Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1992-11-01 / 44. szám
1992. NOVEMBER 1. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 9 látogató gukat olyan harmonikussá tegyék és beleilleszkedjenek ebbe a csodálatos körforgásba, ami a természetben uralkodik. Ha ez sikerül, akkor boldogok lesznek. Szerintem az az igazi boldogság, ha érzem magam körül a természetet és érzem, hogy a része vagyok. - Nemcsak többféle anyaggal, de többféle stílusban is dolgozik... Az izmusokról, politikáról - A stílus az csak egy nyelv. A kép értékét a kvalitása határozza meg. A mai mindenáron újat keresés sose volt jellemzőm, mert szerintem a művészetben nem az új a lényeges, hanem éppen ellenkezőleg, az állandó. Ha nem így lenne, nem tudna nekem semmit nyújtani Rembrandt, Leonardo, vagy a többi festő. Azért tudnak ma is hatni, mert egy állandó törvényt tanultak meg, ami ma is érvényes. Nem törekedtem soha arra, hogy modern legyek, vagy valamely izmus szellemében alkossak. Ha odafigyeltem volna, fiatalkoromtól már megbolondulhattam volna. Amikor főiskolás voltam a mindent eldöntő, üdvözítő leg- és legújabb stílus a dacizmus volt. Ma már azt se tudják, mi az. A mai izmusvilág is el fog múlni, mert szerintem ezek mellékutcák. Nagyon érdekes mellékutcák, néha kiváló művelőkkel és gyönyörű tévedésekkel, vagy részlettévedésekkel. - Még a rendszerváltás előtt települt vissza Magyarországra, így közvetlen tanúja volt a változásoknak, a napi politikának. Hogy érzi magát? - A politikához nem értek, csak annyira, amennyire egy művésznek értenie kell. Például most nem értem, hogy hogyan akarunk mi polgári társadalmat polgárság nélkül. Ez nekem magas. A polgárság azt jelenti, hogy van annyi vagyona, hogy nyugodtan mondhatja az igazát, nem fog éhen halni. Tehát szabad tud lenni. Kétféle módon lehet szabad. Ezt a saját életemből tanultam meg és a művészi szabadságra is igaz. (Folytatás a 13. oldalon.) A gyár vezetői nem azt számolták, hogy mennyi hasznot hoz egy munka az üzemnek, hanem azt, hogy mennyi jut ebből az én zsebembe. Irigység minden országban van, a világ lelke ez, de nálunk túlteng. Olyasmikre voltak irigyek, amit én nem is vettem észre, nem tudtam, hogy azért' is irigylésre méltó vagyok. Hozzátenném, hogy azóta is feketén gyártják a dolgaimat, nekem egy fillér honoráriumot se fizetnek. Ezt sehol a világon nem lehetne megcsinálni, de én nem foglalkozom vele. - Szép lett ez a kastély. Sok gondot jelentett a rendbetétele? - Nekem nem. Kiadtam egy építési vállalkozónak. Ha ezzel foglalkozom, nem tudtam volna festeni. Vállaltam azt is, ami ezzel jár. Nézd ott szemben, az az építőnek a háza. Akkor épült, amikor a kastélyt hozták rendbe. Ugyanolyan tetőcserép van rajta, mint az én házamon. Biztos megtetszett és ő is olyat vett. Nem ^^rdekel. Ezt vállalni kellett. EgyébKnt ez az épület annyira romos volt, tiogy a puszta téglafalakig le kellett bontani. Minden más új. A tető, a padló - padlófűtést terveztünk mindenhova -, és a falak vakolata is. Eredetileg huszonnégy szobás volt, de én sok falat kibontattam. Szeretem a nagy tereket. - Mikor dolgozik? - Nappal nemigen hagynak. Mindig jön valaki, mint ahogy most ti is és ha megszakítják a munkát, akkor sok idő kell, amíg visszazökkenek. Nehéz utána rákoncentrálni a képre. Ezért alakult ki, hogy általában éjjel dolgozok, néha az éjszaka belenyúlik a nappalba. - Az éjszakai világítás más, mint a nappali. Reggelre más lesz a kép? - Amit éjjel festek, azon nem színhelyes, amit látok, de ezt már annyira megszoktam, hogy nem számít. Tudom, hogy mit keverek, mi• pl, és reggelre olyan lesz, amilyet elépzeltem. teraszon feleségével és a család kedvenceivel - Itt ebben a gyönyörű kertben adott a lehetőség, hogy szabadban dolgozzon... - Nem szoktam. Nekem volt egy pár nagyon nagy házam, Torontóban, Los Angelesben, mindig a legkisebb szobában dolgoztam. Nevettem a fiatal kollégáimat, akik azt mondták, nem tudnak dolgozni, mert nincs műtermük. Egyszer én is építettem műtermet Torontóban, de ott egyetlen egyszer festettem, amikor filmet csináltak rólam. A filmesek szerint megfelelő háttér volt a műterem. Fiatalkoromban albérleti szobákban, kis sufnikban festettem. Megszoktam, ma sem kell más. A képhez nem műterem kell, hanem tehetség. Szeretni az embereket - Újra visszatért Magyarországra, itt telepedett le. Nem gondolt arra, hogy egész Erdélyig menjen vissza? - Nekem Erdély csodálatos emlék a szívemben. Amikor én ott éltem, nagyszerű szellemiség uralkodott. Egy nagyszerű kultúra, egy nagyon speciális erdélyi kultúra és az arra épült igen magas színvonalú erkölcsiség, etika. Félek elveszteni ezeket az emlékeimet. Sajnos, ez már nincs meg ott. Látom az erdélyi barátaimon, akik ide jönnek, a Kányádi Sanyin meg a Sütő Andrison. A sors, meg a nehéz történelem, amiben élnek, a nyomor megölte a szellemiséget is. Félek elveszíteni az emlékeket, mert ezek sokat segítenek abban, hogy foglalkozásomnak megfelelően szeretni tudjam az embereket, mert egy festő nem ér semmit, ha nem szereti az embereket. - A festés mellett sokféle anyaggal dolgozik. Porcelánnal, üveggel, textíliával, sőt úgy tudom bútortervezéssel is. Nem sok ez egy kicsit? - Egyáltalán nem. Ez egy kirándulás, nem árt az agyat edzésben tartani. Ezek a kirándulások nagyon jó agytornát jelentenek, mert meg kell tanulni egy mesterséget, meg kell tanulni az anyagot, annak a tulajdonságait, természetét, a lelkét meg kell találjam, hogy tudjak belőle valamit csinálni. Ez mindig ad valami pluszt. Amit megtanulok az üvegnél, az visszajön a festménynél. De a porcelánnál is ez a helyzet. Az anyagoknak lelke van és azok nagyon erős ihletők tudnak lenni. Persze az igazi ihlet a közönségigény. Én a közönségnek, az embereknek festek, nem a kollégáimnak, vagy a kritikusoknak. - Van író, aki az íróasztalfióknak dolgozik, festő, aki elsősorban önmagának, tehát csak neki tetszőt alkot... - Magamnak nem festenék. Magamnak sokkal jobbat tudok elképzelni, mint amit meg tudok festeni. Az ember azért fest, hogy megmutassa. Megmutassa azt, hogy találkozott egy alaptörvénnyel, ami rendkívül harmonikus. Ez egy óriási élmény. Ha én megtanultam a mesterséget és tovább tudom adni, ez hat, ez a harmónia. Arra való, amit tulajdonképpen minden művészet képvisel, hogy az embereket arra késztesse - tudat alatt, vagy tudatosan -, hogy ők maTárlat és
