Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-03-08 / 10. szám

1992. MÁRCIUS 1. , SZEKSZÁRDI lASARNAP 13 n % Február hagyományosan a farsang hónapja. Aki szabadjára akarta ereszteni jókedvét, Szekszárdon is válogathatott a programokban, de ha a velencei karneválon akart részt venni, azt is megtehette, hiszen a városból több buszt indítottak az utazási irodák. A tanítóképző főiskola diákjai nem vártak másra, megszervezték maguknak az utat. A múlt hét végén pénteken este buszra ültek, s szombaton délelőtt már a karneváli hangulatú Velencében voltak. A középkori ünnepet - felismerve benne a nagyszerű turistacsalogató és üzleti lehetőséget hetvenes évek végén újította fel "a polgármester. Mi még éppen elcsíptük a végét a február 20-tól március 3-áig tartó télbúcsúztatónak. Velence tiszta volt, gondozott, lenyűgöző. Kellemes idővel fogadott, s különös fényekkel ajándékozott meg bennünket. A vaporettóról végignézve egy ékszerdobozhoz hasonlított. (Vagy inkább egy múzeumhoz?) A Canal Grandét övező csodálatos palotasor román, gótikus, reneszánsz és barokk palotái nemcsak építészeti látnivalók voltak, mindegyik valami művelődéstörténeti csemegét is tartogatott. Ebben a palotában írta Wagner a Tristan második felvonásá't, abban született XIII. Kelemen, amabban VII. Pius pápa, a Sagredo-Morosini-palotában pedig Szent Gellért püspök. Egy csodálatos barokkpalotában lakott Cooper, az indiántörténetek szerzője. Erről tudni vélik, hogy Casanova, arról, hogy Byron időzött benne. A Franceschi palotát Cézanne díszítette freskóival, a Ca' del Dúcában volt Tiziano műterme. A szállodák sem egyszerű szállodák csupán. A Hotel Danieliben szállt meg Verdi, itt zajlott Georg Sand francia írónő és Musset viharos szerelme. A Metropolban lakott Vivaldi, s nászútja során Babits Mihály. A Hotel Gritti Hemingway regényeinek kedvenc színhelye. Kosztolányi egyik útirajzában „bálteremszerű" városnak nevezi Velencét. Nos, a karnevál idején valóban egyetlen bálteremmé válik a Szent Márk tér, a város. Az emberek éjjel-nappal maszkot és jelmezt viselnek. A turisták szíveTalálkozásaim Varga Imre Azt, hogy Varga Imre - a volt m. ^Kir. repülőtiszt. Kádár közelije és Aczél György barátja - nagy művésze, döntsék el a nálam sokkal jobban hozzáértők. Nem Borsos Miklós nagyságrendű ugyan, de kétségtelenül jelentős. Talán jobb lett volna, ha egy-két megbízatást (pl. Kun Béla emlékműve) nem vállal el, de millióknak valószínűleg bajos ellenállni. Nem tudom, nem próbáltam. Mohácson lévő Radnóti-szobra mindenesetre remekmű, ugyanott a Lenin főalakja is az. Bécsi kapu melletti Táncsicsát már vitatnám, az Országház melletti Károlyit nem. A Károlyival szembeni ellenszenvem egyidejű fenntartása mellett. Gyanítom, hogy kissé sok formai kísérletezés terheli művészetét. A szekszárdi Prométheuszba - melynek megismerkedésünket köszönhetem - se egykönynyen nyugodtak bele a helybeliek. Legalább féltucatnyi újságcikk révén lettem bűnsegédi bűnrészes abban, hogy ez mégis megtörtént, amit cseppet sem sajnálok. A Prométheusz egyébként mása, de nem másolata belgiumi párjának. Születése egyikmásik részének - Komáromi Zoltán fotóriporter kollégámmal együtt szemtanúi voltunk. A volt szekszárdi Selyemgombolyító helyén létesült parkba került, ahova az itteniek legnagyobb megdöbbenésére valóságos fóldsáncot hánytak és ezt megrakták bizarr elrendezésű és felettébb tájidegeneknek tűnő sziklákkal. Szekszárd valóban nem sziklás vidék, de a Kaukázus, ahol a mitológia szerint Prométheuszt leláncolták, annál inkább az. Ha a parktervet nem egykori nagy kertművész-professzorom, a Kossuth-díjas néhai dr. Ormos Imre valamikori adjunktusa, majd tanszékvezető utóda, Mőcsényi Miska készíti, akkor talán osztozom a gyanakvásban, így azonban tudtam, hogy a kertművészeknél nem percemberkék dáridója tart, hanem a tervezett növényanyag ismeretében némi jövőbelátás uralkodik. A jövőbelátás bevált, a sánc azóta már a város fiataljainak kedves romantikázó helye. Legfeljebb csak az öntözetlen, tehát minsen fényképeztetik le magukat egy-egy jelmezessel, akik közül többen produkcióikkal is szórakoztatják a külföldieket. A commedia dell'arte szülővárosában, a Napóleon által „Európa nappalijának" nevezett téren késő éjszakáig folyt a mulattatás. Mindenki néző és szereplő is volt egy személyben. A turisták közül is sokan felöltöztek egyszerű, ötMetes maszkokkal jelmezekkel szórakoztatták egymást. Az egyik baráti társaság zászlóknak öltözött, egy család közös jelmezt viselt. Este az operaház elől indult a fáklyás felvonulás. A város előkelői a jellegzetes XVI-XVII. századi viseletben parádéztak el előttünk. Ekkor a Szent Márk téren már mozdulni is alig lehetett. Az árusok szinte utcává szűkítették a teret. Mindenki vidám volt, felszabadult. De nemcsak itt. Egy aprócska téren jazz-zene szólt, egy sikátorban fiatalok énekeltek. Ahogy tovább sétáltunk, hamisítatlan olasz zene csendült, s egy j XVII. századból előlépő úr hölgyével korabeli táncot lejtett a modern zenére - valamennyiünk szórakoztatására, maguk öröméden nyáron kiégő gyepért érhetné szó a ház elejét. Neki köszönhettem, hogy az első terepbejáráson mindkettejükkel részt vehettem. Varga Imre szemlátomást nem lelkesedett értem, sőt valósággal fütyült rám. Ez bántó volt ugyan, de érthető, hiszen épp elég kollégám segített már a hivatásunk lejáratásában, így aztán a nyomukban bandukolva alig nyitottam ki a szám. Az előnyös változást az okozta, hogy dr. Ormos tanítványa lévén, nem vagyok éppen hatökör a kertművészetben, sőt a re. Utána a hölgy elköszönt táncosától, s csatlakozott saját „udvartártásához". A vidámság, a jókedv ünnepe volt ez a nap is Velencében. A mindenhol jelenlévő rendőrök csak a gyalogosok forgalmát irányították. Este tízkor kezdett elcsendesedni a város. A turisták elindultak a Piazzale Roma, az autóparkoló felé. S az előhömpölygő buszok láttán vált nyilvánvalóvá, nem mi kukucskáltunk be a velenceiek ünnepére, hanem ők rendezték ezt számunkra. NAGY JANKA TEODÓRA Fotó: SZ. G. képzőművészeteken belül az építészethez és szobrászathoz sem, ide crtve előbbiek kapcsolódását is. Hzenkívül keveset jegyzetelek, jó az emlékezőtehetségem és a szakmámban gyors vagyok. így történt, hogy Varga Imre még javában kávézott a pártbizottságon, amikor a markába nyomhattam a róla készült, nyomdakész tudósítást. Meglepődött és egy szó kifogása nem volt a szöveg ellen. így történhetett, hogy később, a budai Ybl-féle bazársoron lévő műlermében Komáromi Zolival szemtanúi lehettünk Prométheusz születésének, amiről már említést tettem és ami nemcsak a fotósnak volt maradandó élmény. Jóviszonyunk a távolság és a személyes súlybéli eltérés ellenére azóta is fennmaradt. Azért, hogy igyekezett jóban lenni kora mecénásaival, nem tudom Vargát kárhoztatni. Minden idők művészei sűrűn megtették ezt, nála kisebbek, de nagyobbak is egyaránt. A csehszlovákiai írók védelmében készített, annak idején nagy port felvert chartát egyébként nem írta alá. Tőle hallottam, hogy azért, mert nem volt hajlandó elfeledni a háború utáni ottani, tervszerű mágyarüldözéseket. Ami valószínűleg igaz, de alighanem az is szerepet játszott benne, hogy nem érezte szükségét kikötni akkori mecénásaival... ORDAS IN \\