Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-27 / 52. szám

1992. DECEMBER 24. , SZEKSZÁRDI IASARNAP 29 Milyen köztéri szobrot állítana Szekszárdon? Munkatársaink válaszoltak Egy állatorvosi ló Erőtől duzzadó paripát állíta­nék fel Szekszárdon. Egy arra al­kalmas helyre, körüljárható, jól belátható térre helyezném a ne­mes állatot, bronzból, kőből, de esetünkben közömbös, hogy mi­lyen anyagból. A fontos csak az, hogy minden idoma jól érzékel­hető legyen. Ha valakinek nem tetszik a fejtartása, legyinthessen rá. Más a sörényét kifogásolja? Nyugodtan fejthesse ki érveit. Ha a nyerítéskor kivillanó fogak kel­tenek ellenszenvet, hasonlítsák csak a szebben megformázott, szomszéd város főterét díszítő ménhez. Ha a vágtára lendülő lá­• k aránya hibázik, citálják az atómia alapelveit. Ha robusz­tus, számon kérhessék a könnyed eleganciát, légiesen kecses a mű, akkor az erőt, a tömeget hiányol­hassák. Olyan köztéri szobrot szeretnék látni, amelyik a hason­ló alkotások minden gyengéjét magán viseli. Egy köztéri állator­vosi lovat. Ha még ilyen nincs Szekszár­don... -takács­Gazdaságos alkotás Gondoltam, állíthatnánk egy szobrot a jólétnek, hogy legalább emlék(műv)ünk legyen divatos ruhákról, éttermi vacsorákról, utazásokról, de minimum a hó­nap végéig kitartó fizetésről. Rá­jöttem azonban, hogy Bőség • brunk már van, mégsem tik boldogabban. Különben is teljesen mindegy, hogy kinek és minek állítunk szobrot, lényeg, hogy - kivétele­sen - közérthető alkotás legyen. Odaállna elé az ember és tudná, hogy mit lát. Ezt az ötletet is el kellett azonban vetnem, mert ha híre menne, hogy én kezdemé­nyeztem egy érthető alkotás föl­állítását, hivatásos hozzáértők azonnal megírnák az újságban, hogy vizuálesztétikailag én... khm... kissé képzetlen vagyok. Ez tulajdonképpen igaz is, ezért úgy döntöttem, maradok a saját szak­mámnál és kifejezetten gazdasági szempontból közelítem meg az ügyet. Akarom mondani, a szob­rot. Jólét-szobrot, közérthető szobrot, sem másfajtát nem állí­tunk, mert mind sok pénzbe ke­rül, az eklézsia pedig szegény. Sőt, egyre szegényebb. Ezért csa­kis olyan mű jöhet szóba, ami nem viszi, hanem hozza a pénzt. Ezért én római mintára Trevi-ku­tat építenék. Dőlne a pénz, a fil­lérek és forintok mellett a centek, pfennigek, uram bocsá' dollárok és márkák csillognának a víz alatt. (Az önkormányzatnak per­sze nem lenne forrása a forrás pénzektől való megtisztítására, ezért én koncesszióba venném ezt a tevékenységet.) Rostás Hona Nekem nem is kell... Napok óta gondolkodom a kérdésen, de még azt sem sike­rült eldöntenem, hogy az én szobrom hol álljon majd. Melyik részén a városnak? Ha erre a fon­tos kérdésre választ találok, akkor azért még lenne tippem néhány szoborra. Szép nagy vízmedence­fejű, úszásoktatásra is alkalmas szobrokra. Megörökíteném azt a tervező elmét vagy csoportot, aki kitalál­ta, hogy a szekszárdi domboldalt magasházakkal, panelokkal kell beépíteni, a síkságra meg kerülje­nek a családi házak. Az is érde­melne víztárolófejű szobrot, aki engedélyezte a hegyvonulat arcu­latának megváltoztatását a szi­luettet eltakaró sorházakkal. Ter­mészetesen mellettük állna a nagy patakbeépítő és a munkát engedélyezők szobra. Ott lenné­nek azok is, akik jóvoltából a szekszárdi sétány ma már nem a park közepén, hanem a szélén van. De szobrot érdemelnének az indokolatlanul utcanév-változta­tók, az egykori kedves kis várost, Szekszárdot jellegtelen tucatvá­rossá építők, a falfirkálók, a csendháborítók és a bérházi ku­tyatulajdonosok is. Szobrot kaphatnának a közér­dekű kérdésekben is pártszem­pont alapján szavazók, a válasz­tóikról megfeledkezett képvise­lők, a gyűrűket, aranykarláncokat csörgető újgazdagok, az ötven évvel ezelőtti múltat visszakívánó véres szájú szónokok. És, ha ez „ne adj Isten" meg­valósulna, már nem is akarok szobrot magamnak. Tamási Elefánt a hegyen Amennyiben mégis úgy dön­tenek, hogy ledöntik a Kálvária­szobrot, akkor a helyét elég nagynak tartom, hogy oda egy óriási szobrot állítsanak, amely egy elefántot formázna. (Nem Hasonlókra vágyom... Fotó: Kapfiriger András kell fujjolni, nem ez lesz az egyetlen ízléstelen szobor Szek­szárdon.) A szoborelefánt monstrumnak 6 ormánya lenne. A városból ki­ki felmehetne a Kálvária-szobor­hoz és a megfelelő ormányát megsimogatva a következőket kérhetné, amit természetesen a csodákra is képes elefánt teljesí­tene. Hogy miket lehetne kérni? Bé­két, egészséget, szeretetet, mun­kakedvet, pénzt, optimizmust. Hogy ez egy olyan vastag kérés, mint az elefánt bőre? Vállalóm! Viszont legalább olyan nagy és olyan jámbor is, mint egy elefánt. Sas Erzsébet Elfelejtett nagyságok Ez a város tele van elfelejtett nagyságokkal. Augusz Imre báró is az volt, aki legalább egy utca­nevet már kapott a személyében bizonyára rendkívül rokonszen­ves, de a magyaroknak - főleg a szekszárdiaknak - semmit nem mondó Beloiannisz helyett. Hollós László viszont a világ tudománya szempontjából Wo­sinsky apát úrral legalább egyér­tékű tudós volt. Gombatudós, amit kevésbé érthetően mycolo­gusnak neveznek. A nagy tudós mellszobra ebben a pillanatban a múzeum rendkívül értékes alag­sori gyűjteményében pihen. Az már mellékes, hogy rendkívül szép ember volt. Szemtanúja volt annak, hogy Wosinsky egy belső domborműből, folyosói féldom­borművé, majd köztéri szoborrá vált. Hollós ez utóbbit már régen megérdemelte volna. Ordas Iván Boldog Herceg - így karácsony körül gondol­kodva a kérdésen azt hiszem, a Boldog Herceg szobrát kellene felállítani. Tetőtől talpig arany borítaná, szeme két ragyogó zafír lenne, kardja markolatán hatal­mas rubin ragyogna. Ez több szempontból is hasz­nos lenne. Egyrészt, mert így biz­tos, hogy mindig lenne egy bol­dog ember a városban, másrészt ha véletlenül úgy döntenének, hogy lebontják, az arany, a zafír és a rubin fedezné az elszállítási költségeket. Persze, ha addigra ­mint a wilde-i történetben - nem lenne koldusabb a koldusnál. (csóti) Lopóval a Vincellér Először is a meglévőkből né­hányat az egyik sötétvölgyi erdő közepébe telepíthetnénk le, szo­rosan egymás mellé, magas fák mögé. Ide tanulmányi kirándulá­sokat lehetne szervezni a képző­művészeti akadémiáktól az álta­lános iskolák alapfokú tagozatáig. A nagy alakú alkotásokat félig a földbe süllyeszthetnénk, - mint a húsvét-szigeteki kőszobrokat, ­így számos idegrohamot meg­előzhetnénk. Háry bátya közelében szívesen látnék néhány hasonlóan derűs, emberarcú (nem nagyméretű!) szobrocskát, amik városunk em­bereinek kedvelt foglalatosságát idézik. Hadd mosolyodjon el a , városunkba látogató turista, ha meglátja a nagyhasú, borvirágos orrú Vincellért a hordócska mel­lett a lopóval. A Garay Ákost idéző vidám rajzok után szobrot ölthetne a nagyot mondó sárközi halász, akinek varsájából kilóg az óriási harcsa feje. Egy széles mo­solygós kofaasszony, egy futball­ba rúgó kisdiák, egy jókedvű prí­más, egy fáradt kapára támaszko­dó derűs-bölcs földműves többet mondana el a városról, mint az adatokat ismertető turista kalauz. Kő: van, bronz: van, jó szob­rász is, - mi hát az akadály? -hni

Next

/
Oldalképek
Tartalom