Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-05 / 1. szám

9 1992. JANUÁR 12. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Az idén is adómentes lesz EZ a tevékenység Fotó: Kapfinger András Szorítanék az adóprésen Új esztendő - új adónem. Ha én len­nék a pénzügymi­niszter és keresztül vihetném akarato­mat a parlamenten, akkor én mától megadóztatnám a szót. A fecsegést, lo­csogást, lafatyolást és ömlengést, az unalmas fölszólalásokat, a magamuto­gató fejtegetéseket. Az én rendszerem­ben adót fizetne a miniszterelnök, ami­kor végtelennek tűnő történelmi visszapillantásba kezd, pedig hallgatói valamennyien a jelenről, uram bocsá' a jövőről szeretnék hallani elképzeléseit. Leperkázhatnák képviselői tiszteletdí­juk nagy részét azok a honatyák, akik mondanivaló híján csak azért jelentkez­nek szólásra, hogy ne említse őket név szerint a statisztika az „elülök" között. Gyarapítaná kincstáramat azoknak a fcefizetése, akik a legegyszerűbb kér­"désre sem hajlandóak igennel vagy nemmel válaszolni, csak hosszú kör­mondatokban képesek rövid mondani­valójukat elmondani. Betegre keres­ném magam azoknak a pozícióban lé­vő vagy a lehető legnévtelenebb honfi­társaimnak az adójából, akik értekezle­ten, falugyűlésen, minden alkalmas és alkalmatlan fórumon a „ha már nálam van a szó, akkor azt is elmondom..." szellemében nyilatkoznak meg. Adóz­na, aki képes megrészegülni a saját hangjától, aki untat másokat, aki lopja embertársai idejét. Az én pénzügymi­niszterségem idején tele lenne a kincs­tár! A befolyt töméntelen adóból inter­venciós alapot hoznék létre. És támo­gatnám belőle a szót. A családok va­fcsoraközbeni nagy beszélgetéseit. Az Tipák türelmét, mikor elmagyaráznak valamit a gyermeküknek. A baráti összejöveteleket. A fehér asztal melletti társalgást, a szellemes élcelődést. A szerelmesek meghitt suttogását. Jutna időnk - mert lenne pénzünk - egymás­ra. Az új esztendőben, ha én lennék a pénzügyminiszter, a töméntelen szó­adó minden fillérje elfogyna a szó tá­mogatására. Az új esztendőben kicsit boldogabbak lennénk. Rostás Ilona Aki kö\ér, fizessen Személyre szóló közterület-foglalási adót vetnék ki a vá­roslakókra - mégpe­dig súlyuk és térfo­gatuk arányában. Ezúttal a szekszárdi polgároknak azt kel­lene igazolniuk, hogy egyéni biológiai paramétereik megfelelőek-e. Magasságuk és súlyuk milyen arányban áll egymással, mindez pedig hogy viszonyul a Czeizel doktor által közölt skálához. Akinek tömege egyetlen dekával akár, meghaladja a rendeletben rögzített mértéket, szigo­rúan adóköteles. Ám kedves sorstár­saim, semmi ok az aggodalomra! Libe­rális, ugyanakkor szociálisan rendkívül érzékeny adónemre gondolok. Mértéke progreszíven változna, az alsó sávban minden plusz kiló százfo­rintos szorzókulccsal jelenne meg, a ki­rívóan nagy súlyúakat sem sújtanám méltánytalanul magas adóval, ám tudo­másul kell venniük, az ő kilóik, sőt már a dekáik is többet nyomnak a latban. Ez feltétlenül igazságos tehermegosz­tást eredményez, az alapkérdés, ki mekkora közterületet foglal el: zsúfolt üzletben, zsebkendőnyi butikban, két­emberes ügyfélszolgálati irodában, reg­geli helyi járaton... Aki kövér, fizessen. Ugyanakkor a rendelet szociális ol­dalát bizonyítja, hogy bizonyos esetek­ben az adóalapból levonható néhány kilogramm, kizárólag várandósság ese­tén. Az adóellenőröknek tehát komoly feladatuk, hogy a kiskaput keresőket le­leplezzék, fizetésre késztessék, vagy azonnali fogyókúrára fogják. A közterület-foglalási adó értéke ép­pen abban van, hogy egyidejűleg nem­csak a városkasszát gyarapítja, de egy nemzeti egészségmegőrző program ré­sze is lehet. Méltó folytatása a korábbi kísérleteknek. - takács ­Adó-csaló(dás) Igazán nem sze­retném, ha bárki is azt hinné, hogy iri­nyó-pirinyó kedvem is van játszani a sza­vakkal egy ilyen húsbavágó téma kapcsán. A címmel egyszerűen azt akar­tam érzékeltetni, hogy két dologról szólok. Kezdjük az adó kapcsán adó­dott csalódással, amit igazán február, március körül érzékelünk. Akkor, ami­kor befizetve a '91-es „maradékot" szembesülünk az új esztendő terheivel, az új adókkal. Mert hiába jobb az új adótábla a korábbinál, az okos „kupák­ból" kippattant ötletekkel olyan ked­vezményeket vontunk el az állampol­gároktól, hogy bárhogyy csűijük-csavar­juk a dolgot, összességében mégis több adót kell fizetnünk, mint tavaly. Azaz a személyi jövedelemadóról szóló új gaz­dasági törvény egyszerűen „csalfa tüne­mény", de leginkább csalfa, s csöppet sem tünemény. S mit kezd ezzel a választópolgár? Hiszen e törvény mindenkit érint. Gondolom, megpróbálja kitriblizni. Nyilván bűvül majd a feketegazdaság, a szóban kötött szerződések megsokszo­rozódnak, ahogyan a fizetési mód is „az éj leple alatt, rendben, halkan" tör­ténik. Azon meg igazán nem csodál­koznék, ha a húszas évekéhez hasonló „Adócsalás" törvényt hozna a T. Ház, igyekezvén a tarthatatlan állapotot visszarendezni, az adócsalókat kordá­ban tartani. És az sem lenne meglepő, ha egyesek busás fizetség fejében adó­csaló-tanfolyamokat tartanának szintén az éj leple alatt. És persze, a kurzusok szervezői, előadói alaposan megszed­nék magukat, a hallgatók pedig annyit nyernének a dolgon, hogy maradna ne­kik némi húsravalójuk. No, persze csak azért, hogy a következő szorítások tud­janak mibe belevágni. S ezek után magam is tanfolyamo­kat rendeznék. Azt tanítanám, hogyan kell a hallgatóságnak hallgatni. Meg­őrizni adócsalási trükkjeit. Mert most úgy látom, aprócska fondorlataival szí­vesen dicsekszik a magyar. S nem tesz úgy, mint Európa más országaiban élők. Pedig éppen itt az ideje Európába indulnunk. Szépen, halkan. De kérem, ennek is ára van. Hogy ennek egy része az én zsebembe vándorol? Akkor mi \an? Nem vagyok egyedül! V. Horváth Mária Kormain /ali Azt mondja a szerkesztőm, íijak valami jót, valami homorosat az adó­ról... Ez már magában humoros! Ki tud e témáról ma Magyar­országon jót írni? Na igen, esetleg a kormány, no meg talán az APEH. De más?! Igaz is, hallották, amikor a felelős kormánytényezők az Érdekegyeztető Tanács ülésén kijelentették, hogy a benzinárba beépített fogyasztási adó emelése az infláció letörését szolgál­ja? (!!) És még csodálkoztak, hogy a je­lenlevők harsányan kikacagták őket... Szerintem az egész országl&kossága i'öhögőgörcsöt kapott ennek hallatán. No meg akkor is, amikor kézhez kapva minimál éhbérét, tapasztalja, hogy a ki­rály már megint levonta belőle azt, ami az övé, akarom mondani az államé. - Nem volt véletlen az „írógépbot­lás", hiszen a legkegyetlenebb adóprést szorongató uralkodók is hagytak annyi jövedelmet alattvalóiknak, hogy élet­ben maradjanak, s hogy a következő évi sápot is be tudják fizetni. Ma meg? Lassan odajutunk, hogy egyes rétegek már csak az adóhátralék befizetését reklamáló hatósági levelekből tudnak hamis gulyást főzni maguknak vasár­napra... Az adót azonban minden magyar állampolgárnak fizetni kell! Hogy miért? Ezt pontosan senki nem tudja, de néhány indok azért köz­ismert: hogy a befizetett pénzből az ál­lam például fenn tudja tartani az adóapparátust. Minden magyar állam­polgár azért fizet évi négyezer forintot az államkasszába nehezen megkeresett jövedelméből, hogy működhessék az APEH! Humoros, nem? Vagy: azért adózunk, hogy a kor­mány a gomba módra szaporodó hiva­talait fizetni tudja, hogy minden bukott káderének legyen egy tárca nélküli tár­cája, hogy a belügyminisztert sokkal nagyobb csinnadrattával fogadhassák Szekszárdon, mint bármelyik elődjét, hogy a költségvetés feneketlen gyomrát megpróbálják megtömni, szóval minden olyan dologra fordítják, ami lé­nyeges, ami fontos, ami nélkülözhetet­len. Ez az igazi, méghozzá kormányzati humor! S hogy Csurka úrral szóljak: ez a valódi, a népnemzeti gerincű, a lehe­tő legjobb, a kizárólagos humor, tehát minden magyarnak, aki magyar, köte­lessége nevetni! Ha-ha... ha... Méy mindig Szeretett, és egyébként sokat be­szélő, tanult kollé­gáim annyit írtak az adóról, hogy - teije­delmi okokból -, nem maradt lehető­ségem kifejteni a vé­leményemet. Pedig én aztán megmondanám... Különösen annak... Szóval nincs hely. így kénytelen vagyok a lap alján le­zárni a témát. Remélem, adómentesen! TAMÁSI JÁNOS adóhumor Wágner Dezső az adóról

Next

/
Oldalképek
Tartalom