Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-01-10 / 1. szám

1993. JANUÁR 10. SZEKSZÁRDI 15 Bölcsesség a szerelemről „A szerviem nagy fájdalom, de nagy szerencsétlenség megszabadulni ettől a fájdalomtól." (Caragiale) Nőkről, nemcsak nőknek! Kedves olvasó! A Kávéházi randevú vendégének, dr. Kujáni Gáborné - Zsu néni - rövid, kedves írásaiból válogattunk két történetet. Nem írt világot rengető dolgokról, „csak" az életről. Az emberi szeretetről, türelemről, megértésről. Azokról az érzésekről, amelyek hiánya megkeseríti, megnehezíti életünket. Derűs morzsák « Mottó: „Mosolyod értékes, nagyon nagy jó, de semmiért meg nem vásárolható, ölcsönözni nem lehet, ellopni sem: ert csak abban a percben van értéke, amelyben arcodon megjelen." (Frederico Faber) A palacsinta Egy alkalommal kissé késve, futva, szinte rohantam az állomás felé, mert a busz már ott állt. Megvárt. Úgy estem be, levegőt sem kapva rogytam le az ülésre. Amikor magamhoz tértem, eszembe jutott, hogy a kezemben van két ízes palacsinta, amit már nem tudtam megenni az ebédnél. Hát felkeltem és megkérdeztem a sofőrt, hogy ebédelt-e már? Majd ezután - mondta. Tessék! Fogadja a kedvességért, hogy megvárt, és odaadtam neki a két meleg palacsintát. Elmúlt pár hónap, s én már teljesen elfelejtettem kinek és mikor is adtam palacsintát. Egyszer amikor felszállok a buszra, kedvesen rámszól a sofőr; palacsinta nincs? . Kultúra óh ^^iz egyik ABC-áruház felé mentem, amikor több fiatal fiú azzal szórakozott, hogy tejfeles- és tejesdobozokat vagdalt a bolt oldalához. Csak annyit mondtam nekik: Kultúra óh, miközben mosolyogtam. Beléptem a boltba, s ott elkapott a félelem, mert estefelé volt, s arra is számíthattam, hogy „szemtelenségemért" ezek a srácok megvernek amikor kimegyek. Tévedtem! Ott álltak sorban és rámutattak a kukára, majd kórusban mondták: Van ám kultúra! Megnézzük! Évtizedekig beszéltek a két nagy sztár közös filmjéről a Casablancáról. Hogy hányan látták? Aki csak tehette bizonyára megnézte. Most a film elkészülte után 50 évvelfelelevenedik a történet, újraforgatják. A legnagyobb újság viszont az, hogy a két főszereplő nem más, mint Ingrid Bergman leánya és Humphrey Bogari fia, a két egykori főhős gyermekei. A Stephen Bogart és Isabella Rossellini vajon hogy birkózik meg AN^. a világsztár szülők emlékével? Sas Erzsébet oldala Kávéházi randevú Philippe Durant: Belmondo A neves francia films/akírtíi teljes és színvonalas könyvben mutatja be Belmondo életét, műv észelét. A sztár vallomásaiból megtudhatjuk magánéletének részleteit, más sztárokhoz való viszonyát, szicíliai eredetére visszavezethető családszeretetét. Fantasztikus menynyire hasonlít Gobbi Hildára. Sok kellemes és vicces történetet tud mesélni erről a hasonlatosságról. Megnyerő, lekenyerező, ellenállhatatlan. Optimista, derűs az a fajta ember aki - bár sok mindenen keresztülment - sosem vesztette el az emberekben való hitét. Dr. Kiyáni Gáborné, Zsu néni 75 éve minden „fiatalosságával" sok íyat, megszívlelendőt és erőtadót tud mondani mindnyájunknak. „Rajongok Szekszárdért. Gyermekkoromban Máriabesenyőn nyaraltam és annak a fekvése teljesen azonos Szekszárdéval. A háborúban két pici gyermekkel menekültünk. Hároméves, szép, okos kislányomat eltemettük. Az első marhavagonnal jöttünk haza, de már nem volt hová. Falura kerültem anyósom házába, ahol szintén öreg falak vártak ránk. Csak a rajtunk lévő ruha maradt. A sok segítő barát, szomszéd jótékonysága tartott életben mindannyiunkat. Gimnáziumi érettségi, gyors- és gépírás, német, francia nyelvtudás a sutba! Büszke vagyok arra, hogy három kicsi gyerekkel helyt tudtam állni, dolgoztam és nincs az a paraszti asszonymunka amihez nem értek. Szekszárdra 31 éve kerültünk, a plébánián kaptunk először ideiglenes szállást. A Herbária üzem takarítója lettem, ahol napi 30-40 vödör vízzel mostam fel a műhelyeket, mellékhelyiségeket, de volt fizetésem és SZTK-m. Tanulhattak a gyerekek. A Tolna Megyei Vízműtől mentem nyugdíjba, ma már 9600 Ft a nyugdíjam, de tavalyig még folyamatosan dolgoztam. Örültem ennek a kávéházi randevúnak, mert újságolvasó lévén sok panaszkodó, kesergő, életkedvét vesztett emberről olvasok. Rájöttem, hogy most ez a menő. Vakok ezek a panaszkodók? Nem látják, hogy a déli és a keleti határainkon túl mi van? Nálunk telve az üzletek van sportolási, szórakozási lehetőség. Nem kell otthonunkat elhagyva menekülnünk, nem halnak meg gyermekeink. Sok embernek bizonyára nehéz, ám a nehézségek azért vannak, hogy legyőzzük őket. Az a baj, hogy az emberek mindig másokban keresik a hibát. Követelőzők, türelmetlenek, irigyek. Jó lenne, ha többet használnák a kérem és a köszönöm szavakat. Mi a féijemmel - sajnos már 14 éve nem él - minden rosszban megtaláltuk a jót. A hitben és a humorban egyek voltunk. Ami még közös volt az a zene iránti nagy szeretetünk. Kislánykorom óta naplót vezettem. Mindig imádtam írni. Az őseim között vannak nagy politikusok, mérnökök, írók. Nagy kaland, érdekes munka volt a családfám felállítása. Tulajdonképpen végigírtam az életemet. Hat évvel ezelőtt írtam meg az életregényemet, nagy vágyam, hogy egyszer kiadhassam. Hogy miért értem meg a fiatalokat? Mert nem felejtettem el mint sok kortársam, hogy én is voltam valamikor fiatal. Tudom, hogy lehet velük beszélni, csak meg kell találni a hangnemet. Határozott véleményem: igenis lehet szépen megöregedni, csak ahhoz állandóan célt kell keresni, értelmes elfoglaltságot. Nem panaszkodni, hanem tenni. Nekem, az unatkozás szó hiányzik a szótáramból. A várostörténeti klubnak és a zeneiskolai klubnak is tagja vagyok. Sok kedves, jó ember között gyorsan és kellemesen telik az idő. Az életemből csak a szépre emlékezem, örülnék ha kedélyemet, optimizmusomat mindenkinek átadhatnám.