Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-10-04 / 40. szám

13 1992. OKTÓBER 11. , SZEKSZÁRDI VASARNAP A lovas kocsi az útkereszteződésben állt. A bakon ülő kalapos öregember a fejét forgatta, jobbra-balra nézve a főút forgalmát figyelte. Nagy volt a ^vrgalom, nem tudott kihajtani, egy yf^zekérrel nem olyan egyszerű kilőni a kereszteződésből. Öreg ló volt, beesett horpaszu, nagy fejét a rúd mellé horgasztotta, nem figyelt semerre, nem érdekelte a lökött forgalom, mely az orra előtt zajlott. A kocsi mögött több autó is állt, vezetőik türelmetlenül nézegettek előre, hogy mikor hajt már ki az útra az öreg, mikor mehetnek ők is. Közben egy csuklós busz akart befordulni, de a kocsi miatt nem lehetett, így amögött is megakadt a forgalom. Ez csak nehezítette a kihajtást, szinte reménytelenné tette, de az öreg a dudálástól fölidegesedve egyszer csak rácsapott a gebére és kikanyarodott. A busz mögül kivágódott egy autó, majdnem ütköztek, de sikerült elkerülni. Fékcsikorgás, letekert ablak, káromkodás. Az öreg a kocsival amennyire tehette lehúzódott, a külső kerekek a padka zúzottkövén haladtak. Kukorica volt a kocsin. Megrakodott rendesen ahogy kell, sőt az oldal mellé még körbeszurkálta a csöveket, hogy egy arasznyival magasabb legyen, több férjen rá. ígyfélrehúzódva is akadályozta a forgalmat, de azért elözgették az autósok, akik láthatólag idegesen forgolódva nézegették, mint egy nemkívánatos jelenséget. Az öreg figyelte a forgalmat, néha egy erőszakosabb dudaszóra hátranézett. Meglátta, hogy a kocsiról leesett öt cső kukorica. Öt cséve, ahogy errefelé mondják. Ott sorakoztak a szekér mögött az úton. Megállította a lovat, mire szegény pára hátranézett, kifordult szemefehérjével; lehet, hogy ő is ideges lett. A gazda leszállt, pontosabban kászálódott, a forgalom felöli oldalon, mivel a másik felén közel volt az árok. Az előzést erőszakoló autók majdnem elütötték, cenCséve timéterekre húztak el mellette, az öreg riadtan nézett körül az autók csapta menetszélben meglibbent a köténye. Hátraaraszolt a kocsi farához, hitetlenül csóválta a fejét. Láthatóan nem értette a helyzetet amibe keveredett. A kocsi mögött sorakozó autókban mind gondos, családjának élő apa és szeretett hitveséhez hazarohanni vágyó félj ült, tehát sietniük kellett. Némelyik tatán számolgatnai kezdte, hogy az öt cséve kukorica - ha lemorzsolják összesen nem ad ki egy kiló szemet. Az annyi mint hat forint, esetleg hét. Ezért képes itt szarakodni az öreg, megáll az ész. Az öreg biztos azért állt meg mert nem így számolt. A talajt elő kellett készíteni, a magot elvetni, a kikelt növényt megkapálni, többször is, majd leszedni a termést, kocsira rakni. A munka gyümölcse. Az nem mehet veszendőbe. A kötény két sarkát összemarkolva a bögyébe kezdte szedni a lehullott csöveket. Egy cséve, pár lépés, újra lehajolni, még egy cső, pár lépés... Egyszer csak az autós megelégelte és bőgő motorral kielözött. Az utolsó két csévét széttaposta. Az öreg ijedten vagy csodálkozva hátralépett, egyik papucsa leesett. Kicsit ki is billent az egyensúlyából, de aztán összeszedte magát. Nézett bele az alkonyatban tülekedő gépek reflektorába, aztán a széttrancsírozott csöveket nézte.-Elengedte a kötény sarkát és a földre lökte a maradék csöveket. Nesztek, mondta és köpött egyet. Most már a? árok felöl araszolt el a szekér mellett, fölkapaszkodott a bakra és elindult. Nem nézett vissza a hátralévő úton, akárhogy dudáltak, előzgettek az autók. Félóra múlva mentem arra megint, az aszfalton már csak öt lapos folt sárgállott a reflektorok fényében. - steiner Lisztről Szekszárdon Ma már csak a Szekszárd múltját ismerő és a zenetörténetben jártas városlakók a megmondhatói, hogy Szekszárd valamikor igazi zenei fesztiválváros volt. A megkülönböztetett figyelmet és zenei hírnevet Liszt Ferencnek, a múlt század lángelméjének, zenei nagyságának köszönhette szűkebb pátriánk. Az 1870-es esztendőben Liszt három és fél hónapot töltött Augusz Antal vendégeként Szekszárdon, miközben a világ minden részéből sereglettek hozzá a tanítványok. Augusz otthonában, a mai zeneiskola épületében nyitott ablak mellett zongorázott és az összesereglett emberek áhítattal hallgatták. Fáklyás felvonulással éltették a mestert és csüggtek zongorajátékán. Hűsek Reáső, a Szekszárdi Liszt Ferenc Társaság vezetője magával ragadó lelkesedéssel beszél a kiapadhatatlan forrást jelentő életműről és megalkotója emberi nagyságáról. Jövőre százéves lesz a Liszt Ferenc Társaság, amelynek szekszárdi csoportja közel húsz esztendeje szerveződött. A nemes cél, a szekszárdi Liszthagyomány ápolása azóta sem változott, de a zeneszerető emberek - korántsem kizárólag szakmai köréből - idővel elmaradtak a fiatalok. Ma jórészt idős emberek alkotják a társaságot, bár az évente öt-hat alkalommal megtartott klubestjükön mindig megtelik a zeneiskola nagyterme. Legközelebbi programjukat október 14-én este hat órától szervezik, ahol Hamburger Klára zenetörténész, neves Liszt-kutató, a társaság új főtitkára tart előadást Liszt transzcendens etűdjeiről. Az esten közreműködik Hűsek Rezső és egykori tanítványa, Deák László. Szekszárdnak igazi zenei hagyományai vannak, ebben nem kis szerepet tölt be a „szürke eminenciás", Augusz Antal, akinek Hűsek Rezső megfogalmazása szerint főhivatása volt Liszt barátjának, támogatójának lenni. Ma is szükség volna a mecénásokra, zenehallgató és -értő emberekre... Szekszárd közönsége nem panaszkodhat, a Művészetek Háza, a zeneiskola és az evangélikus templom falai között rendszeresen neves előadók fordulnak meg, a szekszárdi kórusok, zenészek, méltán viszik határokon kívülre is jó hírünket. A közönség azonban jórészt ugyanaz az alig félszáz ember minden koncerten. Mikor írnánk erről, ha nem a Zene világnapján? A Liszt Társaság e kör szélesítésén is munkálkodik miközben egy zenei nagyság szellemi hagyatékát őrzi. A Liszt-életműből csak tanulni lehet. Hűsek Rezső vallomása szerint nemcsak a zenét, hanem emberi nagyságot, a hazához önzetlen kötődést és a szolgálat képességét. TAKÁCS ZS. Zenei világnap