Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-09-27 / 39. szám

8 , SZEKSZÁRDI USARNAP 1992. SZEPTEMBER 27. Alkotások és pályaképek címmel jelent meg 1990-ben az a megyei tudományos és művészeti lexikon, amiben dr. Tornóczky János főorvos, előbb címzetes - 1990-től már egyetemi docens tudományos munkásságának leírása több mint egy oldalt foglal el. A kötet szerkesztése óta nagyjából négy, megjelenése óta két év telt el, ami azt jelenti, hogy a megyei kórház különböző osztályaival, oktatókórházként a Pécsi Orvostudományi Egyetemmel és más szervezetekkel kialakított együttműködés újabb kutatási eredményei ma az említettnél jóval nagyobb terjedelmet követelnének. Ez így van rendjén. Az már a főorvos személyiségéből fakad, - Két kitüntetést kapott ebben az évben, előbb a Pro Diabetologia, nem sokkal később a kimagasló gyógyítómunkáért alapított Pro Sanitate kitüntetést. Amerikában is járt, egy olyan nemzetközi endocrinológiai és diabetes kongresszuson vett részt, amit Indianapolisban és San Antonióban rendeztek. Abban a városban is megfordult tehát, amit mi a Dallas címen futó teleregényből ismerhetünk. Lehet, hogy vannak irigyei? - Ha netán lennének, sajnálom őket, megjegyzem, kicsit magamat is, mert úgy tartom, hogy a méltatlan indulatok mindenkire nézve bántóak. Sokan osztották meg velem az elismehogy tudományos tevékenységének leírásában nem az egyes szám első személy a domináns, hanem a többes. Utóbbi uralkodó a kongresszusokon, konferenciákon tartott előadásaiban, a minisztérium két tanácsadó kollégiumában és lassan százat közelítő magyar, német és angol nyelven megjelent tudományos publikációiban is. Különös ember? Orvos. Egyszerű, közvetlen és szerény. „Háta mögött a szülőfalujával, Sióagárddal nem is lehetne más!" - állítják róla az ismerősök, és akik betegként kerültek vele kapcsolatba. A vele dolgozók azt teszik ehhez, hogy „Igényes és szigorú, munkatársaival, önmagával szemben egyaránt." s azért számomra rés feletti örömöt, ez megnyugtató. - Ne vegye rossz néven, ha sokkal inkább személyes dolgokról faggatom, mint szakmaiakról. Jó lenne elkerülni az olvasók megterhelését a vezetésével folyó kutatások, új gyógyító eljárások szakszerű felsorolásával. A laikus számára elég annyi, hogy a IV. sz. belgyógyászat az általános belgyógyászat mellett a vérképzőszervi, neuroendocrin, cukor- és anyagcsere-betegségek és a műtéten átesett emlőrákosok ellátásával foglalkozik. Ezt megyeszerte rengetegen tudják. Tornóczky Jánosról, az emberről viszont hiányosak az ismereteink. - Nem mondhatom, hogy lelkesedem a hiánypótlásért, mert szeretek hinni abban, hogy aki orvosként ismer, az emberként is tud rólam mindent, ami lényeges. - Aláírom! Mégis tudni kellene, hogy miért éppen orvos lett Tornóczky János, a sióagárdi parasztember fia, amikor bármi más is lehetett volna? -Hát, úgy indult a dolog, hogy lehetett volna például kőműves, vagy ami volt is kis ideig -, postás Szekszárdon, ha a kor szellemének behódolva, édesapám ebbe belenyugszik. Csakhogy őt más fából faragták. Karakán, a világra nyitott, új dolgokra fogékony ember volt, akit nem lehetett meghátrálásra kényszeríteni. Bár egyszer ezt is vállalta értem 1957-ben, a téeszszervezéskor. Akkor már másodéves egyetemista voltam... - Ne siessünk. Mikor mondta ki először a családjában, ahol akkor még egyszerű gyerek volt, hogy orvos akar lenni? - Hatéves koromban és azért marad ez mindvégig emlékezetes élményem, mert egy későn fölismert, már átfúródott vakbéllel úgy kerültem be a szekszárdi kórházba, hogy nem sok reményt fűztek a megmaradásomhoz. Annyira nem, hogy megkaptam, az utolsó kenetet is. - Hajói számolok, ez 1943-ban történhetett. - Igen, a húgom két évre rá, 1945ben született. Ő a családjával odahaza, Sióagárdon él, a szülői házban. - El tudom képzelni a rémületet, hogy a májgyulladás gyanúra alkalmazott meleg borogatás nem használt. - Apám nem bírta nézni a szenvedéseimet - mivel nemcsak rádiója volt már a harmincas évektől, hanem teletud Aki orvosként ismer, emberként is rólam mindent, ami lényeges" fonja is -, taxit hívott és behozott Szekszárdra orvos ismerősünkhöz, a Horváth Józsi bácsihoz, aki megnézett. Azonnal kórházba kerültem. Élesq^fe emlékezem ma is mindarra, ami akko^^ történt. Napokig infundáltak műtét után egy olyan, akkor modern, ma már ősöreg készülékkel, amilyet jelenleg képeken lehet látni vagy tárlóban, az orvostörténeti múzeumban. Felgyógyulva mondtam ki először, hogy orvos akarok lenni. - Nem volt ellenvetés? - Egy szó sem. Talán mert édesapám is tanult embernek készült. Kalocsán volt az egyházi gimnázium diákja, de igen hamar, negyedik osztályos korában ott kellett hagynia az iskolát, mert elárvult és a szülei által rámaradt, nem nagy, de tekintélyes birtoknak gazda kellett. - Ez hát a magyarázata néhai Tornóczky István keménységének, s tán annak is, hogy a falu kisgazdái később őt választották elnöküknek? - S csináltak belőle később ezért is olyan kulákot, akit tűzzel-vassal meg kell törni. Ha mással nem, azzal, hogy nem tanulhat tovább a fia. Már a gimnáziumi fölvétellel gond volt, mert a tanácson kiadott vagyoni bizonyítványra Se kőműves, se postás. Orvos! < A sióagárdi temetőben