Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-08-09 / 32. szám

1992. AUGUSZTUS 2. SZEKSZÁRDI 13 Szekszárdi történetek A kocsmákról Barátom, a Gyuri sajnos már nem él. Ó tudta mit hol és hogyan. Mármint tudta azt, hogy a háború előtt, a maszekvilágban melyik kocsmában mit adtak enni, meg főleg inni, meg mi volt még az, ami beletartozik a vendég jó kiszolgá­lásába. Szóval a Gyuri tudta ezeket a dolgokat, persze ehhez az is kellett, hogy a Gyuri előbb szülessen, mint én és hátfőleg az, hogy járatos le­gyen ezekben a műintézetekben. Mert természetes, hogy a negyven­ötven év előtti időkben a maszek kocsmák versenyeztek egymással Mindegyik tudott olyant adni, ami a másikban nem volt. Például jó bort. Igaz, hogy bortermelő város va­gyunk, de hát régen sem volt min­den bor jó. Volt tehát egy kocsma, ahol mindig volt kitűnő vörösbor, megpörkölt. Egyszerű magyar pör­költ baromfiból, meg disznóhús­ból. Ezek egészen egyszerű ételek. Ami pedig a lényeg, vonzzák egy­mást. Mármint a hús és a bor. Egy­szerű. Ősapáink is húst ettek hús­sal és bort ittak rá. Ilyen egyszerű a dolog. Volt persze, ahol a fehérbor volt a specialitás vagy a hal, vagy a nő. Mert hát ilyen is volt. A sokfi­nom enni-inni való után volt aki­nek egy csinos leányra is volt gusz­tusa, hát odament, ahol ezt megte­hette. Ma mi a helyzet? Hát van pél­dául a Szász. Ott van jó sör. Nem olcsó, mert már száz forint egy jó korsó Kaiser, de például újabban nagyon jó a konyha. Ez már vala­mi. Dicsérik a Kistücsök nevő kocsmát, ott is jól főznek. A na­gyobb éttermek, mint a Gemenc, hát az olyan amilyen. Mint a vicc­ben, miszerint mekkora az orosz törpe? És a válasz, hogy nagy, szó­val a Gemenc is nagy, semmi han­gulata nincs, de még az ott tartott lakodalmak is olyan hidegek, hogy az ember nem érzi jól magát, pedig főznek is, meg enni is adnak és mégsem jó. Az újabbak és kicsik közöttper­szevanjó. Dicsérik a Gilde sörözőt, van aki a Puxler-művekre esküszik vagy a BM-klubra, ízlés dolga. Mindenesetre hosszú idő, és tisztességes munka kell ahhoz, hogy az ember odaszokjon egy ilyen kocsmába, mert tudja, hogy jót kap és ami a lényeg, még azt is >tudja, érzi, hogy nem verik át. Mert egyszer átverhetik, becsaphatják, de ez hosszú távon nem lehet kifize­tődő, mert bizony a vendég hamar leborít és más után néz. - tüke ­hónaiba szórakoztató műsorok­kal, én zongorázom. Nagyon élvezem ezt a sok el­foglaltságot. Az iskolán kívül an­golt és spanyolt is tanulok, szere­tem a művészetek szinte minden ágát. Keresem a kihívásokat, ta­lán ezért tetszik az ügyvédi pálya vagy ha az nem sikerül, akkor a reklám területen szeretnék dol­gozni. - Azért marad időd az iskolá­ra? - Sok elfoglaltságom ellenére, az első a tanulás. Az évfolyamon, ami 300 tanulót jelent, a harma­dik legjobb vagyok. Ezt a szintet magam vállaltam és igyekszem tartani. Szabadidőm az nincs, vi­szont csak így érzem jól magam. Volt-e valami elképzelésed ar­ról, hogy mi vár itt Magyarorszá­gon? - A családról igen, hisz á leve­• pzések során fényképeket is cse­éltünk. Az eddig itt töltött időre, ha egyetlen szóval válaszolhatnék azt mondanám, CSODÁLATOS! Első két nap itt voltunk Szekszár­don, aztán Mohács, Siklós, Pécs következett. Négy napot töltöt­tünk a gyönyörű Budapesten. A Margitszigeten megnéztünk egy operát és voltunk a cirkuszban is. Nagy élmény volt Esztergom, Vi­segrád és Szentendre, amely egy kis ékszerdobozt juttatott eszem­be. Mikor visszatértünk, Szek­szárdon újabb nagy élmény várt, barátaim Endre és Judit unoka­testvérének esküvőjére és lako­Készül a mexikói palacsinta - Van-e honvá­gyad? Hogy vagy meg­elégedve a magyar vendéglátással, a ma­gyar ételekkel, étkezési szokásokkal? - Sokat gondolok a családra, főleg az öcsém hiányzik. Sze­rencsére itteni új ba­rátaim pótolják. Szü­leimmel már több­ször beszéltem tele­fonon és különben is repül az idő. Vendéglátóim gondoskod­nak arról, hogy ne legyen honvá­gyam, igazi családi melegséggel, barátsággal vesznek körül. Annyi csodálatos programot, látnivalót szerveztek - meggyőződésem szerint nem kis erőfeszítéssel és gondossággal - számomra, hogy nincs is időm hazagondolni. Minden ízlett amit eddig et­tem. Túl nagy különbség nincs, talán nálunk fűszeresebben főz­A sok program közt: egy hét pihenés a Balatonon nek. A legfinomabb volt a mé­zeszserbó. Egyszer én is készítet­tem vendéglátóimnak mexikói palacsintát, amelyet fűszeres hús­sal töltöttem. Takó a neve. Ami talán a legfeltűnőbb az étkezési szokásokban: a magyarok nagyon gyakran és nagyon sokat esznek, viszont keveset isznak. Mi sókkal többet iszunk, természetesen üdítő italokat és vitaminokat. - Milyen jó tanáccsal bocsátot­tak el szüleid erre az egy hónapra? - Szüleim nagy önállóságra neveltek bennünket. Mindent megkapunk amire szükségünk van, ám ha valami olyat kérünk ami véleményük szerint nem fel­tétlen fontos, akkor azt mondják: jó, dolgozz meg érte és vedd meg. Ezért többször vigyázok gyerekekre, az öcsém pedig autót mos, újságot hord ki, füvet nyír. Azt hiszem ez így igazságos. Ná­lunk a munka az dicsőség, és a mi korosztályunkból, már azokra akik komolyan veszik az életet, ez a felfogás jellemző. A szüleim akarták, hogy eljöjjek, féltettek de egyben tudatosították ben­nem, hogy egy nagyszerű élmény részese lehetek. Egy más világ­rész, merőben más kultúrájával ismerkedhetek meg. Hálás va­gyok nekik ezért az útravalóért és hálás vagyok vendéglátóim­nak, barátaimnak és szüleiknek, hogy egy olyan hónapot tölthet­tem el Magyarországon, amit so­ha életemben nem fogok elfelej­teni. SAS ERZSÉBET Fotó: - kafi ­dalmára vittek el. Na­gyon készültem a Ba­latonra, mert koráb­ban az egész ország­ból erről a tóról tud­tam, hallqítam a leg­többet. Az utolsó, negyedik héten a szomszédos Ausztria nagy városait Bécset, Salzburgot, Mün­chent jáijuk végig. Aztán augusztus 11­én hazautazás. I 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom