Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1992-05-03 / 18. szám
1992. MÁJUS 10. , SZEKSZÁRDI VASARNAP 5 Hovatovább elülnek; nem akarom azt mondani, hogy posvánnyá simulnak; a szekszárdi szoborviták hullámai. Nem ez lesz városunkban az első posvány. A szobrok egyike-másika áll, remélem úgy is marad. Például a tüzet lopó Prométheuszé, ami a belgáknak megfelelt. Helyben nem mindenki nőtt fel hozzá, ami nem baj. Az ellenvélemények mindig jók, ha vitaalapot képeznek és nem egyedül üdvözítő, f :nt kinyilatkoztaformájában jenek meg. Rej» tély számomra, hogy a megyei kórház központi épülete hátsó frontján álló R. Kiss Lenke-féle nőalakot miért nem dicsérte meg senki, ami szerintem a megyeszékhely legszebb szobra... Az alább következőknek sincs kinyilatkoztatás ereje. Egy magánember vitatható magánvéleménye csupán. Ha égyáltalán tudunk vitatkozni, ami nem a legszentebb meggyőződésem... Az alapötlet Szegedről származik. Ahol a Fogadalmi Templom melletti árkádok alatt megörökíttettek sokan, nemzetünk nagyjai. Joggal. Csakhogy kisebb területegységeknek, így például Szekszárdjuk, megyénknek is voltak nagy^P Vannak dolgok, amelyeket értek, vannak, amelyeket csak módjával. Emlékszem azokra az évekre, amikor a szakmájában mindmáig világnagyságnak számító egykori lengyeli pap, Wosinsky Mór, csak a múzeum egyik belső termében érdemesült domborműre. Konok muzeológus barátaim akkoriban Wosinsky-teremről beszéltek. Aztán a nagy tudós apátplébánosi mivoltát a furcsa utókor valahogy feledni látszott. Wosinsky tehát Farkas Pál munkája jóvoltából egy félszobor formájában eleinte csak a saját múzeuma folyosófalára került ki. Persze mindenki pártrituálisan meghatódott. Én nem és igazán nem azért, mert nem voltam párttag. A nagy tudós mellszobra most a múzeum előtt látható, Farkas Pál, de nem az utókor dicsőségére. De: A múzeum pincetárlatán lelhető dr. Hollós László egyetlen mellszobra, aki a maga gombatudós szakmájában az előbbivel egyértékű világhíresség volt. Nincs szobra, mellszobra - sőt neve se - dr. Balassa Jánosnak. Legalább a kórházban valahol. Babits doktornak, a régi kórházat alapító első főorvosnak épp ily kevéssé. Nem hiszem, hogy béri Balogh Ádám (az előnevet így, kisbetűvel írva) ne érdemelne meg legalább egy fantáziaszobrot fogságba esése színhelyén, valahol az újra telepített fa táján. És Csapó Dániel Palánkon? Unokatestvére, Vilmos, a sosem volt ozorai csata, de tényleg létezett fegyverletétel színhelyén? Ozorai Pipo ugyanitt, akinek még hiteles arcmása is fennmaradt? En szereztem meg valamikor Firenzéből, de ezzel foglalkozzanak az ozoraiak... Azt hiszem sok egyébbel megvádolható vagyok, de klerikalizmussal nem. A sors úgy akarta, hogy a város legnagyobb alakjainak sora pap volt. Mérey apát úr, Szluha György (arcmása a Vendel-Hadnagy-féle könyvben) épp úgy, mint a város maholnap műemlék jellegűvé, de legalább is városképi jelentőségűvé vált épületének megteremtője, néhai Németh Gyula nagytiszteletű úr. Jogos és okos lokálpatriotizmusból minden rangosabb település örömmel őrzi nagyjai emlékét és arcmását is. 1 Mi miért nem? Két gondolatom támadt. Ezek közül az elsőt már-már én is elvetem és csak az együtt gondolkodás kedvéért írom le. A művész - más munkái iránti - tiszteletem egyidejű kifejezése mellett, sose ejtek majd könnyet, amikor a Kálváriáról eltűnik a valamikori (akkori) súlyos milliókért emelt, lekonyult szárú távvezetékoszlop. Levelestől-ágastól. Ott fenn is el tudnék képzelni egy alacsony falra alkalmazott mellszoborgyűjteményt, afféle pantheont. De úgyis megrongálnák, fájva ismerem korunkat. Ugyanezt sokkal szívesebben látnám a Sétakert fái alatt - mely Sétakertet talán már senki nem emleget így - egy-egy oszlopon. Őrizve a múltat és szolgálva a jövőt. Sok pénzért...? Bizonyára. És amibe az eddigiek és az eljövendő szobrok kerültek...? Nincs nagy nyugdíjam, de ha akadna, aki e célra beleszáll, szívesen lennék egy alapítvány részese. ORDAS IVÁN Fotó: - ka Székely anekdoták Szénát rakott fiával az atyafi a réten. A fiú fent szorgoskodott a szekéren, igyekezett elrakni azt a szénát, amit az apja feldobott a szekérre. Miután már három vastag rendet tűrt a szénából, és az utolsó rendet is lefoglalta, nehogy útközben lehulljon, megkérdezte: - Édesapám, még tűrünk-e? A^ apa a feleségére gondolva adta meg a választ: - Igen, fiam. Amíg édesanyádat az Isten élteti, tűrünk, ha akarunk, ha nem. Két atyafi elkeseredve bírálta az ifjúság gátlástalan viselkedését, az erkölcs terén mutatkozó hiányosságokat. A végén az egyik nem kis gúnynyal hangjában jegyezte meg: - Mondják, komám, hogy a kend lánya is hízni kezdett. - Az igaz, a gyalázatos egyre hízik - keseregte elszomorodva az atyafi. - Ugyanbizony mi történhetett vele? - Nem sok, komám, nem sok. Az 'én leányom is úgy járt, mint a szomszédom marhája. Az is beleszabadult a herébe, aztán megfútta magát tőle. * A székely rettentő fagyhullámos hidegben sapka nélkül áll az utcán. Arra megy egy másik székely és megkérdi tőle: - Hallja kend, mit áll hajadonfőtt ebben a hidegben? - Hát az úgy történt, hogy odabent a házban egy jókora léccel ráncbaszedtem az asszonyt s most kéne egy istenes ember, aki kihozná a sapkárnst BALÁZSI GYÖRGY Evangélium Húsvét 3. vasárnapján templomainkban a feltámadt Jézusról olvasunk, aki már feltámadása után harmadszor jelenik meg tanítványainak. Galileában, a Tihcriás tó partján áll Jézus és figyeli, hogyan fáradoznak tanítványai a halfogással. Majd reggelivel kínálja őket. Ez a jelenet Jézus és az egyház, vagyis a benne hívők közösségének kapcsolatáról beszél. Az ószövetség hitében sem csak az istenhit szerepelt, hanem vigasztalásként az Ernmánuel, vagyis: „velünk az Isten". Isten puszta létének hiténél sokkal többet jelent az a bizalom, mellyel valljuk, hogy törődik velünk, szeret, benne van életünk minden percében. A Feltámadott háttérből, csendesen figyeli az apostolok munkáját. Szótlanul, de nem érdektelenül. Feltűnő, hogy míg nem történik csoda, az apostolok nem ismerik fel MesterükeL A történelem folyamán, az egy ház életében, de a mi egyéni személyes életünkben is, hányszor fordult elő már hasonló. O, az Isten Fia mindig velünk van, éli életünket, de csak észrevétlenül. Nem ismerjük fel, gyakran nem is gondolunk rá. Csak akkor, ha valami rendkívüli történik. Azt kell mondanom, hogy még az ilyen helyzetekben is jó, ha valaki ráismer, hogy „az Úr az!". Ez egy felkínált lehetőség Jézus részéről, hogy találkozzunk vele, hogy felisme rjük: O mindig velünk volt A minap téri be plébániánkra egy fiatal házas, aki elmondta, hogy párjával esténként átgondolva a napot mindig új hála és bizalom ébred szívükben Isten felé, mert az előttük álló akadályok nem rémítik el őket hanem inkább megerősítik abban: Isten eddig is átvitt a nehézségeken, vezetett, most miért ne tenné meg? Ez az újrafelismerés örömmel, derűvel, boldogsággal tölti el őket. Engem is? - Az úgynevezett üresjáratok nem biztos, hogy feleslegesek az életünkben. Jézus harmadik megjelenésének egy másik tanítása és öröme, hogy asztalt terít a benne hívőknek: Jöjjetek, egyetek!". Táplálékra mindig szükségünk van, az étel-ital mindennapi szükséges életfeltételünk. Manapság is sokat kell ezért fáradoznunk. De nem szabad elfelejtenünk a lelki táplálékot sem: az elcsendesedést az imát, az írás olvasását az Úr testének vételét, a közös istentiszteleteket FARKAS BÉLA — plébános
