Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-05 / 1. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP < 1992. JANUÁR 12. Az adóról szólunk Mi, A Szekszárdi Vasárnap munkatársai ünnepélyesen kijelentjük, hogy nem a bántó szándék, hanem a továbbgondolás, a fejlesztő akarat mondatta el velünk azokat a gondolatokat, amelyeket az - természetesen mindannyiunk által támogatott új adórendszer bevezetése kapcsán felmerült bennünk. Dupla súlyadó? A sportot is indirekt módon - de úgy nagyon! - sújtja az adó. Gondoljunk csak bele, ha ez a terület - különböző ágainak sok egyéb köztük életbe vágó funkciója miatt megkapná azt a prioritást, mint tőlünk nyugatra, akkor az államkassza csorbítása nélkül elindulhatna egy kedvező folyamat. Arra gondolok, amire a sportos honatyák ott a Parlamentben reménykednek: a szponzorok, ha leírhatnák az adójukból, amit az él-, illetve a szabadidős sport fejlesztéséért frontálisan tesznek, akkor - a nehéz gazdasági helyzet ellenére - milliárdok áramolhatnának vissza a sportba. Akadna szépszámmal mecénás, aki nem a jelen kétes értékű (ál) sztáijainak fizetne, hanem megérné neki a pénzét beinvesztálnia, teszem azt egy gyermek focisulira, vagy egy sportos kínálatot nyújtó szabadidőközpontba bizakodván, hogy a szabadidő - ahogy Nagy Feró prognosztizálja - létező kategória lesz a magyar ember számára is. Ami így hirtelenjében - túllépve a közhelyeken - eszembejut az adóról: versenysúlyomat ideje lenne a mázsa alá hozni, mert a dolgok mostani logikájánál fogva, könnyen meglehet, hogy jövő ilyenkor már nemcsak a kocsim okán fizetek súlyadót. Bálint György Adókról töprengve Adó... Valami szent és megfoghatatlan. S hogy mire is jó? Azt hiszem, hogy ennek értelme is van, már régen kitörölték agytekervényeinkből. Mátyás jut eszembe. Mármint a király. Lehet, hogy tévedek, de úgy tudom nem ismer a magyar történelem az övéhez fogható szigorúságú adókat, legalábbis eddig nem ismert. Csakhogy Mátyás nevét úgy emlegették az emberek, mint az igazságost. Pedig a rendkívüli hadiadó nem kis gondot okozott annak idején őseinknek. Mégis „Igazságos" volt. Most is van valami hasonló, csak nem így hívják. Azt hiszem súlyadónak keresztelték... De lehet, hogy MDF-adó. Mármint, hogy a Magyar Diákok és Fiatalok lakáshoz jutásának adója. Mert, hogy mindanynyiunk hőn szeretett kormánya nagyon is szívén viseli a jövő nemzedék sorsát. Köszönjük szépen, igazán figyelmesek, de most már egy kicsit magukkal is foglalkozhatnának... Na, de vissza az adókhoz. Azon gondolkodom, hogy mi jöhet még. Távol áll tőlem, hogy ötleteket adjak az illetékeseknek (bár erre nem szorulnak rá). Ki lehetne bocsátani újra bűnbocsátó cédulákat, lehet, hogy népszerű lenne politikusaink körében? És még valami! Potenciáladót is bevezetnék a férfiak számára. Ehhez persze szükség lenne egy 20-25 éves hölgyekből álló bizottságra, amely rendszeresen szűrést tartana az urak számára. Aki pedig nem felel meg az elvárásoknak, az fizetné a házasságtörési adót. Hölgyeim, uraim, hogy tetszik az ötlet? Gaján Sándor Milyen hehi adót vezetnék be? A kérdés zavarba ejtő jellege könnyen belátható. Nem mintha ötletek hiányában lennék, de mostanában óvatossá váltam ilyen ügyekben. Mert teszem azt, valamely illetékesnek megtetszene egyik-másik ötletem és bevezeti... Akkor mi van? Ötletdíjat szokás szerint nem kapok, de mint ötletadó, nem tagadhatom meg a fizetését. Kínos. Minden érv amellett szól tehát, hogy az ötleteimet tartsam meg magamnak. Van azonban egy adóforma, amit szívem szerint bevezetnék. Nem lenne népszerűtlen, hiszen a potenciális adóalanyok mindegyike úgy gondolná, hogy ő speciel nem az. Ha viszont kiderülne, hogy mégis az, máris lehetne intézkedni, hogy ne legyen az. Mielőtt elvesztenék tisztelt olvasóim a fonalat elárulom, hogy négy egymással szorosan összefüggő dolog lenne helyi adóm tárgya: a hülyeség, a tehetségtelenség, a nemtörődömség és a felelőtlenség! E tárgyban való gondolkodásom kiindulópontja az a két kérdés volt, hogy mire költünk a legtöbbet, és mi jövedelmez a legjobban, mármini a művelőinek. Gondolom, hogy végső következtetésemmel úgy általában egyetértenek. Ám azt bizonyára tamáskodás kíséri, hogy miként lehetne ezt az adónemet bevezetni? Azzal kezdeném, hogy pályázatot írnék ki adószakembereknek. Azokról, akik e problémát sikeresen megoldják azonnal kiderülne, hogy tehetségesek, felelősek, megbízhatóak és főleg nem hülyék. Tehát nem adóalanyok. A többit csak rájuk kellene bízni. Megoldanák! Kis Pál István Kupán vágtak... A magyar történelemben, eddigi ismereteim szerint, két kupameccset vívtak. Az egyiket bizonyos Kupa-vezér (másként Koppány) Szent Istvánnal szemben fölényesen elvesztett. A másik napjainkban folyik. Az egyik térfélről Kupa Mihály pénzügyminiszter rúgja a labdát, mely a másikon meddőn védekezgető adózók hálóját rezegteti meg, míg a lelátókon az ország szurkol. Ugyancsak meddőn. Az én gyerekkoromban Balatonföldváron volt Kupa-vezér szálló. A Hotel-Kupa Mihály nyitása egyelőre várat magára. Kupa-szobrokról nincs tudomásom, de még lehet, mert mifelénk semmi sem lehetetlen. Épp elég szobrot emeltünk és döntöttünk már. Az, hogy a pénzügyminiszter neve adótörténeti jelentőségű, vitathatatlan. (j vezette be a gazdag magyarok országába azt az adózási rendszert, ami a nyomorgó svédeknek nem tetszett. Továbbá nevéhez fűződik a bürokratikus szervezetekben oly szegény hazánkban az APEH hálózatának és székházainak megteremtése. Hogy ez utóbbiak az adókból mennyit igényeltek, az egyelőte még titok. Már rebesgetik az adóellenőrök számának szaporulatát, amit logikusan az adóügyi bíróságok, majd az adósok börtönének létrejötte kell, hogy kövessen. Meg merem jósolni, hogy ez utóbbi nem lesz üres... Az „adó" szó egyébként megszemélyesíthető. Aki az adót adja, ő az „adó". Nyelvünk logikája szerint ilyesformán kell lennie valakinek, aki az átadott adót kapja, ő a „kapó". Csak azt nem tudom, kitől, mennyit kap, kiktől kaphatna, de nem kap egy vasat se, azzal pedig, amit kap, tulajdonképpen mi a csudát csinál...? Engem ez általában Kupán vág... Ordas Iván (Tej (adóhátralékban Az én becsült - s a múlt esztendőben oly gyakran fölemlegetett - ismerősöm tömören megfogalmazott véleményét évi utolsó találkozásunkkor sem voltam képes cáfolni. Érdemben semmiképpen. „Bármiről is írsz, máris politizálsz, és rosszul, így „bőgni a tehén is tud" mondotta. Hm! Az én becsült ismerősöm egy igen bölcs ember, mégha olykor nem is éppen árnyaltan fogalmaz. Ám nem tud még róla, ezúttal - s az alábbiakban - politikamentesen „dicsérem" adózással is ösztönző gazdasági rendszerét e harmadkis hon kétharmados kormányzatának, merthogy - abban - az adó ugyebár az politika és politikamentes, s főleg azért, mert pártok fölött álló mindörökkön... és még azért is, mert előlegezni (enged) késztet, s aki viszont arra (is) képtelen, az kerül adóhátralékba. S aki adóhátralékba kerül, az - pártállástól függetlenül - lesz büntetve. És, nem csak egy kupányi, atyai szigorral... - Hát mivel még? - kérdeztem egy, az útszélen legelésző tehéntől. - Mivel, mivel! A tehenek, szaknyelven a marhák tejével! M - Hát milyen firkász - merthogy an^^ nak nézem -, ha még azt sem tudja, ma a magyar tarka legföljebb tarka, elapadt tőgyű marha lehet. -...?! - Most miért úgy néz, mint boíjúim a kapura? Búúú! Bocsánat, szóval búsulásra okuló lett a tejhelyzet(e). Történt ugyanis, hogy az FM, a PM az APEH képviselőiből álló grémium nyilvánvalóan alapos döntése nyomán, csöndes emésztésünknek eredménye, a tej soknak, alkalmasint nagyon soknak ítéltetett. És ami sok az sok! Sokkoltak is, marhatársaimmal nem tudhattuk ki lesz a következő vágóhídi áldozat, hogy aztán a gazdink zsebébe két darab ötezres lapulhasson, no persze nettóban, adózatlanul... - És, aztán? ^^ - És aztán, és aztán! Az lett ami lett, aminek lennie kellett, ma se mar- ^ ha, se tej. - Hogy ebben az országban nincsen marha?! A legújabb - akár statisztikainak is mondható - felmérés szerint a hivatali... - Firkászom, ne folytassa! Szarvasmarha nincs elég! Nekem ugyan szerencsém volt és van, hogy lesz-e azt a Kupa-Minarik kettős fogja eldönteni. Búúú! Én betartottam a szabályt, becsületes végrehajtója voltam a tejadó rendelkezéseinek. A tőgyömet csakis kétharmadáig töltöm fel tejjel, így adómentes marha vagyok. De mégis adó(alanyi) hátralékba kerültem. - Hogyan?! - Ez évre az agráriusok szarva letörve lesz. Most már nincs mese, taktikázni kell. - Na, de tehén uraság! Adót akar csalni? Ne marháskodjon! - Nem csalni, taktikázni fogok! Az eredmény pedig attól függ, legelészés közben tudok-e választani a virágok közül, hogy melyiket emésszem meg, a szegfűt, a rózsát vagy a tulipánt. Csak közbén ne apadjon el a már adómentes lejem... Petőfi László r