Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-05-24 / 21. szám

1992. MÁJUS 24. , SZEKSZÁRDI VASARNAP A posta zászlósa Már másodszor dübörgünk a Kossuth Lajos utca végén, ugyanis itt kell lenni a Pince utcának. Röstelkedem is, hisz legénykoromban sokszor erre hozott a jósors. De most a Dorogi-köznél elakadunk. Szemben a szódásiparos mondja, hogy a sövény után az első beágazónál, jobbra van a Pince utca, annak is első háza Beszterczei Gyuri bácsi otthona. Hiába ütném fejem búbját, jártam én már sokszor erre, de régen, negyven éve. Takaros kis ház, amolyan mosott úttal, kövekkel tele. Öreg fák borítják az árnyékot a május derekán forróságot árasztó napfény elé. ^ft - Térjenek beljebb. Kulcs fordul a takaros kis ház ^Ptajának zárjában. Helyet foglalunk a tiszta kony^gíban. Az asztalon újságok. A ^pékeken ülőpárnák. Kvarcóra pattog a falon. - Hol tartotta Gyuri bácsi azt . a zászlót? (így kell föltenni a kérdést a régi ismeretség okán. így, mert apósomnak is sok évig munkatársa volt, a postán ismerősek vagyunk, de hiába szaladtak az évek, nem került szóba sohasem a zászló. Most is aggódom, tán nem is szívesen mondja a valóságot.) - Itt volt a padláson, évente többször megnéztem, jól bebugyolálva állta az idők sorát. Csak a feleségem és a leányom, annak féije tudta, hogy itt van a zászló. Í

. Kapronczai is tudta, de őt átélyezték annak idején Faddra. elyem anyagból van a zászló. Jó )gása. Valami koszorúfélében áll a felirat: Magyar Postatisztek Or•

;ágos Egyesületének Szekszárdi sopprtja. - És ez a zászló itt volt a padláson? - Hát pontosan nem, hanem a házunknak a most már eladott első részén. - Kik voltak a zászló alatt? Gyuri bácsi, élnek még a régiekből? - Minden altiszt tagja volt. Bencze Miska, a Horváth János, aki még él, a többiekre nem emlékszem. Pénztáros voltam. Adtunk segélyt, 20-30 pengőt, volt aki csak ötöst kért fizetésig. Segélyt is adtunk halál esetén, nŐsüléskor. Egy egész pengő volt a tagsági díj. Nesz hallatszik egy óra elmúltával. Csöndes ez a szurdikköz. Valamikor - a régiek bizonyára _ emlékeznek még rá - a temető is idelátszott. Most a két szobában egy-egy tévé van. Ránézve a világra. - Nézném én, tudom is, hogy nézni kell. De gondolja el, hogy nézem a tévét, s látom, hogy a szónokok nem tudnak beszélni, hebegnek, habognak, miniszterek, kormányfők. Én sokáig is voltam bizalmi ember, nem írtam meg a beszédemet soha, a fejemben volt, amit mondani akartam. Hát ezeknek a mostani embereknek mi van a fejükben? - Nem tudom, Gyuri bátyám, biztos ott is vannak gondolatok, csak éppen velünk nem tudják azt közölni. - És az a zászló - térnénk viszsza jövetelünk céljához. - Hát én már nyolcvannyolcban átadtam. Ott van hivatalos helyen. Most a szentelés volt. Arra az aktusra vették elő. Heti jegyzet - Aztán adtak Gyuri bácsinak egy elismerést-köszönést, hogy a zászlót negyven évig őrizte. - Nem adtak semmit. Most ugyan adtak egy szép képeskönyvet, meg bélyegféle albumot. Élőkeresi. Szép album, szerény bélyegkollekció, közben ott a Beszterczei György nyugdíjas postai dolgozó köszönő-átadó beszédének: „vázlata". Kezébe se veszi, mondja a szöveget, ahogyan a szentelésen. Aztán tölt saját borából - mindig volt szőlője-tanyája-bora, amíg rábírt. Koccintunk. Előkeresi az éthordót, megy a postára ebédért. „Most már kezdem megszokni, bár soha nem lesz olyan, mint a kedves feleségem főztje." Elérzékenyül, sír. Aztán nyugodva megyünk, a konyhából a szobákba. Megállunk az első szoba küszöbén és onnan magyarázza Gyuri bácsi, hogyan hunyt el kedves felesége, hatvanként év boldog házasság után ez év január 19-én. Nézem a rekamiét, a Gyuri b£csi nagy gyászát, látom, öreg könny fut szeméből, lehet is öreg, hiszen nyolcvannégy év éppen eleget gyűjtött össze. Most szomorú az én öreg postásom. „Iszik még egy deci bort, a múlt emlékére?" - kérdi. S mondom, hogy igen. Aztán becsukja a kaput, kulcsra'zárja. Elindulunk a hepehupás Kossuth Lajos utcán a postai konyha felé, ahol elég jó árért kap ebédet, bár az sohasem lesz olyan, mint a mama főztje. De azért azt az ebédet csak sokáig hordja haza Gyuri bátyám, a „posta zászlósa". PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Farkas plébános úr szenteli az öreg zászlói ...hogy nem mindenki alkalmas. Az is előfordulhat, hogy alkalmas valaki alkalmatlankodik. Alighanem ez utóbbinak tipikus a rádió elnöke, és valószínűsíthető, hogy rövidesen a tévé elnöke is tipikus lesz. A bizottság - úgyis, mint a hatalom jó kisfiúi - megvizsgálja, hogy alkalmas-e a magas posztra. Kicsit csodálkozom a sorrenden; amikor kinevezték, mindenki egyetértett vele - mármint a személyével -, most viszont vizsgálják. Utólag, és ezen csudálkozom kissé. Tán előtte kellett volna a vizsgálódást megejteni, node mi is lenne a világból, ha minden a logika alapján működne... Minapjában én is átestem egy ilyen vizsgálaton, azt firtatták, hogy alkalmas valék-e egy teherkocsi navigálására. Mindez persze Pesten történt egy kimondhatatlanul hosszú nevű műintézetben. Elsőbben is képeket tártak elém rosszarcú emberekkel - á lá Lombroso - választanám ki a szimpatikusai, meg az ellentétjét. Később a vizsgálat során ez a dolog még egyszer lezajlott, nyilván mindenképpen meg akarták tudni, melyik az a típus, amelyiket kifogom vasalni a zebrán. Aztán voltak felvillanó számok és ábrák. Az egész annyi ideig volt látható, amennyi alatt a saját nevemet nem ismertem volna fel, de mindegy. Később egy furmányos tesztlapon alkatrészeket kellett összeilleszteni a számozott oldalukkal és kiválasztani a megfelelő - hozzávaló - ábrát. Csak aztán jött a batta-válaszlap, hogy batta meg. Ezen bizonyos helyzetekre adott viselkedési válaszok voltak olvashatók, ki kellett ikszelni, melyik rokonszenves, ellenszenves, általános és saját verzió. Egész idő alatt törtem a fejem, hogy mire jó ez, mit sütnek ki belőle, de mindig mikor rájöttem volna, elvittek játszani. Négy különféle gép elé ültették az embert és - valószínűleg - a reflexeit, vagy a reakciókészségét vizsgálták. Leginkább az elektromos játékokhoz hasonlatos dolgok voltak ezek. Sajnáltam is, hogy nem a fiamat küldtem el magam helyett, az jobban flipperezik. Egy volt köztük, ami hasonlított az autóhoz, amennyiben egy kormánykereket kellett csavargatni. Kérdeztem, hogy berregjek is hozzá, ahogy az oviban szoktuk... Nemrég küldtek egy levelet, hogy alkalmas vagyok, mármint kocsivezetésre. Megkönnyebbültem, de hogy mi volt ez, mi az értelme, mitől vagyok az, vagy sem, azt ma sem tudom, sajnálatos módon nem is fogom megtudni. Lehet, hogy így van a rádió elnöke is. Alighanem nem az alkalmasságról van itt szó, hanem az alkalmatlankodásról, node nem alkalmatlankodom tovább. - steiner 4