Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-11-29 / 48. szám

1992. NOVEMBER 29. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 13 Alig oldott szomorúság... A Tolna Megyei Amatör Képzőművészek tárlata Sajnos nálunk az amatőr jelző az esetek túlnyomó többségében a minőséget jelenti, sok esetben joggal, s nem azt, hogy az alkotó nem hivatásszerűen űzi az adott „mesterséget". Az amatőr képzőművészet hosszú éveken keresztül mind a hagyományos, mind az avantgárd irányzatokon belül egy nagyon erős utánpótlásbázist jelentett. Ma úgy néz ki, hogy ez, az amatőr műhelyek elsorvadása s egyéb pszichés, társadalmi, gazdasági okok miatt egyre inkább a múlté, bár amatőr státusú művészek ma is hoznak létre •

fi produkciókat s válnak profi, hiIsos művésszé. Tudomásul kell venni azonban, hogy az alkotás helyét, értékét soha nem az alkotó stá«

hanem a mű stílustól független őségé határozza meg s minden tisztességes „ítész" csak e szerint ítélhet. A fentiek tükrében ez a kiállítás nem tartozik a felejthetetlenek közé! A kiállítás rendezése sajnos kritikán aluli. Gondolom, tudom, hogy a rendezőt a jó szándék vezérelte, de ez megfojtotta, szürke masszává sűrítette a kiállítást. A festmények s grafikák képtelenek érvényesülni, egyszerűen agyonnyomják egymást. A rendezés védelmében meg kell jegyeznem, hogy maga a terem teljességgel alkalmatlan képzőművészeti kiállítások rendezésére s valószínű, hogy bármilyen anyag nyomasztóvá válhat e teremben. Az első benyomás a kiállításról a fentiek miatt is elég lehangoló, végigsétálva a művek előtt, végtelen szomorúság fogott el, melyet csak alig oldott fel egyegy alkotó munkája. A kiállítás erőtlen, unalmas, bátortalan s ez a bátortalanság a legszomorúbb az egészben hiszen az ő kezüket, remélhetően, nem köti műveik áruba bocsátásának béklyója. Néztem a tárlatot s szinte sehol nem leltem arra az „öntudatlan" felszabadultságra, a szabadság örömére, mely hoszszú éveken keresztül jellemezte az amatőr képzőművészetet. Le kellett írnom ezt akkor is ha találtam köztük komoly művészi értékkel bíró munkákat. Kár, hogy ezek többsége is inkább csak jó színvonalon „megcsinált" munka, de igazi élményt alig ad a tárlatlátogatónak. Viszont vitathatatlanul megvan bennük a lehetőség, ami már nem kevés! Ezzel a lehetőséggel azonban élni kellene, s szívből remélem, hogy néhányan élni is fognak vele. Elsősorban említeném itt Orbán Lászlót és Bercsényi Miklóst. Orbán László Evolúció és Szabadság című képei szakmailag tökéletesen megoldott, finom, érzékeny sok gondolatot magukban hordozó munkák. Bercsényi Miklós évek óta töretlenül fejlődik, a Kavicsok című munkája némi továbbgondolkodással megérdemelne egy köztéri kutat, csobogót. Említésre érdemes Sey Attila rendkívül dekoratív, Béka című festménye, valamint Máté Gyula szelíd intellektusú s Scultéty Eizsébet finom, naivan bájos grafikái. • Tudom, hogy az itt kiállítók szabadidejükben, saját örömükre, lelkük feszítő unszolására alkotnak s tudom, hogy egy-egy elkészült alkotás milyen boldogságot, örömet, kétséget jelent, ösztökélvén az alkotót, hogy újra s újra a festékhez, agyaghoz, kőhöz nyúljon s ezért meghajlom előttük, de kétségeim, szomorúságom alig-alig oldódik. BAKY PÉTER *B ecsaptak, mert nem is Bach volt, aki Szekszárdon járt. Pedig ezzel csalogatott el Sebestyén János, a neves orgonista-zongorista hétfő este a Művészetek Házába. Művésztársai is elkísérték; köztük híresek is akadtak szép számban. A házigazda azt ígérte, Bach is eljön Szekszárdra. Ehelyett csak egy Bach-szobor alig felismerhető torzójával találkoztam. Hiányzott keze, lába, feje, s a törzsének is csak egy darabja volt. Sebestyén János sok szép és érdekes estet szerzett már a Művészetek Háza közönségének. Ugyanezt most nem lehetett elmondani. A mostani est viszont kiváló példa volt arra, hogyan nem szabad egy koncert programját összeállítani. Recept: végy a lipcsei Tamás-kántor életművéből nem tipikus darabokat, szaggasd darabokra, egy tételt emelj ki belőle, (véletlenül se változatosan) lehetőleg csak lassú tételeket, s azok közül is több olyat, ahol a szerző a tételt nem a nyugvóponton, (tonika) hanem a félbeszakítás (domináns) pillanatában csak azért hagyja abba, hogy azonnal folytassa a gyors tétel beteljesülésével. Ez a beteljesülés talán majd jövő ilyenkor adatik Szekszárdnak, amikor majd csak a gyors tételeket halljuk. így véletlen sem fenyeget az a veszély, hogy Bach muzsikájának egyik lényegét: a dramaturgiáját élvezzük. Az az igazság (minő gyarlóság), hogy szeretem a mazsolás kalácsot, de csak ha kalács is van benne. (A csak mazsolát pedig nem nevezem mazsolás kalácsnak!) Szóval csalódtam. S nemcsak a műsor összeállítása miatt. Azt gondoltam, hogy a nem túl sikeres műsorösszeállítást ellensúlyozza majd a játék minősége. Ebben is csalódtam. Kezdő orgonisták (köztudottan nem is Bachtól való) darabjait a két nagy művész igen sok „piszkos" hanggal szólaltatta meg. De talán vidékre ez is jó!? Sebaj - gondoltam - majd a végén a nagy csattanó, a már slágermúzeumi darabbá csépelt d-moll toccátara hallunk improvizációt. Elkezdődött az izgalmas pillanat, s mint az ismerkedésnél, a két orgonaművész kezébe vett egy kis motívumot, s megízlelgette. Majd darabjaira szedte az eredeti kompozíciót. De valami olyasmi történt, mint mikor a kisgyermek kézbe veszi az órát, szétszedi, de össze már nem tudja rakni. A d-moll toccata darabjaira hullott. Bach sokat járt", s talán sokat jár" mostanában is Szekszárdon. De nem igazán ő volt ott, nem igazán őt népszerűsítették ezen a (teijedelmében is hosszúra nyúlt) estén. A (kicsit nagyzoló) címben ígért találkozás: Johann Sebastian Bach Szekszárdon, elmaradt. harkály Ui.: Lehet, hogy többen a szememre vetik, hogy túl kritikus vagyok. De egy „harkálynak" az a feladata, hogy kopogtasson a fán. éppen annak egészsége érdekében. Én is csak azt szeretném, ha a szekszárdi zenebarátokat és érdeklődőket még a nagynevű művészek is komolyan vennék, igényességre tanítanák. Orbán László „Szabadság" című képe Máté Gyula alkotása Bercsényi Miklós kavicsvilága