Szekszárdi Vasárnap 1992 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1992-02-16 / 7. szám

1992. FEBRUÁR 16. , SZEKSZÁRDI VASARNAP Atok és áldás! Amikor a munka fekete... „Aki korkedvezményes nyugdíjban, munkanélküli­járadékban, előnyugdíjban, vagy pályakezdők munkanélküli-segélyében részesül az általa folytatott kereső tevékenységet és az ebből származó jövedelmet legkésőbb a munkakezdést megelőző napon, a keresőtevékenység megszűnését a megszűnést követő napon köteles a munkaügyi központnak bejelenteni... E kötelezettség elmulasztása esetén meg kell szüntetni a járadék folyósítását." (Az 1991. évi IV. trv.) Kér Lényszerű várakozásomban majd egy órája figyelem. Hiába a melegen kbélelt munkásőrzubbony, fázik a hi­'degben, mínusz 5-6 fok lehet. Nem iérezvén már a súlyát, néha nagyob­Rat üt a kalapács a kelleténél, törik a nedves, átfagyott tégla. Nem ré­gen ment el a „főnök" a megpucolt téglával megrakott teherautóval. Volt ám letolás, meg levonással kurtított elszámolás. Csak ellenve­tés, az nem volt. Elkékült ujjait me­lengeti lehelletével, mikor pár szóra mellé ballagok. - Én biztosan elküldtem volna a „főnököt" melegebb éghajlatra. Hát így beszélni, meg levonni ilyen­kor, amikor magától is törik a tégla. - Ha így szólt az alku, hát vi­tának helye nincs - emeli rám szo­morkás tekintetét F. L., a két éve át­települt nehéz szavú székely ember - meg aztán nagyobb az én szüksé­Igem a felesleges tátikázásnál... - Legalább megfizetik rendesen, ha már ily jámboran magába fa­gyasztja a szuszt? Mennyi a járan­dósága? - veszem én is székelyesre ki szófűzést. * - Ha sikerül békességre bírnom a cimborámat - emeli a törésekben bűnös kőműveskalapácsot -, kijön óránként a 40-45 forint is. Rövidek a nappalok, így nem sok, de kell az apraja is. Mióta átjött az asszony meg a két gyerek, szűk a segély, munkahely nincs, hát ez a biztos pénz. Ezt kell megbecsülni. Otthon gépész voltam, de utóbb már az se kellett, itt is van belőlük folyóre­kesztésnyi, így hát ez a két kéz vagy öt éve szárad olajozás nélkül. Az utóbbi mondatoknál, mintha felcsillant volna a huncut fény a szemében, így elhencegem, hogy ha akarnám, ki is szerkeszthetném a „főnök" nevét, mert amúgy kedvem lenne istenesen odamondogatni ne­ki. Feláll, szembefordul velem, zárt lábbal, leszorított kézzel, szinte vi- • gyázzállásba merevedve, riadt tekin­tetét alázattal szemembe fűzve. - Uram, ha istent ismer, ne te­gye. Érhet engem a mostaninál is nagyobb nyomorúság! Elszégyellem magam. Köszönés­félét motyogva dolgom után nézek, s azon gondolkodom, vajon a „fő­nök" ismeri-e ezt az érzést? N. F. ácsmestert nem ejtették a feje lágyára. Ha már megígértem a teljes diszkréciót, hát beavat a nagy „barbatrükkbe". - Tudja, tavaly egy építésvállal­kozónál dolgoztam. Régi és kipró­bált barátság van köztünk, na meg sokat is tudok a viselt dolgairól. Szeptemberben nekiültünk, megbe­széltük. Neki már volt '92-re öt csa­ládi házra megrendelése kész és el­fogadott tervekkel. Nekem meg van egy koszorúig félkész házam nagy udvarral. Ott aztán - mintha a ma­gamét csinálnám - a nem túl fagyos téli napokon megbütykölöm én az öt ház ácsmunkáinak úgy az előké­szítését, hogy a nyáron már csak egy segéderő kelljen az összerakásá­hoz. Majd hozom én a főiskolás fia­mat. Addig meg adja ki a munka­könyvemet, elmegyek a segélyhiva­talnál benyújtom a számlát. Kész is vagyok már, sőt az időközben bejött két új ház előkészítését is befejez­tem. A faanyagot már el is szállítot­tuk a tisztelt megrendelőkhöz, úgy­hogy az udvarom tiszta, mint az apáca lelkiismerete. így az ellenőr­től se kell tartanom. Közeleg a for­dulat, a MUK. Tudja, „márciusban újra kezdjük". Munkakönyv segély­hivatalból ki, vállalkozó baráthoz be. Én a hét házhoz a fiammal a két ács bérét kapom az öt hónapra fel­vett segély mellé. A haver is föld­höz verheti a popóját, mert mint vállalkozó sokat megspórolt az „üz­leten". így jó, mert az idén be tu­dom fejezni a házamat is. Aztán nő­sülhet a fiú jövőre. Szeptemberig pedig még van idő, hogy kitaláljunk újra valamit! II .n.. G. sem örülne, ha megír­ném, milyen berendezéseket prepa­rálgat a fűtött garázsában. Ebben az üzletágban közel s távol egyedül a kenyéradója utazik, így megkönnyí­teném az ellenőrök dolgát. - Nekem kvalifikált műszerész létemre lassan 15 hónapja nincs munkahelyem. Egy éve az asszonyt is kitették. Ketten kapunk huszon­háromezer bruttó segélyt még egy darabig, a hiteleket pedig havonta törleszteni kell. Az életünk egy me­rő félelem a lebukástól. De kell az a húsz rongy, amit Laci nekem ha­vonta leperkál, ráadásul adómente­sen. - Ez már egy munkakönyves ál­lásnak is megfelelne - vetem közbe, hogy továbblendítsem a beszélge­tést. - Hát ez az! - sóhajt keservesen. Lacinak nem kellek, csak feketén. Mint kisiparos, egyedül is elbírná a munkát, de ez csak „fedőüzlet" ne­ki, jogcím, hogy alkatrészbeszerzés címen „keresztülüzletelhesse" fél Európát. Hogy valójában mivel is foglalkozik, én nem tudom, de bizo­nyára jól megy a dolog, hiszen mos­tanában vett egy vadiúj nyugati ko­csit. Csak azért csodálkozom, mert egy árva nyelvet nem tud. Én be­szélek elég jól németül és angolul, mégis itt vacogok a feketemunkán. Még ehhez is gyáva vagyok, nem még ahhoz, amit ő csinál. N. I agyokat döccen a Lada a szőlő­hegyi földúton. A sorok között ked­ves ismerős. Egy ideig együtt jár­tunk „bárcakönyvet hitelesíteni" a segélyhivatalhoz. Ami nekem sike­rült, az Sz. B.-nek nem. Ő még min­dig állástalan. Hivatásos gépkocsive­zető. Aligha van - szokta mondani - olyan járgány, aminek ő ne teker­te volna az elmúlt harminc évben a kormánykerekét. - Ez a te szőlőd - csodálkozom rá, a köszönést kísérő vállveregetés után - szép nagy pászta nem mon­dom. - Egy fenét! Az enyém a hegy túlfelén van, alig háromszáz négy­szögöl. Ez itt a másé és épp a tíz­szerese. Én itt napszámba metszek és kötözök. Van még az ittenihez hasonló három megbízásom. Már­cius közepéig tán kitartok vele. Utá­na meg, tudod Jönnek a nyári mun­kák, elvagyok én az isten szabad ege alatt. Csak a segélyidőm van igencsak fogytán, alapnak pedig a hegyoldal meglehetősen ingatag. - Mennyi a napszám - bököm ki a tapintatlan kérdést, ha már nyomja a begyemet -, van-e fizető­képes megbízó? - Öreg gazda a tulaj. Tudja, hogy a metszés nem kapálás. A szak­mányban hajtás vége hiányos és pontatlan munka lenne. Igazándiból a sornak van ára, s ha jó napom van akár nyolcszáz forintot is összecsat­togok, de akkor az precíz munka. Előleg nincs, fizetés csak amikor mindennel készen vagyok. Emlék­szem, vagy öt évvel ezelőtt egyszer megszorultam és napszámos kapá­lást kellett vállalnom. Akkoriban ak­kora volt a kereslet, hogy egy-egy jó kapás akár az ezrest is megkapta. Ahogy most elnézem, jó lesz ha 6­700 forintért köphetjük a markun­kat. Nekem még jó. De ott a lá­nyom. Ő a friss diplomáján száro­gatja otthon a tintát. Neki aztán nincs semmi. Ezt a munkát sose ta­nulta, sose csinálta, ha vállalná is, a gazdák már csak az ilyen öreg ró­kákban bíznak, mint én vagyok. így hát én cserzem a babaarcomat a ko­ra tavaszi széllel és nappal. * Az újságíró számára a hírforrás szent. Ám a történetek csak addig a mértékig „átírtak", amit a vállalt diszkréció megkövetelt. Lehet a ta­nulság ezúttal mindennél fonto­sabb. KIS PÁL ISTVÁN Biztosítás, oh Vulgária biztosító kárrendezési csoportja. A tragacsot össze­törik a ház előtt és a tettes olajra lép, nem kívánván tüdejét terhel­ni holmi alkoholszondák fúvogatásával. Az ember amint be­megy a biztosítóhoz átalakul, mire a pulthoz ér, már ügyfél. Pró­bál kommunikálni az egyik hölggyel, akin látszik, hogy feltett szándéka szerint most ügyfelezni fog. És ügyfelezik is; kifejti, hogy nyomozzam ki, melyik biztosítónál van biztosítva - kötele­zően - az ismeretlen tettes autója. Viccel? kérdem elképedve (Van vagy egy tucat biztosító a fatornyos faluban.) A teremben lévő egy teherautónyi számológépre bökök - azt akaija monda­ni, hogy nem állnak kapcsolatban egymással a biztosítók? Azt. Akkor kivel állnak kapcsolatban, a szomszédasszonnyal, a sarki trafikossal? A hölgy teljes erőből mosolyog, sminkje hibátlan, tartása királynői, hangja tárgyilagos, érzik rajta, megszokta, hogy elmebetegekkel, csalókkal tárgyal. A saját központunkká] sem vagyunk kapcsolatban - számítógépice, pihegi. S valóban telefo­non hívja a nagy magas központot, hogy netán nem náluk van biztosítva a szóban forgó károkozó, kórokozó. Náluk ugyan nincs, közli a hölgy, ismételt mosolygás teljes erőből, ahogy a ki­segítő iskolából érkezettekre szokás. Nem ragozom, kiderült, hogy a szóban forgó károkozó náluk van biztosítva. Az ügyfele­ző hölgy rendíthetetlen, ő a napokkal nincs összeköttetésben és a kijelentéseire nem emlékszik, viszont kér egy elismerő nyilat­kozatot a károkozótól, hogy ő a vétkes. Közben a rendőrség is dolgozik, majd csak ideér a papír. Egyszer csak egy szelíd homá­lyú délután egyszem idősebb hölgy van az irodában - a többiek fontos tanácskozáson - és az ügy elrendeződik, elindul csodála­tos módon, szinte hihetetlen... és még a számítógépeket sem nyomogatta. Három hónap alatt egy ilyen ügyet le lehet bonyo­lítani, mindössze egy sivatagi teve szívóssága kell hozzá. Akkor aztán kiderü I, mire valók a számítógépek; köpik magukból a szá­zalékot, az avultatás százalékait, amit most sorozatosan meg­etetni az ügyfelezők az ügyfelekkel. Még szerencse, hogy van Gábriel... . . - stemer ­»

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom