Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-04-19 / 16. szám

1992. ÁPRILIS 19. , SZEKSZÁRDI fASARNAP 7 A szegény a legszegényebb Avagy; milyen (ny)elvekkel tartunk Európába? Úgy három vagy négy éve lehetett, amikor a cégek vezetőit nálunk még nem menedzsernek nevezték, ebből kifolyólag a (nem) nevezetteket nem is képezték. Megyénk egyik sikeres szövetkezetének az elnöke fölfigyelt a Világgazdaság (nem csak járatta, olvasta is!) egyik cikkére, amely németországi vezetőképzőn való részvételi lehetőséget kínált. A tanfolyamról - tanulmányútról hazatérve - szemléletében „megtérve" - a következő lehetséges alkalommal egyik vezetőtársát is befizette a nem éppen olcsó kurzusra. A szövetkezet tagsága ekkora pazarlást - egyéb hibákat is fölróva az elnöknek - nem j^fett megemészteni, s a közeli váÜMáson egy köztudottan alacsonyabb képességekkel megáldott veze^Jőt emelt az elnöki székbe. Eljött a ^Puritanizmus, a drasztikus spórolás időszaka, melynek első lépése az NSZK-ban tanuló vezetőtárs hazarendelése volt. Takarékosság ide vagy . oda, a szövetkezet tönkrement, maradékát azóta egy harmadik elnök irányítja. A régi elnök ma vállalkozó, a menedzserképzőn tanultakat és a kint tökéletesített nyelvtudását hasznosítja és továbbra is - saját pénzén is - eljár, vagy elküldi munkatársát azokra a rendezvényekre, ahol hasznosítható információkra lehet szert tenni. • A vállalatok, vállalkozások vezetőit ma elárasztják a gazdaságpolitikai lapok, a levélben naponta tucatjával édcezö, információt, tanfolyamot stb. ^»bnyire jó pénzért - kínáló ajánlatok. Idő hiánya miatt ézek gyakran olvasatlanul, vagy rossz tapasztalatokból kiindulva felületes átfutás után ad acta kerülnek. Ügy sejtettem, hogy esetleg hasonló sorsra jutott a Déldunántúli Gazdasági Kamara által közölt információ is, mely szerint gazdasági szakemberek részére egy hónapos ingyenes(l) menedzserképzésre van lehetőség Belgiumban. A résztvevőknek - illetve az őket delegáló cégnek - csak az útiköltséget és háromnapos magyarországi „előtanfolyam" szállás- és étkezési költségét kell viselni. A megfelelő angol nyelvtudás előfeltétel. A múlt héten, a jelentkezési határidő lejárta előtt egy sor céget végigtelefonáltam ezzel a kérdéssel; elkerülte a figyelmüket az információ, vagy nem érdeklődnek a lehetőség iránt? Egyetlen esetet kivéve - időhiány és az ajánlatok garmadája! nem olvastak erről a lehetőségről, de mindenki szeretett volna bővebbet tudni róla. Többnyire egészen addig, míg az angol nyelvismeret szükségessége ki nem derült. A nagyobb vállalatoknál is elvétve akad olyan szakember, aki tárgyalási szinten beszélne idegen nyelvet. Tudjuk pedig, hogy határainkon kívül meglehetősen kevesen beszélnek magyarul, a külkereskedelem és bárminemű külkapcsolat nyelvtudás, mindenekelőtt az angol nélkül, legföljebb tolmács segítségével nagyon nehézkes. Az a néhány vállalat, illetve vállalkozás, ahol akad egy angolos, nem tudja azt egy hónapra nélkülözni. Több helyen az egyébként ingyenes kint tartózkodás és képzés az útiköltség miatt is elérhetetlennek bizonyult. Egyik vállalatunknál megtudtam, hogy angolosuk már járt hasonló nyugati menedzserképzőn, még egyszer nem küldhetik. Legnagyobb üzemünkben - ahol több, nyelvet is ismerő szakember dolgozik - dúl az átszervezés; ki tudja, hogy néhány hónap múlva ki lesz olyan pozícióban, hogy vezetőképzésben kívánná őt a vállalat részesíteni?! Egyébként majd' mindenütt úgy vélték, hogy valamilyen oknál fogva a legrosszabbkor van az áprilisi néháty napos „előtanfolyam" és a szeptemberi kiutazás. Végül egy magánvállalkozás vezetője érdeklődött komolyan az iránt, hogy - többedszer - éljen az ismeretszerzésnek és ismerkedésnek ezzel a lehetőségével is. Mert eddig is sikeres külkapcsolatainak továbbfejlesztési esélyt ad minden hasonló alkalom. • A jelentkezési határidő lejárta után két nappal a Kereskedelmi és Iparkamara irodájában járva, valamilyen okból betérők között valaki nagyon sajnálta, hogy nem értesült a belga menedzserképzőről. Akkor viszont már egy némileg hasonló konstrukcióról szóló fax feküdt az asztalon, német nyelvterületre. Németül állítólag többen beszélnek megyénkben. Csak még azt nem tudom, hogy miként juthatna el ez az információ minél több potenciális érdekelthez, milyen eszközzel érhető el, hogy aki megkapta az értesítést, az el is olvassa? ROSTÁS ILONA Csőtörés 92 Egyik hétfőn történt, nem sokkal éjfél előtt. Szekszárdon a főutcán eltört egy harminc centi átmérőjű vízcső. Az egyébként már egyre drágább ívóvíz ömlött, órákon át, mert csak hajnaltájban, valamivel négy óra után sikerült elzárni a tolózárakat. Hogy miért kellett ehhez több mint négy óra? Mert vagy nyolc óriás csapot is el kellett csukni, ugyanis azok áteresztettek. Ezt mondta a Tolna megyei vízmű illetékese. És még azt is, hogy nehezítette a munkát, hogy az akákból előbb a sok köbméternyi felgyűlt esővizet kellett kiszivattyúzni. Kedden reggel aztán megkezdődött a hiba kijavítása. Jött egy brigád, dolgozgatott, de lejárt a munkaideje, így az emberek kora délután hazaballagtak. Az ügyelet meg azzal volt elfoglalva, hogy egy ujjnyi vastag, úgymond repülővezetéken az egyik utcát ellássa, vízzel. A főutca több száz méteres szakaszán két napon át szárazak voltak a csapok. A szakember előbb azt mondta, mindössze 3-4 lakásban, később a helyszínen már számot nem mondott, csak annyit, hogy a lakókat megkérdezték, s ők azt mondták, van vizük és még a lajtoskocsi sem kell. A harmadik napon, szerdán délután a brigád két tagja a gödörben dolgozott, vagy féltucatnyian fentről, zsebre tett kézzel nézték, mit csinálnak a lentiek. Mikor jött a főnök, volt ugyan kisebb mozgás, de később, amint elment, rögtön ez is abbamaradt, majdpedig, mert elkezdett az eső cseperegni, legtöbben beálltak az eresz alá. Valamivel három előtt pedig haz^ is mentek. A negyedik nap, csütörtökön kicserélték a hétfőn éjjel eltört másfél, kétméteres csődarabot, s déltájban már a gödröt temették. A kérdés, hogy miért nem dolgozik a készültség, míg ki nem javítják a városi gerincvezetéket, a válasz az volt, nincs aki megfizesse az embereket. A víz árát nem is olyan régen duplájára emelték. Ez is kevés? - sz I Heti jegyzet Az a helyzet... hogy egy guruló kerek lattan csuk megáll a: ember. Már látszott az autón, hogy valami baj lesz, mert a hátulja szitálni kezdett, a vezető is észrevehetett valamit, lassított, de mikor a kerék kiesett, akkor hirtelen megállt; a fékdob csikorogva csúszott az úton. Kisebb porfelhő, aztán kivált az önállósodott kerék. Mivel emelkedőn történt a dolog, a kerék kicsit imbolyogva, aztán egyre határozottabban nekilendült. Atkacsázott a másik oldalra, nekiugrott az útpadkának, megbillent és oldalára fordult. A Trabi után menő autó is megállt, a sofőr nyilván nem akart nekimenni egy magányos keréknek, hosszan követte útját a szemével, majd kiszállt. A tragacs tulajdonosa már a kerék hűlt helyét r/ézegette nem sok látnivaló volt ott - majd közösen keresgélésbe fogtak. Az elszabadult csavaranyákat perest ék. Hármat meg is találtak, visszahozták a kereket is, mikor kiderült, hogy a Trabisnak még emelője sincs. Kapott egyet kölcsön, megemelték a tragacsot, visszarakták a kereket, kézfogás, köszönöm és a pofa folytatta az útját, immár három csavarral. Nem történt semmi. Pontosabban semmi baja. Mert mi lett volna, ha nem a hátsó, hanem az első kerék?... Mi van akkor, ha nem emelkedőn, hanem lejtön történik?... Es még lehetne folytatni a találgatást. Mert ugyan ki ér rá a lobogű hajú loholásban naponta, vagy ahogy a KRESZ is előírja, elindulás előtt az alapvető, a kocsi biztonságos közlekedéséhez elengedhetetlen rutin ellenőrzéseket végrehajtani. Abban is lehet valami, hogy a mai alkatrészárak mellett nem mindenki teheti meg, hogy egy hibás alkatrészt hipp-hopp kicseréljen, menni viszont kell. Aztán itt vannak a nyugatról behozott gépek. Ha emelkedett is ezekkel a műszaki színvonal, no meg az esztétikai, azért nem szabad megfeledkezni arról, hogy ezek használt, többéves autók. Jó néhány ismerősöm úgy vette, hogy a kasszát teljesen kisöpörte, vagyis a család anyagi lehetőségeit a végsőkig feszítette, vagy azon túl, baráti ilyen-olyan kölcsönökből összekaparva a szükséges összeget. Nyilvánvaló, hogy egy.időre nekik ez lesz a kocsi, ha ugyan nem az utolsó autó. Ahogy mondani szokás, csudára kell hajtani, és kezdenek belépni a szükséges cserealkatrészek, a kiadások. Nem nehéz megjósolni, hogy néhány év múlva az országút kezd majd hasonlítani egy színvonalasabb nyugati roncsderbihez... - st I