Szekszárd Vidéke, 1890 (10. évfolyam, 1-58. szám)
1890-01-15 / 5. szám
jak fel, hanem várjam őt, még visszatér, és feleletemet be sem várva, sietve haladt felfelé követve a leányka által, kitől, ha jótettemért köszönetét vártam, épen úgy tévedtem, mint az a fiatal ember, midőn azt vélte, hogy puttón nélküli vissza- jővetelét bevárom. Legjobban pedig a szives olvasó téved, ha feltételezi felőlem, hogy azért lovagias puttonosomra nem a legnagyobb hálával és köszönettel gondolok vissza. Noli. ~>*<~ Korcsolya-bál. Bátran bálnak mondhatjuk, oly fényes volt, de ez nem egyedüli érdeme, páratlanul kedélyesen mulattunk kivilágos kivirradtig, és most mikor egy nóta, keringő négyessel vegyes utómuzsika ütemeit érzem influenzás fejem baloldalán, most szeretném leírni, mit láttam, kit láttam és a tárgyhoz méltóan leírni. Pedig az lehetetlen, mert hiába keresek a szokásos frázisok hatványozott Hyperbolái közt egy méltó kifejezést, mely halványan ecsetelhetné az elnök érdemeit, hiába böngészem Jókai legtökéletesebb hőseinek leírását, mind üres és kevés szónak tetszik, aranyos ifjúságunk bámulatos, fáradhatlan tánczkedvük, lovagias magatartásukhoz képest. Es mire leginkább képtelennek érzem magamat, és mi mégis egyedüli czélom s feladatom volna, az a gyönyörű hölgykoszoru tündérfényét úgy adni elő fekete-fehéren, hogy az a boldogtalan halandó is, ki meg volt fosztva a bűvös látványtól, legalább homályos sejtelemmel bírjon arról, mi fenséges hatalom egy habos fehér surah, — ha szép, szellemes asszony viseli, mi helyes a kék illúzió, ha egyesül egy fiatal lányka ábrándos tekintetével. Hiába a figyelmes szemlélő előtt az öltözködés művészete annyi titkot rejt, hogy lehetetlen csakúgy szárazon meghozni annak statisztikáját, és még a leghiggadtabb szempárt is megtéveszti az öltöny viselője, úgy, hogy lehetetlen meghatároznunk szövetet vagy szabást, ha azt hisszük, hogy két aranyos, piros pettyes pillangó repült be egy ablakon, és itt mulatoz tündér módra a halandók közt. Pedig asszony létemre sok olyat veszek észre, mit férfi soha meg nem lát. Például a fehér tarlatan, mi üde és friss még akkor is, ha a pretensivebb illu- sio már régen áldozatul esett a souper csárdás oltárán. Azt is látom, hogy ügyes, szorgalmas kéz rendezte, és pompásan illik hozzá a piros kis csipkerózsa. Egyforma kék szövetet választott két leány, az egyik silfid, a másik junói termetű, az egyik szőke a másik barna, az egyik komoly a másik vig és mégis mindegyik gyönyörű szép volt benn. Látom, hogy egy kék csipkeöltöny és egy fehér nár- ciss közt mi poetikus öszhang van, egyetlen fehér tollcsokor, mint jelzi, hogy a mosolygó lánykából, mosolygó asszony lett. Gyönyörködöm a páratlan elegánczián, mit egy szép fiatal mama bordeaux uszályai és hímzett tablierja kifejt és igyekezem, constatálni, hogy a parketten legtöbb jogot vívott ki magának a fehér szin. Nem is választhat fiatal leány, soha illőbb és szebb öltönyt. Mindig legszebb rajtuk, akár egy fekete szem fényét növeli, akár szőke fürtök mellé jut és mennyi változatosságot kölcsönözhet a disz. Mennyi mindent jelenthet egy élővirág füzér egy ábrándos fehér jáczint, ha társául szegődik kábító illattal. A rózsaszín ismét, a virágok királynéját juttatja eszünkbe tüstént, ha mindjárt egy Ízléses százszorszép füzérke is díszíti alsókkal szebb fejet, és az összhang egy alak és szövete pompája közt gondolkodóba ejt, nem-e a létezik egy „la Reine Clotilde“ czimü válfaj. Egy hosszú kék uszály és nehéz bordó selyem értékes hímzésével komolyabb, conservativebb elemet enged sejteni. — Természetesen az alkalom rózsaszín szemüvege is lendít a dolgokon, máskép lehetetlen meg- magyáraznom a tényt, miszerint egy leszakadt fodra öltöny, melynek dereka az utolsó casinoestély sikerült voltáról merészen tanúskodott, sem maradt egeszen hatás nélkül. Mielőtt a névsor elsorolásával végezném kötelességemet pontosság fejében elmondom, hogy 40 pár tánczolta az első négyest. A sikerről szintén fényesen tanúskodik, hogy a szokásos ‘ánczosfogások csak a harmadik négyesnél fordúltak elő, de ez az is csak a kiváló jókedv jele, mely már a nagyterem falait is szűknek találja és ki felé gravi tál (Tóth Gyula birodalmában). Üdvözölhetjük az elnököt rendező bizottságával együtt, örültünk a rendkívüli szép eredménynek. De még az öreg Helios is csak úgy ragyogott örömében, és menten elolvasztotta a jeget az egylet hüsebb működése terén. Jóságos nemtők segítségével talán az egyszer teljesen előszámlálhatom a jelenvolt hölgyeket. Ott voltak leányok: Angyal Ilus, Arlov Mari, Döry Olga és Margit (Paksról), Ellmann Elvira és Anna, Etl Crescence, Forster Melani és Gizella (Tabódról,) Garay Jolánka (Tolnáról.) Gözsy Irén, Herczeg Mili, Hoffmann Irma, Jasek Etelka (Himesházáról,) Láng Margit (Zombáról,) Laky Eugenia (Kölesdről,) Perczel Cresconee (Bonyhádról,) Perényi Janka, Parti Laura (Tolnáról,) Szendrődy Sarolta, Széllé. Sarolta (Pilisről,) Tost Ilonka (Pócsváradról,) Török Erzsiké, Vetter Mariska (Paksról.) — Asszonyok : Simontsits Béláné, Döry Gézánó, Toszt Gyuláné, né, Steiner Lajosné, Tekus Vilmosné, Oszoly Ká- rolyné, Walter Károlynó, Döry Lászlóné, Meiszner Károlynó (Apáthibó1,)) Gengné (Tolna,) Parti Eó- bertné, és Parti Mari, (Tolna,) Szendrődy Károlynó, özv. Ellmann Miklósné, Szelléné (Pilis.) özv. Mol- nárnó, özv. Törökné, Láng Frigyesnó (Zomba,) stb. Ancienne Femme, A „Korcsolya-bál.“ Alkalmi vita is. Mintha csak Halifax híveitől kapott volna az időjárás engedélyt: szombaton elkezdett a hó és jég olvadni, ne hogy a világért is eszébe jusson valakinek a korcsolyázás, mert hisz estére lesz a „korcsolya-bál,“ és ez alkalomra a lábnak intaktnak kell lenni. No de volt is erre szükség. Nem hiába van valami hasonlatosság a „Kri- nolin“ jege, és a bálterem sima, parquettje között, de ki is domborította ki-ki a saját korcsolya-jellemét. Ott száguld előre tolt kézzel a jég oroszlánja, fólremagyarázkatlanul a korcsolyázásnál használt attitűddel,1 emitt lebbenik el előttem a jégpálya szilfidje kecsesen csuszszantva, mintha most is vaslábakon sikamlana tova; amott a magát gyakran odavágó ifjú, ki itt sem akarván elveihez hűtlen lenni, tánczosnője lélekjelenete folytán tartatik egyensúlyban ; de mindezen tovasikamló alak jellege azonos, és e jelleg a szép, a kecs. Ha az építészet megfagyott zene, úgy én hajlandó volnék a tánczot megelevenedett zenének nevezni. Tudom ugyan, hogy most némileg ellentétes állást feglalok el a „Nőnevelés“ irónéjával, ki e tekintetben elveit ugyan e helyen tette közzé úgy egynéhány hóval ezelőtt, — és ki azt állította, hogy a táncz ész, szív és egészség rontó. Mindenekelőtt azt hiszem, hogy a tánczot szigorúan el kell különíteni mindentől, a mi szív és lélekrontó. Mert tessék elhinni, hogy ki a táncz kedvéért szereti a tánczot, az—e szenvedélytől áthatva, azon pillanatban midőn önöket átkarolja, nem férfi többé, legalább nem azon értelemben, hogy szivrontó lehetne ; ép úgy mint a festő a legszebb model bájaiban is csak a formát tanulmányozza : ott a táncz, itt a tanulás szenvedélye elnyom minden egyéb más körülmények között természetes indulatot. Hiszi-e asszonyom, ha egy férfi, ha még oly gyengéd érzelmekkel van eltelve egy nő iránt, szeret vele tánczolni, ha a táncz a nő gyenge oldala? A világért sem, hanem inkább kéri fel a legindif- ferensebb hölgyet, csak jó tánczosnő legyen; ki tánczolja magát vele, és aztán ismét imádottja mellé telepedik, annak a szemében nézni az egeket. Es ha mégis tánczol avval kit szeret, ha mindjárt rosszul is tánczol az, — nos mit bizonyít ez ? csak azt, hogy inkább öleli szive hölgyét semhogy élvezetet keresne a tánczban; a táncz tehát itt szóba sem jő. Ön oly jól tánczol asszonyom, — nem tanulhatta egy saison alatt, bizonyára nem fog tehát megróni senkit, kinek a táncz szenvedélye. Tolnamegyei Hölgyek Lapja. Hisz a szép iránti érzék velünk született, fejlődik bennünk, nemzeteket finomít és czivilizált, és éppen a szép iránti érzék különbözteti meg a művelt embert a közönségestől; esze még a barbárnak is lévén. És ki tagadhatná, hogy a táncz ütemei, mozdulatai szépek : a tánczos erőteljes alakja, ki párját gyengéden átkarolva tartja, a tánczosnő kecsteljes alakja, ki öntudatlan bájjal, minden darabosság nélkül engedelmeskedik a vezető férfikéz legcsekélyebb nyomásának; de sőt ruhája, mely az alkalomhoz mérten a „szépet“ ambiczionálja, s a formák szépségét akarja feltüntetni: minden egyesül, hogy bennünket kellemesen érintsen, és barbárnak kellene lennem, hogy ezt szépnek ne találjam. Mindezt annak nem találni, határozott visszaesést jelentene egy pár évezreddel szemben. Ha a görögök szépnek találták egy gladiator, egy discousdobó, egy tánczoló bachansnő alakját, melyeket ezerszeres reprodukczióban mindig szem előtt tartottak, hogyne volna megengedve évezredekkel utóbb a testnek rytmusszerü bájos lengését szépnek találni. Nem volt a művészetnek ősi időktől kezdve magasabb feladata, mint az emberi test formáiban, annak mozgásában a „szép“ törvényeit felfedezni; és ha egy festett alak arányai el tudnak bennünket ragadni, hogy ne volna erre százszoros mértékben egy élő szép nő alakja képes. Másrészt van bennünk valami, mi kellemesen késztet a zene ütemei szerint mozgatni testünket, hisz az egyszerű hadfi is sokkal keményebben lépde- gél a dob hangjai mellett, és azt hiszem asszonyom nem egyszer volt tanúja annak, hogy tartanak lépést az ezred zenekarával urak, hölgyek és suszterinasok egyaránt. Ez a zeneütem természetes törvénye, és mert természetes, ép azért szívesen vetjük magunkat alá, — és valószínűleg ez az oka annak, hogy mórt esik oly jó, testünk épségének tudatában, sima padozaton tova iramodva egy kellemes rhytmusnak úgyszólván életet adni, — az általa parancsolt és áfialunk is szükségkóp érzett, éppen olyan és nem más mozgásnak magunkat átengedni. Hogy mint minden széppel és jóval, a táncz- czal sem szabad visszaélni: ez több mint természetes. A túlzás mindig karrikatura, és ne tessék hinni, hogy én a 2 óráig tartó csárdás bacha- naleját és derangementjét szépnek találom. Ha a visszaóléséket tekintjük, akkor a dohányzást, bort, theázást és mindenekelőtt a zongorázást kellene betiltani. Összesítve a mondottakat: kinek egészsége nem engedi, ki mellbeteg, ne tánczoljon kinek esze van tánczoljon úgy, hogy meg ne ártson annak ; a ki pedig szeret tánczolni azt ne rój- juk meg ezért; hisz annyi féle passzió van a világon, és ki hiszi el nekem, hogy van olyan ember is ki régi, lenyalt levélbólyegek gyűjtésében leli örömét. Ha pedig bűnül tudatik be a férfiaknak, hogy nem éppen kellemetlen nekik, ha egy szép nőt átkarolnak : úgy az ég legyen velünk irgalmas, —• nem mentjük magunkat . . . mert el vagyunk határozva tovább is bűnözni. Meg vagyok győződve, hogy fent elmondottakat illetőleg az egész báli hölgyközönsóg részemen van; kiknek felsorolását már az előbbi tudósításban feltalálhatja az olvasó. A karzaton gyönyörködtek a tündérszép látványban . Módly Ida, Sarolta, Flóra Abali Gyuláné, Bedő Sámuelné stb. Azt hiszem felesleges megjegyezni, hogy a bál sikere már előre is biztosítva volt. Igaz ugyan, hogy pénzügyi szempontból nagyobb közönség lett volna óhajtandó — bár ugyan igy is bőven megtérülnek a költségek, mert a bevétel 251 frt, a kiadás pedig 204 frtra rúgott ; de a tánczolni óhajtók jobban nem is kívánhattak volna: éppen annyi volt a közönség, mennyit a terem befogadni képes anélkül, hogy a táncz kínlódássá fajulna. Az első négyeseket 38 pár tánczolta, és úgy ezeket mint a többi tánczot a pezsgő jó kedv jellemezte. Nem is hagyódott abba, mig nem a a reggeli órák véget nem vetettek a mulatságnak.
