Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-08-23 / 34. szám

16 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. AUGUSZTUS 30. CSEH BABOH KUVATA A szabadnapos rendőr újsá­got olvas. Felesége a konyhából nógat­ja: - Apukám!Igazán elvihetnéd a fiadat az állatkertbe! - Minek, anyukám! - vála­szol a férj. - Ha valaki kíváncsi a gyerekre, majd eljön és megné­zi a lakásunkon! Bál a Remetén Hangulatos utcabál volt múlt pénteken a Remete utcában. A szervező, Vörös József elmondta, hogy az utca közművesítése be­fejeződésének örömére jöttek ösz­sze táncolni, beszélgetni. Megoldódott a szennyvízelve­zetés, van már gáz, telefon, sőt hamarosan talán a kábeltévés rendszerhez is csatlakoznak. Az utcabeliek azonban ezután sem tétlenkednek. Leposa Dezső szerint egyik dédelgetett tervük, hogy tisztán megőrizhetővé vál­jék a Séd-patak - legalább a Fel­sővárosban. -ujt­Tolna megyében nincs vérhasjárvány A fürdővizek fertőzöttsége miatt a szomszédos megyékben kialakult a járvány. A megyénk­ben kialakult helyzetről adott tá­jékoztatást dr. Hangay István, a Tolna Megyei ÁBTSZ Intézeté­nek igazgatója. Mint elmondta, az óvintézke­déseket már korábban megtették azzal, hogy lezárták a dunafóld­vári és a gunarasi strandfürdőt. Talán ez az intézkedés is segített abban, hogy mára egyetlen fertő­zött beteg sincs megyéhkben. A Duna vizének fertőzöttsége miatt - melyből salmonellafertőzöttség mutatható ki - a Dunán lévő sza­badstrandokat is le kellett zár­ni. A lakosság saját érdeke, hogy vigyázzon egészségére, óvja azt, így kérik a fürdőzni vágyókat, hogy a tiltott helyeken ne fíiröd­jenek. TOP-TIPP-nyertesek A „TOP-TIPP" szelvények kö­zött megtartott sorsoláson az alábbi sorszámú szelvények tulaj­donosai nyertek: Kerékpárt nyert: Fábián And­rásné, Szekszárd, Alpári u. 12. Ajándékcsomagot nyertek: Kiss Antal, Szekszárd, Csatári u. 53. Tosszity Istvánné, Szekszárd, Damjanich u. 34. Tencel Erika, Szekszárd, Béri Balogh u. Bics­key Kálmán, Szekszárd, Rózsa u. 29. Horváth György, Szekszárd, Mészáros L. u. 7. Péntek László, Szekszárd, Zöldkert u. 14. Ha nyerünk, felezünk VENDE SöT­1 X 2 • í. csapat 2. oapat í Kispest FTC Békéscs Újpest 3. Csepe l Péccs 4. Nyiregy Siófok 5, FC Köln Hamburg 6. Bayerw Dresden 7. BremeM lochum I 8, Dortmun d Kaiser 9. Saarbrü Schalki iÖ. Vfb Stuk Karlsl 11.' r , *i wattenc: Franki 1 12. klannkei: le na 1 13. FC Homb j Freibmf Ue ppen M:.lf sji?„ totó Ha totónkat 0 háromesélyes, 8 kétesé­lyes, 5 fix indexszámú variáció alapján ki­töltik, majd a lapból kivágott szelvényt péntek reggel 8 óráig a Szekszárdi Vasár­nap szerkesztősége címére (Szekszárd, Béla tér 1., régi megyeháza épülete) leve­lezőlapon vagy személyesen eljuttatják, akkor befektetés nélkül milliókhoz jut­hatnak. A szerkesztőség ugyanis a beér­kezett szelvények közül kisorsolja azt az egyet, amit a fenti variáció alapján saját költségén 2500 forintért megjátszik. Nyerteseink Ezen a héten Máté György tippjeit ját­szottuk meg. Tippjei: 1,1, x2, lx, x2, lx, 1, x2, lx, 1,1, lx, lx, +1. További két nyerte­sünk: ifj. Rubint István Szekszárd, Székely B. u. 34., Varga Józsefné Szekszárd, Wesse­lényi u. 13. Nyerteseinknek gratulálunk! Dzsinovics, az első győztes SZEVASZ-kupa A Pénzügyőr-Szekszárd (2-0) mér­kőzésen tudósítónk 0-6-tól a következő­képpen értékelte a Polgári SE játékosai­nak teljesítményét. Mausz (3) - Koller (3), Dzsinovics (2)„ Agapov (3), Nagyfa­lusi (2) - Bozsér (3), Naumkin (3), Kal­már (2), Horváth P. (2) - Pilisi (2), Varga (2). Szombaton (augusztus 22.17 órSK Ajkát fogadja a szekszárdi csapat. A mér­kőzés előtt átadjuk a SZEVASZ-kupa vándorserleget osztályzataink szerint a tavalyi bajnokság legjobbjának, Emir Dzsinovicsnak, aki egy évig őrizheti vit­rinjében a kupát. Cipőfaló Évekig dolgoztam a Keselyűsi úton és kolléganőimmel együtt sokat bosz­szankodtunk azon, hogy ajárdának csúfolt gyalogút „megette" a cipőnket. Nem­régiben ismét arra vitt az utam és szomorúan tapasztaltam, hogy a helyzet mára semmit sem javult, sőt az évek során csak romlott. Az egyik oldalon „életveszé­lyes" közlekedni agépkocsiforgalom miatt. A másikon viszont lehetetlen a feltö­redezettjárdából megmaradt gidres-gödrös úton. Rengeteg ember jár nap mint nap dolgozni az ipartelepre és feltehetően küszködik hasonló gondokkal. Nem hiszem, hogy készült valamilyen felmérés azzal kapcsolatban, hányan törték ke­züket, lábukat ezen a szakaszon, de nagyon elkelne egy új járda. És ha már gondolatban építjük a szép új járdát, nem ártana mellé tenni egy­két szemétgyűjtőt js, mert az nagyon hiányzik - végig az úton. MILKA A Szekszárdi Médiafejlesztő Alapítvány lapja. - Felelős kiadó: az alapítvány kuratóriumának elnöke. ­ö/iJLiVa^AKUl VALAKIN Ar Főszerkesztő: TAKÁCS ZSUZSA. - Szerkesztőség és kiadó: 7100 Szekszárd, Béla király tér 1. Telefon: 11-428. - HU ISSN 1215-4679. - Készült a Szekszárdi Nyomda Kft. Saphir 96-os ofszet-rotációs gépén. Szekszárd, Széchenyi utca 46. - Felelős vezető: VADÁSZ JÓZSEF igazgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom