Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-08-02 / 31. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. AUGUSZTUS 2. Bal felső sarok Örülök a reflexiónak - akár pozitív, akár ellenkező előjelű. Pár héttel ezelőtt e rovatban arra tettem nagyesküt, hogy a most magunk mögött hagyott labdarúgó-bajnokság első, illetve másodosztályában nem volt bundagyanús mérkőzés. A bajnoki véghajrában, de előtte sem emlegették egy-egy meccs kapcsán a szurkolók és a kollégák azt a bizonyos téli ruhadarabot. A hozzám üzeneteket eljuttató kakasdi szurkolóknak sincs ezzel a megállapításommal semmi bajuk, csupán óvatosan arra intenek: nézzünk már lejjebb is például a megyebajnokság utolsó fordulójának egyik, az ö sorsukat alapvetően meghatározó mérkőzési (Gerjen-Ozora 12-2) vegyük már górcső alá -, és nehogy arra az általános következtetésre jussak: minden szinten eljött a morális megtisztulás. Valóban, még megyebajnoki szeszéiyességet bekalkulálva is furcsa ez a vízilabda-eredmény. Ekkora különbség nincs a két csapat között - már ha mindvégig éles a meccs -, s az ozoraiak valamilyen okból kifolyólag presztízskérdést csinálnak abból, hogy kijöjjenek egy ötösből, ami a két csapat közötti vitathatatlan tudáskülönbség alapján realitás. Azt mondom, nem volt éles meccs, de ezzel még nem állítom, hogy kézzelfogható bizonyítékokát kéne keresni, mert ez esetben a sportmorált mételyező bundáról lenne szó. Olyan a futball egyetemétől a körzeti bajnokságig ritkán fordul elő, hogy egy csapat önmaga esküdt ellenségévé válna, magyarán egy fair playdíjas produkcióval az alacsonyabb osztályba ítéltetné magát. Nem volt szükség itt a dolgok „lezsírozására", mert a sors pikantériájánál fogva az ozoraiak a „nagy zakóban" voltak érdekeltek, vagyis abban, hogy a Gerjen malmára hajtsák a vizet. Tudták, ha ők nyerik a bajnokságot, vállalják az NB Ill-at miáltal nem lesz a versenykiírásban szerepeiméi több kieső, míg egy kakasdi végső siker (persze ehhez nyerni kellett volna Faddon) igencsak kellemetlen helyzetbe hozta őket, mivel nyílt titok volt: a Kakasd nem vállalja a magasabb osztályt. Ennek kinyilatkoztatása -^ha már oly hőn óhajtották a bajnoki aranyérmet sportdiplomáciai baki volt. Persze ezen hiba el nem követése esetén nem vált volna automatikusan vérre menően élessé az általuk kifogásolt mérkőzés... Nem váltották meg Még a hét elején dobogóra lépett Barcelonában a két szekszárdi súlyemelő, Lénárt Ferenc (56 kg) és Czanka Attila (60 kg). Érdemi kérdésekbe egyikőjük sem tudott beleszólni, mindketten elmaradtak egyéni legjobbjuktól. Lénárt 252,5 kilós teljesítménye a 9., míg Czanka 285-je a hetedik helyre volt elegendő. Nem sikerült az olimpiai pontszerzés. * i Hüledezik a sportvilág Egy őspaksi a tatami királyai között Az ám a kimondhatatlanul, leírhatatlanul nagy öröm, ha olyan valaki lesz mintegy varázsütésre olimpiai bajnok, akitől egyáltalán nem vártak ilyen fegyvertényt. Az éremreményekkel kecsegtető Csák és Hajtós árnyékában senki sem figyelt oda Kovács Antalra, az Atomerőmű SE 20 éves, 95 kg-os kategóriában versenyző dzsúdósára. Mondván, élete első olimpiáján a tapasztalatszerzés jegyében jusson túl egy, esetleg kettő ellenfélen és kész. Elindult vérmes remények nélkül, s kedden 11 óra tájban megérkezett a mennyországba... Népmesék kisemberére jellemző furfangossággal, heroikus küzdelem közepette. Nem tudtuk még igazándiból komolyan venni őt az első két győzelme után sem, pedig már övére tűzhette a szöuli olimpiai bajnok skalpját is. Sportlapok, sportoldalak írói, szerkesztői sem gondoltak arra: nem ártana miatta az első oldalon, avagy a főhelyen egy esetleges szenzációt közlendő, icipici lyukat hagyni..., mert ez senkinél sem volt benn a pakliban. De a magabiztosan bevitt jukók után, amiket az elődöntőben és a fináléban láttunk tőle; elnézést kell kérnünk... Ott állt a tatamin az olimpiai bajnoki cím megszületésének pillanatában, örömkönnyektől béklyózottan, egyszerűen nem volt magánál. Vajon kire és mire gondolhatott, ha az érzelmektől legyőzötten egyáltalán tudott konkréten valamire, valakire gondolni... - Életem kitörölhetetlen emléke, örökké maradandó élménye ez a keddből szerdába nyúló éjszaka emlékezik az édesanya, Kovács Ferencné, Marika, akinek igen mozgalmassá váltak napjai fiának világraszóló diadalai óta. Mivel Anti még Barcelonában tartózkodik, akkora a paksi lakásukon a forgalom, mint egy követségen. - Hogyan ünnepeltek? - A Telesport hívása után pillanatok alatt legalább harmincan összejöttünk a lakásban. Mindenekelőtt a cselgáncs szakosztály, Anti baráti köre, de éjfél után betoppan három pesti újságíró is. Három óráig a tetőfokon volt a hangulat, de utána se jött álom a szememre. - Ha nem látják a tévéközvetítést, csak rádión követik figyelemmel az eseményeket, talán el sem hiszi. - Valahogy így. Tudtam ugyan, hogy iszonyatosan sokat dolgozott a klubjában és az edzőtáborokban, de éremre sem számítottam, inkább egy jó helyezésre. - Mennyire érdekli a sport? - Abszolút területen kívülinek számítok. Csak annyit tudok belőle, amennyi a fiam szereplésével kapcsolatos, tájékozatlan vagyok, semmilyen sportmúltam, kötődésem nincs. - Ez már csak jelen időben igaz, hisz kizártnak tartom, hogy az olimpia hátralevő eseményei iránt közömbös legyen... - Hát igen, a fiam olimpiai bajnoki címe ebből a szempontból is új fejezetet nyit életemben. - Mit gondol, ez a siker mindenképpen változást hoz a fia életében? - Ismerem annyira a fiamat, hogy megkockáztassam a kijelentést: ő alapjaiban nem fog megváltozni, a dicsőség nem száll a fejébe. Biztos vagyok abban, hogy az ünnepnapok elmúltával máris a tanulásra koncentrál, hogy minél hamarabb befejezze a műszaki egyetem paksi karán azt a félévet, amit az olimpia miatt félbehagyott. Továbbra is a tanulás és az élsport jegyében telnek a napjai. - Ön, mint mondotta, nem sportorientált, ennélfogva a kezdet kezdetén, vagy tíz évvel ezelőtt, amikor a sokat emlegetett Tuncsik elhintette a sportág magját a városban, nem próbálta lebeszélni? - De igen... - nem akarom letagadni utólag. Az az igazság, hogy általános iskolás korában a zenében is tehetséget árult el, jobban szerettem volna, ha ezen a területen próbálkozik, de mint kiderült: életem legnagyobb tévedése lett volna, ha esetleg rám hallgat. - Pedig az első néhány évben nem mutatkoztak meg a kivételes tehetség félreismerhetetlen jegyei. Talán későn érő típus... ^^ - Ezt a szakemberek tudnák rri^P mondani. Mindenesetre a legnagyobb változást mostani edzője, Hangyási László idézhette elő, nála jelentkeztek az első igazán komoly eredmények. Ekkor kezdtük mi szülők érezni: viheti még ebben a sportágban valamire. Sajnos, a férjem már nem érhette meg ezt a diadalt, mert tavasszal hosszan tartó súlyos betegség következtében elhunyt. Antit nagyon megviselte az esemény. Egyedül Hangyási volt képes arra, hogy a további kemény munkára rábírja, s az ő segítsége révén került lelkileg helyre. - Önök mennyire tekinthetők paksinak? - A szó legigazibb értelmében. Őseink is itt éltek. A fiamnak is nagyon erős a kötődése, szinte biztos vagyok, hogy kimozdíthatatlan innen, nem igazol máshova. - Mivel várja, mi a legkedveseW^, étele? - Most is azzal, amivel az Európabajnokság után vártam: a brassói és az aranygaluska a kedvence. Messze a Ká(h)naántól „Az egy dolog, hogy mit szeretnénk, a fő kérdés: mire lesz pénz" mondja kissé letargikusan Sáth Gyula, a Húsipari SE NB I. A csoportjába jutott női asztalitenisz-csapatának vezető edzője, amikor arra próbálom rávenni, hogy avasson be a kulisszák mögött zajló, a csapat megerősítését célzó tárgyalásokba. „Minek a sztori, ha nem jön össze az általam elképzelt csapat, s a nagy szürkeségben kínlódhatunk esetleg a bentmaradásért" - próbál lebeszélni. - Ennyire rosszul állnak a dolgok? Pedig az Ormai-iskola még ma sem akármilyen képességű képviselőjének, Káhn Szilviának a leigazolása óriási fegyvertény lenne... - Naná!... Pedig nem lenne nehéz idehozni. Szóban már megegyeztünk, hajlandó lenne nálunk játszani és... ami ennél lényegesebb - klubja, a BSE - mivel Szilvi a még két évig élő szerződése ellenére nem akar náluk maradni - nekünk hajlandó lenne piaci ár alatt eladni. A gesztuson nem kell különösebben csodálkozni: egyszerűen nem akarják, hogy rivális csapatot - mint például a Postás erősítsen. - Mibe kerülne ez a klubnak? - Az igazolás maximum kétszázezer forintból megoldható, de ebből még talán engednének is. Ne feledjük: a magyar ranglista 9. helyezettjéről van szó, akinek még vannak céljai. Fizetésben, prémiumokkal együtt nettó 25-nél nem kérne többet. Természetesen ezt csak akkor kapná, ha képességeinek megfelelően húzóember lenne. - Gondolom, Zsemlyét és Tihanyit ennél olcsóbban meg lehet szerezni? - Igen, bár ők is inkább státusában profiként jönnének, de nem ragaszkodnak hozzá. Ami még külön kedvező: egyesületeik (Közért, 31. Építők) megszűnőben vannak, így az átigazolási díjat meg lehetne úszni. - Mit ígért a Húsipari SE? - Úgy tudom, még semmit, mivel ehhez is szponzor szükségeltetik, az egyesület további működéséről nem is szólva... A sportoldalt összeá 11 ította: Bálint György