Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-09-20 / 38. szám

Egy orgonahangverseny így kezdődik: a művészfelül a padra, kezét a billentyűk fölé, lábát a megfelelő pedálhoz teszi. Megszólalnak a hangok, magával ragad a muzsika, többé nem érdekes, éppen hány kéz és hány láb mozgása csalja elő a hangszer szebbnél szebb hangjait. Múlt vasárnap mégis fontos volt egy kis előzetes statisztika, hiszen az egyszemélyes padon ketten ültek, a billentyűket tíz helyett húsz ujj vette kezelésbe, s a pedál fölött négy láb várt billentésre. Szokatlan koncert volt vasárnap az evangélikus templomban: „Hangverseny orgonánk keletkezésének idejéből, s amit csak ritkán lehet hallani, néha három, sőt négy kézre" címmel. A vendégművészek: Herbert Wulf orgonaművész és Kinczler Zsuzsanna. Mester és tanítványa (ma már művésztársa) olyan gyöngyszemeket hozott a zeneirodalomból, amelyeket valóban nem nagyon ismer és nem sűrűn hall a közönség. Az orgonakoncertek nagy kísértése hosszú ideig az volt, hogy „slágermúzeummá" válik. Egy-két darab vált közismertté, s emberek számára Bach mármár egyenlővé lett a d-moll toccatával, s csak az számított koncertnek, ahol ez a fiatalkori, csúcspontnak még egyáltalán nem nevezhető (inkább látványos, mint mély tartalmú) darab előadásra került. Rendhagyó koncert A slágermúzeum veszélye vasárnap este nem fenyegetett. A szerzők Mozart és Schubert kivételével ismeretlenek voltak a jelenlevők számára. Mégis minden darab csemege volt. Tételről tételre érezhették a hallgatók, hogy mennyi csodálatos gyöngyszemet rejt még a zeneirodalom tengermélye. Formájukkal gyönyörködtető kompozíciók, monumentális darabok, csöndes zenemeditációk, sodró erejű fúgák gazdagították az estét. S külön öröm volt, hogy a programot összeállító professzor, műsorával e hangszer sajátosságait, és teljes színgazdagságát akarta bemutatni. (Herbert Wulf korábban már egyszer azért utazott Szekszárdra, hogy kipróbálja ezt a külföldön is híre kelt hangszert.) Művésztársával közösen ízlésesen, kedvesen, tartalmason formálták meg a müveket. Az ismeretlen kompozíciókban is otthon érezte magát a majdnem tele templom közönsége, hisz minden hang olyan természetesen, magától értetődően csengett, mintha régi ismerősként köszönt volna vissza. Semmi hivalkodás nem volt ebben az estében, semmi „művészkedés" vagy pózolás. Áradt a zene, simogattak a lágy hangok, csilingeltek a futamok, felemeltek a fényes akkordok. Lélek volt a muzsikában. (S ez feledtette a gépével bántóan csattogó fotóriporternő miatt ejtett néhány hibát is.) A szekszárdi evangélikusok hangszerükkel szolgálják a város zeneszerető közönségét. Öröm, hogy e szolgálatra egyre több, neves művész vállalkozik hazánkból és határainkon túlról. A két művész azzal távozott, hogy szívesen térnének vissza tanítványaikkal Szekszárdra - kihasználva a Művészetek Háza különös lehetőségét: egymás mellett és egyszerre három különböző billentyűs hangszert megszólaltatva: az orgonáét, a zongoráét és a csembalóét. Reméljük, hogy ötletük, s felajánlásuk megvalósul - a mi örömünkre. - s - z , SZEKSZÁRDI 1992. SZEPTEMBER 20. VASARNAP 13 A szekszárdi Német Színház még évadnyitás előtt vendégelőadást fogadott Németországból. A Stuttgart melletti Sindelfingen Goldberg gimnáziumának színjátszóköre érkezett váróidba „A kis vámpír" című gyermek^Pbjával. ~Ingo Sika, egy most végzett diák, egyben a rendező mesélt a társulatról. Az 1987-es. megalakulásuk előtt már működött színjátszókör a gimnáziumukban, de kizárólag csak felsőbbévesek részvételével. Pár évvel ezelőtt, 1987-ben történt az az újítás, hogy az eddig passzív, a színházi előadásokat csak mint közönségélvező fiatalabb korosztályt is bekapcsolják a színházi munkába. A nálunk járt csapatban alsóbb évesek, 14-15 éves diákok játszanak. Ez a közösség minden tekintetben önálló: ők választják ki a darabot, készítik a jelmezeket és díszletet, technikusaik biztosítják a próbákhoz és előadásokhoz szükséges műszaki hátteret. Csupa fiatal, aki ezáltal megtapasztalja mit jelent a közös munka, mit jelent egy darabot apránként felépíteni, és mi a siker. Mert Szekszárdon és gondolom Baján, Pécsett és Hajóson hatalmas közönségsikert értek el. Elsősorban gyermekdarabokat adnak elő, ami társulatnak és a nézőknek is kölcs^pös élményt nyújt. A társulatnak azért, mert kortársaik vagy náluk fiatalabb gyerekek ülnek a nézőtéren és követik figyelemmel előadásukat. A közönség szintén élvezi, hogy hozzájuk hasonló gyerekek nyújtanak nekik színházi élményt. A darab szövegkönyvét Ingó Sika, a rendező írta Angéla Sommer-Bodenburg gyermekkönyve alapján. Színházban eddig tehát nem látott történetről van szó. Egy kilencéves kisfiú, Anton és egy vámpír barátságáról, azokról a nehézségekről, amelyek különbségükből következnek. A legnagyobb probléma Rüdiger, a kis vámpír másságának elfogadtatása Anton szüleivel. A sindelfingeni színjátszókör bravúros előadásával hatalmas sikert aratott a közönségnél. Érezhető volt, hogy a kisebb nyelvi nehézségek ellenére a nézőtéren ülő gyerekek értették a hu-. moros megjegyzéseket, vicceket. Az. hogy a darab nagy tetszést aratott, nemcsak a jó érdekfeszítő történetnek, hanem a kiváló rendezésnek és színjátszásnak is köszönhető. Remélhetőleg találkozhatunk még a Német Színházban ezzel a kedves társasággal, akik más darabokat is tartogatnak még tarsolyukban. És ez gyermekeink nyelvgyakorlása ^empontjából is egy további jó lehetőseg lenne... L. M.