Szekszárdi Vasárnap 1991 (1. évfolyam, 1-16. szám)

1991-10-13 / 7. szám

14 , szekszárdi VASARNAP 1991. NOVEMBER 10. Bal felső sarok Jó három évvel ezelőtt a szöuli olimpia után úgy tűnt a doppingellenes küzdelem a kilencvenes években jelentős eredményeket érhet el. Nem kis eredmény, hogy a sportorvostudomány többé-kevésbé sikeresen megbirkózott a több sportágban is „világcsúcsesőt" eredményező anabolika használatának kimutatásával, de más irányba még nem tudott igazán elmozdulni ez az egyre kilátástalanabb küzdelem. Ugy tűnik, a „kokszolásban" üzletileg igencsak érdekelt biokémikusokból álló „maffia" a legutóbbi olimpia óta lépéselőnyre tett szert, így a doppingmentes élsport nem több, mint illúzió. Egyre több olyan doppinghatású regenerációt elősegítő szer tűnik fel, amelyről a NOB orvosi bizottságának terjedelmes listája „nem bír tudomással". A sportvilágban persze vannak nem is kevesen, akik nem találnak semmi kivetnivalót, etikai problémát abban, ha valaki olyan gyógyszeres segítséget kutat fel, amitől irdatlan terjedelmű és intenzitású edzésmunka elvégzésére válik alkalmassá. Mert ebben az esetben - vélekednek éppen a lojálisok - a tehetség, a szorgalom a perdöntő. Hm... Dőljünk be a cselnek? A világért se! Ahogy egy bunda nem lehet etikus (a pénznélkülire mondják), úgy a dopping sem. Tudtommal még nincs fából vaskarika... Sportműsor Szombat Súlyemelés: területi minősítő verseny (városi sportcsarnok) (9). Kerékpár: olimpiai ötpróba, kerékpártúra (városi sportcsarnok) (10). Vasárnap Labdarúgó NB II.: Szekszárdi Dózsa-Dunaferr (14). Kosárlabda NB I.: Alba Comp-KSC Szekszárd (11). Szevasz-kupa A BKV Előre elleni idegenbeli mérkőzésen (3-0-ra vesztett a Dózsa) tudósítónk a következőképpen értékelte a Szekszárd játékosainak teljesítményét: Mausz (-), Antunics (3), - Koller (2), Dzsinovics (2), Nagyfalusi (2) - Farsang (2), Bozsér (3), Kvanduk (3), Mészáros (2)i - Horváth P. (2), Nagy S. (2). Csere: Dienes (3). A Dunaferr elleni vasárnapi hazai mérkőzésen Teszler edző a következő csapatot tervezi: Antunics - Koller, Dzsinovics, Kalmár, Nagyfalusi - Farsang, Bozsér, Dienes, Kvanduk - Jelusics, Horváth P. vagy Bóka. „Harsi" harsányan mondja, s közben mutatja Akik felkavar(hat)ják az állóvizet (II.) Edzőként tért vissza a kosaras „Mami" Ideje volna már fellebbenteni a titokzatosság, a mellébeszélés fátylát!... Immáron nyolc éve ködbe burkolódzik a Harsányi-ügy, vagyis a szekszárdi női kosárlabdázás karizmatikus egyéniségének - Harsányi Máriának a menesztése. Pedig nagyon magára hagyták 1983 őszén a dobógépként tisztelt játékost. A sajtónak a hatalomhoz való lojalitása miatt nem lett szellőztetve az ügy. Úgy hirtelen melegében az 1983-84-es események sem tették aktuálissá, mert az átszervezett, új emberekkel átalakított szekszárdi csapat, fennállásának talán mindmáig legjobb eredményét produkálva (nyolcadik) feljutott az akkoriban nagy respekttel bíró felsőháza. A következő, az első igazi megméretés évében, amikor a szekszárdi együttes páratlan negatív csúcsot ért el (18 mérkőzés, 18 vereség), aktualizálódott a „Harsi-ügy". Persze, a Dózsa-iroda falain kívül. („Akkor éreztem mindmáig felsajgó fájdalmat, amikor az emberek megállítottak az utcán és rámripakodtak: »Harsi, ne bohóckodjál velünk, cserben hagytad a csapatot! Mit keresel te egyáltalán Bonyhádon?« Borzasztó érzés volt, mert meg sem hallgattak, egyszerűen nem akarták elhinni a hiteles történetet. 1983 tavaszán, a harmadik gyerek megszületése előtt úgy tájékoztatott a szakmai vezetés, élén Vertetics vezető edzővel, hogy a szülést követően a nyár végi felkészülési tornákon már számítanak rám. Az idő persze telt-múlt, már javában zajlott a bajnokság, de az egy Varga Rózsán kívül, akivel barátok voltunk és vagyunk mind a mai napig, senki sem jött felém, senki nem beszélt velem, messze elkerültek. A férjem próbált közvetíteni. A kínos csend megtörésére még a tél beállta előtt a Vertetics-Palotás duó vállalkozott. De tényleg kínos és feszengő volt a légkör, egy órán át dumáltak, míg végre a tárgyra tértek. Aminek lényege: nem férek be az elképzelésekbe. Erre a válaszra fel voltam készülve, de arra nem, hogy a miértre még csak egy félmondatos válasz sem érkezik. A számomra egyébként elfogadhatatlan választ sem bökték ki, hogy a korom miatt nem kellek, bár ekkor még „csak" 32 éves voltam. De nem mindegy, hogy ki hány éves, akkor naivan még ezt gondoltam! A teljesítmény számít. Mivel konkrét kérdésre konkrét választ nem kaptam, így nem volt alaptalan az a feltételezésem, hogy egy könnyen bekövetkezhető szakmai presztízscsatának a lehetősége állhatott a háttérben. Vertetics tudhatta, hogy szakmai téren akarva-akaratlanul is egyfajta kontrollt jelenthetek számára, a kényelmesebb megoldás felé hajlott. Nem tudok másra gondolni, mert nem volt semmilyen konfliktusom senkivel. Ha nem, hát nem... valahogy lenyeltem a békát, de az már teljesen kihozott a sodromból, hogy kiadatásomat is addig halogatták, míg eltelt a teljes bajnoki év. Ezzel kapcsolatosan már válaszra is méltattak: ha nem jönnek be nyáron (1984. - a szerk.) a tervezett erősítések, akkor szerelést húzhatok. A sportoldalakat írta: Bálint György Most szólj hozzá... ekkora pofátlanságot a pályafutásom során nem értem meg.") Azt hiszem, ez volt az a momentum, amitől puskaporossá vált a levegő közte és a klub között, ami után nyolcéves mosolyszünet következett, ami után a sportági megszállott „Harsi" edzőként való visszatérése is lehetetlenné vált. („Már pályafutásom kezdetén olthatatlan vágyat éreztem az edzőségre. 1968-ban még nem volt róla semmilyen papíron, de volt csapatom, voltak játékosaim. Apósom, Szabó Ödön igényelte ezt a munkát. A BSE-ben úgyszintén. Játszottam abban az akkori szupercsapatban, közben pedig a legkisebbeket edzettem. Azzal az elszántsággal, vehemenciával, amit a pályán, játékosként megszokhattatok tőlem. Még a pályafutásom kellős közepén - noha nem gondoltam a visszavonulásra - úgy terveztem, hogy edzőként folytatom. Megerősített ebben hitemben, hogy használható játékosok egész sorát adtam a felsőbb korosztályokba. A legnagyobb örömet a kis Deák - tudod, az irányító - karrierje jelentette: nálam, az én csoportomban kezdett kosarazni. Az élet úgy hozta, hogy Szekszárdra visszatérve tovább edzősködhettem. Úgy érzem - noha nem volt olyan egymásraépültség, szervezettség, mint a BSE-nél - nem volt hatástalan, amit csináltam. Akkoriban még a Tapodinál oda tudott kerülni az első csapat közelébe egy Támer Julis, akiről, mint nagy ígéretről beszéltek a sportág berkeiben, egy Somogyvári, a két Stella lány. Hogy mit léptem volna arra, ha menet közben felkínálják a szekszárdiak az edzőséget?... A játékosként ért méltánytalanság miatt valószínűleg dilemmába estem volna, de igent mondok. De nem kerestek.") Pedig egyszerűen nem lehetett nem észrevenni. Heti egy-két edzéssel - munka mellett, három gyerekkel egyedül - szórta éveken át a mecscsenkénti harminc pontot egészen az 89-ig a Bonyhád színeiben, ugyani teszi manapság immáron negyvenévesen az Atomerőmű SE szintén NB Il-es női csapatában. Fogadást ajánl, hogy azon a bizonyos vonalon kívülről tíz dobásból ma is nyolcszor triplázik. Milyen kár, hogy nőknél nem rendeznek amerikai mintára dobógálát. A szekszárdi kosárlabdázás nagy „Mamija" igazán megérdemelné, hogy egy zsúfolásig megtelt csarnokban ország-világ előtt kivághassa a rezet. Mert a sikerélmény még ma is az éltető eleme - játékosként és edzőként egyaránt. („Jólesett ez a telefon, mert edzőként még adósa vagyok önmagamnak, bizonyítani akarok. Ezt három gyerek és a napi munka mellett csak Szekszárdon tehetem meg. Örömmel jöttem a gyerekek közé, de már az első hét után elképedtem attól, amit láttam. Te, ezek a gyerekek, noha több éve utánpótlásért felelős szakedző felügyelete alatt kosárlabdáztak,^^ nem ismerik a megállást és az elincWJ lást. Ráadásul ügyesség terén sem valami hű de jó a helyzet, ami a kiválasztást minősíti. Fáj a fejem amiatt, hogy nem kaphattam teljesen zöldfülű kezdőket, miniket, mert az lett volna az igazi. De így is ráhangoltam magam a feladatra, az lebeg előttem, hogy ezekből a gyerekekből - már a legjobbakból - legalább NB Il-es játékosokat kell faragnom. Ezért, amikor egyik edzésen felfedeztem vagy egy tucatra való unott képű gyereket, no és olyanokat, akik összekeverték az osztályteát az edzéssel, nyomban az öltözőbe vonultunk és leteremtettem őket. Ha öten maradunk, akkor enynyinek tartok edzést, de önmagammal nem alkuszom meg.") Még ugyan aktív játékos, de a Szekszárd elbúcsúztathatná. Mégpedig a szokásos, szirupos negédes koreográfiáktól eltérő módon. Úgy, harisan.... Bizonyára díjazná eme légből kapott ötletet: egy mérkőzés erejéig visszaigazolnák, s túl a negyvenen is számot adhatna arról, mit tud még mindig.