Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1992-02-09 / 6. szám
12 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. FEBRUÁR 9. Bal felső sarok A labdajátékbarát városi sporthíveket nem hatja meg különösebben, hogy a sportlövészetben, súlyemelésben, illetve kerékpárban milyen rangos, nemzetközileg is nagyra tartott eseményeknek adott, és ad otthont a város. Ők - nem vitatva az egyéni sportágak városi sikereit, a legkényesebb igényeknek megfelelő rendezést - a lényegesen közönségvonzóbb tradicionális labdajátékokban (foci, kosárlabda, kézilabda) várják, óhajtják a prosperitást, a szűkebb és tágabb értelemben vett hazai élvonal utolérését, megközelítését. Aminek eléréséhez persze önmagában a nagy átlagot meghaladó nívósabb szakmai munka középpontjában az utánpótlással, - még nem elég - pénzek, jelentős szponzori összegek kellenek. „Nincs ki adjon, ebben a városban ez nem megy" - fakadnak ki a TFvagy valamilyen gazdasági irányultságú diplomával bíró, ilyen-olyan funkcióban levő egyesületi emberek a népszerű sportágakban. Am a különböző szponzori pénzekből - csak elenyésző részben állami támogatásból! - tető alá hozott, a várost egyedülállóan reflektorfénybe helyező világesemények mintha ennek a felszíni jelenségek alapján levont következtetéseiknek ellentmondana.... Még akkor is, ha elismerjük: egy-egy rangos nemzetközi versenyre azért könnyebb mecénást találni, mint egy-egy csapat éves létezéséhez megnyerni támogatókat. De nem lehetetlen, abszolút de kivitelezhetetlen feladat... lenne! Ha az a kevés, kapcsolatok garmadájával bíró, a pénzszerzés fortélyait ismerő, helyenként menedzseri erényeket felvillantó városi sport-vagy gazdasági vezető a labdajátékok „holdudvarában " serénykedne... Sportműsor Szombat: Asztalitenisz NB I.: Húsipari SE-Statisztika II. (11). Kosárlabda NB I.: KSC Szekszárd-Egis OSC (16). Olimpiai ötpróba: téli gyalogtúra (15 és 30 km). Rajt: 7-9 óra között a Garay térről az I. sz. ált. isk. elől. Hétfő: Teremfoci: Takarékbank kupa zárófordulója a városi sportcsarnokban (16-21). Iskolai sport Zrínyi-kupa összetett atlétikai teremversenyt (30, 300, 400 m síkfutás) rendeztek a II. Sz. Általános Iskolában. 3-4. osztályosok részére. A fiúk és a lányok összesített eredményei alapján a következő sorrend alakult ki az iskolák között: 1. 5. sz. isk., 2. II. sz. isk. 3. III. sz. isk., 4. I. sz. isk. menetre kész Mountain Bike és BMX-cross bajnokság Az elmúlt években még arról szólt a fáma, hogy a kerékpárosbázisvmögötti területen megépül a Millenáris kicsinyített változataként a szekszárdi kerékpárospálya. Aminek végül is csak annyi volt a realitása, mint az ötvenes években „tervgazdaságilag" elképzelt magyar narancs előállításának. Annak viszont már komoly sansza van, hogy a biciklis őrület szülte új sportágnak, a BMX-crossnak a főhadiszállásává váljon ez a terep, illetve terület. A hagyományos bicikliben menetrendszerűen komoly babérokat learató Kerékpáros Sport Klub Szekszárd - noha nem kacérkodnak a profilváltás gondolatával - szeretné felkarolni, szervezetté tenni a városban is hódító BMX-mozgalmat. Nem kampányszerűen - egy-két hébe-hóba rendezett versennyel - hanem tavasztól őszig tartó, több fordulóból álló, ,a város iskolái között zajló bajnoksággal. Az első fordulót március 8ra tervezik. Ezzel a nagyszabású rendezvénysorozattal a szekszárdiak be kívánnak kapcsolódni a sportág országos vérkeringésébe: tervbe vették területi és országos verseny rendezését is. A versenypálya egyébként kész, csak apró igazítások vannak vissza. Nehézségi fokát, valamint más egyéb szempontokat tekintve jelenlegi állapotában B kategóriájúnak felel meg a terep. Ha elkészül a még hiányzó szilárd burkolatú rész, akkor a legjobb, A minősítést is megkaphatja a pálya. Ami egyébként roppant gyors: alig több mint fél perc alatt teljesíthető, a szó igazi értelmében pergő ritmusú versenyekre van kilátás Szekszárd első BMX-bajnokságán. Amíg az általános iskolások a BMX-nek hódolnak, az ebből kinövő tinédzserek átnyergelhetnek a szintén hódító Mountain Bikehoz. Ezekből a csodagépekből már vagy ötszáz gurul Szekszárdon, így a KSC Szekszárd ezen szakág térhódításával szemben sem érzéketlen, sőt... A vadregényesen látványos, avagy fordítva... Mountain Bike-kategóriában már a tavalyi évben versenyt is rendeztek Sötétvölgyben. A KSC Szekszárd menedzsere - Schneider Konrád szerint Wéber Gábor személyében már egy figyelemre méltó tehetsége is van a városnak. Sötétvölgyben egyébiránt kitűnőek a lehetőségek a pálya kialakítására, a versenyzőt próbára tevő hegy- és völgymenetek kialakítására. Hatvan km/óra sebességgel a fák között... Nézőként is izgalom, látványosság. Az első fordulót február 15-én szombaton rendezik. i Az új főtitkár kártyái Megérkezett a súlyemelő-szövetség kikérő levele a Szekszárdi Húsipari SE-hez: az új főtitkár március l-jén elfoglalja hivatalát. Még mindig kérdés, hogy hol? Legelső nyilatkozataiban még a szekszárdi szövetség letelepítésének lehetőségéről beszélt, megválasztása után pedig arról: ha tetszik, ha nem - költözik a fővárosba. Hogy fest a helyzet valójában? - szegeztük a kérdést az érintettnek, Horváth Ferencnek. - Nincs még„lezongorázva". Megoszlanak odafönt a vélemények a szövetség szekszárdi lehozatalával kapcsolatosan. Gallov Rezső, államtitkár, az OTSH elnöke például kifejezetten támogatja elképzelésemet. Szerintem minden azon múlik, hogy a városi önkormányzat, vagy akár a megyei tud-e helyet adni, vagy nem. Ha igen akkor a további vitás kérdéseket én megoldom, ellenkező esetben valószínűleg költözködöm. - Hallani, hogy az újonnan kialakítandó szakmai teamben a Tatára hazatérő Szalai György - tekintettel régi munkakapcsolatotokra, barátságotokra - lesz a technikai igazgató.... - Kétségtelen, az egyik jelöltem, de tutira senki se vegye, mert előfordulhat, hogy egyáltalán nem foglalkozik súlyemeléssel a jövőben. - Kik az újabb kiszemeltek a válogatotthoz? - Nagyon gondolkodom az egykori kiváló szövetségi kapitány, Orvos András visszahozatalán. Ő, akárhogy is nézzük, a szakma nagy mestere, s az különösen sokat nyom a latban nálam: sikereit a még jobbára doppingmentes korszakban érte el. Szerintem - ma - sokat tudna segíteni. Jelöltem még a kecskeméti Kasza György, aki hoszszú idő óta kiváló munkát végez a klubjánál. - Mi lesz az első főtitkári teendő? - Az Európa-bajnokság szervezése, ennek sikere, avagy kudarca nem szekszárdi téma, „vastagon" magyar ügy. Amit elkezdtem, befejezem. Váncsa dilemmája Bizonytalan dollár, vagy a biztos forint? A legjobb hazai maratonfütók között számon tartott Váncsa Dénes (SporTolna Triatlon és Futóklub) a tavalyi évben kivonta magát a magyar atlétika forgalmából, egy menedzserirodával szerződött és kizárólagosan a külföldi meghívásos pénzdíjas versenyeken indult. A világlátás élménye meljett (Franciaország, Spanyolország, Japán) a jó és jobb eredmények után azért leesett valami: miután osztott, szorzott, az év végén kijött tízezer körülire az átlagfizetése. Ami egzisztenciának még enyhe túlzással sem nevezhető. A SporTolna Klub izmosodásával, anyagi erősödésevei felvetődik a kérdés: a bizonytalan dollár, vagy a biztos forint? El kellene indulnia a hazai foversenyeken... Ha a klubom megfelelő módon érdekeltté tud tenni, természetesen rendszeresen rajthoz állok idehaza, lemondom azokat a külföldi szerepléseket, amelyek ezekkel egybeesnek. A jövő hónapba Barcelonában, az olimpia helyszínén állnék rajthoz az idén először, de ekkor lesz a magyar bajnokság is. Szegeden. Ha dobogós helyezésért „fel tud valamit dobni" a klub, akkor az OB lesz a fontosabb. - Tavaly a 2 óra 20-22 perces „kényelmes" tempóra állítottad be magad, amivel az itthoni éles versenyeken nem sok babér teremhet. - Rendkívül sok versenyen indultam, ehhez igazítottam a felkészülésemet, programomat tavaly. Az idén már úgy dolgozunk, a mesterrel, Németh Gyulával, hogy az időeredmény is nagyon fontos. Szeretnék, és fogok is többször 2 óra 15 perc körüli, vagy azon belüli eredményt produkálni. Városi kosárlabdabajnokság Javában zajlik - nyolc csapat részvételével a városi kosárlabda-bajnokság. Csütörtökönként jó hangulatú derbik zajlanak a tanítóképző főiskola csarnokában az öregebb és fiatalabb fiúk között. A nyolcadik forduló eredményei: Bátaszéki Gimnázium DSE-505. Ipari Szakmunkásképző 56-36, Lili Pékség-Bátaszéj ki SE 25-35, Főiskola-Gasztró SE 33-23, ^ Húsipar-Garay Gimnázium 44-37. A bajnokság állása: 1. Húsipari SE, 2. Bátaszéki SE, 3. Bátaszéki Gimnázium, 4. Garay Gimnázium, 5. Főiskola, 6. Lili Pékség, 7. Gasztró SE, 8. 505. Ipari Szakmunkásképző. A február 13-ai forduló párosítása: Főiskola-505. Szk., Húsipar-Bátaszéki SE, Bátaszéki Gimn.-Gasztró SE, Lili Pékség-Garay Gimn. Kosárlabda Amit a férfiaknál három évvel ezelőtt meglépett a Magyar Kosárlabda Szövetség, azt most a nőiélvonalban is megtette: az 1992-93-as bajnokságra tízről tizenkettőre bővíti az NB I. felső-, illetve alsóházának a mezőnyét. A döntés nagyban megkönnyíti a KSC Szekszárd női csapatának útját a felsőházba. Az OSC legyőzése - ennek az erőviszonyok ismeretében ha törik, ha szakad, de sikerülnie kell! már az Á csoportba jutást jelentené. (A Kecskemét számára ez sétagaloppnak ígérkezik, hiszen csak a TF csapatán kell áthámoznia magát.) Ha sikeresen veszik a lányok az akadályt, akkor várhatóan a Sopron - nem pedig a Sabaria, ahogy azt az illetékesektől megtudva leírtuk legutóbbi számunkban - következik a rájátszás során a 9-12 helyezésekért vívott mérkőzéssorozaton. 4