Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)
1991-09-01 / 1. szám
4 , SZEKSZÁRDI MSARNAP 1991. SZEPTEMBER 15. 4 Widad, a napernyő hajú kis kuvaiti A megbeszélt időben csöngetek. A férfi kinyitja a kaput. A meglepödöttségtől szólni is alig tudok. Két kar fonódik a nyakam köré. £1 nem ereszt addig, míg be nem érünk a szobába. Bal kezemmel szorítom a derekát, a másikat üdvözlésre nyújtom. A fotelba is együtt huppanunk. Valójában most látom meg az arcát. Szép. Nagyon szép. Csillogó, koromfekete szemek, ívelt száj, sűrű fekete haj, nagyon sötét bőr. A nyolcéves kislány hatvanegyed magával Kuvaitból érkezett. A kis árvákat a Magyar Vöröskereszt hívta meg hazánkba egy kis nyaralásra, ami igen gyorsan eltelt. A minap hazautaztak. Az Újváros (természetesen Szekszárdról van szó) egyik utcájában Horváth János és családja még valamikor júniusban hallotta a rádió közleményét, amelyben magyar családokat kértek a gyerekek fogadására. Még be sem fejeződött a felhívás, Horváthék tudták, amit lehet megpróbálnak. Telefon ide, oda, amoda... s ez ismétlődött augusztus 8-áig, Widad érkeztéig. A tortúrát az okozta, hogy a kuvaiti fél nehezen adta ki a gyermekeket, részben pedig a szekszárdi család szent elhatározása... Jól tudták, hogy rengeteg lesz a jelentkező, s így próbáltak a fővárosiak közelségével szemben a maguk módján előnyre szert tenni. Kitartásukért valaki „súgott" nekik. Menjenek egy nappal előbb. S ez így is volt. A hatalmas parkon át ballagtak, amikor a teraszról örömteli sikoltást hallottak. S Widad szabályosan repült feléjük. Hazafelé már öten ültek a kocsiban: Horváth János és felesége Edit asszony, valamint két szöszi leányuk: írisz és Ivett. A három ha- < sonló korú kislány jól játszik egymással, s ezen alig csodálkozom, mert a játék nyelve mindenütt egyforma. Az viszont meglep, hogy a vendégkislány, aki csak arabul tud, hogyan kommunikál a felnőttekkel, s azok vele. - A szeretet nyelvét beszéljük mondja Szarvas Ferencné, a nagymama, majd elmeséli, hogy az első közös ebéd fasírozott volt. Widad három ujjacskájával kezdte enni, majd megpróbálkozott a villával. Később nagyon belejött a kés és a villa használatába, a páros evőeszközzel is ügyesen bánik. Már a süteményt is két villával eszi. Közben Widad akaratoskodik egyet, de már leállítják. Nem úgy, mint az elején. A vadóc, később dacos kislánnyal az első napokban nem tudtak mit kezdeni. Aztán kölcsönösen belejöttek a dolgokba. A következő produkció a kislány éneke. Csúfondárosan, grimaszok kíséretében adja elő a Szaddamot gúnyoló dalt, majd a családfőhöz fordulva mond és elmutogat valamit. A férfi erre előveszi a fényképezőgépet. Widad felvételeket készít. De kiderül, hogy jól úszik, kerékpározik, kibekapcsolja a videót. Úgyhogy a késvilla sztori alig illik a képbe. Lehet, hogy ez is valamiféle produkció volt? Ki tudja? A család csodálatos napokat töltött együtt. Utaztak, kirándultak, s egymás szokásaira tanították egymást. Widad ragaszkodott ahhoz, hogy az utcára állig begombolkodva menjenek a felnőttek, hogy ne viseljenek lenge öltözéket, s alaposan megdorgált, amikor nő létemre rágyújtottam. Kár, hogy e sorokat a kis Widad nem olvashatja, mert azért én is szóvá tenném neki a nagy üveg parfümöt, amit magával hozott a bőröndben, a virágdíszes ruhákat se hagynám szó nélkül, no és az egyéb cicomákra is lenne szavam. A zsáknyi hajdíszre és csingi-lingikre... Persze, Widad bizonyára meglelné a találó választ, mert úgy láttam, a kezénél az esze még gyorsabban jár. Igaz, ez néhány ismerősükre is igaz, mert sokan kérdezték Horváthéktól, „mennyit kapnak ezért a nyaraltatásért?" A „természetesen semmit" válasz hallatán igencsak hitetlenkedtek... És bizonyára azon is hitetlenkednek, hogy a család minden vágya az, hogy örökbe fogadhassák Widadot. S ha ez semmiképpen nem megy? Akkor azt szeretnék, hogy nyaranta tölthessen náluk néhány hetet. - Nagyon megszerettük szegény kis árvát... S ez igazi szeretet. Nem sajnálat! - mondják mindannyian, amihez írisz még hozzáteszi: - És kibontva olyan a haja, mint a napernyő. V. Horváth Halott gyermekét édesanyja is követte { Kismamák! Kérem, ne olvassák el! Nagyon, de nagyon sokat tűnődtem azon, ami tulajdonképpen természetes. Ám mégis oly furcsa. Az asszonyok alig beszélnek szépséges, ugyanakkor egyszerű szüléseikről. A téma csak a szabálytalan, a kínlódásos, a rendhagyó. Pedig az utóbbiból jóval, de jóval kevesebb van, mint az előbbiből. És mégis... Előadjuk, előadják a testvér, az unokahúg, a szomszédasszony kínszenvedéses szüléseit az ösz,szes komplikációkkal együtt - lehetőség szerint - a témára inspiráló terhes anyáknak. Szóval ez is valahogy úgy lehet, mint ahogyan egykor - tán még ma is - az újságíró-iskolában tanították: nem az a hír, ha a kutya megharapja a postást, hanem az, ha a postás megharap egy kutyát. Tényleg így lehet? Tényleg igy lehet! És ezek után, a drámai történteket elbagatellizálni látszó bevezető után azonban meg kell jegyeznem: kicsit erről is szó van, de nagyobbrészt egészen másról. Annyiban erről, hogy lassan másfél hónapja ezt beszéli a fél város. Annyiban nem erről, hogy a szülés a kínokkal együtt sem boldogságos szülés volt. Az anya a testében elhalt magzatát hozta a világra. Ugyanúgy született a 65 centis kisfiú, ahogyan bármelyik más kicsiny magyar állampolgár. De Ő nem lett állampolgárrá. Nem anyakönyvezték, s neve is csak lett volna... A kedves, mindig mosolygó tanárnő végre, 33 évesen teherbe esett. Várta a trónörököst anya, apa, nagyi és dédi. És a rokonok valahányan. Végre elérkezett a várva várt idő. De a napok múltak. így a - tilos kimondani a szót, mégis rááll a szám - fogadott orvos beutalta az asszonyt a patológiára. Kerek egy hétig bent feküdt. Minden vizsgálat az életet igazolta, minden a legnagyobb rendben volt. A hét végén nem volt ügyeletes az a bizonyos „P orvos. Közölte a kismamával, visszatértekor, azaz hétfőn megindítják a szülést. Laikusként megjegyzem, hogy a szülészek váltig állítják, akkor indítható a szülés, ha a magzatvíz - ezt vizsgálják - például zavaros, elszíneződött, s más jelek is a méhen kívüli élet indíthatóságát támasztják alá. Tehát nem nagyon értem, miként lehet a sok-sok „negatív" vizsgálati eredményből eldönteni, hogy hétfőn „indítjuk". Ugyanis utólagos kérdéseimre rendre olyan válaszokat kaptam, hogy sem pénteken, sem szombaton, sem vasárnap éjjel nem lehetett lépni. Bár pénteken pontosan tudható volt, hogy hétfőre minden „igent mond"? E kitérő után annyit mindenesetre le kell szögezni, hogy ezek a sorok kizárólag azért íródnak, hogy bizonyos dolgokat, tényeket