Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-07-12 / 28. szám

1992. JULIUS12. , SZEKSZÁRDI VASARNAP szóló felhívást. Szükség volt az önkénteseket fogadó családokra és a gyakorló tanításon közreműködő általános és középiskolás diákokra. Megmozdult a város és ezt a cipőtkoptató és hálátlan i munkát a tanárnő vállalta magára. Lelkes volt és fáradhatatlan, százszor elmondta, hogy miért fontos, mit kaphat a város ettől a programtól. Néhány napja kerestem, csalódott volt és kiábrándult. - A munkahelyemen megszoktam, hogy nagy szabadságot kapok a munkámban, szeretek önállóan dolgozni. Az első időszakban itt is így volt. Szívesen áldoztam fel a szabadidőm, a nyaram egy részét, mert azt gondoltam és azt az ígéretet kaptam, hogy a középiskolában és főiskolán szerzett tanítási tapasztalatomat átadhatom, taníthatok. Amire szerződést kötöttünk volna, erről már szó sem esett, pedig csak a szervezéshez túlzás a bölcsész diplo_ ma. Úgy tapasztaltam, hogy ez egy hie^HÉfchikus, nagyon szigorúan szabályoA ^Mott alá-fölé rendeltségi viszonyon ala^ ~~ $uló szervezet. Mondhatják szolgálatainak, de igazából hadtest - vélekedik Ist^^P/ánné Bajner Mária. Tudást, szellemi segítséget hoz Von Richards programigazgató íróasztal és számítógép mögött fogad bennünket. Szigorú ember, szűkszavúan nyilatkozik. Pedig tapasztalata, összehasonlítási alapja bőven lehet, hiszen 26 éve dolgozik a békeszolgálat kötelékében. Megjárta Nepált, Indiát, Afrikát, a Fülöp-szigeteket, civil életében a kaliforniai egyetem pszichológia professzora. Közép-Európában még nem járt, ezért vállalkozott erre a munkára. Ami keveset Magyarországról tud, azt az anyósának köszönheti, hiszen felesége magyar származású... - A Peace Corps nem anyagiakat ^mz Magyarországra, hanem tudást, szellemi segítséget, Amerika megismertetését - mondja. - Politikamentes szervezet, bárhova mennek, ahova hívják őket. A hatékony segítséget azonban felkészült önkéntesekkel tudják produkálni, ezért igen szigorú és feszített a tananyag, de itt senki ne gondoljon kizárólagos lexikai ismeretekre. Sőt. Az igazgató ugyanakkor szigorúan kötötte magát ahhoz, hogy egyetlen órát sem zavarhat az érdeklődő idegen, az önkéntesekkel csak ebédidőben lehet beszélni. A tananyagot maguk állítják össze, nincsen központi kézikönyv, vagyjegyzet. Az első szakaszban nyelvet és módszertant sajátítanak el az önkéntesek, július végétől pedig gyakorló tanításon vesznek részt a gyakorló általános iskolában és a gimnáziumban. Ehhez 320 gyermekjelentkezett, közöttük olyanok is, akik nem beszélnek angolul. Elteijedt egy olyan rémhír, hogy azokat a diákokat eltávolítják a csoportból, akiknek a családja önkéntest fogad, nehogy otthoni túlórára kényszerítsék az amerikai vendéget. Ezt azonban kategorikusan cáfolja a programigazgató. Hozzátéve, hogy az első időszak alapján az önkéntesek több, mint 95 százaléka örül az elhelyezésének, jól érzi magát. Gesztusnak szánták, hogy egy hangulatos meatingre hívják meg a vendéglátókat, közös beszélgetésre, táncra és a városlakók elé is kiléptek a július 4-én a Függetlenségi napon adott partival. Hétközben azonban alig jut idő a tanuláson kívül másra. Az önkéntesek vizsgára készülnek, ahol az alapján döntik el alkalmasságukat, ismerik-e a magyar udvarias kapcsolatteremtés módjait, tanítási módszereket, megfelelő magatartást, képesek-e saját egészségüket megőrizni és önkontrollra. Csak ezután teszik hozzá, hogy persze magyar nyelvből is vizsgázniuk kell. Aki nem felel meg? Egyértelmű kézmozdulattal mutatja az igazgató, mennie kell. De például olyan előírásokhoz is szigorúan tartani kell magát a békeszolgálat önkéntesének, hogy kiküldetése idején nem autózhat. Egyszerűen olyan megfontolásból, hogy kiszűrjék a veszélyeztető tényezőket idegen földön. A felkészítő program nemcsak a tanítványoknak ad nagyszerű feladatot, hanem az oktatóknak is. A nyelvtanárok egy részét pályázat útján magyar iskolákból toborozták, de tanítanak itt olyan önkéntesek, akik néhány év után most hazakészülnek. Közöttük nincsen Don Campbell, akinek immár nemcsak ország, de helyismerete is van. Németh Orsolya fiatal történelemtanár, Pécsen a Zipernovszkyban tanít: - Tavaly nem fogadták el a jelentkezésemet, így idén nagyon örültem, amikor kiértesítettek, hogy jöhetek. Aztán az első időben csalódnom kellett, mert én a tanításra készültem nagyon, azt vártam. Az időmet viszont a szervezés tölti ki, igaz múlt héten mindennap volt egy órám és nagyon élveztem. Az önkéntesek is jó visszajelzést adtak, országismeretet adtam elő. Én napi kilenc órához szoktam és nagyon furcsa volt az itteni követelmény, hiába dolgoztam este tízig, a szervezést soha nem éreztem olyan igazi munkának. „Ölünkbe pottyant Magyarország" Este hat órakor kopogtunk a Bezerédj utcai lakás ajtaján. A házigazda, Maronics Irén egy házaspárt lát vendégül Anne és Richárd Russel kapott a képzés idejére kosztot és kvártélyt. A pedagógusházaspár mindkét tagja nyugdíjas és idén nyertek felvételt a békeszolgálat szervezetébe. - Anne ötlete volt - meséli Richárd az előzményeket - egy újságcikkben olvasta, hogy 600 önkéntest küldenek a kelet-európai országokba, Lengyelországba, Csehszlovákiába, Magyarországra. Itt választani nem lehet, de szerencsénk volt, hogy éppen idekerültünk. Ha megkérdezik is ezt választottuk volna, vagy valamelyik Balti országot. - Ölünkbe pottyant Magyarország szól közbe Anne, aki egyébként német származású és tanárnőként is anyanyelvét okította. Fétje középiskolában tanított történelmet, németet, oroszt és angolt. Nevetve meséli: - Amikor idekészültünk, azt gondoltuk, hogy majd semmire nem megyek a némettel, angollal, mindenki oroszul tud beszélni. Aztán bárhol megkérdeztem: „gavaritye paruszki?" Mindenki azt mondta: „Nyet, nyicsevo". Az angolt itt sokáig elhanyagolták, - majd másodpercnyi villanás után fordít egyet: - az USA-ban pedig a magyart hanyagolják. Hát igen, ez is egy szemlélet, ami John Furlow: aki kisfiú kora óta erre készült önérzetünknek biztosan nagyon jót tesz, de nagyon rossz nyelvismeretünknek aligha. - A magyar rendkívül nehéz, nagy meglepetés volt, hogy semmiféle kapcsolata nincs a környező szláv nyelvekkel. A magánhangzó megfeleltetés miatt, nagyon nehéz. A legnehezebb szó, a csütörtök - halljuk Annet, aki óvatosan, lassan artikulálva formálja e szavunkat. - A jelek, a rangok nagy problémát jelentenek, sokszor kérdezik tőlem kapcsolódik a beszélgetésbe Irén, a házigazda. Mondja, németül beszél egy kicsit, angolul egy szót sem. Azért vállalta önkéntesek fogadását, mert a nővére gyermeke angolt tanult és így lehetősége nyílhat beszélgetni, gyakorolni. - Irén nagyszerű tanár - mondja Richárd, hiszen szívesen magyaráz, válaszol a kérdéseinkre. Hol kézzel, lábbal, németül vagy szótárral, de egyre többet magyarul. Kezdik érteni egymást. Sokat kirándulnak és kezdik megszeretni a várost, csak azt sajnálják, hogy nincs szükség két önkéntesre Szekszárdon. Biztosan máshova irányítják őket. Nagy tudásszomjjal és tele tervekkel készülnek a kétéves szolgálatra, aztán, bár Annét a szíve és a gyökerek Európába húzzák, visszatérnek Amerikába. A Chicagótól 600kilométerre fekvő Minneapolisba, ami ugyanazon a szélességi fokon fekszik, mint Budapest. Hogy egyáltalán miért vállalkoztak túl a hatvanon erre a szolgálatra? Richárd találó választ adott: Tudásszomjból és kalandvágyból. TAKÁCS ZSUZSA Fotó: KAPFINGER ANDRÁS V * Richárd Russei és vendéglátója Maronics Irén