Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-09-20 / 38. szám

3 1992. SZEPTEMBER 27. , SZEKSZÁRDI fASARNAP T -A. a anár úr, hogy kezdődött Szekszárdon a szőlészborászképzés? - A Garay gimnáziumban, ha jól emlékszem, 1965-ben indult az első olyan osztály, amelynek tanulói a politechnikai képzés keretében szőlész-borászoktatást kaptak. Öt napig tanulták a gimnáziumi anyagot, a hatodikon pedig gyakorlaton voltak. Ez volt az 5/l-es képzés. Később áttértünk a 4/2-es képzésre, mivel a szakma elsajátításához kevés volt az egy nap. De ez már az új szakközépiskolában volt. Ott a tananyagba beépült a szakmai ismeret, kiegészülve a két nap gyakorlati képzéssel. - A későbbi „Rózsa" már akkor is az ipari szakemberek képzésére indult, hogy lehetett ezt a szőlészettel egyeztetni? *- Sehogy. Az egy rossz elképés, zsákutca volt. Kőnig igazgató úr szemében mindig is szálkák voltunk, így utólag meg kell mondanom, igaza volt. Hibás döntés következtében kellett leendő műszerészekkel együtt a szőlész-borászokat képeznünk. Az oktatáson kívül semmiféle más feltételt nem tudtak biztosítani. Nem volt gyakorlókertünk, semmiféle felszerelésünk, oktatóeszközünk, olyan gépeink sem, amelyekkel minden tanulónak meg kellett ismerkednie. Most az oktatópincéről, borászati laboratóriumról ne is beszéljünk. - Hogy lehetett így oktatni? - Albérletben. Kijártunk az állami gazdaságba, a borkombinátba gyakorlatra, no de mindenki tudja, mennyivel hatékonyabb, •

t valaki oktatók irányításával ;gzi a munkát, mint ha beosztják felnőtt szakmunkások közé, akiknek megvan a maguk feladata és csak tessék-lássék foglalkoznak a gyerekekkel, vagy valami alibimunkával lerázzák őket. - Emlékezetem szerint lányok is tanultak ott. Nekik is el kellett minden munkát végezni? - Természetesen, ha kellett, felvették a permetezőgépet, felültek a traktorra, minden olyan munkát el tudtak végezni, amit a fiúk. Persze, azóta - már akik a szakmában maradtak - a legtöbben irányító poszton, vagy laboratóriumban dolgoznak. - Meddig voltak a Kadarka utcában? - Öt évig, utána átkerült a képzés a palánki mezőgazdasági szakközépiskolába. A tanulókkal én is mentem. Tagozatvezető voltam a nyugdíjba vonulásig. - Ugorjunk egy nagyot. Vissza a múltba. A fiatal, pályakezdő tanár miért lett kertészmérnök? rint Szekszárdon, „a szőlő és a bor városában" nincs szőlész-borászképzés... - Tényleg nincs. Palánkon megszűnt, azóta sehol sincs a megyében. Ügy tudom, Baján van a legközelebbi iskola és Balatonbogláron is foglalkoznak ilyen irányú képzéssel. - Nincs ennek kihatása a borkultúrára? - Szerencsére ez nem tapasztalható. Szerintem nem is az ennyire specializálódott szőlész-borászképzést kellene visszahozni, hanem a középszintű kertészképzést. Tehát, hogy legalább kertésztechnikusok tanulhassanak Szekszárdon. Aztán közülük azok, akiket a szőlőtermesztés, a borászat kérdései érdekelnek, specializálódhassanak, és biztos jobb szakember lesz belőlük, mint azokból, akik kötelező módon tanulják ezt. Visszatérve a szőlő- és borkultúrára. Úgy gondolom, nagyon jól állunk. Mindkét üzem, a kombinát és az Aliscavin Rt. is világszinten dolgozik. A termelési területen viszont van visszaesés. - A tanár úrnak van s^ját szőlője? - Természetesen van egy kis szőlőm. Nem egész háromszáz négyszögöl, csak a családi szükségletre termesztünk ott. Itt a háznál is van egy kis pincém, a többi bort pedig kint a hegyen tartom. De ez csak hobbi. Eltelnek vele a nyugdíjasnapok. Kimegyek, körülnézek, mindig van valami kis munka, és ott vannak a szomszédok, elbeszélgetünk, megvitatunk egy-egy problémát, szóval kikapcsolódás, öröm ez az alig háromszáz öl szőlő. - Az előbb a virágzó borkultúráról beszélt Oktatás nincs. Minek köszönhető akkor a szekszárdi minőségi borkultúra? - Szerencsés környezetben élünk, mert itt tényleg apáról-fiúra szállt ez a mesterség. Nem szabad elfelejtkezni az állami gazdaságokról sem. Akik ott dolgoznak, tanfolyamokon vesznek részt, elsajátítják, esetleg továbbadják az ismereteket. És itt vannak a kertbarátkörök, az érdeklődő fiatalok, ha akarnak, hozzájutnak bármilyen ismerethez. Csak körül kell nézni a hegyen. Ismerek tanárt, nyomdászt, gépészmérnököt, akinek olyan mintakertje van, hogy a szakember sem csinálhatná jobban. A borversenyek is ezt igazolják. Egyre több a minőségi, éremre érdemes bor. Ez pedig azt jelenti, hogy az itt lakók értenek a szőlészethez, értenek a borkészítéshez. Még ha nem is ezt tanulták az iskolában. Persze, félre ne értsük egymást. Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség a szakoktatásra Mert nagyon nem mindegy, hogy valaki néhány száz ölön, öt-tíz hektó bort termel, kezel, vagy pedig egy mezőgazdasági nagyüzemben irányítja a szőlészetet, a pincészetet. - Köszönöm a beszélgetést. - TAMÁSI - FOTÓ: KAFI - Nem voltam pályakezdő, csak diplomás tanár. Amikor 1941-ben végeztem, nem tudtam sehol tanárként elhelyezkedni. Egy év múlva jelentkeztem a kertészeti egyetemre, de ott is csak egy évet végezhettem, mert elvittek katonának. Utána tizennyolc hónap hadifogság következett, és csak amikor hazakerültem, folytathattam az egyetemet. A diplomaszerzés után első munkahelyem a Badacsonyi Állami Gazdaság volt. Gyakornoknak vettek fel. Ott akkor nagyon érdezennégy év után, főkertészhelyettesként jöttem haza. - Miért? - Mert mindig haza vágytam. Hiába volt jó munkám, szép előmenetelem, hiába, hogy feleségem is Veszprém megyei, én tolnai maradtam, és amikor lehetőség adódott, rögtön váltottam. Ha nem is Paksra, de haza, Tolna megyébe jöttem. Akkor indult a borkombinát, és hívtak. Oltványkészítő- és hajtató-üzemvezetőként három évig dolgoztam ott. Közben sok tanfolyamot vezettem, tehát az okBorászok nevelője Jantner József 1923-ban született Pakson. A pécsi tanárképző főiskola elvégzése után, a kertészeti egyetemen szintén diplomát szerzett. Tizennégy évig dolgozott a Badacsonyi Állami Gazdaságban, majd visszajött Tolna megyébe. Előbb a Szekszárdi Borkombinátnál dolgozott, majd a gimnázium szőlész-borász tanulóit oktatta. Az Ipari és Mezőgazdasági Szakközépiskola alapító tanára, öt évig a szőlészek oktatója. Ezt követően nyugdíjba vonulásáig a palánki mezőgazdasági szakközépiskolában oktatta a tanulókat szőlész-borász ismeretekre. kes, izgalmas munka folyt. Szinte az egész Balaton-felvidék hozzánk tartozott. Ötvenhárom pincészetben dolgoztam. Voltam gyakornok, szőlészeti és borászati segédfelügyelő, üzemegység-vezető, és titatástól sem szakadtam el. Talán azért szóltak nekem, amikor a gimnáziumba kellett egy szőlészethez, borászathoz értő tanárember. - Akkor most visszaértünk napjainkhoz. Jelenleg tudomásom sze-