Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-08-30 / 35. szám

1992. AUGUSZTUS 23. „ SZEKSZÁRDI VASARNAP 3 E eleségével a csendes kis Táncsics utcai lakásban beszélgetünk. - Régen jártam Nálatok, Magdi, mégis mintha tegnap lett volna. Ugyanaz a kép fogad, mint azelőtt. - Mondd, kell itt valamit változtatni? Szerettük ezeket a bútorokat, szőnyegeket, képeket, porcelánokat. Ebben a fotfelben ült édesanyám, abban meg a Menyus. Ha már nem voltak tanítványok, tévéztünk, beszélgettünk. Istenem, mennyit beszélgettünk. Azazhogy inkább eszmét cseréltünk. Ez fontos. így volt mindvégig. - Hány évig? - Jó ég, számokat ne kérdezz. Negyvenvalahány évig. De hamar elsült. - Mi hozott össze Benneteket? - A tenisz és a versek. Menyus nagyon jól játszott megyei szinten is. Vékony volt ugyan, de magas Jó tartású. Tudod, aztán Babits. Az Esti kérdés vers vége. Egy életen át volt miről gondolkodni itthon is, a barátokkal is. - „Jó időben, rossz időben?" - Igen, mindig. Jó emlékű barátaink voltak. Fekete István, az író, aki rokon is volt, szívesen játszott velünk „szóbeli" társasjátékokat. Mellesleg csak a kislámpa hangulata mellett tudott írni. A Tüskevárat is így írta. Rengeteget beszélgettünk így vele. Baktai Ferivel is, Mészöly Miklóssal is és még sok-sok b^^tal. A háború - bár kényszerűéiből - összezárt emberekkel. Veszélyes és kalandos éveken vergődtünk keresztül. Úgy mint mások. - Menyus bácsi merre került? - Neki nem kellett elmennie a frontra, mert a bátyja, aki hivatásos tiszt volt, elesett a háborúban. így a másik fiútestvér úgynevezett „meghagyást" kapott. Tehát Menyus maradhatott és taníthatott. - Tanított hát tovább? - Igen, egy darabig. Aztán a leventéket kellett kísérnie. Behívták, elvezényelték, nem volt mese. Én akkor vöröskeresztes tanfolyamon vettem részt Füreden. Egy idő után hozták a hírt, hogy Menyus Tamási környékén van. Gyorsan kértem és kaptam egy igazolást arról, hogy orvosi műszerekért megyek oda. Nagy fityulát tettem fel, és zötykölődtem teherautón abban a reményben, hogy találkozunk. Menni akartam mindenáron. Oroszok is voltak már,arrafelé, hídfőállásokat építettek, szóval nem volt veszélytelen. Lényeg az, hogy nem sikerült odaérni. Röviden csak annyit, hogy visszafelé traktorral jöttem, és mit tesz Isten, összetalálkoztunk. - Elképzelem, hogy örültél. - Nem tartott sokáig. Menyus fogságba esett a fiúkkal együtt. Távollétében meghurcolták, s mivel ő nem volt itthon, én kerültem rendőri felügyelet alá kilenc hónapig. tek hozzánk járni. Egyedül Mészöly Miki jött. • - Ahogy Téged ismerlek, nagyon untad az egészet. - Igenis meguntam. Muszáj volt látni kettőnk barátait. A jelentkezéseket sem tudtam komolyan venni. Bár... Mit gondolsz, ha megvertek volna, merthogy engem sosem ütött meg senki, mit csináltam volna? - Nem tudom. Egészen szélsőséges viselkedést válthatott volna ki, ami Ime a bizonyítás Létay Menyhért szekszárdi matematika-fizika szakos középiskolai tanárra emlékezünk. 1909-ben született Tiszafüreden. Édesapja református lelkész, édesanyja pedagógus volt. Az egyetemet Debrecenben végezte, kiválóan. Több állomás után a harmincas években Szekszárdra kerülvén, a Garay gimnáziumban tanított, amíg ereje engedte. Előadásai, magas hőfokú zenei ismertetői még visszhangoznak bennünk, megőrizzük róla még azt a képet is, amint nap mint nap nyugodt, egyenletes léptekkel tart a gimnáziumba. 1975-ben búcsúztunk tőle. Most, 1992-ben a szekszárdi PRO URBE emlékplakett első - posztumusz kitüntetettje. - Mivel járt ez akkor? - Nem járhattam sehová, és minden héten jelentkezni kellett egy alaknál. Be is akartak szervezni azzal, hogy akkor minden jóra fordul. Szóval nem mehettem a barátainkhoz. - És ők jöttek? - Félt mindenki. Nemigen meregyébként sosem voltjellemző Rád. Az „alakra" egyébként emlékszel? - Nem. A rosszindulatú és buta emberek arcát nem jegyzem meg magamnak. Az volt a dolga, hogy félelemben tartson. Lehet, hogy ő emlékszik rám. - Jöjjön egy kis béke. Menyus bácsi újra itthon, tanárkodik, zenei ismertetőket tart. Te idegenvezető vagy és angolt tanítasz. - Ó, hogy át tudta adni magát a zenének! Semmiféle külső zajt nem hallott meg. Élvezte a hangokat, aztán leírta a gondolatait. Milyen lázasan készült egy-egy hangversenyre, a Rudiék, a Laci, meg apád is mesélhetne. Szép volt az életünk, érted? A szigorú, jó tanár, akinek a fizikum melletti szobáját tanszéknek hívták, virágokat hozott haza, ajándékokat. Verset mondott és... gyere, nézd ezt a fiókot. - Rengeteg notesz, jegyzetlap, fényképek. - Tudod, ha a munkánk miatt nem találkozhattunk, írt. Mostanában mintha leszoktak volna erről az emberek. Nézd ezt! Most is olyan, mintha ma.kapnék üzenetet. Itt például pirossal írt azért, hogy „ez a piros szín hozzon ma Neked örömöt". Ilyen volt ő igazán. Még a Mikulást is megünnepeltük. Örülni tudtunk és játszani. A pénz nem érdekelte. Volt, hogy a virágra aggatta a fizetését. Ha ebédre tésztát kapott, hazahozta. Megírhatod. - Melyik volt az utolsó érettségiző osztálya? - A '71-ben végzettek. Emlékszem a Sólyomvári fiú nevére és sok-sok arcra. Amikor beteg lett, valaki mindig jött, érdeklődött. Szerették a gyerekek, meglátogatták itthon is, a kórházi ágynál is. Minden végzős osztályára büszke volt. Tudom, a gyerekek is rá. A „Menyára". így hívták. - Amikor már nagyon beteg volt, megkapta a Kiváló Tanár kitüntetést. - Bizony. A kórházban adták át neki. Igen köszönte. Mint én is mindent Őneki, amit csak kaptam tőle. Emlékszel a házassági eskü szövegére? „El nem hagyom soha, sem egészségében, sem betegségében. Isten engem úgy segéljen!" így volt, de így van most is. Együtt örülök Vele ennek a plakettnek. Olyan jó érzés, hogy a városa sem hagyta el. Hogy holtában is szeretik. Boldogan nevelt, tanított. Emlékszel. A táblán a nagy feladatok levezetése után, az eredmény örömében három betűt írt még oda: Q. E. D. Quod erat demonstrandum! „íme a bizonyítás!" Élete eredménye, szolgálata ma is ez. - Köszönjük Neked a beszélgetést, Neki az életművet. NÉMETH JUDIT Repró: K. A.