Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-08-16 / 33. szám

, SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. AUGUSZTUS 16. 13 Néhány millió már előjött a cilinderből A június 25-i önkormányzati ülést követően a megalakítandó Szekszárdi Polgári Sportegyesülettel kapcsolato­san megoszlottak a vélemények afe­lől, hogy a gazdasági háttérmunkát felvállaló Balogh László irányította team eredményes lesz, avagy sem. A feladat nem volt kisebb, mint a vég­veszélybe sodródott szekszárdi fel- 1 nőtt NB Il-es labdarúgás megmenté­se, annak a cirka húszmillió forintnak az előterémtése, ami a korábbi felté­telek megtartásához szükséges. Noha a cilinderből még nem varázsolhatták elő azt a bizonyos nyulat, de a csü­törtöki tájékoztatón, ami egyúttal az új sportegyesület zászlóbontása is volt, Balogh úr, az elnök már konkré­tumokkal szolgált. Egyébként már önmagában az jelzésértékű volt, hogy több mint egy tucat jelenlegi és leen­dő szponzor foglalt helyet a Gemenc Szálló tanácstermében. Arra a kér­désre, hogy az indulásnál az új egye­sület egyszámláján mennyi pénz fog megjelenni az önkormányzat által nyújtott hárommilliós támogatás mellett, azt a választ kaptuk: kész­pénzben két és fél millió, anyagban pedig (beton, cserép, gerenda, olaj) ugyanennyi. No és a Golden Trade magyar-német vegyes vállalat egy Mercedes személygépkocsival is meglepte a klubot. Hat hét után az eddigi kézzelfogható dolgok és a fo­lyamatban levő tárgyalások alapján kijelenthetem, hogy biztosítva látom a labdarúgó-szakosztály éves anyagi működését - jelentette ki az elnök, majd sebtiben felsorolta azokat a cé­geket, amelyek már felsorakoztak az új klub mellett (Zsibex Kft. Tamási, Beton Kft. Pécs, Alisca Patent, Kar­lov Kft., Tanbour Limited izraeli épí­tőipari cég, Tolna Megyei Tejipari Vállalat, BHG). A gazdasági tárgyalá­sokat a már létrehozott menedzser­iroda végzi, amely nem tarhál, ha­nem kölcsönösen előnyös üzleteket ajánl ki a partnereknek. A labdarúgás első számú vezetője, Teszler Vendel szakmai igazgató, az edző a volt játé­kos, Dienes Pál. Az elnökségi tagok közül dr. Pataki Gábor látja el a szak­osztály felügyeletét. B. GY. Augusztus 20. Reggel 9 órakor misét tartanak a belvárosi templomban, majd tíz órakor kez­dődik az ünnepi program a vármegyeház udvarában. Eddig ismeretlen Babits­írásból hallhatnak részletet a jelenlevők, ezután dr. Ternák Gábor országgyűlé­si képviselő tart ünnepi beszédet. Kenyérszenteléssel zárul az ünnep. Rossz idő esetén a vármegyeház dísztermébe várják a szekszárdiakat. Szekszárdon várhatóan csak 6%-kal drágul a távhőszolgáltatás Az elmúlt hetekben sokat olvas­hattunk a háztartási energiahordozók augusztus 1-i áremelkedéséről. Kb. 15%-kal drágult a földgáz, 24%-kal a villamos áram és a főváros­ban pl. 20%-kal a távhőszolgáltatás. Szekszárdon mire számíthatnak a távfűtött lakásokban élők? Erről érdeklődtünk a HÉLIOSZ Kft-nél. 1992. februáijától az eddigi mi­nisztériumi hatáskörből az önkor­mányzathoz került az ármegállapítás kötelessége. A HÉLIOSZ Kft. az elő­zetes elképzelések szerint 1992-ben nem kívánta emelni az árakat. Ez a döntés azt jelentette, hogy az inflációból adódó 1992. évi többlet­költségeket a kft.-nek takarékosság­gal, hatékonyságának növelésével kellett volna előteremtenie. A fogyasztóink már jól tudják, hogy a szolgáltatásért kétféle díjat fi­zetnek. Az egyik az alapdíj (melyet a mi­nisztériumi rendelet egy újkori nyelv­újítással „rendelkezésreállási díj"-nak nevez), ez tartalmazza az üzemeltetés és fenntartás költségeit, a másik a hő­díj, amely kizárólag az eltüzelt föld­gáz árát tartalmazza. Tartva magun­kat eredeti elképzelésünkhöz, a csak tőlünk függő költségeket tartalmazó alapdíjat 1992. évben nem kívánjuk emelni. A kívülről, rendeletekkel diktált földgázáremelés hatását azonban teljes egészében sem a kft., sem a városi önkormányzat költségvetése nem viselheti a fogyasztók he­lyett. A kormány 18/1992. (VII. 23.) IKM sz. rendeletével 1992. augusztus l-jétől 15,2%-kal emelte a földgáz árát. Ennek hatására 1992. október 1-jé­től 12%-kal javasoljuk az önkormány­zatnak felemelni a hődíjat. Belső tartalékaink feltárásával, költségtakarékossággal ki kell gazdál­kodnunk a gázáremelés hatását az augusztus-szeptemberi hónapokra teljes egészében, októbertől pedig a hődíjemelkedéssel nem fedezett mér­tékben. Ez újabb sok milliós teher az egyébként is egyre nehezebb gazda­sági körülmények között gazdálkodó kft.-re. Összességében tehát a tervezett 12%-os hődíjemelés - mivel csak az egyik díjrész változna - mindössze 6%-kal növelné a távhőszolgáltatás árát. Nem lesz több zárt ülés...? Augusztus 15-ig kell a helyi ön­kormányzatoknak céltámogatási igé­nyeiket benyújtani, a határidő miatt szakítja meg nyári szabadságát váro­sunk képviselő-testülete. Az augusz­tus 17-i testületi ülést megelőzően sajtótájékoztatón ismertette dr. Lei­decker Jenő alpolgármester és dr. Palkó László jegyző a városatyáink­ra váró vaskos napirendeket. Szóba kerül a rendkívüli ülésen a Kecskés F. utcai katolikus óvoda ügye, hiszen a szeptember 15-i indí­tása, így 43 kisgyermek elhelyezése egyelőre bizonytalan. Az engedé­lyeztetés ugyanis a jegyző hatáskö­re, aki egyelőre nem lát megfelelő garanciát az egyéves működtetés költségvetésére, és a legelemibb fel­tételek, az életkornak megfelelő mellékhelyiségek, fekvő-, ülőhelyek stb. sem adottak a mai napig. A vá­ros megtett mindent, a félmilliós átalakítást vállalta ahhoz, hogy az egyház be tudja indítani a csopor­tot, hangsúlyozta dr. Leidecker. Az alpolgármester úr meglepő­dött az idei költségvetés I. félévi tel­jesítését látva, hallhattuk, hiszen majdnem forintra pontosan teljesül­tek a bevételek, kiadási előirányza­tok. Az Alkotmánybíróság döntése alapján minden önkormányzati ülés nyilvános, a zárt ülés kiiktatása nemcsak az SZMSZ módosításával jár, de a szolgálati titkok, személyi­ségi jog védelme miatt is kritikus kérdés, de erről még sokat fogunk hallani. A képviselők döntenek a városi nagyközösségi antennarendszer mű­ködtetésére alakítandó kft. sorsáról, a távhőszolgáltatási rendelet kon­cepciójáról a tervezett tíz napirend sorában. -tzs­Forma-1. • A mozgásba lendített szerződés­körhinta további menetideje Ayrton Senna döntésétől függ. Házasság^^ McLarennel öt év után annyira .flB/'­iálódott, hogy elkerülhetetlen a valas. A hírek szerint Frank Williams egy nappal a futam után, hétfőn kihirdeti jövő évi csapatát - méghozzá Buda­pesten. Szóval, Senna és Prost, netán Mansell és Prost, esetleg Prost és Pat­rese?... HETI SKALA-AJANLAT! 3. TÖRZSVÁSÁRLÓI AKCIÓ: RÉSZLETRE KAMATMENTESEN! 4. TÖRZSVÁSÁRLÓI AKCIÓ: HASZNÁLTÉRT ÚJ ÖLTÖNYT OLCSÓBBAN! Akciós terület: - bakfis nadrágszoknya, - bakfis blúz, - kamasz bermudanadrág, - kamasz farmernadrágok - férfi ballondzseki, - bakfis vászonblézer 30-40%-os ÁRENGEDMÉNNYEL 205 Ft helyett 150! Ft helyett 28800 Ft 24 600 Ft Ft helyett 1490 Ft 1090 Ft Ft helyett 900 Ft 100 Ft ABC: - COMPLETA tejszínhabpor (200 g) Villamossági vállalkozás: - PRÍMA színes tv (51 cm képátmérő, távszabályzó, japán képcső, előre programozható kikapcsoló, automatikus állomáskereső) - ELEKTA színes tv (37 cm képátmérő, távszabályzó, japán képcső) reklámáron: - 5 részes zománcedény-garnitúra (fedővel) - adagolós termosz (1,5 literes) reklámáron: - hajsütő - elemes nosztalgiagyertya reklámáron: Sport-hobbi vállalkozás: - szabadidőruhák (1 évestől felnőtt korig) reklámáron: 360-1170 Ft-ig - gyermek- és női pólók, 2 részes nyári garnitúrák 40%-os árengedménnyel Cipővállalkozás: - iskolatáskák, választékban. - gyermekfelcipok, edzőcipők Augusztus 21-én, 22-én szombati nyitva tartással váijuk kedves vásárlóinkat. MI SEGÍTÜNK ÖNNEK MEGTAKARÍTANI!

Next

/
Oldalképek
Tartalom