Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-19 / 29. szám

4 , SZEKSZÁRDI VASARNAP 1992. JÚLIUS 19. Taxis maminak hívtak" „Amikor beszélgettünk, a polgármester úr is azt kérdezte, hol születtem? Mondtam, hogy Budapesten és akkor nem kérdezett tovább, pedig érezhette a kiejtésemen, hogy más fajta, palócos a kiejtésem. Persze hogy az, mert egy Nógrád megyei kis faluban, Ecseken jártam iskolába. Nagyon örültem a Kocsis úr látogatásának. Előtte soha se beszéltünk, mégis eljött, fölköszöntött a hetvenedik születésnapomon. Nagy csokor virágot hozott." * „A Rákosi korszakban kitalálták, hogy a fiatal lányok is mehetnek traktorosnak, buszsofőrnek, vagy taxisnak is. Én akkor kalauz voltam, de kiemeltek, iskolára küldtek. Kétszázan indultunk, ötvenen maradtunk, mert ott igazán tudni kellett. Amikor Szekszárdra kerültem, ilyen végzettséggel csak én rendelkeztem. Huszonöt éves koromban jogosítványom volt személygépkocsira, tehergépjárműre, garázsmesteri és gépkocsi-előadói vizsgával büszkélkedhettem, de például budapesti helyismeretből is vizsgáznom kellett. Egy nagy fekete Renaulttal kezdtem taxizni." * „A férjem? Az még a hobárú előtt volt, olyan ember, aki már akkor is a kommunistákkal szimpatizált. A Népszínház utcában a padláson örökké röplapokat gyártottak. Egy rettegés volt az életem, hogy mikor jönnek érte, mikor viszik el. Akkoriban még kalauz voltam. Aztán különváltak az útjaink. Az akkori főnököm Aranyas Pista bácsi fia nagyon csinos ember volt. Most itt nyugszik a szekszárdi temetőben. Udvarolt nekem, majdnem összeházasodtunk, el is jöttem vele ide Bogyiszlóra, de az volt a baj, hogy előtte sokáig egyedül éltem. Hozzászoktam, hogy mindenben döntök, az anyja meg mindenbe bele akart szólni. Nem tudtunk együtt élni -, végleg egyedül maradtam..." * „Harmincöt éve kerültem ide Szekszárdra. Akkoriban szervezték a téeszeket. Vittem a szervezőket is, láttam milyen disznóságokat csinálnak és vittem a mulatozó felsővárosiakat is. Azt mondták, úgyis be kell lépni a téeszbe, akkor legalább minél kevesebbet vigyünk be. Egy hónapig mulattak. Taxival vittem hol Tolnára a Halászcsárdába, hol csak itt a városba kocsmáról-kocsmára az embereket. Akik előtte megfogtak minden fillért, dolgoztak reggeltől estik, hogy gyarapodjanak, szórták a pénzt, sírva vigadtak." * „Maguk újságírók, úgyis tudják azt az esetet, amikor Dombóvár A volán máig is szerelem mellett áttörtem a sorompót. Az Ordas úr, és a Méry Éviké volt az utasom. A sorompóőr jó ismerősöm, barátom volt és rámengedte a sorompót. Viccelni akart, de túl jól sikerült. A Warsava erős kocsi volt, csak az üveg tört ki, amikor elvittük a sorompót. Aztán főztem egy ebédet, amire meghívtam az újságírókat és úgy felejtettük el az egészet. Tudja, a kollégáikkal mindig jóba voltam, vittem őket szerte a megyében. Nagyon jó barátságba voltunk. A Boda úrnak a Béke, a Halászcsárda volt a törzshelye. De oda járt a Letenyei úr is, és sokat vittem a főszerkesztőt a Petrics urat is Tolnára. De jártunk a Göröbe, a presszóba és a Halászcsárdába is." * „Tudja, engem már negyvenévesen is maminak szólítottak. Sokan azt se tudták, hogy hívnak. Voltam Lenke néni, de Mari, Zsuzsi, Sári, minden voltam, csak a nevemet nem tudták. Azt mondja egyszer az igazgató a volán udvarán. Idefigyeljen öreganyám,, mondja már meg ezeknek az embereknek, hogy magát hogy hívják, mert mondanak mindent. Akkor mondtam, hogy Barta Bertalanné, Lenke, de azt mindenki elfelejtette." * „Taszárt, a szolnoki repülőteret és Kecskemétet is én építettem. Vittem a főnököket, akik irányították az építkezést. Aztán egyszer történt valami, talán azért is maradtam egyedül. Taszárra mentünk, és ott volt a Farkas Mihály miniszter. Elől-hátul ávóskocsik kísérték. Jöttem szembe és egy főhadnagy - nagyon szép ember volt - integet, hogy húzódjak le az útról. Mondtam, húzódjon ő félre, mégiscsak én vagyok a nő. Visszafelé már vártak a rendőrök és ott volt ez az ávós főhadnagy is. Sokáig gondoltam rá azután is. Abban maradtunk, hogy fogunk még találkozni. Évekig vártam és nem jött. Nagyon szeretném tudni, mi lett vele..." £ Elmondta: Barta Bertaiann Lejegyezte: T. J. Fotó: : O volt a kisváros gimnáziumának legjobb magyartanára. Utálta a szakfelügyelők által megkövetelt kérdve-kifejtö módszert; legkedvesebb témáiról - Vörösmarty történelmi pesszimizmusáról, Ady szerelmes verseinek pánerotikájáról, József Attila és Pilinszky kivetettségélményéről - mindig előadást tartott, végigbeszélte az órát, gyakran a szünet végéig az osztályban tartva a diákokat, de rá senki sem panaszkodott, öt mindenki szerette, különösen a lányok, akik még áporodott cigaretta- és borszagát is megbocsátották, vagy megtehet, férfiassága jelének tekintették. Ugyanebbe a gimnáziumba járt ö is. Itt szeretett bele egy Margit nevű lányba, akit sikerült rábeszélnie, hogy érettségi után menjen utána, ugyanabba az egyetemi városba, ugyanarra a karra, ahol ő tanult. Tizenegy hónapig katonáskodott, így egyszerre kezdhette tanulmányait a nála egy évvel fiatalabb lánnyal. Nem szerzett barátokat, előadásokon is a lány mellett ült, olyan féltékeny volt rá, hogy még a vécéig is elkísérte, megvárta amíg pisil. Harmadévesek voltak, amikor társadalmi ösztöndíjat és állást ajánlottak fel nekik a kisváros gimnáziumában. Elfogadták, de az utolsó félévben Margit, bár az ö szülei álltak az előnyös ajánlat mögött, kijelentette, hogy az egyetemi városban akar maradni, és hogy a szülei mindkettejük ösztöndíját visszafizetik. Ebbe ő nem ment bele; csúnyán összevesztek, még pofozkodtak is, és másnap a lány elköltözött a közös albérletből. 0 sokáig reménykedett, azt hitte, az államvizsgáig kibékülnek, de nem, végül egyedül kellett visszatérnie egykori iskolájába, ahol a régi tanítványnak kijáró atyáskodó szeretettel fogadták. Itt tudta meg néhány hónappal később, hogy Margit férjhez ment ahhoz a fiatal tanársegédhez, akinél a szakdolgozatát irta. Ő egy délutáni korrepetálás után kettesben maradt a tanáriban a nála nyolc évvel idősebb, csúnyácska földrajztanárnővel. Hazakísérte és elfogadta a nő riadt meghívását. A második félévet már férj és feleségként kezdték. A csúnya földrajztanárnő bálványozta a férjét, verseket írt hozzá; egyszer az egyik lányosztályban felejtette a versesfüzetét és a házassága miatt őt amúgy is gyűlölő kamaszlányok egymás kezéből kikapkodva, röhögve olvasták a rímekbe szedett ömlengéseket; sokáig azt se vették észre, hogy ott áll az ajtóban; a tanáriból rohant vissza a füzetért, amit sohase mert az urának megmutatni. Baka István: i Halotti beszéd Meghalt a magyartanár volt osztályfőnöke - egyenes tartású, békebeli öregúr volt, matematikát és fizikát tanított, de a kisvárosban rendezett hangversenyeken is ő mondta a bevezetőket -, legkedvesebb tanítványa, a magyartanár búcsúztatta a sírnál. A sírbeszéd olyan jól sikerült, hogy másnap megkereste a társadalmi eseményeket rendező iroda tisztviselője és felkérte, legyen az iroda állandó orátora, illő tiszteletdíj fejében. A magyartanár igent mondott; vonzotta a feladpt, meg a pénz is jól jött - egyre többet ivott már abban az időben. Igaz, a csúnya föld-