Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-19 / 29. szám

1992. JÚLIUS 19. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 5 A szekszárdi egyesületek történetéből (4.) „A jónak ösvényén megtartani..." Segélyegyletek A mull szazad közepe óla ismerünk olyan egyházi és világi indíttatású egyesületeket, amelyek a rászorulók megsegítését tekintették feladatuknak. Néhány formájuk akkor is fennmaradt, amikor működni kezdtek a szociális gondoskodás állami intézményei. Az 1851-ben alakult Szegzárdi Halotti Társaság a szegénysorsú tagok ingyenes gyógyszerellátásáról gondoskodott és hozzájárult a temetési költségekhez. Később beolvadt a Temetkezési és Betegsegéfyző Egyletbe (1884), amely Hanny Gábor és Wosinsky Mór apátplébánosok elnöksége idején 800 tagnak volt támasza a bajban. A zsidó hitközség Szent Egylete, a Chevra Kadisa 1902-ben jóváhagyott alapszabálya humánus, ám szigorú rendjét írta elő a beteggyámolítás, a virrasztás és a halálesetkori teendők rítusának. Többnyire lelkes asszonyok és lányok tenni akarása hívta életre és tartotta össze a szociális problémák iránt érzékeny segélyegyleteket. A Szekszárdi Nőegylet évtizedekig volt gyámolítója a ruhátlan és éhező rászorulóknak. 1861-től vállalt hitvallása szerint az egylet célja a „bármi oknál fogva bekövetkezett általános ínséget jótékony kézzel enyhíteni". Ennek érdekében adományokat gyűjtött, jótékonysági vacsorákat és műsoros esteket rendezett hangverseny-meghívását Liszt Ferenc is elfogadta. A gyermeknevelés és családpótlás szép munkájában vállalt önzetlen szerepet a Szekszárdi r. k. Kisdedóvó- és Gyermekmenhelyet Fenntartó Egyesület (1890). Valláskülönbség nélkül fogadta a rászorulókat, az Augusz Antal nevéhez fűződő, már 1836-ban alapított „gyermekkert" mintájára. A Szegzárdi Önkéntes Tornász- és Tűzoltó Egylet alapítóit még a Kossuth által felvetett eszme lelkesítette. Boda Vilmos érdeme, hogy 1873-ban létrejött ez a jeles intézmény, sokszor a gáncsoskodókkal szembeni védekezésre is kényszerülve. Kezdetben tornamutatványokkal próbált híveket szerezni, később már tanfolyamon oktatta a tűzoltási ismereteket. Zenekaruk látványos kivonulása eseményszámba ment Szekszárdon. Éppen száz éve annak, hogy Boda Vilmos főparancsnok létrehozta a Tolnavármegyei Tűzoltó Testületek Szövetségét is. Régi hagyománya van Szekszárdon a ma is oly fontos Vöröskeresztnek. Tagjai magánházaknál kezdték a betegápolást, háborús időkben hadikórházat állítottak fel. Rendkívül érdekes, mindmáig megoldatlan feladatra vállalkozott 1888-ban a Szekszárd-Tolnavármegyei Rabsegélyző Egylet. Alapítói a börtönből szabadult elesetteket akarták visszavezetni a polgári életbe „és őket a jónak ösvényén megtartani". Ennek érdekében az egySass Istvánné, a Szekszárdi Nőegylet elnöke let fogházi könyvtár létesítését szorgalmazta és közvetítést vállalt a családi kapcsolatok helyreállításában. A szabadulóknak munkaalkalmat keresett, kamat nélküli kölcsönt adott az újrainduláshoz. Személyes kapcsolatot tartott fenn velük az egyleti tagok közül választott pártfogó segítségével. Az egylet ötven évig küzködött ezekkel a nehéz feladatokkal, mígnem támogatás hiányában csöndben elhalt. Leopold Lajos 1908-ban megalakította a Magyarországi Munkások Rokkant- és Nyugdíjegyletének szekszárdi csoportját. Az önsegélyző egylet a gyakran minden támasz nélkül maradt, utcára került, vagy megrokkant embereknek nyújtott segítséget, a munkásszolidaritás szép példájaként. (Folytatjuk) KACZIÁN JÁNOS Repró: KÖNYVES JÁNOSNÉ f

\ nyilasok A tanulmányíró Kristó Naev István döbbenne 'A tanulmányíró Kristó Nagy István munkái a vájtabb fülű irodalmár érdeklődők előtt közismertek. A szélesebb nagyközönség előtt aligha, amit azonban egyáltalán nem kell pejoratíven érteni, hiszen csupán puszta ténymegállapítás. Úgy hozta a szerencsém, hogy a fenti című tanulmány szerzőjét kereken negyven éve ismerem, aki kéziratgyűjtő hajlandóságát követve nem egy munkám megmentője is volt - valamikori házkutatások elől. Kristó a hazai táradalom tényeinek, eseményeinek, változásainak, a legjobb értelemben megszállottnak is mondható kutatója. Mint a Magyar Cserkész Szövetség egykori nemzetnevelési tisztje, nagyon sok olyasminek közelébe kerülhetett, tényeket ismerhetett meg, amelyek ma már történelmi dokumentumok. Ezek egy része még kiadásra vár, hiszen például a magyar ifjúsági szervezetek Horthy-korbeli alakulásáról írt munkája - melyet én tán húsz éve kéziratban olvastam - máig se jelent ^B A nyilasokról írt tanulmány az ötvenes ^Kkben született. A magyar történelem legsötétebb szervezetét az én kortársaim sajnos még ismerhették. Éppen ezért döbbennek meg, amikor ostoba jelvényük még napjainkban is fel-felbukkan házfalakra firkálva. Bizonyságául annak, hogy az utókor viszont nem tud róluk semmit. Kristó alig félszáz oldalas tanulmányából minden megismerhető. A szervezet születésének társadalmi, politikai háttere, szinte elképzelhetetlenül zagyva ideológiája. Ez azonban a maga idején több tízezres tömegeket mozgatott meg, hála az ügyes demagógiának, aminek más formában máig felbukkanó veszélye van. Nem is akármekkora. A tanulmány, az általam (szégyenemre?) sosem hallott nevű Z-füzetek sorozatának tagjaként jelent meg, melynek szerkesztője Simor András. Ha a szerző a saját utolsó mondatát elolvassa, akkor cseppet se csodálkozhat azon, hogy miért csak most és miért nem már az 50-es években adták ki. A zárómondat így hangzik: „Nem foglalkozunk a nyilasok 1945-ös felelősségre vonásával, vagy a kommunista pártba való beépülésével sem, mert hiteles adatok híján ehhez máig sem rendelkezünk kellő történelmi távlattal." (Ordas) rajztanárnő sohase kért pénzt tőle; egyedül tartotta fenn a lakást, amely eredetileg is az övé volt; ruházta, etette a férfit, és gyöngéden lefektette, ha részegen tért haza. A magyartanár temetései valóban társadalmi eseménynek számítottak, nemcsak a hozzátartozók és az elhunyt barátai, munkatársai mentek el rájuk, hanem mondhatni, a kisváros egész művészetpártoló közönsége. Amikor ő a Hamlet temetői jelenetét idézte vagy az Éjszaka monológját a Csongor és Tündéből, amikor Babits és Kosztolányi verssorait összeházasította Camus vagy Sartre filozófiai eszmefuttatásaival, épp csak a taps maradt el, minden olyan volt, mint egy sztártudós által tartott TIT-előadáson. A temetések után, a tiszteletdíj terhére, mindig berúgott, különösen, ha nagyon sokat kellett hazudnia az elhunyt érdemeiről. Eleinte egyedül ivott, később egyre gyakrabban fogadta el a sírásók invitálását; velük ült be a temető melletti olcsó, sör- és olajospadló-szagú kocsmába, nekik fejtegette Yorick rejtett, de nyilvánvaló szerepét a dán királyfi szellemi fejlődésében, előttük tárta fel a Sziszüphosz-mítosz korszerű értelmezését, nekik szavalta el kedvenc Vörösmarty-verseit: az Előszót és A vén cigányt. A.sírásók vitték haza, amikor azon a napon az asztalra bukott; részegnek hitték, pedig agyvérzést kapott, de ezt csak a boncolás derítette ki. A csúnya földrajztanárnő nem engedte, hogy kórházba szállítsák; tudta, hogy úgyis reménytelen. Még két napig haldokolt; lázálmaiban a Séd partján sétált, izzadó tenyerét egy kamaszlány puha derekárhoz szorítva. - Margit - nyögte utolsó perceiben -, Margit... Felesége föléje hajolt: - Mit mondtál, kedvesem? - A magyartanár fölnézett rá, és megismételte: - Mari... (Máriának hívták a joldrajztanárnőt) - Mari... ezzel az utolsó hazugsággal az ajkán halt meg, boldogtalanul és derűsen. Evangélium „Ö gondot visel rólad" - szól a biztató örömhíre az 55. zsoltárban. - Az otthonukat vesztettek százai tapasztalták meg a gondoskodást határainkon belül. Azért imádkozunk, hogy a menekültek százezrei is megtapasztalhassák az emberi gondoskodás nélkiilözheteüen segítségét, s azon felül azt a gondviselést, amelyről bizonyságot tesz a fenti idézet Isten gondviselő munkájának kezdetéről és annak kiteljesedéséről ezt mondja a zsoltár: „Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz." A fizikai megterhelés erősít, különösen ha fokozatos és tervszerű. A zsoltár azonban - a megelőző versszakok tanúsága szerint - mai kifejezéssel élve - idegi megterhelésről beszél. Az ilyen megterhelés ellen lázad az énünk, ettől mielőbb szabadulni akarunk. Teher a másoktól kapott sértés, felháborító igazságtalanság és méltánytalanság. Elviselheteüen! Mit tegyünk? Visszahárítsuk arra, akitől kaptuk, a „szemet szemért, fogat fogért" elv alapján? Vagy „hárítsuk" tovább, s a „fölfelé" visszaadhatatlan „pofonokat" osszuk ki „lefelé"? Ennek a mindennapi emberi gyakorlatnak kiált „Megállj!"-t a zsoltár: „Vessed az Úrra a te terhedet!" - Jézus Krisztusban ezért jött oly közel mindnyájunkhoz. Ezért született meg Betlehemben, s halt meg a Golgotán, hogy benne a gyűlölet öngeijesztő, halálos folyamata megszakadjon: Nemcsak minden nemzedékben, nemzetben, hanem minden egyénben, minden adandó alkalommal. A gondviseléshitnek ez a mennyei távlata nagy on is mindennapi, e földi vonatkozásban nyeri el végső kiteljesedését A fentí idézet befejező szakasza mintegy isteni garanciavállalás arra nézve, hogy ami hamis, menthetetlenül meginog, de Ő „nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz". Ezzel mintegy előízét kapjuk a Gondviselés által annak, ami megingathatatlan, ami maradandó: az örökéletnek. Szilvássy Géza református lelkész