Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-12-13 / 50. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. DECEMBER 13. Vezért áldoz a szekszárdi kerékpár Steig Szolnok felé tekint Békés vagy haragos búcsú? Elnapolva a Szigma-Tolnatej frigy A Szigma Kézilabda Klub alakuló közgyűlésén elhangzott, hogy a férfi kézilabdával is vannak terveik, elképzeléseik. Akkoriban és ezután is két alternatívát fontolgattak: teljesen önállóan, új alapokról indulnak el, vagy pedig az NB Il-es Tolnatej csapatával alakul ki egyfajta együttműködés, netán átveszik őket(?). Túl vannak a tapogatódzó tárgyalásokon, eképpen fest a helyzet. Horváth Ferenc, a Szigma elnöke: Mi az utánpótlás-nevelés oldaláról közelítettük meg a kérdést, innét kell elindulni, s ennek - szerencsére - megvannak a hagyományai az 505-ös szakmunkásképzőben. Nekünk és a Tolnatejnek is az az érdeke, hogy őket segítsük. Ha ezen a téren lesz pezsgés, élénkülés, akkor vetődhet fel komolyan a kérdés - persze, ha anyagi lehetőségeink erre majd módot adnak -, átvegyük vagy ne, a Tolnatej csapatát. Bálint Károly, a Tolnatej szakosztályvezetője: Nem tudni, mit hozhat számunkra egy esetleges fúzió. Lehet, hogy nagyon jól járnánk, de az is benne van a pakliban: idővel szép lassan kiszorulnának azok a csapatból, akikért ez a klub létrejött, akik még egy jó ideig játszani szeretnének. Nekünk arra kell törekedni, hogy a saját lábunkon megálljunk, vagyis az NB II-nek hoszszabb távra meglegyenek a szakmai, anyagi garanciái. Erre azért van esély. t A szekszárdi kerékpárban már több évtizede visszanyúló hagyomány, hogy feltűnik, tartósan produkál egy-egy sztár versenyző, majd mintegy varázsütésre bejelenti, hogy eligazol vagy abbahagyja. S ez a búcsú mindig disszonáns hangokkal telített. így volt ez Halászék, Pálinkás, Liska, Sajó esetében -, hogy a legnagyobbakat említsük -, nagy valószínűséggel így lesz ez a távozni készülő legújabb sztár, Steig Csabánál is. A távozás oka már ismert: a Kerékpáros Klub Szekszárd anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy a szponzorát, eltartóját vesztett Steig Csabát profi státusba vegye, vagyis eltartsa. Arató Vilmos klubelnök: - Ha Csabát igényeivel együtt átveszszük, akkor az egész szakosztály működése kerül veszélybe. Nevezetesen 35 utánpótlás korú kerékpárosnak az évi mintegy ötven versenyen való részvétele semmisül meg. A klub anyagi helyzete siralmas, a jövőnk a tét. Itt tartanánk - jól hallok, jól értek mindent?... - egy kerékpáros vidéki fellegvár olyan helyzetbe került, hogy legjobbját - aki történetesen az ország legjobbja is - képtelen eltartani. Az év eleji pénzügyi helyzet ilyesmit nem prognosztizált... Steig Csabának ugyan nincsenek kételyei a számára is felvázolt anyagi helyzettel kapcsolatosan, de kedélyállapotát más rombolta le: Jutott ugyan mindegyik medálból a Húsipari SE versenyzőinek a győri súlyemelő OB-én, de kár érte, hogy mindössze 15 deka miatt Jelajánlották" másnak a szekszárdiak az 52 kg-os kategória aranyát. A toronymagasan esélyes Farkas Zoltán (az újsütetű, Er'délyből importált sztáijelölt) hiába evett még az újszülötteknél is kevesebbet napokon át, hiába vált második otthonává a szauna, a mérleg mutatója nem tudott 52,00-ra süllyedni. Mivel egy nehézatlétikai sportágról van szó, aligha szabad egy vállrándítással átsiklani a dolgok felett - a súlyt hozni kell -, de aki ismeri a kis Farkas idei kálváriáját, önhibáján kívüli szerencsétlenségeit, az ezúttal csupán a rideg tényből nem ítél. (Az állampolgárságra több mint egy éve hiába ácsingózó fiú több komoly nemzetközi viadalra felkészült - hízott-fogyott, majd fordítva -, de mindhiába...) Mindig csak az a formaruha jutott számára, ami az egész magyar olimpiai küldöttségnek a Los Angeles-i olimpia - Ha látnám - a sanyarú helyzet ellenére - azt az ügybuzgalmat, tenni akarást, hogy megpróbálnának valamit tenni az érdekemben: maradhassak, akkor... De - miután nyilvánvalóvá vált, hogy a Metálbau lemondott rólam -, senki semmit nem tett az érdekemben. Most hozakodjak elő olyan dolgokkal, hogy ezért a klubért, városért már tettem valamit eddigi pályafutásom során... Nem fogod elhinni: még a létminimum körüli bért sem kínálták fel. Úgy éreztem a klubvezetéssel ez ügyben folytatott beszélgetések során: még annyinak sem számitok, mint egy kezdő serdülő. - Elfogadtad volna mondjuk a létminimumot? - A, dehogy! Nem ezen van a hangsúly, hanem a módszeren, a formai dolgokon, amit erkölcsinek szokás nevezni. - Ezek szerint nem úgy állnak a dolgok, hogy - miután nyélbe ütötted a megállapodást az új kluboddal, mondjuk a Szolnokkal - lesz egy emlékeket megszépítő búcsú. - Rajtam nem múlik, de... - ?? - Ha idejön a Szolnok, márpedig idejön, ha kell többször is, és mereven ragaszkodnak Arató Vilmosék a nyolcszázezres eladási árhoz, amit nem tartok reálisnak, akkor azért elkap a harctéri idegesség. - Ez az ő privát szerencséjük, a előtt: „otthonka". Persze a Junior EB idején, amelyről menetrendszerűen lemaradt - tett egy olyan kijelentést, hogy bosszúból megnyeri a felnőtt magyart - erre azonban legalább egy évet kell még várni. Arra, hogy - végre! egy EB-n is bemutatkozhasson, remélhetőleg bő négy hónapnál nem többet kell várni: a tavaszi várnai Európa-bajnokságig csak meglesz a hőn óhajtott állampolgárság...? A még mindig első számú embernek számító Czanka Attilának kötelező volt győzni, egy korábbi felnőtt Európa-bajnoktól ez a minimum elvárás. Viszont szót érdemel, mi több, következtetések levonására serkent, hogy mindezt remek országos csúccsal érte el, felülmúlta a hetedik helyet jelentő barcelonai teljesítményét. Nem tudom, megfigyelte-e már valaki: amikor nincs központi edzőtáborozás, amikor csak idehaza, klubjában készül, egészen más az ábra. Ha hagynák, hogy a következő év világversenyeire itt a béke, a kiszámíthatóság szigetét jelentő klubban kéjt legjobb magyar országúti kerékpárosért ennyi nem sok. - Odáig rendben van a dolog. De ha azt vesszük, hogy ez a klub, - mivel minden a szponzoromon állt -jóformán semmit sem költött rám az elmúlt két évben, ne akarjon már belőlem, szerintem tisztességtelen hasznot húzni. Annyit elvárok, hogy a távozásom, az átigazolásom elé ne gördítsenek akadályt! - Mennyi az az összeg szerinted, ami a te felfedezésed, felkészítésed, utánpótlás korú versenyeztetésed okán jogosan jár a szekszárdi klub-^^ nak, amit a Szolnok hajlandó kifiz^^ ni? - Nem több félmilliónál. De attól tartok, hogy fölverik az áramat egymillióra. - A békés elválásra már csak azért is szükség lenne, mert továbbra is itt Szekszárdon készülnél. - Persze, ez tenne nekik is, nekem is jó . így állnak a dolgok, egész pontosan úgy, hogy lapzártárík után már megkezdődtek a tárgyalások a szekszárdi és a szolnoki kerékpárosklub között Steig-ügyben. Miközben zajlik a licit, arra gondolok, hogy Steiget már mint szolnoki versenyzőt láthatjuk majd a Gemenci Nagydíjon? Ezt még valahogy lenyeljük, ám ha nyer... szülhetne, akkor talán az európai - hovatovább a világbajnoki dobogó is közelebb kerülne. Súlyemelő berkekből gyakorta érkezik olyan megjegyzés: miért nem értékeljük kellőképpen az EB ötödik, az olimpiai hetedik helyet, amikor szinte egyedül a súlyemelés jelenti a városban az értékelhető nemzetközi színvonalat? Leértékelésről szó sincs, de létezik egy múltbeli dolog, amely máig is kihat és akaratlanul is devalválja ezeket a kétségtelenül értékes eredményeket: Czanka érkezésekor egy olyan sztármítosz alakult ki körülötte, ami után vele kapcsolatosan csak az érem az elfogadható a szurkoló számára. A két erdélyi mellett - a Junior EB ezt vastagon alátámasztotta - van még egy nemzetközi megvilágításba került embere a húsosoknak: a meglepetésre EB-bronzot szerzett Csizmazia Gábor személyében. Egy trió, amely eredményeivel eladja a sportágat, a báziscéget, de a várost is. Ennek ellenére - ami a jövő évi támogatásokat illeti eléggé pesszimisták a fiúk. Bal felső sarok Nincs akkora - s belátható időn belül nem is lesz - szponzori háttere a szekszárdi sportéletnek, hogy hazai léptékkel méri sztárokat, meccseket, versenyeket eldönteni képes játékosokat, sportolókat igazoljon bármelyik helyi klub is. Ugyanakkor ott a szinten tartás, mi több, az előrelépés - különösen a labdajátékoknál, melyeknél pezsdülést hozott az idei év - szórakozni vágyó nézők által gerjesztett kihívó parancsa. Nem akármilyen feladat lesz ennek megfelelni - különösen akkor, ha a remélt állami támogatás sem a kért összegben fut be az egyszámlára. Abban azén biztos vagyok: annyira egyetlen klub és szakosztály sem lesz megkurtítva, hogy a sportági utánpótlása ellehetetlenüljön, sőt... A kor kihívásának megfelelő átcsoportosítással akár az eddiginél is jobban járhatnak az ifjú korosztályok. Persze fogas kérdés, hogy a jelennek, legfeljebb a közeljövőnek élés jegyében meg akarják, meg merik-e lépni ezt a klubok? Nagy dilemma, de aki a képzeletbeli piramis alján képes a reformra, arra, hogy a kétes értékű mennyiség helyett minőséget produkáljon, annak nyert ügye van (lenne). Hadra fogható saját nevelésű játékosok, versenyzők láttán a publikum is megbocsátana egy rövid idejű stagnálásért. Az általános iskolákon már semmi sem múlik, a kluboknak kell kihasználniuk a fogadókészségüket. Három sportágban (labdarúgás, kosárlabda, atlétika) kiválasztják, majd megtanítják az alapokra a sportra specializálódott Zrínyiben. Az ötösben pedig párját ritkítóan széles a sportági kínálat, a kézilabda és a pingpong innét merít - s egy kölcsönösen előnyös együttműködés esetén meríthet a jövőben is. Ennél a korosztálynál még nagy valószínűséggel fórben vagyunk országos viszonylatban a hasonló nagyságrendű településekkel. Ha ebből a serdülőből az ifibe érve valami megmaradna... ? Súlyemelő mérce: a nemzetközi szint Egy nagy trió a „kirakatban"