Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-12-15 / 16. szám

, SZEKSZÁRDI 8 VASARNAP 1991. DECEMBER 15. Alkoholista szerepjátékok... Nem fontos mit és mennyit, a lényeg: miért? A probléma megoldásában kell segíteni A sárgaház a város szélén állt. Akik tehették, elkerülték messziről, vagy valami izgató borzongással gondoltak az ott lakókra. Jóleső érzéssel nyugtázták, hogy nekik nincs közük a szörnyű épülethez, de egy-egy futó pillantással keresték az ottani emberek arcát, figyelték esetlen mozdulataikat. Persze csak akkor, ha a hajnaltól koraestig tartó munkából hazatértek a gondozottak. A gyerekek egymást ugratták arrafelé: „majd a sárgaházba visznek...". Ennél szörnyűbb jóslat nem lehetett. A palánki sárgaház még áll, de lakatlan. Közelében épült fel a megyei kórház szocioterápiás és rehabilitációs osztálya. Hat pavilon egy hosszú folyosóra felfűzve, 300 ágyra tudnak beteget fektetni. Az indulástól, 1975-től számított három év a hőskor volt. A betegeket szerették volna rehabilitálni, a civil életbe viszszajuttatni, ehhez azonban meg kellett tanítani, hogy a nap nemcsak robotból és alvásból áll. Megtanítani, hogy vannak ünnepnapok, amikor felöltözik az ember, szórakozik, és azt, hogyan kell enni, naponta tisztálkodni... Bárki bejelenthette... Mivel az osztály nem egy végleges elhelyezésre hivatott, nem krónikus pszichiátriai osztálynak indult, a betegek későbbi elhelyezéséről gondoskodtak. A gyógyultakat munkásszálláson, a felkutatott családnál helyezték el, másokat szociális, illetve elmeszociális otthonba irányították. Akiket nem lehetett pár hét alatt meggyógyítani, hónapokig, évekigjtartó segítségre volt szükségük a közösségbe való visszatéréshez, azok kerültek Palánkra. Dr. Fadgyas Ildikó, az osztály főorvosa végtelenül szuggesztív egyéniség. Azok közé tartozik, akik órákig képesek beszélni a munkájukról. Az ember hallgatja és abba a kellemes, semmihez nem hasonlítható élménybe csöppen bele, amit a minőségileg új gondolat felfedezése, a sablonoktól, sztereotípiáktól mentes összefüggések megértése adhat. A laikusnak igazi szellemi kaland. Egy sajátos problémamegoldás. - Szenvedélybetegeket 1978 óta kezelünk az osztályon - mondja Fadgyas doktornő. - A detoxikálás mindig az elmeosztályon történik és ha úgy dönt az illető, akkor idekerül hozzánk. Milyen úton jönnek a betegek? Régen volt az úgynevezett tanácsi kötelezés. Az egészségügyi osztályon bárki bejelentést tehetett, szomszéd, feleség, főnök, KISZ, Vöröskereszt..., hogy ikszipszilon alkoholista, gyógykezelni kell. Az ügyintéző jegyzőkönyvbe vette, kivizsgálta az ügyet. Behívta a delikvenst és elmagyarázta, hogy legjobb, ha vállalja a gyógykezelést hiába állította az, hogy nem iszik meg többet, mint bárki. - Ha elmegy a levél a munkahelyre, rendőrségre, körzeti orvoshoz, gyámhatósághoz, hiába nem alkoholista az illető, már elterjedt róla! Elballag tehát az alkoholgondozóba, ahol elbeszélgetnek vele... Ez a humánusnak éppen nem nevezhető, személyiségjogokat sértő mechanizmus működött évtizedekig. Faramuci helyzet, állítja a doktornő. Az, hogy valaki alkoholista, vagy sem, nem Függvénye annak, hogy mit iszik és mennyit. Van, aki megihat napi öt litert, semmi baja nem lesz, ellenben előfordulhat, hogy semmit nem iszik, csak „száraz alkoholistaként" jelenik meg. Eric Berne svájci pszichiáter zseniális munkáját említi a főorvos, mint alapmüvet, gondolati pillért a munkájához. Szerepjátékok . Beme szerint az emberben háromféle én létezik: a gyermek, a felnőtt és a szülő. Azonosítható a Freud-i kategóriákkal, az ösztön-ego a gyerek, az ego a felnőtt, a szuperego a szülő. A szülő a belénevelt, tekintélyszemélytől tanult, előítéletekkel teli viselkedést, szabályokat követ. Ez megkönnyíti a dolgát. A gyermek ösztönében az érzelem dominál, a jó, a rossz, a félelem, a szorongás. A felnőtt, akár a komputer figyeli a környezetet, ehhez alakítja reagálását, válaszát. Nem befolyásolják előítéletek, érzelmek, indulatok. Az alkoholbetegek problémája éppen az, hogy nem tudnak kommunikálni, konfliktust megoldani. Ezt el is mondják feleségeik: „Az én férjem kettőt sem szól, jó ember, ha nem iszik...". Hát erről van szó. Az alkohollal gyermeki én állapotba kerül az ember, ilyenkor lehet durva, vissza mer szólni a főnökének, feleségének... Berne szerint az a kérdés, hogy a környezet belemegy-e a játszmába. Lehet például „megmentő", „üldöző" - feleségre és az egészségügyre egyformán vonatkozhat. A fő mellékszerep az „üldözőé", amelyet típusosán az ellenkező nem képviselője, rendszerint a házastárs játszik. A harmadik szerep a „megmentőé", ezt rendszerint azonos nemű játszsza, gyakran a jóságos háziorvos, akit a beteg is érdekel meg az iszákosság problémája is. Klasszikus esetben az orvos sikeresen megmenti az alkoholistát. „Fehér leszokik az ivásról, és amikor már hat hónapja egy korty ital sem ment le a torkán, gratulálnak egymásnak, másnap Fehért az árokban találják meg" - írja az Emberi játszmák című munkájában. Sokáig visszaéltek vele Fadgyas doktornő erre a gondolatiságra alapozva gyógyít. Ez persze a korábbi és máig ható felfogásnak merőben ellentmond. Az alkoholizmussal nagyon sokáig visszaéltek. Tudvalevőleg a szocializmusban „nem létezett" szegénység, periféria, deviancia, volt viszont egy nagyon széles kör, amelyik ivott, őket, mint betegeket az egészségügy hatókörébe utalták. Csakhogy szociális problémát nem tud megoldani az orvostudomány, legfeljebb terápiás eljárással abban segíthet, hogy könynyebben boldoguljon az, egyén. Szintén eretnek gondolatnak számított, amit valójában már korábban is tudtak: f I