Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-23 / 8. szám

1992. FEBRUÁR 23. , SZEKSZÁRDI VASARNAP - A kifogásolt intézkedés most hány tagjukat érinti és várhatóan mennyi lesz közülük, aki kénytelen lesz feladni a tagsági viszonyát? - Nem, nem! A mostani intézke­désnek elsősorban a későbbi kihatása rejti az igazi veszélyt. Az a negyven tagunk, akit „visszaparancsoltak" március elsejével mindenképpen munkába állt volna. Ez a néhány nap nem okoz igazán gondot. Más kér­dés, hogy miként oldjuk majd meg a szezon utáni foglalkoztatásukat. Ez többek között attól is függ, hogy az a bizonyos átalakulás hogyan alakul majd. - A jelenlegi helyzet egyáltalán kí­nál lehetőségeket? Feltéve, ha nem romlik jelentősen. - Amennyiben a tagság akaratával is találkozik, még nyitva áll néhány lehetőség. Az egykori melléküzem­ágak mintájára telepíthetők olyan ipa­i és szolgáltatói tevékenységek, áme­nek nonprofit jellegükből eredően versenyképesek lehetnek és az erede­ti célt - a foglalkoztatást - eredmé­nyesen szolgálhatják. Ebből a szem­pontból előny, hogy egy városban működünk. Itt elsősorban mezőgaz­dasági gépjavító szolgáltatásra, illetve ipari „bedolgozásra" gondolhatunk. Az elképzeléseknek persze korlátot szab az érintettek képzettsége és ké­pezhetősége. Ezen a módon 50-70 tagunk állandósított foglalkoztatását kellene megoldanunk. Én nem értem ezt a cirkuszt! ^fe Az egyik érintett tagot, Hausz­^^íecht Ferencet már újra a műhely­ben, szürke munkáskabátban kérhet­^cm a történtek értékelésére. - A kézhez kapott levél teljesen váratlanul ért. Bosszant, hogy a jára­dék folyósításának megszűntéről az .értesítést aznap adják postára a leve­let, amikor érvénybe lép. Sokunknak ez még akkor is több napos jövede­lemkiesést jelent, ha a szövetkezet vezetői vállalják az azonnali visszaál­lásunk anyagi és munkaszervezési terheit. Másrészt zavar a hátrányos megkülönböztetés, hiszen úgy tu­dom, hogy a tagoknak kifizetett bér után a tsz tisztességgel fizeti a járan­dóságát, még a szolidaritási alapot is fizetjük. Ha valakinek a pénze bank­ban vagy részvényben kamatozik és nem egy szövetkezet tulajdonát képe­zi, akkor azt nem éri ilyen megkülön­böztetés. - Én nem értem ezt a cirkuszt ­veti közbe a beszélgetést hallva Mercz Márton, a gépműhely vezető­Tavaszra kell a kétkezi munkás... helyettese. - Ezek az emberek elsejé­vel mindenképpen visszaálltak volna. Valamikor így télvíz idején örömmel vette őket a Műszergyár, elég baj az, hogy az is lerobbant. Amikor be­jönnek a fagyok, ebben a kis műhely­ben képtelenség ennyi embert még elhelyezni is, nemhogy dolgoztatni őket. A Baranya-völgyi szőlősorok vé­gén a táskák és szatyrok jelzik a met­szőmunkások helyét. A szállingózó hóesésben, jeges szélben munkálko­dók beszélgetés közben sem hagyják abba a metszőollók csattogtatását. Halmai Csaba munkavezető elmond­ja, hogy hétfőtől várja az asszonyok munkába állását. - Addigra talán az idő is megja­vul. Márciusban egyébként ha esik, ha fúj, mindig visszaállnak a sorokba. Nem kell őket a munkára „kergetni". Amikor ősszel dönteni kellett, tudo­másul vették, jobb ha a férfiak ma­radnak. Az igazság, hogy az emberek kicsit megijedtek. Túl sok a bizonyta­lanság, hiába az összetartás. - Arra még nem gondolt, hogy kisgazdaságban önállósítsa magát? ­Ezt már Zsók Istvántól, az egyik szorgoskodótól kérdezem, aki úgy rá­nézésre negyven körüli lehet. - Ugyan mire? - kér­dez vissza kétszer is megvonva a vállát. ­Kellene hozzá 15 hektár jó minőségű föld, mére­tes porta, meg néhány millió a gépesítésre. Ne­kem pedig az OTP-tar­tozáson kívül egyebem sincs. Ha mint tag kilép­tetnek, kaphatok né­hány ezer forintot vég­kielégítésként, de csak egyszer. A gyerek meg mindennap kér enni, a villanyszámlás jön min­den hónapban, sorol­jam? Nekem a szövet­kezet - amíg lehet, munkát adjon, ne vég­kielégítést, meg útila­put. Másfél év segélyéri adjam az utolsó esélye­met? Hazafelé menet el­uralkodik rajtunk is a bizonytalanság kínos ér­zete. A történelem már számtalan­szor bizonyította, ha az emberek hisznek valamiben, akkor az utolsó kabátjukat is odaadják érte, de soha nem fognak hinni olyanokban, akik Hausznecht Ferenc máris munkába állt az utolsó kabátot is lehúzzák róluk. Ez talán még tanulságnak is figye­lemre méltó. KIS PÁL ISTVÁN Fotó: KAPFINGER ANDRÁS

Next

/
Oldalképek
Tartalom