Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-27 / 52. szám

1992. DECEMBER 24. , SZEKSZÁRDI IASARNAP 29 Milyen köztéri szobrot állítana Szekszárdon? Munkatársaink válaszoltak Egy állatorvosi ló Erőtől duzzadó paripát állítanék fel Szekszárdon. Egy arra alkalmas helyre, körüljárható, jól belátható térre helyezném a nemes állatot, bronzból, kőből, de esetünkben közömbös, hogy milyen anyagból. A fontos csak az, hogy minden idoma jól érzékelhető legyen. Ha valakinek nem tetszik a fejtartása, legyinthessen rá. Más a sörényét kifogásolja? Nyugodtan fejthesse ki érveit. Ha a nyerítéskor kivillanó fogak keltenek ellenszenvet, hasonlítsák csak a szebben megformázott, szomszéd város főterét díszítő ménhez. Ha a vágtára lendülő lá•

k aránya hibázik, citálják az atómia alapelveit. Ha robusztus, számon kérhessék a könnyed eleganciát, légiesen kecses a mű, akkor az erőt, a tömeget hiányolhassák. Olyan köztéri szobrot szeretnék látni, amelyik a hasonló alkotások minden gyengéjét magán viseli. Egy köztéri állatorvosi lovat. Ha még ilyen nincs Szekszárdon... -takácsGazdaságos alkotás Gondoltam, állíthatnánk egy szobrot a jólétnek, hogy legalább emlék(műv)ünk legyen divatos ruhákról, éttermi vacsorákról, utazásokról, de minimum a hónap végéig kitartó fizetésről. Rájöttem azonban, hogy Bőség •

brunk már van, mégsem tik boldogabban. Különben is teljesen mindegy, hogy kinek és minek állítunk szobrot, lényeg, hogy - kivételesen - közérthető alkotás legyen. Odaállna elé az ember és tudná, hogy mit lát. Ezt az ötletet is el kellett azonban vetnem, mert ha híre menne, hogy én kezdeményeztem egy érthető alkotás fölállítását, hivatásos hozzáértők azonnal megírnák az újságban, hogy vizuálesztétikailag én... khm... kissé képzetlen vagyok. Ez tulajdonképpen igaz is, ezért úgy döntöttem, maradok a saját szakmámnál és kifejezetten gazdasági szempontból közelítem meg az ügyet. Akarom mondani, a szobrot. Jólét-szobrot, közérthető szobrot, sem másfajtát nem állítunk, mert mind sok pénzbe kerül, az eklézsia pedig szegény. Sőt, egyre szegényebb. Ezért csakis olyan mű jöhet szóba, ami nem viszi, hanem hozza a pénzt. Ezért én római mintára Trevi-kutat építenék. Dőlne a pénz, a fillérek és forintok mellett a centek, pfennigek, uram bocsá' dollárok és márkák csillognának a víz alatt. (Az önkormányzatnak persze nem lenne forrása a forrás pénzektől való megtisztítására, ezért én koncesszióba venném ezt a tevékenységet.) Rostás Hona Nekem nem is kell... Napok óta gondolkodom a kérdésen, de még azt sem sikerült eldöntenem, hogy az én szobrom hol álljon majd. Melyik részén a városnak? Ha erre a fontos kérdésre választ találok, akkor azért még lenne tippem néhány szoborra. Szép nagy vízmedencefejű, úszásoktatásra is alkalmas szobrokra. Megörökíteném azt a tervező elmét vagy csoportot, aki kitalálta, hogy a szekszárdi domboldalt magasházakkal, panelokkal kell beépíteni, a síkságra meg kerüljenek a családi házak. Az is érdemelne víztárolófejű szobrot, aki engedélyezte a hegyvonulat arculatának megváltoztatását a sziluettet eltakaró sorházakkal. Természetesen mellettük állna a nagy patakbeépítő és a munkát engedélyezők szobra. Ott lennének azok is, akik jóvoltából a szekszárdi sétány ma már nem a park közepén, hanem a szélén van. De szobrot érdemelnének az indokolatlanul utcanév-változtatók, az egykori kedves kis várost, Szekszárdot jellegtelen tucatvárossá építők, a falfirkálók, a csendháborítók és a bérházi kutyatulajdonosok is. Szobrot kaphatnának a közérdekű kérdésekben is pártszempont alapján szavazók, a választóikról megfeledkezett képviselők, a gyűrűket, aranykarláncokat csörgető újgazdagok, az ötven évvel ezelőtti múltat visszakívánó véres szájú szónokok. És, ha ez „ne adj Isten" megvalósulna, már nem is akarok szobrot magamnak. Tamási Elefánt a hegyen Amennyiben mégis úgy döntenek, hogy ledöntik a Kálváriaszobrot, akkor a helyét elég nagynak tartom, hogy oda egy óriási szobrot állítsanak, amely egy elefántot formázna. (Nem Hasonlókra vágyom... Fotó: Kapfiriger András kell fujjolni, nem ez lesz az egyetlen ízléstelen szobor Szekszárdon.) A szoborelefánt monstrumnak 6 ormánya lenne. A városból kiki felmehetne a Kálvária-szoborhoz és a megfelelő ormányát megsimogatva a következőket kérhetné, amit természetesen a csodákra is képes elefánt teljesítene. Hogy miket lehetne kérni? Békét, egészséget, szeretetet, munkakedvet, pénzt, optimizmust. Hogy ez egy olyan vastag kérés, mint az elefánt bőre? Vállalóm! Viszont legalább olyan nagy és olyan jámbor is, mint egy elefánt. Sas Erzsébet Elfelejtett nagyságok Ez a város tele van elfelejtett nagyságokkal. Augusz Imre báró is az volt, aki legalább egy utcanevet már kapott a személyében bizonyára rendkívül rokonszenves, de a magyaroknak - főleg a szekszárdiaknak - semmit nem mondó Beloiannisz helyett. Hollós László viszont a világ tudománya szempontjából Wosinsky apát úrral legalább egyértékű tudós volt. Gombatudós, amit kevésbé érthetően mycologusnak neveznek. A nagy tudós mellszobra ebben a pillanatban a múzeum rendkívül értékes alagsori gyűjteményében pihen. Az már mellékes, hogy rendkívül szép ember volt. Szemtanúja volt annak, hogy Wosinsky egy belső domborműből, folyosói féldomborművé, majd köztéri szoborrá vált. Hollós ez utóbbit már régen megérdemelte volna. Ordas Iván Boldog Herceg - így karácsony körül gondolkodva a kérdésen azt hiszem, a Boldog Herceg szobrát kellene felállítani. Tetőtől talpig arany borítaná, szeme két ragyogó zafír lenne, kardja markolatán hatalmas rubin ragyogna. Ez több szempontból is hasznos lenne. Egyrészt, mert így biztos, hogy mindig lenne egy boldog ember a városban, másrészt ha véletlenül úgy döntenének, hogy lebontják, az arany, a zafír és a rubin fedezné az elszállítási költségeket. Persze, ha addigra mint a wilde-i történetben - nem lenne koldusabb a koldusnál. (csóti) Lopóval a Vincellér Először is a meglévőkből néhányat az egyik sötétvölgyi erdő közepébe telepíthetnénk le, szorosan egymás mellé, magas fák mögé. Ide tanulmányi kirándulásokat lehetne szervezni a képzőművészeti akadémiáktól az általános iskolák alapfokú tagozatáig. A nagy alakú alkotásokat félig a földbe süllyeszthetnénk, - mint a húsvét-szigeteki kőszobrokat, így számos idegrohamot megelőzhetnénk. Háry bátya közelében szívesen látnék néhány hasonlóan derűs, emberarcú (nem nagyméretű!) szobrocskát, amik városunk embereinek kedvelt foglalatosságát idézik. Hadd mosolyodjon el a , városunkba látogató turista, ha meglátja a nagyhasú, borvirágos orrú Vincellért a hordócska mellett a lopóval. A Garay Ákost idéző vidám rajzok után szobrot ölthetne a nagyot mondó sárközi halász, akinek varsájából kilóg az óriási harcsa feje. Egy széles mosolygós kofaasszony, egy futballba rúgó kisdiák, egy jókedvű prímás, egy fáradt kapára támaszkodó derűs-bölcs földműves többet mondana el a városról, mint az adatokat ismertető turista kalauz. Kő: van, bronz: van, jó szobrász is, - mi hát az akadály? -hni