Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-23 / 8. szám

1992. FEBRUÁR 23. , SZEKSZÁRDI VASARNAP - A kifogásolt intézkedés most hány tagjukat érinti és várhatóan mennyi lesz közülük, aki kénytelen lesz feladni a tagsági viszonyát? - Nem, nem! A mostani intézkedésnek elsősorban a későbbi kihatása rejti az igazi veszélyt. Az a negyven tagunk, akit „visszaparancsoltak" március elsejével mindenképpen munkába állt volna. Ez a néhány nap nem okoz igazán gondot. Más kérdés, hogy miként oldjuk majd meg a szezon utáni foglalkoztatásukat. Ez többek között attól is függ, hogy az a bizonyos átalakulás hogyan alakul majd. - A jelenlegi helyzet egyáltalán kínál lehetőségeket? Feltéve, ha nem romlik jelentősen. - Amennyiben a tagság akaratával is találkozik, még nyitva áll néhány lehetőség. Az egykori melléküzemágak mintájára telepíthetők olyan ipai és szolgáltatói tevékenységek, ámenek nonprofit jellegükből eredően versenyképesek lehetnek és az eredeti célt - a foglalkoztatást - eredményesen szolgálhatják. Ebből a szempontból előny, hogy egy városban működünk. Itt elsősorban mezőgazdasági gépjavító szolgáltatásra, illetve ipari „bedolgozásra" gondolhatunk. Az elképzeléseknek persze korlátot szab az érintettek képzettsége és képezhetősége. Ezen a módon 50-70 tagunk állandósított foglalkoztatását kellene megoldanunk. Én nem értem ezt a cirkuszt! ^fe Az egyik érintett tagot, Hausz^^íecht Ferencet már újra a műhelyben, szürke munkáskabátban kérhet^cm a történtek értékelésére. - A kézhez kapott levél teljesen váratlanul ért. Bosszant, hogy a járadék folyósításának megszűntéről az .értesítést aznap adják postára a levelet, amikor érvénybe lép. Sokunknak ez még akkor is több napos jövedelemkiesést jelent, ha a szövetkezet vezetői vállalják az azonnali visszaállásunk anyagi és munkaszervezési terheit. Másrészt zavar a hátrányos megkülönböztetés, hiszen úgy tudom, hogy a tagoknak kifizetett bér után a tsz tisztességgel fizeti a járandóságát, még a szolidaritási alapot is fizetjük. Ha valakinek a pénze bankban vagy részvényben kamatozik és nem egy szövetkezet tulajdonát képezi, akkor azt nem éri ilyen megkülönböztetés. - Én nem értem ezt a cirkuszt veti közbe a beszélgetést hallva Mercz Márton, a gépműhely vezetőTavaszra kell a kétkezi munkás... helyettese. - Ezek az emberek elsejével mindenképpen visszaálltak volna. Valamikor így télvíz idején örömmel vette őket a Műszergyár, elég baj az, hogy az is lerobbant. Amikor bejönnek a fagyok, ebben a kis műhelyben képtelenség ennyi embert még elhelyezni is, nemhogy dolgoztatni őket. A Baranya-völgyi szőlősorok végén a táskák és szatyrok jelzik a metszőmunkások helyét. A szállingózó hóesésben, jeges szélben munkálkodók beszélgetés közben sem hagyják abba a metszőollók csattogtatását. Halmai Csaba munkavezető elmondja, hogy hétfőtől várja az asszonyok munkába állását. - Addigra talán az idő is megjavul. Márciusban egyébként ha esik, ha fúj, mindig visszaállnak a sorokba. Nem kell őket a munkára „kergetni". Amikor ősszel dönteni kellett, tudomásul vették, jobb ha a férfiak maradnak. Az igazság, hogy az emberek kicsit megijedtek. Túl sok a bizonytalanság, hiába az összetartás. - Arra még nem gondolt, hogy kisgazdaságban önállósítsa magát? Ezt már Zsók Istvántól, az egyik szorgoskodótól kérdezem, aki úgy ránézésre negyven körüli lehet. - Ugyan mire? - kérdez vissza kétszer is megvonva a vállát. Kellene hozzá 15 hektár jó minőségű föld, méretes porta, meg néhány millió a gépesítésre. Nekem pedig az OTP-tartozáson kívül egyebem sincs. Ha mint tag kiléptetnek, kaphatok néhány ezer forintot végkielégítésként, de csak egyszer. A gyerek meg mindennap kér enni, a villanyszámlás jön minden hónapban, soroljam? Nekem a szövetkezet - amíg lehet, munkát adjon, ne végkielégítést, meg útilaput. Másfél év segélyéri adjam az utolsó esélyemet? Hazafelé menet eluralkodik rajtunk is a bizonytalanság kínos érzete. A történelem már számtalanszor bizonyította, ha az emberek hisznek valamiben, akkor az utolsó kabátjukat is odaadják érte, de soha nem fognak hinni olyanokban, akik Hausznecht Ferenc máris munkába állt az utolsó kabátot is lehúzzák róluk. Ez talán még tanulságnak is figyelemre méltó. KIS PÁL ISTVÁN Fotó: KAPFINGER ANDRÁS