Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1992-12-27 / 52. szám
24 , SZEKSZÁRDI TA§ARNAP 1992. DECEMBER 24. Oázis a magyar futballsivatagban A Váci csodás csipet csapat Mint gyerekkoromban a kalandokkal, fordulatokkal telített népmesék főhőseinek, olyan empátiával szurkolok a kis Vácnak a magyar bajnoki cim elnyeréséért. Részint mert vidéki vagyok, s többnyire ismerem ezeknek a csapatoknak a halmozottan hátrányos helyzetét az úgymond nagynak számító fővárosiakkal szemben. A Rába pontosan egy évtizeddel ezelőtti sikerei után a vidéki futball ismét háttérbe szorult, a bajnoki címért folyó versenyfutásban egyetlen csapatnak sem volt esélye. Mígnem a magyar mezőny ma is Hüvelyk Matyi csapatának számító, akkor még Váci Izzó névre hallgató gárda már tavaly ilyenkor - akkor is őszi bajnokként várta a folytatást - bejelentette ilyen irányú igényeit. Noha a Csank-féle koncepciózus munka hamisítatlan jegyeit magán hordozta a csapat, mégis a tudatalatti arisztokratikus gőggel lekezeltetett ez az együttes. A fák nem nőnek az égig - jött refrénszerűen, vele együtt a tények ismeretében a megmosolyogtató bölcselkedés: „Nézd meg a tabellát tavasszal." A 16-os lista velük kezdődött, s a Fradi - micsoda kiélezett harc után! - csak az utolsó fordulóban csikarta ki a diadalt. A mára már országos rokonszenvet bíró plebejus Vác újfent csodaország kapuját döngeti. A bejutást egy háromfejű sárkány (Kispest, Fradi, Videoton) igyekszik meggátolni. Sem a külsőségekből, sem pedig a hangulatból nem vehető ki, hogy ebben a Szekszárdnyi városban a focisták valami hallatlan nagy, erőn feletti dolgot művelnek. Győrben, amikor a Rába a bajnoki cím igézetében készülődött a tavaszra, már futballőrület volt, még Markó Ivánéknak sem jutott olyan reflektorfény, mint ami a Verebes-legénységet körülvette. Nos, ehhez képest meglep a váci átlagpolgár közömbössége, unott egykedvűsége. Még egy sporttörténelmi tettnek számító bajnoki cím sem okozna össznépi vígságot? Olyat ami egy ilyen bravúr esetén más városban természetes lenne. Nincs igazi B-közép, nincs aki vezényeljen. Pedig Hüvelyk Matyinak is jól jöhetne egy, helyenként a 12. játékosként felérő lelkes, őt mindenhová elkísérő „gruppó". A nyirkos-nyúlós, ködös reggel valahogy a hangulatra is rátelepszik. Akkor mégjobban, amikor begurulunk a szó legeredetibb értelmében a Dunaparti sporttelepre. Két, az átlagnál rosszabb állapotú pálya, még az NB Il-őt vagy az azelőtti éveket idéző főépület. Helyenként a puritánság tünetei, no és a nincs parancsoló szükségszerűsége. Fűtetlen folyosón, állítólag a környezethez illően puritán trénerre, Csank Jánosra várakozván eszembe jut a Stuttgart menedzserének, a Bayern világhírű játékosának, Dieter Hoenessnek a pécsi sztorija. Nem sejtvén, hogy a pécsiek otthonához érkezett, a taxiból kihajolva Egy lehetséges eképpen kérdezett: „Ez még csak edzőpálya, ugye? Lehet, hogy a két kupaellenfél a Groningen és a Benfica valamilyen rangú képviselője itt is feltette a kérdést? Az uralkodó egyszerűség, a vezetők mértéktartó optimizmusa még inkább érdekessé, szimpatikusabbá teszi ezt a kis közösséget. Két fő szempont Mértékadó szakmai körökben úgy tartják, hogy a váci csoda kiindulópontjának a menedzseri erényeket felvillantó, egykori technikai vezetőből technikai igazgatóvá avanzsált László Attilát kell tekinteni. Aki sok magyar kollégájával ellentétben a hozzá nem értés vagy dilettantizmus okán nem került szakmán kívülre, hanem képességeit kamatoztatva, kezébe vette a marsallbotot. Egy koncepcióhoz keresett embereket, nem pedig a honi gyakorlatban dívó módon: fordítva. így nem véletlen, hogy a főváros vonzáskörzetében levő Vácra rtem a honi fociberkekben jól hangzó nevek kerültek. Vagy éppen pont ezek a játékosok érkeztek. Akiknek döntő többségét a Fradiban, a Dózsában, Honvédban vagy éppen a Vasasnál háttérbe szorítottak, leírtak, esetleg megaláztak. Akik (Nagy Tibor, Zombori, Romanek, Répási, Füle) egy más környezetben - ahol nem úgynevezett sztárokra építenek, hanem magára a csapatra, mint közösségre) megújultak, s láncszemként egymásba kapaszkodva megvalósították a váci §tílust, ami a jellegzetes európai futballiskolák mindegyikéből becserkész egy csipetnyit. Ezzel már azt is elárultuk, hogy Csank János sem azért került Vácra, mert ő volt éppen szabad, legkevesebbért kötélnek álló, legkönnyebben megnyerhető edző, - Amikor a mai sikercsapat gerincét kialakítottuk két szempont volt a vezérlő elv - mondja László Attila. Milyen ember? (már ami a gondolkodását, életmódját illeti). Mennyit tud futni. A mérhető futballtudás csak ezután jöhetett szóba. Aki az előbbi feltételek valamelyikének számunkra kiút a válságból nem felelt meg - lehettek bármilyen érdemei - azzal nem foglalkoztunk. Stílusötvözet Ha adva van egy világos célt felvázoló vezető, ha adva van egy olyan edző, amely azzal kel és fekszik naponta, hogy saját portáján, saját csapatával minden áron meg akarja haladni a magyar futballviszonyokat, morálisan és szakmailag egyaránt csapattá kívánja gyúrni a rábízott legénységet; ha adva egy László Attila által fentebb már említett két szempontnak megfelelő társaság, amelynek tagjai érzik a bizalmat és farkaséhesek a sikerre, akkor... Ott belátható időn belül a kívülálló számára is érzékelhető pozitív változásnak kell bekövetkeznie. Az új módira való áttérés nem ment zökkenőmentesen. Az átlagszurkoló számára ismeretlen, névtelen Békéscsabáról érkezett Csankkal, kieső helyen állt '89 őszét követően a Vác. A szurkolók egy része, no és az eredménytelenségből azonnal személyi konzekvenciákat levonó vezetők már Csank menesztését követelték és...? - Meleg volt a helyzet, nagyon leszakadtunk, de maradtam és a tavasz már engem igazolt - pergette vissza az eseményeket az edző. - Ekkorra már kezdett kialakulni - amellett, hogy többnyire még az ellenfelekhez igazodó játékunk volt - a saját elkészített táblázaton már jóval előrébb álltunk. A csapatjáték fejlődése, az edzéseken tanultaknak a mérkőzéseken való alkalmazása alapján majdnem biztosra vettem a frontáttörései következő bajnokságban. Nem em|S de elevenen él az emlékezetemben^ '90 tavaszán az utolsó meccsük az MTK ellen, amin lényegében a bentmaradás dőlt el. Ha nem verik meg a bajnokaspiránst, búcsúzhattak volna az élvonaltól, s ez esetben aligha beszélhetnénk az alábbiakban kielemezendő, kuriózumnak számító váci csodáról. íme a sors kiflirkészhetetlensége... Csank János