hogy miért értem meg a fiatalo­kat? Mert nem felejtettem el mint sok kortársam, hogy én is voltam valamikor fiatal. Tudom, hogy le­het velük beszélni, csak meg kell találni a hangnemet. Határozott véleményem: igenis lehet szépen megöregedni, csak ahhoz állandóan célt kell keresni, értelmes elfoglaltságot. Nem pa­naszkodni, hanem tenni. Nekem, az unatkozás szó hiányzik a szótá­ramból. A várostörténeti klubnak és a zeneiskolai klubnak is tagja va­gyok. Sok kedves, jó ember között gyorsan és kellemesen telik az idő. Az életemből csak a szépre emlé­kezem, örülnék ha kedélyemet, optimizmusomat mindenkinek átadhatnám.

Next

/
Oldalképek
Tartalom