Szekszárd Vidéke, 1891 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1891-05-21 / 21. szám
XI. évfolyam. 1891. 21. szám. Szekszárd, csütörtök május 21. TOZdlTÜ T7\Á.:E32v£ElGt--Z‘E törvényhatósági, tanügyi és közgazdasági érdekeit képviselő társadalmi és szépirodalmi lap. A tolnamegyei gazdasági egyesület s a szekszárdi' szőlészeti és kertészeti tanfolyam hivatalos közlönye. Előfizetési ár: Egész évre ........................6 frt. Fé l évre ........................3 frt. Év negyedre . . . 1 frt 50 kr. A lap szellemi részére vonatkozó közlemények, úgy a hirdetési és előfizetési pénzek a szerkesztőséghez küldendők. Megjelenik minden csütörtökön. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Pándzsó-utcza 1022. sz. Szarka-utcza 1290. sz. SZEKSZÁRDON. Hirdetési dijak: Három hasábos petit sor lő kr. 1 ugyanaz a nyilttérben 20 kr. Birósági árverési hirdetmények: § 200 szóig bélyeggel együtt 3 frt. I 200—300-ig » » 4 frt. 300—400-ig » > 5 frt. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: GEIGER GYULA. Kéziratok nem adatnak vissza. — Helyettes szerkesztő: Dr. EODOSSY GÉZA. Őszinte szó a divatról. A divat szeszélyére illik a költőnek a sorsról mondott szava: »játszva emel s mosolyogva ver ler« Eszmét divatra hozni annyi, mint pellengére állítani, mint gyorsan lejáratásnak s meggondolatlanul kitenni . . .. Valamint a mindennapi kenyér nem divatczikk a test tápszerei közt: úgy, sőt sokkal inkább, a lelki életre való eszmének örök becsűnek kell lenni, melynek érvénye a szeszély árapálya szerint nem változhatik . . . Mit értsünk e szerint a divatos becsületről, barátságról, műveltségről, nevelésről, jótékonyságról. . . fölösleges továbbíüzni. Ámde hát mi uralkodik a társadalmi téren hatalmasabban, mint a divat ? Nem tagadhatjuk, hogy a Divat ő fényessége az egyik fő hangadó. De már azután csupa gyöngédségből ne is feszegessük tovább: kik a főuralkodónak, e diktátornak leleményes tanácsadói, eszélyes minisztere . . . Ennek nyomozgatása kissé messze vinne tárgyuktól. Elég annyit érintenünk, hogy azok bizony eddigi felfedezéseink szerint nem éppen az igazi eszmék, nem a fensőbb gondolkozás valódi hívei, hisz ezek igen népszerűtlenek a divat birodalmában, — de nem is az emberiségnek valódi javáért, a közügyért hevülő érzelmek lelkesültjei! Minő szív lehet az, mely önös érdekeit közromlásra czélzó törekvéssel hajhászsza? Azt határozza meg a lelkiismeretes bölcselet. Vájjon lehet-e a szeszélynek elvei, bizonyosan megalapított, változatlan szabályai, melyekhez tántorithatlan hűséggel ragaszkodjék? Már most mindezt fajunkra vonatkoztatva, vajon mikép illenek a lepkeszárnyak az igaz magyarnak ko.iAjly alkatához ? Ez a délibáb természetű elem, — mondjuk ki igazán a dolgot, a mint van — az ép magyar jellemmel, melyhez a spártai erények legillőbbek, sehogy sem frigyesülhet . . . Pillantsunk végig nemzetünk történelmén. Nem azt igazolja-e, hogy az önmagához való hűség becsületet s önfentartó erőt vívott ki, a saját mivoltát megtagadó könnyüvérüség pedig bukást szerze minden korszakában ? A korhadt nemzetek romlott erkölcsei koronkint beszivárogván, honosink keblében veszélyes erjedést okoznak és rósz vér szülte izgalom dulakodást, hosszas viszályokat idézett elő, melyek kiapadhatlan forrásaivá lőnek azután a nemzeti romlásnak. Nem az álmüveltség kívülről betolongó mételyének következményeit kell-e most is fájdalmasan megsinylenünk ? — Mennyi üdvös gyümölcsét szedhetnők az igaz mü- veltséghek, holott emigy, mig a könnyen nyerhető kincset semmibe sem véve megvetjük, a vészes maszlagot keresve keressük és drága értékükön vásároljuk! . . . Há netán szigorúbbnak látszanék következtetésünk, mely a gonosz rügyet ártalmas gyümölcsei miatt kárhoztatja : kutassátok fel a börtönök, korházak, tébolydák, lelenczházak ... statisztikai adatait; vizsgáljátok meg a szertelenül gyarapodó korcsmák, büntanyák arányát a szellemesitő intézetekével; vegyétek fontolóra a vagyonbuká- sok, égbekiáltó csalások, kétségbeesések, öngyilkosságok megdöbbentő számú áldóA „Szekszárd Vidéke" tárczája. Pünkösd utáú. Piros pünkösd napján Rózsafa, nyílt három; Titkos a mit súgtak, A szivembe zárom — Jól szivembe zárom. Fehér rózsa igy szólt: Szerelemből lettem, Tövis a bánatom, De illat a lelkem — Jó illat a lelkem. Halvány rózsa igy szólt; Fájdalomból nyíltam, Álmatlan éjszakán Harmat-könnyet sírtam — . „ Annyi könnyet sírtam. Piros rózsa igy szólt; Hősök szive voltam, Kik a honért háltak Az ifjúi korban — Szép ifjúi korban. Szép vagy, fehér rózsa, Drága vagy, oh halvány; Piros rózsa, szent vagy A hősök sirhalmán — Magyarok sirhahnában. Sántha Károly. A házibarát. Paróka ur szerette a feleségét, de felesége nem viszonozta az érzelmet, mert szivében csak egy szerelemnek volt helye és ezt az egyet Alfons urnák szentelte, a ki húsz esztendővel fiatalabb volt Parókánál. ízlés dolgában tehát Parókánét nem illetheti vád, valamint Paróka urnák jó ízlése ellen sem lehet kifogást emelni, mert felesége szép asszony, a ki, mint mondani szokás, hét vármegyében is ritkította párját. A házasság első évében még hagyján folyt az élet. A menyecske jó nevelésben részesült és hozomány gyanánt olyan erkölcsöket hozott a házhoz, melyeknek szemüvegén át a házibarát oly emberi lénynek látszik, a ki csakis a férj szórakoztatására van teremtve. Később persze megváltoztak Parókáné ebbeli nézetei és egy szép napon úgy találta, hogy a házibarát sokkal magasabb lény és hogy a férjek szórakoztatása mellett tulajdonképpen arra vannak hivatva, hogy & nőket mulattassák . . . De az arany igazságnak fölismerése nem elég; az igazságnak érvényt is kell szerezni és minthogy Paróka ur többször alkalmat adott hü hitvesének, hogy a házibaráttal együtt lehessen, megtörtént, hogy egy este a háziasszony és Alfons ur között a következő párbeszéd fejlődött: Alfons ur (halkan): Mit ér az, ha csak lopva nehány percig lehetünk együtt. Annyi mondani valóm volna, egész szivemet szeretném föltárni . . . Parókáné (elérzékenyülve): Oh csak már egyszer elutazna az uram! Annyit szenvedek, hogy ki sem mondhatom. Alfons ur: Ne búsuljon kedves nagysám Én tudom méltányolni fájdalmat és esküszöm, hogy mindent elkövetek . . . Parókáné (szemlesütve): Köszönöm, nagyon köszönöm uram . . ! Ön valóban .... jaj a vén majom már visszajött. Csitt! Alfons ur ajkaira boldog mosoly ült és e pillanattól kezdve megértették egymást tökéletesen. * Pár náppal később, épp midőn Paróka- ur szép feleségével ebédnél ült, a levélhordó betoppan és Parókánénak egy levelet adott át, mely nevére címezve volt. Az asszonyka letette a kést és villát; nagy kíváncsisággal kezdé fölbontogatni a levelet. Paróka ur nyugodt volt. Olyan levél — gondola magában — melyet a férj elölt bontanak föl, nem lehet veszedelmes és ennélfogva fel se tekintett tányérjáról. De ez egyszer tévedett a derék férfiú. A levél a veszedelmesebb fajtából lehetett, mert alig hogy az asszonyka pár sort olvasott, a p-’pir
