Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-01-05 / 1. szám

8 , SZEKSZÁRDI VASARNAP < 1992. JANUÁR 12. Az adóról szólunk Mi, A Szekszárdi Vasárnap munkatársai ünnepélyesen kijelentjük, hogy nem a bántó szándék, hanem a továbbgondolás, a fejlesztő akarat mondatta el velünk azo­kat a gondolatokat, amelyeket az - természetesen mindannyiunk által támogatott ­új adórendszer bevezetése kapcsán felmerült bennünk. Dupla súlyadó? A sportot is indi­rekt módon - de úgy nagyon! - sújtja az adó. Gondoljunk csak bele, ha ez a te­rület - különböző ágainak sok egyéb ­köztük életbe vágó ­funkciója miatt megkapná azt a prioritást, mint tőlünk nyugatra, akkor az államkassza csorbí­tása nélkül elindulhatna egy kedvező folyamat. Arra gondolok, amire a spor­tos honatyák ott a Parlamentben re­ménykednek: a szponzorok, ha leírhat­nák az adójukból, amit az él-, illetve a szabadidős sport fejlesztéséért frontáli­san tesznek, akkor - a nehéz gazdasági helyzet ellenére - milliárdok áramol­hatnának vissza a sportba. Akadna szépszámmal mecénás, aki nem a jelen kétes értékű (ál) sztáijai­nak fizetne, hanem megérné neki a pénzét beinvesztálnia, teszem azt egy gyermek focisulira, vagy egy sportos kí­nálatot nyújtó szabadidőközpontba ­bizakodván, hogy a szabadidő - ahogy Nagy Feró prognosztizálja - létező ka­tegória lesz a magyar ember számára is. Ami így hirtelenjében - túllépve a közhelyeken - eszembejut az adóról: versenysúlyomat ideje lenne a mázsa alá hozni, mert a dolgok mostani logi­kájánál fogva, könnyen meglehet, hogy jövő ilyenkor már nemcsak a kocsim okán fizetek súlyadót. Bálint György Adókról töprengve Adó... Valami szent és megfogha­tatlan. S hogy mire is jó? Azt hiszem, hogy ennek értelme is van, már régen ki­törölték agytekervé­nyeinkből. Mátyás jut eszembe. Már­mint a király. Lehet, hogy tévedek, de úgy tudom nem ismer a magyar törté­nelem az övéhez fogható szigorúságú adókat, legalábbis eddig nem ismert. Csakhogy Mátyás nevét úgy emleget­ték az emberek, mint az igazságost. Pe­dig a rendkívüli hadiadó nem kis gon­dot okozott annak idején őseinknek. Mégis „Igazságos" volt. Most is van va­lami hasonló, csak nem így hívják. Azt hiszem súlyadónak keresztelték... De lehet, hogy MDF-adó. Mármint, hogy a Magyar Diákok és Fiatalok lakáshoz jutásának adója. Mert, hogy mindany­nyiunk hőn szeretett kormánya nagyon is szívén viseli a jövő nemzedék sorsát. Köszönjük szépen, igazán figyelmesek, de most már egy kicsit magukkal is foglalkozhatnának... Na, de vissza az adókhoz. Azon gondolkodom, hogy mi jöhet még. Távol áll tőlem, hogy ötle­teket adjak az illetékeseknek (bár erre nem szorulnak rá). Ki lehetne bocsáta­ni újra bűnbocsátó cédulákat, lehet, hogy népszerű lenne politikusaink kö­rében? És még valami! Potenciáladót is bevezetnék a férfiak számára. Ehhez persze szükség lenne egy 20-25 éves hölgyekből álló bizottságra, amely rendszeresen szűrést tartana az urak számára. Aki pedig nem felel meg az elvárásoknak, az fizetné a házasságtöré­si adót. Hölgyeim, uraim, hogy tetszik az ötlet? Gaján Sándor Milyen hehi adót vezetnék be? A kérdés zavarba ejtő jellege könnyen belátható. Nem mintha ötletek hiá­nyában lennék, de mostanában óvatos­sá váltam ilyen ügyekben. Mert te­szem azt, valamely illetékesnek megtetszene egyik-másik ötletem és bevezeti... Akkor mi van? Ötletdíjat szokás szerint nem kapok, de mint ötletadó, nem tagadhatom meg a fizetését. Kí­nos. Minden érv amellett szól tehát, hogy az ötleteimet tartsam meg ma­gamnak. Van azonban egy adóforma, amit szívem szerint bevezetnék. Nem lenne népszerűtlen, hiszen a potenciá­lis adóalanyok mindegyike úgy gondol­ná, hogy ő speciel nem az. Ha viszont kiderülne, hogy mégis az, máris lehet­ne intézkedni, hogy ne legyen az. Mi­előtt elvesztenék tisztelt olvasóim a fo­nalat elárulom, hogy négy egymással szorosan összefüggő dolog lenne helyi adóm tárgya: a hülyeség, a tehetségte­lenség, a nemtörődömség és a felelőt­lenség! E tárgyban való gondolkodá­som kiindulópontja az a két kérdés volt, hogy mire költünk a legtöbbet, és mi jövedelmez a legjobban, mármini a művelőinek. Gondolom, hogy végső következtetésemmel úgy általában egyetértenek. Ám azt bizonyára tamás­kodás kíséri, hogy miként lehetne ezt az adónemet bevezetni? Azzal kezdeném, hogy pályázatot írnék ki adószakembereknek. Azokról, akik e problémát sikeresen megoldják azonnal kiderülne, hogy tehetségesek, felelősek, megbízhatóak és főleg nem hülyék. Tehát nem adóalanyok. A töb­bit csak rájuk kellene bízni. Megolda­nák! Kis Pál István Kupán vágtak... A magyar törté­nelemben, eddigi is­mereteim szerint, két kupameccset vívtak. Az egyiket bizonyos Kupa-ve­zér (másként Kop­pány) Szent István­nal szemben fölé­nyesen elvesztett. A másik napjainkban folyik. Az egyik térfélről Kupa Mihály pénzügyminiszter rúgja a labdát, mely a másikon meddőn védekezgető adó­zók hálóját rezegteti meg, míg a lelátó­kon az ország szurkol. Ugyancsak med­dőn. Az én gyerekkoromban Balaton­földváron volt Kupa-vezér szálló. A Hotel-Kupa Mihály nyitása egyelőre várat magára. Kupa-szobrokról nincs tudomásom, de még lehet, mert mife­lénk semmi sem lehetetlen. Épp elég szobrot emeltünk és döntöttünk már. Az, hogy a pénzügyminiszter neve adótörténeti jelentőségű, vitathatatlan. (j vezette be a gazdag magyarok orszá­gába azt az adózási rendszert, ami a nyomorgó svédeknek nem tetszett. To­vábbá nevéhez fűződik a bürokratikus szervezetekben oly szegény hazánkban az APEH hálózatának és székházainak megteremtése. Hogy ez utóbbiak az adókból mennyit igényeltek, az egyelő­te még titok. Már rebesgetik az adóel­lenőrök számának szaporulatát, amit logikusan az adóügyi bíróságok, majd az adósok börtönének létrejötte kell, hogy kövessen. Meg merem jósolni, hogy ez utóbbi nem lesz üres... Az „adó" szó egyébként megszemé­lyesíthető. Aki az adót adja, ő az „adó". Nyelvünk logikája szerint ilyesformán kell lennie valakinek, aki az átadott adót kapja, ő a „kapó". Csak azt nem tudom, kitől, mennyit kap, kiktől kap­hatna, de nem kap egy vasat se, azzal pedig, amit kap, tulajdonképpen mi a csudát csinál...? Engem ez általában Kupán vág... Ordas Iván (Tej (adóhátralékban Az én becsült - s a múlt esztendőben oly gyakran fölemle­getett - ismerősöm tömören megfogal­mazott véleményét évi utolsó találkozá­sunkkor sem voltam képes cáfolni. Érdemben semmikép­pen. „Bármiről is írsz, máris politizálsz, és rosszul, így „bőgni a tehén is tud" ­mondotta. Hm! Az én becsült ismerő­söm egy igen bölcs ember, mégha oly­kor nem is éppen árnyaltan fogalmaz. Ám nem tud még róla, ezúttal - s az alábbiakban - politikamentesen „dicsé­rem" adózással is ösztönző gazdasági rendszerét e harmadkis hon kétharma­dos kormányzatának, merthogy - ab­ban - az adó ugyebár az politika és po­litikamentes, s főleg azért, mert pártok fölött álló mindörökkön... és még azért is, mert előlegezni (enged) késztet, s aki viszont arra (is) képtelen, az kerül adóhátralékba. S aki adóhátralékba ke­rül, az - pártállástól függetlenül - lesz büntetve. És, nem csak egy kupányi, atyai szigorral... - Hát mivel még? - kérdeztem egy, az útszélen legelésző tehéntől. - Mivel, mivel! A tehenek, szak­nyelven a marhák tejével! M - Hát milyen firkász - merthogy an^^ nak nézem -, ha még azt sem tudja, ma a magyar tarka legföljebb tarka, el­apadt tőgyű marha lehet. -...?! - Most miért úgy néz, mint boíjúim a kapura? Búúú! Bocsánat, szóval bú­sulásra okuló lett a tejhelyzet(e). Tör­tént ugyanis, hogy az FM, a PM az APEH képviselőiből álló grémium nyilvánvalóan alapos döntése nyomán, csöndes emésztésünknek eredménye, a tej soknak, alkalmasint nagyon soknak ítéltetett. És ami sok az sok! Sokkoltak is, marhatársaimmal nem tudhattuk ki lesz a következő vágóhídi áldozat, hogy aztán a gazdink zsebébe két darab ötezres lapulhasson, no persze nettó­ban, adózatlanul... - És, aztán? ^^ - És aztán, és aztán! Az lett ami lett, aminek lennie kellett, ma se mar- ^ ha, se tej. - Hogy ebben az országban nincsen marha?! A legújabb - akár statisztikai­nak is mondható - felmérés szerint a hivatali... - Firkászom, ne folytassa! Szarvas­marha nincs elég! Nekem ugyan sze­rencsém volt és van, hogy lesz-e azt a Kupa-Minarik kettős fogja eldönteni. Búúú! Én betartottam a szabályt, be­csületes végrehajtója voltam a tejadó rendelkezéseinek. A tőgyömet csakis kétharmadáig töltöm fel tejjel, így adó­mentes marha vagyok. De mégis adó(alanyi) hátralékba kerültem. - Hogyan?! - Ez évre az agráriusok szarva letör­ve lesz. Most már nincs mese, taktikáz­ni kell. - Na, de tehén uraság! Adót akar csalni? Ne marháskodjon! - Nem csalni, taktikázni fogok! Az eredmény pedig attól függ, legelészés közben tudok-e választani a virágok kö­zül, hogy melyiket emésszem meg, a szegfűt, a rózsát vagy a tulipánt. Csak közbén ne apadjon el a már adómentes lejem... Petőfi László r

Next

/
Oldalképek
Tartalom