Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-10-25 / 43. szám

1992. OKTÓBER 25. SZEKSZÁRDI 3 M iért jelentkeztél erre a szakra? - Tulajdonképpen véletlenül. Jogra készültem, de nem vettek fel. Valamelyik újságban olvastam dr. Szöllősi Gábor írását a szociálismunkás-képzésről, ami felkeltette az érdeklődésemet. Sokat nem tudtam róla, csak valami halvány elképzelésem volt. - Azóta elteit három év. Gondolom, most már tudod, mire vállalkoztál? - Beigazolódtak az elképzeléseim, így az is, hogy társadalmi megítélés szerint a szociális munkás az értelmiség legalsó rétege mindenhol a világon. Úgy értem, hogy az értelmiség kliensköre dönti el a hierarchiában elfoglalt helyét, tehát a szociális munkás egyrészt értelmiségi, másrészt kliensköre a társadalom legalsó osztályaiból kerül ki. A mai magyar társadalomban pedig nem igazán nagyra becsült tevékeny^^ cigányokon, vagy öregeken segí- Miért választottad mégis, ahelyett, hogy a többre becsült jognál maradtál volna? - Mert érdekelt és ha őszinte akarok lenni, a katonaság alatt nem is tudtam volna annyit tanulni, hogy a jogot mégegyszer megpróbáljam. Most már nem bánom, mert érdekes ez a munka, nagy feladat. Sokkal több energiát kell befektetni ahhoz, hogy az ember eredményt éljen el, mint sok más foglalkozásban. Vonzó, hogy sokat lehet dolgozni. - Fontos neked, hogy sokat dolgozz? - Miért él az ember? Hogy dolgozzon, hogy valamit csináljon, nem? Az egész emberi élet arról szól, hogy a képességeinket bontsuk ki tökéletesen. Ahogy Nietzsche mondja, akkor leszünk igazán emberek, ha kibontjuk •

oességeinket és a,saját értékrendünk fint próbálunk élni, anélkül, hogy ezzel zavarnánk másokat. Az élet értelme, hogy dolgozzunk és a maximumot adjuk mindenben. - Nem nehéz ezzel a filozófiával beilleszkedni a korosztályodba, „más" vagy? - Nem, nem vagyok más, vannak még ilyenek itt a főiskolán és a közgázon is. Mondjuk azt, hogy nem általános. Nem az, mert az elmúlt negyven év alatt (nem szeretem szidni, mert mindenki azt teszi, pedig voltak jó dolgok is) kiveszett az emberekből a küzdeni akarás, az önálló kezdeményezőképesség, az önmegvalósítás igénye. Nem is tudom -, lehet, hogy az én korosztályom minta nélküli. Nincs mihez igazodjon, nincsenek értékek, nem tud mibe kapaszkodni. - Te mibe kapaszkodsz? - Magamba. A családomba. A szüleim, az öcsém, mindenki a maximumot adja. Jó, hogy több évfolyamtársam is hasonlóképpen gondolkodik, ez erőt ad. Hiszek abban, hogy eljön az idő, amikor majd válogatnak a diplomások között: ki a sokoldalúbb, felkészültebb, mint ahogy a romló gazdasági helyzet miatt egyre többen akarnak majd jól dolgozni. A verseny viszi előrébb a világot, az, hogy valaki jobb a másiknál. - Voltál már gyakorlaton, vannak munkahelyi tapasztalataid? - Több helyen is voltam és szeretnék sok mindent kipróbálni: a munkát a családsegítőben, szociális otthonban, polgármesteri hivatalban és egy bankban, vagy gyárban is. Nagyon tetszett a gyönki szociális otthon, ott mindenki tevékenységeket kell biztosítani számukra, ezzel meghosszabbíthatjuk az életüket. A társadalom feladata a gondoskodás az elesettekről, mozgássérültekről, gyerekekről, öregekről. A legtöbbet a gyerekekkel foglalkozunk, mindenki róluk akar gondoskodni, mégis a sok bába közt elvész a gyerek. Az öregekről meg csak beszélnek, de a társadalom nem tekinti teljes értékű embereknek őket. - Hiányos a szociális háló? - Magyarországon nincs szociális „A verseny viszi előrébb a világot..." Letenyei Róbert harmadéves az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola szociális munkás szakán. Párhuzamosan jár a pécsi közgazdasági egyetemre, másodikos. Úgy tartja, hogy semmi különös nincs benne, olyan, akár a többi diák, talán csak egy kicsit szorgalmasabb... teljes erőbedobással dolgozik, de ez egyelőre még nem általános. A szociális otthonok nagy részében betegként kezelik az öregeket, gondozzák őket. Nem így kellene. Az öregek is teljes értékű emberek, programokat, értelmes háló. Pénzelosztás van, de az is akadozik, mert a rászorulók tömege olyan nagy, hogy a kormány nem tud ezzel a feladattal megbirkózni. Lassan eléljük az egymillió munkanélkülit, nő a hátrányos helyzetűek, a leszakadtak száma. A szociális törvényt is azért halogatják, mert nincs pénz. Ha nem oldják meg ezeket a kérdéseket, csak nő a támogatásra szorulók száma, több pénz kell ördögi kör. - Szerinted mi a megoldás? - A munkanélküliséget csökkentené, ha a tankötelezettséget 17 éves korig kitolnák. Véleményem szerint mindenkinek szakmát kellene (legalább) tanulnia, hiszen a szakképzetlenekből kerül ki a legtöbb munkanélküli. A munkaügyi központoknak és a polgármesteri hivataloknak ki kellene jelölniük a hiányszakmákat, a képzést kötelezővé tenni, ezzel megszűnnének a 14-18 éves korosztály ilyen jellegű problémái. A másik, fontos kérdés, hogy a segélyek egy részét juttatásokban kellene folyósítani. A feltételeket kellene megteremteni ahhoz, hogy az egyén kibontakoztassa önmagát. Egy fejlett liberális államban az egyének önszerveződése jelentős, és Magyarországon is megindult a fejlődés. Rengeteg klub, kör van, a szerveződést gyorsítani kellene nagyobb támogatás biztosításával. - Ezzel már a kultúrafínanszírozás kérdéseit érinted... - Igen. Ha a színházakat nézem, máris ott az ellentmondás: egyrészt állami támogatást kapnak, másrészt adóznak a bevételekből, s egyre nőnek az elvonások. Nem kellene támogatni, s adót sem fizetnének, működjenek saját erőből, csak az értéket adó „nemzeti színházakat" dotálnám. - Mit csinálsz a szabad idődben? - Olvasok. Egyszerre több könyvet is, a hangulatomtól függően. Most olvastam a Varázshegyet, jelenleg Nietzsche-től a Vándor és árnyékát és Botos Katalin könyvét, a Konvertibilis lesz-e a forint-ot tanulmányozom. - A közgazdasági egyetemre is véletlenül jelentkeztél? - Nem, Anyukám is ezzel foglalkozik, s nagyon megtetszett. Azt, hogy bírom egyszerre a kettőt, Édesapám kitartásának köszönhetem, ami mindig mintaként állt előttem. A szociális munkában is nagy hasznomra lesz a szociálpolitika finanszírozási kérdéseiben, mert többek között pénz is kell a szociális munkához. Pénz és tolerancia, hogy el tudjuk fogadni a másságot. I la már itt tartunk, ezért sem szeretem ezt az új magyarkodást, ami nem mentes az antiszemitizmustól. Nem tudom elfogadni, hogy az ember értékét a származása, nem pedig a munkája határozza meg. Az dönti el, mennyit ér, hogy zsidó vagy nem zsidó? - Mit gondolsz a jövőről, pesszimista vagy? - Optimista vagyok, látok biztató jeleket. Madách: Az ember tragédiájában is ez van. Teljes a kétségbeesés - és mégis, „ember küzdj és bízva bízzál!". FEKETE KATALIN Fotó: - ka -