Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-12-10 / 50. szám
Szekszárd m^7m 1 d é k ®. a szószék és kathedráról hirdessék a magasztos elveket, hanem azokért a gyakorlati téren is tudjanak minél többet tenni. Dr. Gidőfálvy István kir. közjegyző. Szelíd, halvány arcza, mint merengő hold a sötét éjszakában, úgy tűnik fel már most. Magas tudománya, ritka tudvágya, emberbaráti nemes szive, magyaros jelleme . . . szelíd emlékezetként vonul el fölöttünk. Ö, ki ezereknek adta vissza az életét ........ maga magát adta oda a halálnak! Érezte, tudta a baját. De senkinek, még imádott családjának se mondta meg. Hisz annyira szerette őket, hogy még halálos ágyán is vigasztalta hü feleségét, szerető gyermekeit, reményt csepegtetett szere- tetükbe! Emlékoszlopot emel nevének a köztisztelet; márványszobrot a családi kegyelet. Márvány- szobron emléke örökké él Tolnamegyében ! A részvét kertjében ültetett virág illatárja övezi majd sirhantját, s az itt kikelt mag ad további buzdítást, sikert utódjának. * Most átadjuk a szót a költőnek. Hadd búcsúztassa el tölünk szép szavakkal, s költői ihletének magas röptű szárnyain vigye mindtovább a tudós férfi, az igazi hazafi, a legszeretőbb családfő — szelíd emlékezetét! * I...............Most térjünk le az élet zajából§ és vessünk szelíd pillanatot azon gyülekezetre, mély a gyászravatalt kísérve| csöndes komolysággal halad a czél félé. Szomorú zene bus hangjai, siránkozó nő s gyermekek jajjal hallhatók. Meg- illetödés ül minden arczon és elfogultság. Mi különös szertartás ez? Kiért e sok köny a fájdalomtól szorongó keblekből? A ggászravatálon fekete alkotvány sötétlik; benne csöndes álmát nyugoszsza az élszenderült. Ez utolsó tisztelet az elhunytért, utolsó istenhoz- zádja a tőle kínosan búcsúzoknak. A hely, hová megyen a béke tanyája, uj hazája az üdvözült- nék; hói nincs fájdalom és bánat; hol a szívnék megszűnnek minden vágyai s hült kebelre talál az irigység fulánkja. Itt biztos a menedék minden hajók éllen! Ne sírjatok hát te szenvedő özvegy és ti gyászbabomlt gyermekek! Szelíd legyen a megválás fájdalma. Természet törvénye ez s uj vigasztalása a szenvedőnek; mert ha enyhüldet nem nyújt sem nő, sem barát; ha a szív elfárad küzdései között; ha az ész véghatárt ért okoskodásaiban, s a léléknek kidöledeztek ápoló támaszai, -------------éljő a közös nagy álom, megcs öndesül a háborgó indulat s mit senki sem ád a békét, a nyugalmat megadja: a sir!“ »Oly sötét I sírnak éjszakája........... Ám de béke s nyugalom hazája!« * Itt e rövidke rajzban a lélek fenségét varázsolta elünkbe a költő. Most ismét átvesszük tőle a szót s röviden ismertetjük t. olvasóinkkal dr. Sass István életrajzát, működését. Született 1822. év február 13-án Borjádon. Az algimnásiumot Sár-Szent-Lörinczen, a gimnázium 4 felső osztályát Sopronban végezte. Orvosi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte, mindenütt kitűnő sikerrel. Mint fiatal orvost már ott találjuk az egyetemen dr. Sauer egyetemi tanár melleit, kinek ássistense volt. A szabadság- harcz után 1850-ben herczeg Eszterházy Miklós ozorai urodalmához nevezte ki orvosnak; innét azonban már egy év múlva Tamásiba tette át székhelyét. Itt találta az 1865. megyei restaurá- czió, mely öt megyei főorvossá választotta meg, amely tisztét haláláig viselte a legpontosabban. Dr. Sass István, mint orvos,'nagy keresettségnek örvendett. Nagyon sok előkelő családnak volt háziorvosa, tanácsadója, jóbarátja. így Be- zerédj István, a nagy hazafi, Tamásiból hozatta Hídjára a kitűnő orvost mindenkor. Házi orvosa volt a gróf Viczay, Döry, Perczel, Bartal, Vizsolyi, Zichy családoknak^ Orvosi működésében érte az a kitüntetés, hogy a király 1872-ben a Ferencz József-rend lovag keresztjével tüntette ki,- később pedig az orsz. közegészségügyi tanács rendes tagjává neveztetett ki. Mint társadalmi férfiú széleskörű ismereteivel és bö olvasottságával tűnt ki. Petőfinek, a legnagyobb magyar lyrikusnak testi-lelki barátja, kortársa volt. Az ország leghirnevesebb tudósaival baráti viszonyban állott. Egész Tolnavmegye nemesi nemzetségének pedig élő krónikása volt. Mint családfő a férjek mintaképe, az atyák példányképe volt. Háza falára a vendégszeretet aranybetükkel volt kiirva ; bár nem szerette a zajos mulatságokat, de a csöndes, házias, családias összejöveteleknek egyik buzgó látogatója volt. A humánus intézetek, társulatok, egyletek buzgó pártfogója, nem égyizben adta fényes jelét szive jóságának,, lelke magas érzésének. így évtizeden körösztül elnöke volt a polgári községi iskolaszéknek, alapitója és hö pártfogója az alapnevelési egyesületnek, stb. stb. * Csak rövid két hónapig volt ágyban fekvő beteg; s az életerős, ruganyos alkatú férfiú, mint annyi sok'jelesünk, kidőlt az élet sorából. Halálának hire mindenütt fájdalmas érzést £zült. De ekkor tűnt ki, mennyien szerették, mily sonkán becsülté ", hányán tisztelték. Egyesek, magánosok, testületek adtak kifejezést mélyen érzett részvétüknek. Távirat, részvétirat sokasága érkezett a családhoz, meleg hangon osztozva a mély bánatban, gyászban. Ravatala kedvencz dolgozószobájában volt felállítva. Koszorúk töméntelen mennyiségben érkeztek koporsójára, megadva az elhunytnak a végső tisztelet jelét. A gyászszertartáson megyénk és városunk színe java, az intelligenczia, a notabilitások, a hivatalok főnökei a tisztviselői karral, beláthatatlan népcsoport, vettek részt. A gyászbeszédet Borzsák Endre ev. ref. lelkész tartotta; szónoki hévvel és ihlettel méltatta az elhunyt érdemeit, tevékeny működését, s végül mint a leghívebb családfőt búcsúztatta el. A gyászbeszéd végeztével a,polgári iskola énekkara megható gyászénekkel vett búcsút szeretett iskolaszéki elnöküktől. Tíz órakor — szombaton — indult meg a gyászmenet, élén a polgári fiú- és leányiskola növendékeivel, gyászlobogóval, az újváros végéig ; innentől fogva csak a gyászoló család kisérte kocsikon Borjúdra, hol a családi sírboltba helyezték el. Itt Sántha Károly sárszentlörinczi ev. lelkész az ismert nevű költő, rendkívüli szép lendületes gyászbeszéddel búcsúztatta el Tolnavármegye nagy halottját — örökre. Dicső', magasztos pálya az orvosi pálya, — mondá a pap költő — hivatása hogy az ember egészségét adja vissza, hogy magas czélját elérhesse, tehát a lélek orvosa egyszersmind. Ott ült homlokán a megdicsöültnek a tudás fénye, s arczán a szelídség. Ember a szó nemes értelmében, hazafias, költő, vallásos, egykor Petőfi lánglelkesedésével, majd a higgadt megfontolás, az okosság logikájával. Ott állt ö a honszerelem, az öröm és boldogság magaslatán; ezért vigasztaljuk, ezért siratjuk öt. — Majd felhangzott a sár-szent-lörinczi dalárda mélabus akkordja : Mért oly borús, oly néma e sereg ? ...........Mint egy varázs ütésre __f _ Dr . Sass István. (1822—1891.) bajod ne történjék én magam vitetlek el a főhadiszállásra. ----------Másnap a főhadiszálláson je lentik a főparancsnoknak, hogy N. . . kapitány B. . . böl van itt. Belép a kapitány és jelenti, hogy a B. . . i öreg pap kint van. Hát miért nem jön be mondja az ezredes aki szintén jól ösmerte a hazafias öreg papot. »Már hogy jönne be, mikor zsákban van« és ezzel magyarázatra váró arczczal elömutatja a vett parancsot. Az ezredes ezt elolvasván haragosan kiáltja : Millióm kartács hol az a napos káplár ? bizonyosan részeg volt a ficzkó mikor tollba mondtam neki a parancsot azért irt »bab« helyett *pap«-ot. N^em »pap«-ot hanem »bab«-ot akartam én mert bizony nem vagyunk bővében az élelemnek. Ezzel kisietett, hogy a szegény papot kiszabadítsa kellemetlen helyzetéből. A kapitány mikor látta hogy nincs komolyabb baj, gonoszul mosolygott a bajusza alatt, ügy kellett neki minek volt 4 disznója és qnintje mikor nekem 4 királyom és quar- tom volt Ezzel ö is kiment hogy lássa az öreg pap savanyu ábrázatát amint az ezredes nevetéstől félbeszakított bocsánatkérései között kimászik a jól bekötött zsákból. Vágó M. A Hét jubileuma. A budapesti irodalmi börzén, az Otthon asztalai mellett, hetek óta emlegetik azt a jubileumot, mely ezen a héten, az irói nemzedék őszinte örömére, aktuálissá vált: a HÉT századik számának jubileumát. Körülbelül két évvel ezelőtt. 1889. novemberében indította meg Kiss József az ö heti lapját s a legelső rózsaszínbe játszó szám, mely a Márkus Emilia arczképének aegise alatt szált ki a világba, olyan nagy és hízelgő érdeklődést keltett országszerte, mely szinte páratlan a magyar időszaki irodalomban. A két év alatt, mely azóta lefolyt, a Hét nagy munkát végzett: az ország igazi intelligencziájának irodalmi közlönyévé lett. Az a láborkar, mely a Kiss Józeef lapjához szegődött, olvasókban és Írókban egyaránt, a szellem igazi arisztokráeziája. Bátran el lehet mondani, hogy a Hétben fennállása óta, egyetlen ízléstelen sor nem jelent meg. Cziméhez képest az uj lap modern, aktuális, gyorsanjáró. Közleményei a hét eseményeit tükrözik vissza, de nem á régi divatu szellemeskedéssel, csevegéssel, s az úgynevezett minden áron való esprit-vel. A »Hét« aktuális irói igazi párisi chroni- ceur-ök, kik az intelligens emberek számára Írnak. Gyűlölik a frázisokat, s inkább a fejüket töretik be, mint Kozma Andor mondja a mai jubiláris számban. S ami a lapnak egyik föérdeme: már eddig is több uj, kiváló tehetséget fedezett fel s ismeretlen, de nagy jövőjű embereket vezetett be az irodalomba. Persze, hogy rajtuk kívül úgyszólván az egész magyar irodalom a »Hét« mellé állt; Jókai Mórtól Szabolcska Mihályig alig van magyar iró, ki a Hét-nek nem munkatársa s kinek neve a két eddigi évfolyamaiban elő nem fordul. Az utolsó, jubiláris szám terjedelmesebb, mint a többi és szellemesnél szellemesebb közleményekkel van telistele. Jókai Mór a magyarok bécsi házát ismerteti az ö megkapó, kedves modorában. Mikszáth Kálmán egy lealkonyodó napról ir, egy volt miniszterről, ki lassanként lejárta magát. Rákosi Viktor pompás humorral írja le, hogyan csinálják a Hét-et. Nincs olvasó, akit ez az ötletes, vidám czikk meg ne kaczagtatna. Dóczy Lajos a »Pázmán lovag«-ból közöl két gyönyörű verset, melyekből már szinte előre kiérzik a zene. Hérczeg Ferencz »Mirjam« czimmel ir egy mesét a fin de siécle korából. Itt van a Hét saját neveltjének: Kóbor Tamásnak egy mély és poétikus meséje az éjszaki és déli sarkról. Munkácsy Kálmán A nagy Galeottó czimmel ad egy érdekes, egészen modern törté-
