Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-09-01 / 1. szám

, szekszárdi 1991. SZEPTEMBER 1. VASARNAP 11 Szellemi műhelyek, testközelben... Tizenhárom bizakodó már egyesület... Amikor a történelmi léptékű politikai és társadalmi változások bekövetkeztek, mindenki úgy gondolta, hogy gyors ütemben követi majd ezeket a civil társadalom önérvényesítő szervezeteinek, állampolgári csoportosulásainak kialakulása. Mégis, amikor januárban tizenhárom taggal megalakult a Szekszárdi Képzőművészeti Egyesület, egy kicsit mindenki elcsodálkozott. Baky Péter az egyesület elnöke ma is lakonikus mosollyal fogadja az akkoriban oly sokszor feltett - nemegyszer provokatívnak szánt kérdést. - Lehet, hogy e frissesség mögött az állami mecenatúra elvesztése volt a motiváló erő? - Valójában minden művészeti ág, de mondhatjuk úgy is, hogy a kultúra egésze mögül kikopni látszik az a bizonyos állami mecenatúra. Az is igaz, hogy annak talán egyik területén sem zajlott ez a fo^fcyamat olyan gyorsan és látványodban, mint a mi területünkön. A ma érvényes kormánykoncepció a költségvetésből e „tételt" lenullázta. Mellőzve most annak részletezését, hogy milyen veszélyeit látjuk az ország kulturális életére nézve e gesztusnak, illetve gesztustalanságnak, mégis azt kell mondanom, közülünk senki sem sírja vissza azt a bizonyos állami mecenatúrát. Még a korábbi adókedvezményezettség elvesztése sem okozott számunkra traumát. Ha sírunk, hát előre sírunk. Például azért, a világon mindenütt bevált adózási formáért, amely a képzőművész helyett azokat kedvezményezi, akik vállalják többek között vásárlásokkal - a művészet támogatását. - Ez tehát azt jelenti, hogy az egyesületnek nem is szántatok érdekérvényesítő szerepet? - Nézd, mi nem vagyunk álszentek. Amennyire egy művésznek érdeke és szükséglete egy olyan társadalmi közegben élni, ahol munkájának értéke, törekvéseinek érvényesítési lehetősége, az alkotás és befogadás folyamatainak intellektuális háttere van, annyira ott van az ügy mögött az egyéni érdek is. - Ezt tekinthetem az egyesület egyfajta célmeghatározásának is? - Feltétlenül. Bár az alapdokumentumainkban a megfogalmazások egy külső érdekrendszert próbáltak meg tükröztetni. Ez a másik olvasat így hangzik; az egyesület célja Szekszárd és vonzásköre kortárs képző- és iparművészeti életének, vizuális kultúrájának szervezése, támogatása, alakítása, részvétel az általános iskolai vizuális nevelés kiszélesítésében, megreformálásában, hogy egy képzőművészetet értő és szerető fiatal nemzedék nőjön fel ezen a vidéken. Mint látod, ebben a gondolatsorban az egyesületnek az egyéni és az egyetemesebb értékeket hordozó nagyobb közösség között egy aktív összekötő szerepe van. - Ha körültekintek a jelen értékválságos közegében, ha arra gondolok, hogy azt általatok nagyobb közösségként leírt kör korántsem rendelkezik azzal az azonosságtudattal, amit ti feltételeztek róla, meg kel! kérdeznem; valóban azt hiszitek, hogy szükség van erre az egyesületre? - Vakság lenne nem észrevenni, hogy a jelenlegi Szekszárdnak, a jelenlegi megyének nincs ránk szüksége. Még nincs! De hisszük, hogy lesz, mint ahogy körülöttünk mindenki hisz valami olyasmiben, ami majd csak lesz, és akárcsak mi, dolgozni is hajlandó érte. - Én mégis úgy gondolom, hogy kétségbeejtően kevesen vagytok, túlságosan kevés eszköz áll rendelkezésetekre a valódi hatékonysághoz. » - Kevesen lenni vagy egyedül lenni már önmagában is minőségi különbség. Minden mesterséges feszültségkeltés ellenére folyamatos a közeledés az ART '999 és közöttünk. Közülük a 4-5 legtehetségesebbet szeretnénk bekapcsolni a munkába, és számítunk a fotósok csatlakozására is. Az egyesület anyagi bázisának megteremtésére folyik egy alapítvány szervezése. Bízunk abban, hogy célkitűzéseink támogatókra találnak. - Az önmenedzselés nagyon időigényes és fárasztó dolog, és sajnos megnehezíti a műhelymunkát. Pedig ez utóbbi az igazi összetartó erő. Mikor lesz módotok hozzálátni? - A műhelymunka kialakítója és összetartója a feladat. Márpedig feladatot csak akkor kapunk, ha jól menedzseljük magunkat. Műhelymunkák azért jelenleg is folynak, bár kétségtelen, hogy a szervezés egyelőre aránytalanul sok energiánkat köti le. Nem arról van szó, hogy mi feladatokat csinálnánk magunknak, hiszen azok tőlünk függetlenül is jelentkeznek. A fontos az, hogy mi teljes készültségben várjuk azok megjelenését és, hogy akik a megbízást, felhatalmazást adhatják, tudjanak rólunk és meg is találjanak bennünket. Intézményi bázis nélkül nagyon nehéz, de nem reménytelen. Kapcsolataink, ha lassan is, de épülnek. És látszanak már a majdani szövetségesek, mint például a Szekszárdi Vasárnap Sajtóegyesület, amely elsők között nyitotta ránk a kaput. Legnagyobb örömünkre. Szolgáljatok velünk! Kis Pál István