Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-08-18 / Próbaszám

SZEKSZÁRDI 1991. AUGUSZTUS 18. VASÁRNAP SZEKSZÁRD és környéke A KÖRNYÉK és Szekszárdja Amikor a később szentté avatott I. István királyunk létrehozta a megye­rendszert talán maga se tudta, hogy közel egy évezredre megteremtette a magyar közigazgatás alapjait. A me­gyerendszer felszámolásának tervei­ről már évtizedek óta hallunk, de mert különbet - például kezelhető régiókat - idáig még nem találtak ki, több mint valószínű, hogy legfeljebb csak gyermekeink nagykorúsága ide­jén válik valóra. A járásoké minden­esetre már megtörtént, a város kör­nyéki igazgatás létrejött. Most nem az a szándékunk, hogy hatékonyságát különösebben elemezzük. Hazánk egyik legkisebb, hátulról számítva második, megyeszékhelye •zekszárd. Nincs összehasonlítási alapom, csak némi tapasztalatom, így az az érzésem, hogy a város közigaz­gatását - hisz önigazgatásról az el­múlt rendszerben képtelenség volt beszélni - vízfejként nyomta a volt megyei tanács, a pártbizottságról nem is beszélve. Ugyanakkor haszna is származott belőle, hiszen a megye fejlesztésére szánt pénzekből messze a lélekszám arányán túl és ténylege­sen meglévő fontossága felett része­sült Szekszárd. Ez volt a kis települé­sek sorvasztásának ideje. Alighanem abból a meggondolásból, hogy az emberek ne gondolkozzanak a saját fejükkel és ne döntsenek önmaguk sorsáról, hiszen erre a Nagy Összpon­tosított Központi Ész sokkal alkalma­sabb. Nem volt az, amit nagyon lassú fokozatossággal már korábban is ész­revettek. így megindulhatott a kör­nyező települések újbóli fejlődése. Részben az ott lakók jól felfogott ér­dekéből, de részben azért is, mert az egész országra jellemző össznépi íz­léstelenséggel épült, embertelen és emberi együttélésre csak alig-alig al­kalmas panelszörnyetegekből egyre többen kívánkoztak vissza természe­tes környezetbe. Világszerte évtize­dek óta elterjedt a nagyobb közigaz­gatási gócpontok mellett, az úgyneve­zett alvóvárosok, vagy bolygóvárosok létrejötte. Ismerek nem is egy decsit, őcsényit, akik hosszú évekig dolgoz­tak, dolgoznak Szekszárdon, de eszükbe se jutott beköltözni. Az otta­ni emberi léptékű életformához ra­gaszkodván inkább vállalták, vállalják a beutazás-hazatérés napi terhét. Ami a gépkocsik számának szaporodása ellenére ma sem tartozik a mennyei gyönyörűségek közé. Azt ki-ki kedve szerint mérlegel­heti, hogy mely települések tartoznak Szekszárd közvetlen vonzáskörzeté­be. Kétségtelenül távolabbiak is, mint amelyeket alább felsorolok. A min­denképpen szorosan kötődőkhöz ön­hatalmúan - megfelelő statisztika nem lévén - Tolnát, Bátaszéket, De­cset, Faddot, Fácánkertet, Harcot, Medinát, Öcsényt, Sárpilist, Szedrest, Sióagárdot és Várdombot soroltam. Ezekben az utolsó rendelkezésre álló adatok szerint 13161 lakásban 37 575­en laktak. Magasabb lélekszám, mint Szekszárdon (36 865), kevesebb lakás­ban (13309). Szekszárd a környékbelieknek munkahely, a diákoknak iskolaváros. Csakhogy tanulmányi időben a tolnai autóbusz televan oda tartó gimnazis­tákkal, nyáridőben pedig Dombori ­szennyes vize ellenére - szekszár­diakkal. A szekszárdi piac talán lehet­ne zsúfoltabbb a jelenleginél kister­melőkkel, de nagyobb üzemek ter­ményeivel legalább ennyire. Akkor nem lenne ilyen méregdrága. Össze­kötő kapocs a környékkel - sajnos - a kórház és a rendelőintézet is, éppúgy mint az adminisztráció. Mely utóbbi téren sok szó esik a csökkentésről, de mert egyre újabb és újabb íróasztal­igényes hivatalok jönnek létre (APEH, Kárpótlási Hivatal stb.), eb­ben bajos hinni. A kapcsolódás és egymásra utaltság szálai mindezeken túlmenően kibogozhatatlanul bonyo­lultak. Tudok olyan környékbeliekről, akik szülők, nagyszülők együttes segít­ségével lakást vettek Szekszárdon, de a valóságban maradtak otthon és most a bérbe adásból több munkanélküli-se­géllyel felérő jövedelmük van. Ez is kapcsolat. Tolnai kolleginám a szek­szárdi termelőszövetkezettől kénytelen részesműj/elésre szőlőt bérelni, mert nem akaija gyerekeit éhen veszejteni... A példák számát bárki, kedve szerint szaporíthatja. Aligha vagyok távol a va­lóságtól, amikor azt képzelem, hogy ez a lap is a kölcsönös kapcsolaterősítés, egymás megismerésének segítésére jött létre. Jó lenne, hogyha valamennyien tudnánk tenni érte valamit... ORDAS IVÁN jRégi szekszárdi újságok A századforduló évtizedeiben kiadott megyei lapokkal egy időben szép számmal jelentek meg helyi újságok is. 1873-ban in­dult a Tolnamegyei Közlöny, 1890-ben pe­dig Leopold Lajos lapja, a Tolnavármegye. Ez utóbbi később egyesült Bodnár István 1905-ben kiadott Közérdek című megyei új­ságjával. Egymással versengve keresték az olvasók kegyeit a Dombóváron, Dunaföld­váron, Pakson és Szekszárdon megjelenő helyi lapokkal. Az egy-két fős szerkesztőséget fenntar­tó kiadók csak heti megjelenésre tudtak vállalkozni. Ilyen volt az 1883. december 25-én jelentkező első újságunk, á Szek­szárd Vidéke is. Geiger Gyula laptulajdo­nos társadalmi heti közlönye csütörtökön­ként került ki az Ujfalusy-nyomdából. Él­celődtek is vele sokat a csütörtök miatt. Geiger azzal indította lapját, hogy „Ne váljanak tőlünk semmi nagyhangú, sem hízelgő szavakat, az elsők üresek, emezek legutálatosabbak, mikor a sajtóban jelent­keznek." A Tolnamegyei Közlöny által használt Szegzárd helyett tudatosan Szek­szárdot írt, majd negyedszázaddal meg­előzve a hivatalosan is elfogadott formu­lát. Tolnamegyei Hölgyek címmel egy idő­ben melléklettel jelent meg. Erdei Lajos társadalmi hetilapját, a Szekszárdi Újságol szombatonként vehet­ték kézbe olvasói. Elődje hagyományait folytatta 1908-tól. Erdei már korábban is próbálkozott, heti élclapot adott ki Dunán­túli Puska címmel. A Szekszárdi Újság sok helyi közérde­kű kérdéssel foglalkozott a város költség­vetésétől a tanügyig, 1909-ben egy színház építésének tervét is felvetette. Megyei és helyi lapjaink alig külön­böztek egymástól. Vezércikkben foglaltak állást országos ügyekben, néha bírálták a kormányt és a képviselő-testületet, de fo­ként egymást kritizálták, nem takarékos­kodva a gúnyolódó jelzőkkel sem. Sok hírt közöltek, apró tudósításokat az egyletek életéből, bűnügyekről, bálokról és a ván­dorszíntársulatok produkcióiról. Olykor az érzelmekre is ható kis írások ezek, a kor hangulatát idéző romantikus elbeszélések­kel és bájos hirdetésekkel színesítve. Nem bizonyult hosszú életűnek a Szekszárdi Friss Újság. Megyei laptársai­hoz hasonlóan heti hat számmal jelentke­zett a század elején teijesztett vidéki lapok Tolna megyei változataként. 1881-ben egy emléklapnak született egyetlen száma. A Szegzárd közgyűjtemé­nyekben már alig található, Eötvös Károly alkalmi újságjának a megyei levéltárban van még egy csonka példánya. Budapesten adta ki a Garay János-emléktábla avatása alkalmából. Ilyen egyetlen kiadás volt még a Szilveszter, Bodnár István és Dicenty Gé­za 1893-ban készült tréfás újságja. A szek­szárdi református egyház időszaki értesí­tőjéből összesen négy szám készült 1931-1935 között. Emlékezzünk meg egy jeles folyóiratról is. Bay Endre, Csányi László, Letenyei György, H. Németh Ist­ván, Scherer Sándor és mások nevéhez fű­ződik a rövid életű Sárköz, amely 1956-ban indult a Babits Mihály Irodalmi Társaság gondozásában. Azóta sok új próbálkozás volt és nyilván lesz is, a munkahelyi la­poktól a diákújságokig. Amit most a kezé­ben tart a kedves olvasó, reméljük hosszú életű lesz. Kaczián János Tisztelt Olvasóink! Azt hiszem, nem okozok kü­lönösebb lelki megrázkódtatást, ha közlöm; egy új lap első példá­nyát, mutatványszámát tartja kéz­ben. Az utóbbi években meg­szoktuk, hogy hetente új lapok tucatjai születnek - és szűnnek meg néhány hónap múltán. Ami­ben mégis újat tudunk nyújtani, az, hogy közel ötven év hallgatás után megint van lapja Szekszárd városának. Hisszük, hogy e lapot a közigény hozta létre, és tudjuk, ha érdektelenségbe fullad, az a halálát jelenti. A lapalapítók hármas célt tűz­tek maguk elé. Azt, hogy ez a lap viszatekintve az elmúlt hét ese­ményeire, segítse a mérlegkészí­tést, az előző hét történéseinek objektív értékelését, ugyanakkor az előre tekintő tervezéshez tám­pontokat, friss információkat nyújtson. A harmadik - ugyan­ilyen fontosnak tartott - célunk pedig a szórakoztatás, az aktív pi­henés elősegítése. A vasárnap a vásárnapot is je­lenti. A város, ahol élünk, egyre inkább a tájegység, a körzet ter­mészetes központjává válik, ahol ősztől, mint hírlik, már minden vasárnap vásárt rendeznek és ki­alakulóban van egy BNV-hez mérhető vásárváros is. A vásár napja a magyar ember számára a vasárnapot, az ünnepet jelenti. Szeretnénk, ha ünnep lenne az a nap, mikor kézbe veszik lapun­kat. Ünnep lenne és nemcsak azért, mert a jövőben vasárna­ponként kapják meg a Szekszárdi Vasárnapot... Az újság előfizethető a szer­kesztőségben, vasárnaponként pedig megvásárolható az akkor is nyitva tartó kereskedelmi egysé­gekben, valamint utcai árusaink­nál, tizenhét forint ötven fillérért. Ma, amikor szinte nem is jele­nik meg új újság anélkül, hogy címlapján ne díszelegne a „füg­getlen lap" büszke jelző, mi a füg­gőséget választottuk. Nem va­gyunk, nem is akarunk függetle­nek lenni. A mi függőségünk, él­tető függőség. Tudjuk, hogy a vá­ros lakosságától - Önöktől, ked­ves Olvasóink - függünk, mert csak érdeklődésük, együttműkö­dő figyelmük tarthatja fenn ezt a lapot. Ha majd naponta megke­resnek komoly vagy apró-cseprő gondjaikkal, de örömeikkel is, ha előfizetőink lesznek, ha vasárna­ponként megvásárolják lapunkat, akkor mondhatjuk el, hogy élet­képes ez a lap, mert a szekszárdi polgárok szeretik a Szekszárdi Vasárnapot. Jól tudjuk; csak akkor élünk, ha Önök éltetnek. TAMÁSI JÁNOS

Next

/
Oldalképek
Tartalom