Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-04-05 / 14. szám

13 1992. ÁPRILIS 12. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Elfelejtett emberek Az igazi csillagok sosem halványulnak el, legfeljebb lehullanak! Többkilónyi újságkivágás és fénykép (édesapjának köszönhetően maradt meg) közepén ülve Pálinkás Csaba valamikori kerékpáros sprinter, tíz év után „eljutott" odáig, hogyha fájdalommentesen nem is, de indulatok nélkül tud emlékezni pályafutására. Teszi ezt azért, mert tudja, érzi, a város, amelyben él, még mindig emlékezik nevére, sikereire. Amikor 1973-ban elindult ez a felfelé ívelő sportpálya, eredményeit az újságok ország-világgá kiáltották. 1978-ig szinte nem volt olyan ver•

;ny, amit ne nyert volna meg. Seralőként ifjúsági és felnőttcsúcsokat vított, sorban nyerte meg a bajnokSágokat, a szülővárosában, Szekszárdon rendezett Gemenc-kupát, a magyar bajnokságokat és mindent, ami megnyerhető volt. Ezerszer leírták: „hihetetlen nagy tehetség". - Ennyi idő után hogyan emlékezik erre a töretlenül felfelé ívelő, sok sikert hozó öt évre? Melyik volt a legemlékezetesebb versenye? - Külön-külön egyikre sem emlékezem, igazán sosem a versenyek megnyerése volt a célom, hanem az, hogy az ezeken a versenyeken induló élvonalbeli versenyzőket legyőzzem. A sok dicsérő újságcikk közül talán legkedvesebb számomra az, ahol arról írnak, hogy egy szekszárdi fiú tornacipőben és trikóban csodálva nézi a „menők" stoplis cipőit, márkás kerékpáijait, aztán felül a biciklijére és ettől kezdve már csak a hátát láthat^ ^^k a többi versenyzők. - Ezek szerint nem nagyon szerette a túlzó dicséreteket, a sikerrel járó felhajtást? - Sosem szerettem. Bár mindig különcnek tartottak, a versenyek utáni eltűnést, azt, hogy szerettem volna észrevétlen maradni a magánéletemben is, inkább furcsállották, mint megértették. „Lázadásaim" pedig inkább igazságkeresésből adódtak, hisz a legsikeresebb éveim pont a serdülőkorra estek, amikor minden fiatal érzékenyebb. Velem született gyors beidegződésem - ami viszont egy jó sprinternek elengedhetetlen tulajdonsága - sok esetben bajt hozott rám. Az 1978-as évvel lezárult a sikersorozat. Méghozzá elég váratlanul és tragikusan. A világbajnokságra utazás előtti napon súlyos autóbalesetet szenvedett önhibáján kívül. Szerencsére maradandó egészségkárosodással nem járt, a világbajnokságnak viszont lőttek. Innen változott meg az igazi emberi kapcsolat edző és versenyző között, ami korábban nagyon szoros volt. - Hová vezetett ez a megszakadt kapcsolat? - 1970-ben már kenyértöréshez. Felmondtam a szakosztálynak. Kísérleteztek azzal, hogy visszahívjanak, így fordulhatott elő, amit csak később tudtam meg, hogy a válogatott mit sem tudott ebből: az „Arany Mokka" versenyen számítottak rám, innen pedig azt a választ kapták, hogy nem tudják, miért nem jelentem meg. Ekkor tiltottak el három évre minden sporttevékenységtől. Máig sem értem, milyen jogon. - Hogy lehet az, hogy egy ilyen sportágnál, mint a kerékpár, ahol permanensen gondot jelent az utánpótlás, az igazi tehetséget ilyen könnyen kiengedték a kezükből? - A sok hercehurca számomra akkor és most is érthetetlen volt. Érett fejjel most azt tudom mondani, fiatal voltam, hirtelen meg akartam váltani a világot, de hát ez volt az eredményeimnek is az alapja. - A kerékpársportot szeretök nagy örömére aztán mégis visszatért, hiszen közeledett az olimpia. „Bocsánatért" folyamodtam, amit megkapva elkezdtem a felkészülést az olimpiára. A szereplésünk nem volt sikeres. Visszatérése ugyancsak kérészéletűnek bizonyult. Mikor egy háromnapos magyar bajnokság második napja után friss 4000 méteres bajnoki címmel visszament - mivel a 3. nap csak egy szóbeli megegyezés volt - a katonai alakulatához, megint betelt a pohár. Életbe lépett az előző, szerinte amúgyis szabálytalan eltiltása. Erről szó szerint a következőt mondja: „Legjobb meggyőződésem szerint cselekedtem, amikor a két napra szóló írásos parancsnak tettem eleget." A vádpontok a következők voltak: 1. Az olimpián nem szocialista sportolóhoz méltó magatartást tanúsított. (A vezetők által kiadott vitamin gyógyszereket, amelyek állítólag súlyos dollárokba kerültek, lehúzta a WC-n.) 2. Nem utazott fel Budapestre, amikor az utolsó csoporttal hazaérkező olimpikonokat fogadták. (Az unokatestvérének az esküvője volt, az olimpikonok érkezéséről pedig még a budapesti sportolók közül is sokan hiányoztak, és egy sem kapott fegyelmit.) 3. A magyar bajnokságról a második nap után visszautazott az alakulatához. (Valószínű azóta is az egyetlen katona széles-e hazában, aki a civil életből a laktanyába szökik vissza). - Eltiltották, kósza hírek jártak a városban és az ország kerékpárossportja iránt érdeklődő közönség körében. Az újságok elmarasztalták, sportemberhez nem méltó viselkedést emlegettek. Hogy élte meg ezt az időszakot? - Változó érzelmekkel. Az eltiltásommal nem értettem egyet, mások sem. A valós információk nem láttak napvilágot és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy megindultak a megkeresések Budapestről több egyesülettől, azzal az ígérettel, ha leigazolok hozzájuk, akkor minden további nélkül érvénytelenítik az ellenem hozott fegyelmi határozatot. De nem akartam itthagyni Szekszárdot, hisz azelőtt a külföldi meghívásokat is viszszautasítottam. Nagy nehezen elhelyezkedtem - érdekes módon akárhova mentem a városban munkahelyet keresni, rögtön mindenhol telt ház volt - aztán szép csendesen múlt az idő. Volt még egy kevésbé látványos visszatérése 1984-85-ben. Végleg megállította sportpályafutását: - A Videotonnál éreztem már egy-egy edzésen, hogy fizikailag nem bírom, kisebb rosszulléteim voltak. A sportot abbahagytam és egy alapos kivizsgáláson derült ki, hogy mindkét vesém beteg. Ez egy veleszületett vesebetegség, amely normális emberi élet mellett nem jelent problémát, legfeljebb idős korban. Nálam a sportból adódó megerőltetés miatt 27 éves koromban jelentkezett. Versenyzésem kezdetén voltak már erre a betegségre utaló jelek, szédülés, állandó szomjúság - ezért volt piás a becenevem. Ha 33 éves, tizenkét éve hagyta abba az igazi versenyzést. Nyolc évig volt az élvonalban. Ha hívnák edzőnek, mi lenne a válasza? - Sokat csalódtam, már nem vagyok a régi. A pénz, ami elkerülhetetlen egy edzői állásban számomra a legnagyobb taszítóerő, mert láttam, hogyan változtatja meg az embereket. Szóval nem tudom mit válaszolnék. De ha becsöngetne hozzám egy srác, és azt mondaná, hogy ő Pálinkás Csabától szeretné megtanulni a kerékpározást, biztos azt mondanám neki, hogy holnap 4-kor találkozunk. Aztán amit megtanultam, megtapasztaltam, ezen a pályán mindent - mindent tiszta szívemből, a legnagyobb szeretettel átadnám neki. SAS ERZSÉBET Mi fáj, gyere, mesélj... A régi METRÓ együttes újra összeállt, hogy sok-sok év után, a zsúfolásig megtelt Budapesti Sponcsarnokban az elmúlt ifjúságról, sikereikről, a régi szép időkről együtt emlékezzék rajongóival. Brunner Győző arcára az eltelt évek mély barázdákat váglak, a dobokat mégis a régi fiatalos lendülettel ütötte. Freinreisz Karcsi már kicsit kopasz, kicsit elhízott, ám változatlanul a nagy és kedves showmannja az estnek. Schöck Ottó és Sztevanovily Dusán, a Metró-számok zeneszerzője és szövegírója most is, mint azelőtt, csendesen meghúzódtak a háttérben, az eltelt évtizedek tapasztalatainak bölcs mosolyával az arcukon. Zorán fátyolos, senkivel össze nem téveszthető hangja néha elakadt, és még mélyebben csengett. Az elérzékenyüléssel láthatóan alig tudott megbirkózni. A közönség velük énekelt, velük könnyezett, velük emlékezett. Azóta már szülőkké lett lányok és fiúk elhozták gyermekeiket is. A sok fiatal, aki eljött erre a nosztalgiakoncertre, ízelítőt kapott, hogy a mai 40-es korosztály szívét milyen számokkal nyerte meg annak idején a Metró. A fiatalok jól érezték magukat, talán azért, mert a sok régi szép dal közül nagyon soknak van még ma is, számukra is mondanivalójuk. „Édes évek, hot vagytok ma már" énekelte a Metró március 21-én a sportcsarnokban, együtt a többezres közönséggel. Egy híres zenekar emlékezett. Velük emlékeztünk mi is és saját dalukkal ígérjük, hogy „Bármi is lesz, megőrzöm én nevét és haja színét.". -sas-