Szekszárdi Vasárnap 1993 (3. évfolyam, 1-51. szám)

1993-02-28 / 8. szám

1993. FEBRUÁR 28. , SZEKSZÁRDI WAsmnimp 17 sal. ahol összesen kétszáz hobbikertet tartanak nyilván, látszik, hogy Szekszárdon ez fontos kérdés. A város illetékességi területe tízezer hektár. Ezt négy mezőőrrel megvédeni, rendben tartani lehetetlen. - Ezek szerint biztonsági okokból érdemes hegyközséget alapítani? - Mindenképpen. Ha a szőlőbirtokosok figyelnek egymásra, egymás területére, hamarabb kiszűrik az idegent, az oda nem tartozót, mintha a rendőrök járőröznének. Hozzátenném, hogy erre sem apparátusuk, sem erejük nincs, nem is ez a feladatuk. Viszont a bűnügyek, a tanyafeltörések szinte folyamatos munkát adnak. * ) „37. §1. A hegyközségek kötelesek intézkedni: a) a közös őrzésről és a hegyrendészeti szervezkedésről, b) a szőlő- és gyümölcsbetegségek, valamint a szőlő- és gyümölcskártevő rovarok vagy más ellenségei ellen való kötelező védekezésről, c) az egyes borvidékek jellegzetes borféleségeinek védelmében a hegyközség területén szaporítható alany vagy direkttermő szőlőfajtáknak a törvény értelmében való megválasztásáról..." És még egy ide tartozó jogszabály: „A 11. § szerint a hegyközség javaslatára az illetékes elsőfokú közigazgatási hatóság szőlőérés idején I a hegyközség szőlővel beültetett területét zárt területté nyilváníthatja és a hegyközség e területén idegenek közlekedését és ott-tartózkodását engedélyhez kötheti." - A hegyközségek egy olyan közösséget alkottak, ahol ember-embertársát segítette, bizonyos munkákat, például utak, vízelvezetők karbantartását közösen végezték egy egységes, baráti közösségben éltek. Régen nem volt ritka, hogy ez a közösség azonos vallású, politikai nézetű volt - mondja Horváth József (akitől az idézett jogszabályok gyűjteményét kölcsön kaptam), - a magyar hegyközségeket annak idején a francia hasonló szervezetekkel együtt hozták példaképül Európa-szerte. Nem véletlen az sem, hogy 1948-49-ben a politikai változások hatására szinte először ezeket a közösségeket verték szét, tiltották be, mert ezek közös szellemiségű, egységes területen gazdálkodók voltak. Az akkori kisgazdapárt tagjaiból álltak. Túl nagy befolyásuk volt, mert egységesek voltak. - Úgy tudom egyik kezdeményezője, fő támogatója volt a hegyközségek újraalakításának... - Itt Szekszárdon tulajdonképhelyi rendelet is elég lenne, hogy ez az ügy újabb lendületet kapjon. Lényeg, hogy szabályzat biztosítsa a kereteket. Különösen fontos lenne ez vagyonvédelmi szempontból. Sajnos emlékezetem szerint ilyen mélyponton még nem volt a külterületek biztonsága, a vagyonvédelem. Nálunk a Benedek-szurdoki tanyáknál már kialakult, hogy aki kipen már a hetvenes évek elején a kertbarátkörök megalakításával valami ilyesmi kezdődött. A kultúrház támogatásával, az akkori hatalom engedélyével eddig lehetett elmenni. A kertbarátmozgalom jó volt a hagyományok ápolására, a tapasztalatok átadására, a fiatalok jó szőlősgazdává, bortermelővé nevelésére. Ebből alakult ki '89 körül a hegyközségek megalakításának igénylése. - Többről is szó lenne? - Igen, célszerű volna a mezőőri körzetek szerint megalakítani. Késik a hegyközségi törvény, bár egy megy a hegyre, az végignézi a környező tanyákat, hogy legalább a betörést időben - bár mindig késve - észrevegyük. Ha valaki elmegy szabadságra, szól a szomszédoknak, hogy nézzenek időnként át az ő birtokára is. - Ehhez egymás iránti szeretet, kölcsönös megbecsülés is kell... - Hát épp ez a lényeg! Nagyon szeretek a szeretetről beszélni. Itt kint egymásra vagyunk utalva, elmosódnak a határok, nem számít, hogy ki kicsoda, nem számít a beosztás, itt ember embert segíthet. A panelokból is ez hiányzik, a közösségi együvé tartozás. Egymás érdekeinek tiszteletben tartása, a közös megegyezésen alapuló, akár csak szóbeli szabályok egymás érdekében való betartása. * „A 14. § elrendeli, hogy a hegyközség területén és a hegyközségi kötelékbe nem tartozó szőlőkben, szőlőskertekben, gyümölcsösökben a szomszédos határtól, (mezsgyétől) szőlőt hatvan centiméternél, őszi barackot egy méternél, meggyet, szilvát és mandulát kettő méternél, almát, körtét, cseresznyét és kajszit három méternél közelebb ültetni tilos." * Tavaly ősszel a Hőgyész melletti csicsói szőlőhegyen voltam vendégségben. Ahogy kiértünk, barátom első dolga volt, hogy a zászlót kihozta és felhúzta az árbóc legfelső csúcsára. Később a hegyközségről beszéltünk, amit ők már akkor megalakítottak. Hőgyészen kettő is volt, külön egy az egykori borsóföldeknek nevezett részen, a másik Csicsóban. Külön-külön borversenyt, de közös esteket is rendeztek. Hegybírókat, elnököket választottak, mindegyik közösség élte a maga egymást segítő életét. A zászlók, a zászlórudak feltűntek, ott voltak minden szőlőbirtokon, a legkisebb faház mellett is. - Ez egy megegyezésen alapuló jelrendszer - magyarázta a barátom. - Ha így felhúzom a zászlót a csúcsig, azt jelenti, hogy kint vagyok, esetleg barátokkal, mindenv kit szívesen látok. A szomszédok, az ismerősök tudják, hogy jöhetnek, nem zavarnak. Ha a zászló félárbocra van húzva, azt jelenti „kint vagyok, de ne zavaijatok, dolgozom". Ha pedig nincs zászló a rúdon, a szomszédok tudják, hogy nem vagyok itt, ha idegent látnak a szőlőben az nem vendég, attól meg kell kérdezni, hogy mit keres itt. A zászlójelekből mindenki ért, nem zavarjuk fölöslegesen egymást és sértődés sincs. Felnéztem az árbóc csúcsán lengedező zászlóra és arra gondoltam: ilyen egyszerű ez! Sok mindent nem kell újra kitalálni. Csak alkalmazni. A régiek tudását, az újak ötleteit. Akár jogszabály nélkül is. TAMÁSI JÁNOS Fotó: KAPFINGER ANDRÁS