Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-08-23 / 34. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. AUGUSZTUS 30. Bal felső sarok Nem a sértett, a hiú ember szólal meg Hangyási Lászlóból, sporthőssé váll olimpiai bajnokunk Atom Anti klubed­zőjéből, hanem az igazságérzet. Nem túl­zás azt mondani, ő csinált szuperembert ebből a 20 éves fiatalemberből, ugyanak­kor a napfényes oldalon, a még mindig tartó sütkérezés közepette a súlyához, szerepéhez méltatlan árnyékosabb rész jut neki. Mind anyagi és erkölcsi értelemben. Neve nem robbant be olyannyira ed­zőként a köztudatba, mint amennyire kellett volna, s az a bizonyos borítékfok) is nevetségesen vékony a szövetségi kapi­tány, Moravetz Ferencéhez képest. Mint hírük, ő ugyanúgy másfél milliót kap, mint a főhős Anti. A MOB ugyan igyek­szik nem elfeledni a felkészülésben, fel­készítésben oroszlánrészt vállalt trénere­ket, felhívja az illetékes szövetségek fi­gyelmét erre, de az anomáliák, igazság­talanságot szülő aránytalanságok meg­maradnak - gyanítom nemcsak a csel­gáncs sportban! A szövetségi kapitá­nyoknak tulajdonított, a valóságban ál­talánosságban nem helytálló messia­nisztikus szerep miatt! Ha olyan speciális helyzet, párját rit­kító egybeforrottság, együvétartozás válik jellemzővé, mint a Széchy-team esetében, akkor ez a világ legtermészetesebb dolga. Csakhogy nem ez a jellemző - különö­sen nem a mostani olimpián igen ered­ményes nehézatlétikai sportágakban. Itt a klubedzők munkája tudatosan vagy véletlenül? háttérbe szorul(t). Pedig meg­győződésem, hogy itt ami a sikerek ed­zői, szakmai részét illeti - központi ed­zőtáborok ide vagy oda - övék a több százalék. De ennek ellenére többnyire már annak örülhetnek, ha egy-egy világ­bajnokságon, vagy az olimpián ott áll­hatnak tanítványaik mellett és tanácso­kat adhatnak. Míg más nemzeti teamok esetében ez a minimum, ez a természetes - a maximum pedig valószínűleg az, hogy maximálisan anyagilag is elismerik azt a munkát, amit a nemzeti színek megdicsőülése érdekében kifejtett - ad­dig nálunk arra is akadt precedens ­nemcsak Hangyási esetében -, hogy az atyamestert előkelő idegenként a lelátó­ra száműzzük. A nagy diadalok magyaros természet­rajza ez - sajnos... Légből kapott információk szerint Nincs ki felvállalná( ?) az őcsényi repteret A Repülőgépes Szolgálat bizony­talan jövője miatt az őcsényi repülő­tér is végveszélybe került. A nehéz gazdasági helyzetbe került repülő­klub két frontembere Tóth Zoltán ügyvezető és Talabos Gábor váloga­tott vitorlázórepülő-oktató, már ta­valy ősszel leadta az S. 0. S. jelzése­ket a lehetséges megmentőknél, de senki sem reagált érdemben. Az ön­kormányzatok (megyei, városi) épp­úgy nem láttak benne fantáziát, mint a momentán tehetősebb cégek, pe­dig... Aki az ezredforduló közeledtével birtokol egy ilyen kis ékszerdoboznak számító repülőteret, annak nyert ügye lehetne. De ehhez néhány évig - állagmegóvás és infrastrukturális fejlesztés címén - be kéne invesztálni évente cirka négy öt milliót. Amiből vissza lehetne csábítani a kilátástalan­ságérzés miatt már elpályázott szak­embereket (pilótákat, szerelőket, ki­képzőoktatókat). Amiből lehetne te­lepíteni egy irányadót. Amiből juthat­na valami arra, hogy a leszálló gépe­ket, mint ahogy az a jobb repülőtere­ken szokás, kiszolgálják: ellássák üzemanyaggal, szervizeljék és így to­vább. Ebben az esetben már kérhet­nének leszállási díjat, ami jelentősen növelné a bevételt. Mert például a ta­valyi évben - annak ellenére, hogy szájhagyomány útján teljed repülő­berkekben Őcsény léte és lehetősége - 62 motoros gép szállt le. És még mennyien sportrepülés címén - köz­tük visszatérő külföldiekkel... Ha már a lehetőségek, bevételeknél tartunk, feltétlenül megemlítendő: ha orszá­gosan elismert kiképzőbázisként is működhetnének a továbbiakban, ez is hozhatna a konyhára - nem is ke­veset - évente. A szükséges matema­tikai műveletek elvégzéske után kör­vonalazódik, hogy a fentebb már em­lített összegű invesztíció hatására, mintegy öt év elteltével, már a repü­lőtér akár nyereséges vállalkozás is lehetne, de önfenntartó mindenkép­pen. Ama tény, hogy a külföldieket je­lenlegi állapotában is vonzza - a kö­zelmúltban itt leszálló Cousteau ka­pitány lelkendezése aligha csak a mindenkor mindenkinek kijáró udva­riasság jegyében fogant - magában hordozza, hordozná a privatizálás, vagy a bérbeadás lehetőségét. De a mifelénk tulajdonjogot érintő tör­vénykezés üteme oly csigalassúságú, hogy kizárja: rájuk mosolyogjon ilyesfajta szerencse. Az, hogy az ál­lam-kategórián belül kié lehet a tér, az kiszámítható, de ezzel még nem sokra megyünk, mert a mai tulajdon­jogi dzsungelben szinte megválaszol­hatatlan: kié lesz a terület, maga a föld?... A repülésben mindenevőnek szá­mító, egyébiránt ejtőernyős Tóth Zoltán, s a napokban újabb hazai csúcsot produkáló, országosan elis­mert vitorlázórepülő, Talabos Gábor nem akarnak elmenni innen, a végső­kig kitartanak. Optimizmusuk mára már kincstári, de a képzeletbeli kata­pultálással még várnak - noha az or­szág különböző pontjairól már csábos ajánlatok érkeznek. Lassan már két éve, hogy nem vesznek fel fizetést, de a reptér, a ma is még működő klub iránt viseltetett érzelem, kötő­dés, az itt elvégzett munka szálai ne­hezen téphetők el. Nap mint nap kint vannak, mindketten megátalkodottan vallják: a sportrepülésre még nem le­het rászámolni, mint egy roggyant ökölvívóra, naponta tanújelét adják életképességüknek. Ha esetleg vég­kiárusításra kerülne sor a hangárban, a különböző szakágak megszállottan lelkes emberei még arra is képesek lennének - amire már volt is példa -, közösen megvennék a gépeket, er­nyőket, egyéb nélkülözhetetlen esz­közöket. De ennyire azért nem sötét a kép - mármint a sportrepülésé. Igaz, hogy az elamortizálódás hosszabb távon fenyegető veszélye éppúgy leselkedik a vitorlázórepülők­re, sárkányosokra, ejtőernyősökre, hőlégballonosokra, de a létezés mil­lióit önerőből, profilba vágó vállalko­zásokkal (légi reklámnyújtás, bemuta­tók, gépek fogadása) képesek előte­remteni. Sokszorosát termelik meg ^fe annak a kábé hatszázezer forintnak,^^ amit támogatás címén a városi önkor­mányzattól és a Magyar Repülő Szö­vetségtől kapnak. Ennek jóvoltából egy igen gazdag, látványos program­mal tarkított - a jelenlegi válságos helyzetet mintegy palástoló ősz elé néz az őcsényi repülőtér. - Szeptember 18-tól 24-ig tart a Szekszárdi Szüreti Napokhoz kapcso­lódó hőlégballon fesztivál. Ezt követi a szokásos, szintén nemzetközi szak­mai hőlégballon találkozó október el­ső hetében. Ennek a vége lesz tulaj­donképpen a megnyitója a magyar motoros mőrepülő nemzeti bajnok­ságnak. Október második felében pe­dig végzünk egy alapfokú ejtőernyős kiképzést, hozzávetőlegesen negyven tagú osztrák csoportnak - adta a tájé­koztatást Tóth Zoltán. Aminek bevételéből gondmente­sen el lehet indulni a következő év­ben. De meddig még? A hirtelen ha­lál nem fenyeget, de a lassú kimúláa^ - mert, hogy a reptér sorsa valahol ^P ő sorsuk is - prognosztizálható. Kü­lönösen, ha a lelket tartó mindenes duó alapvető egzisztenciális kénysze­rűségből elszáll... Lemond-e a szekszárdi főtitkár Még az olimpia kezdetének nap­ján, egyik írásunkban felvetettük an­nak a lehetőségét, hogy Horváth Fe­renc, a Magyar Súlyemelő Szövetség szekszárdi főtitkára - az olimpiai sze­repléstől függetlenül - megválik tiszt­ségétől, s bizonyos - cseppet sem alaptalan - értesülés szerint visszatér Szekszárdra. Az írás hatása ma is mérhető: jönnek az érdeklődő telefo­nok. Különösen azok után, hogy a súlyemelők „kutyaütők" voltak az öt­karikás játékokon. - A gyenge szereplés mellbe vá­gott, de ez nincs összefüggésben az augusztus 31-i elnökségi ülés utáni saját sorsommal kapcsolatos dönté­semmel. A vezetés a teljes következő négyéves olimpiai ciklusig marasztal, s ha arra a csomagtervre - benne szakmai és személyi kérdések - rábó­lintanak, akkor nekivágok a követke­ző ciklusnak, ha nem, akkor nagy va­lószínűséggel kiszállok a hajóból. - Lekerül a napirendről a távozás gondolata? - Ha támogatnak, egy kis időre biz­tosan, de a személyemet érintő esemé­nyek olyan irányt vehetnek, hogy újból Így fizet Anti aranya Ha valamiben konszenzus alakult ki a sporttársadalomban és azon kívül is, az az, hogy az olimpiai bajnokainkat fizessük meg! Vajon a paksi sikerember, Ko­vács Antal számíthat-e még valamire a Magyar Olimpiai Bizottságtól és a biztosí­tótól jövő nettó másfélmillió mellett? Igen. A jelenlegi lehetőségekhez képest igyekszik az egyesület, az Atomerőmű SE és a Paksi Polgármesteri Hivatal is megfejelni a fenti összeget. Mindkét helyről érkezik még nettó kettőszázötven­ezer forint. No és egy háromszobás lakásba hamarosan beköltözhet. Persze, mint bérlő: de jó néhány tulajdonosi tudattal felvértezett, s ebből nem engedő Paks fe­lé kacsintgatott futballistával és kosarassal szemben Anti eme jogviszonynak is tud örülni... aktuálissá válik. Jövő héten, miután ha­zatérek Franciaországból, a serdülő Eb­ről, ahol tanácskozik az európai szövet­ség elnöksége, melynek tagja vagyok, többet tudok. Kiderülhet, hogy mi a terve az EWF elnökségének velem, ha tényleg komolyak, akkor el kell gondol­kodnom. Arról is, hogy összeegyeztet­hető-e jelenlegi beosztásommal. - Ha azt mondom, szekszárdi kézi­labda... - Funkciótól függetlenül segíteni fo­gom, távozásom óta is azt tettem, mi­képpen a pingpongosokhoz sem lettem hűtlen. Ha lemondok, ez még nem je­lent automatikusan szekszárdi visszaté­rést, azt, hogy a Húsipari SE-hez jön­nék vissza. Válogathatok a sportos és más ajánlatok között.

Next

/
Oldalképek
Tartalom